HÍREK
A Rovatból

Csütörtökön tetőzhet a Duna áradása Budapesten, elhúzódik majd az apadás

A rakpartokról szombaton tűnhet el a víz. 700 centi körül várható a legmagasabb vízállás.


A dunai árhullám levonulása zavartalan, de a nagybajcsi újabb, a vártnál magasabb tetőzés és a mellékfolyók nagyobb vízszállítása miatt az alsóbb szakaszon is magasabb tetőzés és lassabb apadás várható – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.

Azt írták, a dunai árhullám levonulásának pontos előrejelzését jelentősen megnehezítette a Vág vízgyűjtőjén lehullott intenzív csapadék, valamint a Bősi erőmű üzemrendje és az ott keletkező uszadéktorlódás.

Az uszadéktorlódás kezelése, eltávolítása szükségessé tette az árhullám egy részének visszatartását, és átkormányzását a közös főmederbe, ennek következtében Nagybajcson kettős tetőzés alakult ki, ami az alsóbb szakaszokon az árhullámok tetőzését módosítja és elnyújtja – tudatta az OVF.

A tájékoztatás szerint a hétvégén is folytatódott a változékony, csapadékos és szeles időjárás, több hullámban hullott további 15-60 milliméter, néhány osztrák vízgyűjtőn 60-80 milliméter közötti, vegyes halmazállapotú csapadék, miközben jelentős enyhülés kezdődött. Az elmúlt napokban jelentős csapadék már nem volt, és az előrejelzések szerint folytatódik a száraz, enyhe időjárás.

A csapadékos időjárás hatására a Dunán és mellékfolyóin árhullámok vonulnak le. A Duna Nagybajcsnál kedden késő este másodjára is tetőzött 616 centiméteres vízállással, másodfokú készültség mellett. A tetőzés már Gönyűnél is megtörtént szerda hajnalban, itt 577 centiméter volt a legmagasabb vízállás. Az árhullám tetőzése Komárom közelében jár, (szerda délelőtt 10 órai vízállás: 611 centiméter), itt pár centiméteres további áradás várható még – ismertette a főigazgatóság.

Nagybajcs másodszori, vártnál magasabb tetőzése, illetve a mellékfolyók (Vág, Garam, Ipoly) vártnál nagyobb vízszállítása miatt az alsóbb szakaszon is magasabb tetőzés és lassabb apadás várható. Esztergomnál szerda reggel hétkor 600 centiméter volt a vízállás, napközben pedig 606 centiméter körüli tetőzés valószínűsíthető – tudatta az OVF.

A közlemény szerint szerda délelőtt 10 órai budapesti vízállás 682 centiméter volt, a tetőzés 700 centiméter körül várható december 28-án napközben.

Az OVF az árhullám miatt a csapadékelvezető csatornák, árkok zsilipjeit lezárta, folyamatosan figyelemmel kíséri az érkező háttérvizeket, és amennyiben szükséges, átemeli a vizet. Hozzátették: az áradó Duna miatt a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág nagyműtárgyait (Kvassay-zsilip, Tassi-zsilip) zárva tartják.

Kiemelték: a számítások szerint a rakpart szintje alá december 30-án kerülhet a vízállás. Baján szerda délelőtt 10 órakor 732 centiméteres volt vízállás, a tetőzés másodfokú készültség elrendelés mellett 822 centiméter körül várható 30-án napközben.

A közleményben kitértek arra is, hogy árhullám vonul le a Lajtán, amely Mosonmagyaróvárnál szerdán tetőzik, további vízállásemelkedés már nem várható. A Rábán további jelentős vízszintemelkedés szintén nem valószínű a következő napokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.


Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.

A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.

„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”

– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.

„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.

Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.

A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.

A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.

„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:

szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.


Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.

A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.

Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.

„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”

– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:

„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.

Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén
A miniszterelnök Szombathelyen a kormánypártok magabiztos vezetését állította a pártlistán és az egyéni versenyben is. Ezzel egyidőben óva intett a hátradőléstől, a győzelmet a választás estéjére datálva.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



„Nem szabad a propagandának álcázott közvélemény-kutatásokra hagyatkozni. Higgyenek nekem, nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén” – mondta Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen, szombaton.

A kormányfő a kormánypártok méréseire hivatkozva kijelentette, hogy a pártlisták és az egyéni versenyben is vezetnek a városban.

A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az esély nem jelent győzelmet. „Győzni egyetlen időpontban lehet. Mindig a végén van vége, csak az az egy időpillanat számít, addig dolgozni kell”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy nem szabad hátradőlni, mert csak a választás estéjén kiderülő végeredmény számít.

A 21 Kutatóközpont pénteken a miniszterelnök szavainak ellentmondó mérést publikált, amely szerint a szombethelyi körzetben a Tisza Párt egyéniben és listán is vezet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk