Dunyha: a libás vendéglő
Ha fővárosi létetekre vidéki hangulatra vágytok, nem kell feltétlenül messze utaznotok. A II. kerület peremén található Dunyha Vendéglőben visszaköszön a falusi vendéglátás. Nem csak a környezet csodálatos, hanem az étterem kialakítása is stílusos.
A hely fő specialitása a liba és a házias ételek, de előtérbe kerülnek a kézműves termékek is. Az étteremben például helyben főznek lekvárt, szörpöt, kemencében sütik a kenyeret, valamint szívesen dolgoznak az elismert, magyar manufaktúrákban készített alapanyagokkal.
A névválasztás is sok mindent elárul a Budapesten egyedinek mondható profilból. A libatollal töltött vászontakaróról keresztelték el a vendéglőt. Ehhez hűen az az étlapokat is dunyhához hasonló, párnázott szövet borítja. A székeken pedig libatollal bélelt párnák vannak.
A faház közepén egy ma is használatban lévő sparhelt áll, felette lógnak a zománcos és alumínium edények, konyhai eszközök. A falakat szépia képek díszítik, a teraszon pedig kemencében sütik a kenyeret és a langallót, faszénen grillezik a húsokat, nyáron bográcsban főzik az egytálételeket. Szintén itt találhatóak az illatozó fűszernövények. A romantikus idillből már valóban csak a nagymama hiányzik.
A koleszterin diétát itt gyorsan elfelejthetitek, a házi libatöpörtyű, a maceszgombócos, aranyló libaleves, a ropogós libacomb, a fűszeres libakolbász egyszerűen eteti magát. Természetesen van libamáj, sőt libaburger is, amit a gyereknek kedveskedve Ludas Matyi burgernek neveztek el.
A szezonhoz alkalmazkodva az étteremben minden héten más alapanyag kerül a középpontba, de a választék bizonyos része állandó. A libán túl választhattok még a mangalicából, szürkemarhából, tanyasi csirkéből, fogasból készült finomságok közül is. Ehettek klasszikus rósejbnit és az erdő kincseiből készített ételeket is.
A Dunyhában nem csak ebédelni vagy vacsorázni lehet, hanem különböző programokkal várnak benneteket. Állandó jelleggel tanít a Dunyha Grillakadémián Serényi Zsolt, valamint főzőkurzusokat tart Balázsy Panna és Molnár Tamás. Csoportos programként pedig libavágással egybekötött ebéden vehettek részt. A háznak egyéb rendezvényei is vannak, a héten tartják például a pálinka napokat.
A helyszín kiválóan alkalmas esküvőre, családi és céges összejövetelekre, valamint szülinapi zsúrokra is. Vasárnaponként svédasztalos sunday brunch van, ahol szintén külön kedveznek a gyerekeknek. Hétköznaponként pedig akár a két-, vagy háromfogásos napi menüből is választhattok.
Árakat tekintve a levesek 750 Ft és 1450 Ft között mozognak, de ezekből választhattok két személyes adagokat, az arányaiban olcsóbb. A főzelék feltéttel 990 forintba kerül, míg a húsos főételek 1750 forintnál kezdődnek. A gyerek főételek 1150 forintot kérnek.
A napi menü ára: 2 fogás 950 Ft, 3 fogás 1250 Ft, a főzőkurzuson 9900 Ft a részvétel, a grillakadémián 12900 ft, a félnapos csoportos libavágáson pedig 10500 Ft.
Cím:
1029 Budapest, Feketefej u. 2-4.
Nyitva:
Hétfőtől szombatig 12.00-tól 22.00-ig
Vasárnap 12.00-tól 21.00-ig
Ha szívesen ellátogatnál ide, akkor nyomj egy lájkot!




















































