News here
hirdetés

BUDAPEST

Budapest100: Belestünk ódon házak rejtett udvaraiba és titkos kertjeibe

A Várnegyeddel nem lehetett betelni a régi házak ünnepén sem.

Link másolása

hirdetés

Arra már nem emlékszem, honnan tudtam az első Budapest100-ról 2011-ben, csak arra, hogy milyen nagyszerű volt máskor zárva tartott lépcsőházakba belépni és az ottlakóktól meghallgatni a ház történetét. Azóta igyekszem nem kihagyni a régi épületek fesztiválját.

Május 14-én és 15-én a Várnegyed házaiba lehetett bekukucskálni, és felfedezni a titkos kerteket, turisták és kívülállók elől elzárt udvarokat.

A Budai Várral egyszerűen nem lehet betelni. Ehhez az élményhez adott még egy érzelmi löketet a Budapest100.
Budapest100 Várnegyed Budapest100 Várnegyed Budapest100 Várnegyed

Számomra a Dísz tér épületei voltak a legizgalmasabbak, közülük is a 12-es szám alatt álló ház, az Edelsheim-Gyulai palota fogott meg leginkább, nem csupán a történetével, hanem harmonikus megjelenésével, belső udvarának elegáns és tündöklő szépségével.

A Dísz tér hatalmas forgalmat bonyolít le, itt fordul meg a várbusz, innen lehet továbbjutni a Sándor-palotához, a Budavári Siklóhoz, a Nemzeti Galériának is otthont adó egykori királyi palotához és a Hauszmann programban újjáépített Csikós-udvarhoz. A Dísz tér köti össze az egykori államigazgatási negyedet és a polgárvárost.

A tér déli végén, egymással szemben volt egykor a budai vár két bejárata: a keleti Vízi (középkori nevén: Szent János-) kapu és a nyugati Fehérvári (a középkorban: Zsidó-) kapu. A tér északi végén találkozik a Szentháromság térről erre futó Tárnok utca és az Úri utca. Nevét - Parade Platz, vagyis Dísz tér - a XVIII. században kaphatta, mivel déli részén tartották a katonai felvonulásokat, a palotaőrség parádéit.

hirdetés
Az Edelsheim-Gyulai-palota története - természetesen - a középkorig nyúlik vissza. Itt állt annak idején Stiborici Stibor erdélyi vajda gótikus palotája. 1438-ban Cseh Péter erdélyi vajdáé lett, 1453-ban pedig Tárnok Demeter és Tarczai János tulajdona lett. Ezután a győri káptalanhoz került Buda elfoglalásáig.

A törökök kiűzése után, 1688-ban a budavári ostrom alatt megrongálódott házat Salgáry (avagy Salgari) Péter, Buda polgármestere szerezte meg, aki barokk stílusban építtette újjá. A család csaknem 100 évig, 1784-ig birtokolta. Ezt követően egy gógyszerészé volt, majd a XIX. században a későbbi budai polgármester, Walheim Nepomuk János szerezte meg, és átalakíttatta klasszicista stílusban.

1892-től az 1948-as államosításig báró Edelsheim-Gyulai Lipót tulajdona volt. 1888-ban született, 1912-ben nősült, gróf Pejacsevich Gabriellát vette feleségül. A Dísz téren álló budai házát 1913-ban Jablonszky Ferenc építész tervei alapján neobarokk stílusban építtette át. Itt született 1918. január 14-én harmadik lánya, Ilona, aki 1940-ben ment feleségül Horthy Miklós kormányzó fiához, Horthy István kormányzóhelyetteshez. Bár gróf Edelsheim-Gyulai Lipót elvált nejétől 1920-ban, a volt felesége az épületben lakott.

“1938-ban a Színházi élet képes hetilap tudósított a Dísz tér 12. számú házban, gróf Edelsheim-Gyulai Lipótné által rendezett nagyszabású jelmezbálról. Az eseményen több mint 300 meghívott vendég jelent meg. A jelmezek szépségét zsűri bírálta el, melynek tagjai Bethlen Margit grófné (Bethlen István felesége), Batthyányi Gyula gróf és báró Priette Bihari Jenő voltak”

- tudtuk meg a Budapest100 hétvégén a házban kihelyezett egyik tábláról.Budapest100 Várnegyed

Kevesen tudják, hogy ebben a második világháborúban ebben épületben működött egy Kiugrási Iroda: a háborúból való kilépést készítette elő 1944 őszén. A pincében titkos rádióállomás működött, a Moszkvába küldött fegyverszüneti delegáció tagjaival tartották a kapcsolatot - írja a Várhegy blog. Csakhogy a rádió jelzéseit az egyik közelben álló házban hallgatták le, mivel oda telepedett be Dr. Wilhelm Höttl a náci RSHA délkelet-európai hírszerzésének csoportvezetője. Gróf Edelsheim-Gyulai Ilona Gestapo közeledésének hírére a Dísz tér alatt korábban kialakított alagúton a szemközti Pápai Nunciatúrára menekült, ám a németek elhurcolták Magyarországról a Horthy-család többi tagjával együtt Németországba.

