Egy budapesti épület, ami miatt rengetegen vitatkoztak

1910-re készült el a város egyik legtöbbet vitatott épülete a Deák téren, Alpár Ignác tervei alapján. Az ötemeletes, több belsőudvaros és az Anker köz által két részre osztott okkersárga tömb főhomlokzata a Deák térre néz, egy manzárdos főkupolával és két sarokkupolával rendelkezik.

Az oszlopok feletti sávban, a timpanon alatt még olvasható a régi felirat: Élet és járadék – az Anker Biztosító Társaság. Helyén, a Bajcsy Zsilinszky út és Károly körút sarkán egykor az építtetőjéről Gyertyánffy-háznak nevezett négyemeletes bérpalota állt, ezt vette meg a biztosítótársaság 1864-ben, aztán átkeresztelték Anker-udvarra.

Az építkezés előtt egy korabeli folyóirat (Építő Ipar, 1907.) arról számolt be, hogy már régen tervezték ugyan a társaság vezetői egy modern palota építését, de mindezideig nem kerülhetett rá sor, mert a szomszédos telkek megszerzése nélkül nem látszott eléggé indokoltnak sem financiális, sem művészi szempontból az építkezés. Az idei nyár folyamán sikerült aztán a társaságnak a szomszédos két telket magához váltani és így az eddigi Anker telkét összesen 1312 négyszögölre kikerekíteni.

Erre a hatalmas komplexumra már érdemes és minden tekintetben előnyös is valóban nagyszabású palotát építeni. Annak a program szerint az egyesület helyiségeit és modern üzleteket meg bérlakásokat kell magában foglalnia és külső megjelenésében előkelőségével és monumentalitásával a tulajdonos társaság hírnevéhez és vagyonához méltóan sorakozni székesfővárosunk többi pénz és bankpalotái mellé.

A társaság meghívásos pályázat keretében azért éppen Alpár Ignác terveit választotta ki, mert építészük úgy ítélte meg, az ő terve hozza leginkább azt a monumentális és egyedi külsőt, amit a leendő épületnek szántak. A pályázat érdekessége még, hogy Alpár addigra már a sokadik pályázaton utasítja maga mögé a századforduló legmeghatározóbb építészét, Lechner Ödönt, aki nélkül Budapest építészete lényegesen szegényebb és unalmasabb is lenne. Akkor azonban, Lechner egy másik, bécsi építésszel együtt alul marad az Anker pályázatán is. A pályázat elbírálói nagyra értékelték például azt, hogy Alpár nem üvegtetős passzázst tervezett a két épület közé, hanem egy nyitott udvart, amiből később utca lett. 1908 májusára ürítik ki a régi épületet és a Grünwald testvérek közreműködésével 1910-re készül el az új székház és a bérpalota.

Hogy jobban értsük, mért kritizálták és kritizálják annyit a mai napig is Alpár művét, hogy mért mondta még az építész felesége is a kész épület láttán megbotránkozva, hogy „Na, de Ignác! Nem szégyelli magát? Mit csinált maga itt?”, érdemes megnézni, hogy milyen épületek vették körül az Ankert 1910-ben. Az egyetlen, ami már akkor is állt a közelében, az 1800-ban, Pollack Mihály tervei alapján épült neoklasszicista Evangélikus Templom a Károly körút másik oldalán.

A fenti képen jobbról az 1822-ben emelt, a szobordíszei miatt Két törökhöz címzett Kemnitzer-, később Wodianer-ház klasszicista épületét a háború után bontották le, miután bombatalálatot kapott. Mögötte, nagyjából a mostani Akvárium helyén álló kései barokk Marokkói-udvar 1962-ben tűnt el. Középen a mai Hotel Le Meridien épülete helyén akkor még egy háromemeletes, nem túl díszes, klasszicizáló ház állt. A konkurens Adria Biztosító Társulat székháza csak nyolc évvel az Anker után készült el, 1918-ban.

