Dühös utcai 'pesti cetliből' tudtuk meg, mi az a faszádizmus
Nos, a műemlékvédők és városvédők nevezik így azt a gyakorlatot, ami Budapesten is évtizedek óta működik: egy felújításra szoruló háznak csak a homlokzatát tartják meg, mögötte az alapoktól mindent lebontanak (az egész épületet), majd mindent újraépítenek. Így csak a homlokzat marad meg az eredeti épületből.
A szó a homlokzat francia, illetve angol nevéből, a facade-ból ered. A hatvanas években született Velencei Charta szerint az eredetiséget megőrizve kell egy épületet modernizálni, megújítani, és a faszádizmus gyakorlata tilos.
Évtizedek óta működik a faszádizmus, nem csak nálunk, hanem Európában máshol is. Több forrás is példaként hozza, hogy ennek a gyakorlatnak a jegyében újítottak fel épületeket Bukarestben és Moszkvában is, így azok valódi történelmi értéküket elveszítették. És Budapesten is már évtizedekkel ezelőtt megjelent a faszádizmus, csak az utóbbi tíz-tizenöt évben erősödött meg az ellen való tiltakozás cikkekben, blogbejegyzésekben. Néhány éve például több írás is született arról, hogyan bontakozott ki a faszádizmus az Erzsébetvárosban, és a hg.hu is közölt egy cikket arról, hogy a VI. kerületben, az Eötvös utcában gyakorlatilag elbontottak egy szép, eklektikus épületet, és azt kellene írni rá, hogy „eredeti homlokzatot csak nyomokban tartalmaz”.
Legutóbb, mint az általam látott falragaszból is kiderül, a VIII. kerületi, Reviczky utca 6. szám alatt találhat egykori Károlyi-Csekonics palotaegyüttes felújítása korbácsolta fel az indulatokat. „Az építkezésre kitett tábla szerint az egykori palotaegyüttes “átfogó, állagmegóvó felújítási munkáinak megvalósítása” történik, ami persze hazugság, nem állagmegóvás történt, hanem majdnem teljes bontás, csak a facade, vagyis a homlokzat – két emelet díszletfal és a kapuboltozat – maradt meg. Persze az utcai látvány is sérül, hiszen majd két emelet üvegbigyót is ráhúznak!” - írja a Városi Kurír.
Nem mindenki ért egyet azokkal, akik a faszádizmus ellen tiltakoznak. 2011-ben az egyik Szabadság-téri épület átalakításáról szóló blogbejegyzés alatt alakult ki izgalmas vita. A Szabadság tér és az Október 6. utca sarkán a XIX. század elején egyemeletes, klasszicista lakóház állt, amit többször átalakítottak és bővítettek, és végső formáját, szecessziós elemekkel 1905-ben kapta. Később elhanyagolták, omladozni kezdett, majd Reimholz Péter és Nagy Péter tervei alapján átalakították, tetőterét kibővítették, funkcióját megváltoztatták.
A poszt alatt az egyik hozzászóló megjegyzi:
„Szerintem a faszádizmus nem annyira rossz: egy város szervesen változik. Valami értéket (a homlokzatot) megőriztek, valami elveszett (a ma nem használható belső) és új értéket tettek hozzá ('kalap' és az épület belseje).
Mondjuk azt, hogy a belvárosi plébániatemplom gótikus hajója elé épített barokk-rokokó tornyok és homlokzat faszádizmus, és elítélendő?” Ezzel más is egyetértett, mondván, hogy a faszádizmus még mindig jobb, mint a teljes bontás.
Egy építészettel foglalkozó TDK dolgozatban is az áll, hogy a faszádizmust ma legtöbbször pejoratív értelemben használják, és arra a jelenségre értik, amikor az épület kibelezése után az épület homlokzata és belseje között megszűnik a szellemi értelemben vett kapcsolat. Arról is szó esik, hogy az épülethez érzelmileg közelítő hozzáállás szemben áll a beruházó érdekeivel, azzal, hogy megtérüljön a befektetés (például hogy egy ház átalakítása után minél több lakás vagy iroda legyen értékesíthető). Ugyanakkor még a mai műszaki követelményeket is figyelembe kell venni, így az épület tervezőjének nem is könnyű a feladata.
A szerző, Máró Bence a módszert a veterán autó felújításához hasonítja, amikor a karosszéria érintetlen, ám mögötte szinte mindent kicserélnek. „Egy ház esetében ez azt jelenti, hogy bár a “karosszéria”, azaz a homlokzat megmarad, a ház belső működését (a szintmagasságoktól kezdve a gépészeti berendezésekig) teljesen újra kell gondolni ahhoz, hogy a funkcióváltás után is megfelelően működhessen.
A faszádizmus forrása egy olyan ellentét, mely talán leginkább meghatározza az építészeti tervezést: amellett, hogy a ház, annak ornamentikája, a terek dramaturgiája a tervező szubjektív alkotása és részben esztétikai indíttatású, a házzal, mint funkcionális tárggyal szemben támasztott műszaki és gazdaságossági követelmények ugyanolyan fontosak. Egyszerűen szólva a háznak egyszerre kell szépnek lennie és jól működnie. Innentől kezdve a tervező hozzáállásán múlik, hogy ezeket a szempontokat hogyan tartjuk egyensúlyban.”
Ti mit gondoltok?