Klösz György felvétele 1892 után

A másik irányban, a kép jobb oldalán akkor még megvoltak a Kiskörút egy-kétemeletes házai, amelyeknek szintén a háború adta meg a kegyelemdöfést. Annak ellenére, hogy némelyik átvészelte a bombázást, átmenetileg földszintes üzletsornak bontották vissza őket és ez 2005-ig így is maradt.

De akkor még állt a város egykori krónikása, Hevesi Lajos által "kis zsidóváros, egy szabad ghettó"-nak titulált (Hevesi Lajos: Karczképek), 1829-ben épült, legendás Orczy-ház is a Király utca sarkán. 1936-ban bontják majd le, hogy helyére felhúzzák a Madách téri vörös téglás épületcsoportot. Még az óriáskerékről készült képen is látszik, hogy a mostani környezetét is mennyire uralja és magasságban is felülmúlja az Anker, pedig a Madách téri házak vagy a volt Adria-palota sem alacsony.

1910-ben, amikor megépült, többnyire két- vagy háromemeletes házak vették körül, hozzájuk képest az öt emelet a kupolákkal és a tetőépítménnyel óriásinak tűnhetett. De a magasságán kívül a stílusa sem aratott osztatlan sikert, sokan találták értelmezhetetlennek az összképet, különösen a tetejét díszítő piramist, ezt többen megemlítik, pl. Illyés Gyula azt írja, hogy „Kamaszpukkadozásra volt nekünk is okunk, fölfedezve a közös szellemet, mely a Kossuth-mauzóleumot és a Tőzsdepalotát összefűzi! Hogy az asszírbabilón stílusú Anker-palotát azonmód síremlékként föl lehetne állítani. Hogy hány évig megélt volna Petőfi a piramis nagy sírboltjából, amelyben épp csak az ő teste nem nyugszik.” (Illyés Gyula: Beatrice apródjai), vagy egy nyíregyházi újságíró a városáról írva "És van valami, amiben nagyok vagyunk. Aránylag sehol sem talál annyi és akkora kupolát és kupolaszerű tetőt, mint nálunk. Itt kérem, csaknem minden valamirevaló középületen és bérpalotán akkora kupola van, mely arányaiban vetekszik a budapesti Anker-palota Európa szerte emlegetett piramisával."

A Deák téri homlokzat középső, legmagasabb tetőépítményén sasok tartanak egy földgömböt, az oszlopsor alatt Kisfaludi Strobl Zsigmond nőalakjai alkotnak füzért, köztük a biztonságot és a reményt szimbolizáló horgonnyal, ami a cég nevét adta. Az épületszobrász Markup Béla volt. A tornyok melletti és az udvarról is látszó nőalakok kezében homokóra. A homlokzat nagyon rossz állapotban van, a vakolat is erősen hiányos, de napsütésben azért szépen megcsillannak a Zsolnay kerámiák, illetve ami maradt belőlük.

A kerámiák azért érdekesek, mert Alpár épületeire amúgy nem jellemző a kerámiadíszek használata, itt valószínűleg a megbízó kérésére kerültek oda, de még azt is el tudom képzelni, hogy éppen Lechner terve adott ötletet a felhasználásukhoz. Felépülése idején az Anker-palota pozitívumát és eredetiségét a két épületrész közt húzódó, később Anker közre keresztelt nyitott átjáróban látták, ami hasonló utcácskák, pl. a Haris köz létrejöttét is ihlette. Alpár amúgy a jó alaprajzoknak, vagyis a célszerű belső helyiségbeosztásnak volt a mestere, nyilván ez is fontos szempont volt a megrendelő szemében, hogy a székház mellett majd mint bérház is, a telket jól kihasználva, minél nagyobb jövedelmet termeljen.

A hátsó épületrész alaprajza is háromszög alakú, ebből az egyik szög esik a Bajcsy Zsilinszky útra, de ide ablakok sem fértek el, mert ez a sáv nagyjából egy méter széles. Az Anker közre néző és egyben leghosszabb oldala ívelt és két traktust rejt, a Király utcára egy kb. 4-5 méteres szakasz jutott.

A képen szépen látszik, mennyire kevéssé illeszkedett a szomszéd házhoz a Bajcsy Zsilinszky úti épületrész, lásd a fa mögötti házat.

A belsejének is sajátos hangulata van. Az Anker köz 1-3 szám, vagyis a háromkupolás épületrész mindegyik szárnya kéttraktusos, két fő és egy melléklépcsőházzal. A síremlékeket idéző fekete gránittal keretezett kapun mentem be, és rögtön egy viszonylag tágas, de félhomályos kapualjban találtam magam, ahonnét az udvarra is az elviselhetőnél épp egy fokkal hosszabb, sötét folyosó vezet, ez nyilván a két traktus miatt van. A lépcsőfordulókban minden emeleten lakások nyílnak, illetve egy fedett folyosón át lehet a kb. a derékszögű háromszöget formázó belső udvarra kijutni. Elsőre az egész ház óriásinak tűnt és zegzugosnak, és a lépcsőtől az udvarra vezető folyosók miatt egy labirintusban éreztem magam, ráadásul a folyosók és a gang egy része is sötétbarna klinkertéglával burkolt, az udvar pedig nem annyira tágas, hogy ne érezze az ember nyomasztónak a sötét színeket. A téglák tele vannak különböző évekből származó vésésekkel. Az sem segít rajta, hogy nem volt felújítva már egy jó ideje, de szemmel láthatóan talán valamikor a hetvenes években hozzányúltak, ennek egyik nyoma a lépcsőház sárga-bordó, mintás csempéje. Az épület 2011 óta egyedi műemlék, a felújítása nyilván egy vagyonba fog kerülni.

A régi képeken gyakran feltűnik az épület előtt felállított óriási lovasszobor. 1915 február végén jelent meg több napilapban a hír, hogy a Hadsegélyző Hivatal a világháború emlékével kapcsolatban a nemzet áldozatkészségét monumentális módon kívánja megörökíteni az utókor számára. A Nemzeti Áldozatkészség szobrának felállításával egyrészt az volt a cél, hogy a különböző jótékonysági akciókhoz pénzt gyűjtsenek, a másik pedig az, hogy az otthon maradottakat a háborús erőfeszítésekhez, a győzelemhez, a sikerhez kössék.

Végül 1915. szeptember 12-én a Deák-téren, pont az Anker-ház előtt leplezték le a Sidló Ferenc által, fából készített Nemzeti Áldozatkészség Szobrát. A háború után aztán évekre ott felejtették a szobrot. A környékbeliek, a kerület, sőt maga az Anker-ház is panaszkodott, hogy rontja a környezetet, rontja az üzletet, az épületben egész nap égetni kell a villanyt. Végül 1924. novemberéig kellett várni az eltávolítására. (Budapesti negyed)

Alpár 1928-as halála után a művészettörténész-műkritikus Elek Artúr méltatta érdemeit, majd írását azzal zárta, hogy „Sok értékes tulajdonsága volt, de a képzelet lendületessége és általában az eredetiség nem tartozott közéjük. Maradt néhány épülete (például az Anker-udvar, vagy az Apponyi-téri Girardi-ház), amelyeknek kvalifikálása csak kegyetlen jelzőkkel lenne lehetséges. Ezeken az épületein különben sem nagyon biztos ízlése teljesen felmondta a szolgálatot.”

Az Anker-palotának a kritikusai mellett rajongói is vannak, nem is kevesen. A belsejében mászkálva, az udvaron és a folyosókon arra gondoltam, ez a belváros legfurább hangulatú háza, a kapualj nyomasztó, túl kicsi az udvar, a részletek sem különösebben szépek vagy izgalmasak, de egy jó ízléssel kitalált és elvégzett felújítás csodákat művelne vele, és ezt most elsősorban a belsejére értem. Mert a külsejét én úgy szeretem, ahogy van, pont olyan ormótlanul, okkersárgán, piramissal, sasokkal és homokórát tartó nőalakokkal. A Deák teret nélküle már nem tudom elképzelni.