Budapest ostroma alatt a ház súlyos károkat szenvedett. Háború utáni újjáéépítésekor a XIX. századi állapotát vették alapul.

Ma egy kívülről szerény, kétszintes lakóépület, a kapun át az udvarra lépve azonban ámulatba ejtő látvány fogad bennünket és a ház mindenkit elbűvöl szépségével, arányaival.

A Dísz téren és az Úri utcában sorra jártuk az épületeket. Borsos Miklós egykori lakóháza volt még számunkra érdekes, részben a szobrász munkássága miatt.Budapest100 Várnegyed Budapest100 Várnegyed Budapest100 Várnegyed Budapest100 Várnegyed Budapest100 Várnegyed

Egyáltalán nem túlzás, hogy az élményektől felpezsdülve mentünk haza. Alig várjuk a 2023-as rendezvényt!Budapest100 Várnegyed



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
BUDAPEST
A Rovatból
hirdetés
Fellázadt egy erzsébetvárosi vendéglátóhely, amiért nem engedik, hogy terasza legyen – népszavazás jöhet a kérdésről
A Szabad Bisztró több mint egy éve harcol azért, hogy teraszt nyithasson az előtte lévő parkolóhelyeken, az önkormányzat azonban ellenáll. Egy hónap alatt 6 ezer aláírást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy a helyi lakosok dönthessék el az ügyet.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. május 28.


Link másolása

hirdetés

A magát vegán gasztrokocsmaként meghatározó Szabad Bisztró és az erzsébetvárosi önkormányzat vitája 2021 tavaszáig nyúlik vissza. A hely egyik tulajdonosa, Kiripolszky Csongor ekkor szerzett tudomást arról, hogy a VII. kerületnek van egy olyan, már az ellenzéki vezetés által elfogadott rendelete, amely tiltja, hogy parkolósávba adjanak ki vendéglátóteraszra szóló engedélyt.

Ekkoriban kezdett lecsengeni a járvány 3. hulláma, már tudni lehetett, hogy először a vendéglátóhelyek teraszai nyithatnak majd meg. A Szabad Bisztró esetében ezt viszont ellehetetlenítette a fenti rendelet, mivel előttük annyira szűk a járda, hogy csak parkolóhelyek elfoglalásával tudnak teraszt kialakítani.

Kiripolszky úgy döntött, beleáll az ügybe: minden önkormányzati képviselőnek levelet küldött, amelyben azt kérte, hogy a pandémiára való tekintettel gondolják újra a szabályozást. Választ azonban senkitől nem kapott.

Három hét várakozás után nyílt levélként is közzétette kérését, ami elég nagy hírverést ért el, így végül megérkezett az önkormányzat válasza. Nemet mondtak, ráadásul Kiripolszky szerint téves érveléssel, mivel arra a kormányrendeletre hivatkoztak, amelyik ingyenessé tette a teraszokat. Szerintük ez tiltja, hogy parkolókból alakítsanak ki teraszt, Kiripolszky szerint viszont valójában nem tiltja, csak az szerepel benne, hogy parkolókra nem vonatkozik.

Az önkormányzat érveit tételesen cáfolták, de erre sem kaptak semmilyen reakciót. Közben ugyanakkor látták, hogy a saját közterületein az összes szomszédos kerület (VI., VIII., IX.), valamint a főváros is engedélyezte, hogy parkolókban nyissanak teraszokat. Erzsébetváros viszont tartotta magát ahhoz, hogy annyira rossz a parkolási helyzet a kerületben, ami egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy vendéglátóhelyek kedvéért tovább csökkentsék a parkolók számát.

A Szabad Bisztró nem nyugodott bele ebbe, nyáron petíciót indítottak, amit több mint 1200-an írtak alá, köztük a hely feletti társasház lakóinak többsége is. Átadták az önkormányzatnak, akik közölték, hogy nem változtatnak az álláspontjukon, de fontosnak tartják a párbeszédet, ezért meghívják Kiripolszky Csongort a belső-erzsébetvárosi munkacsoportba.

hirdetés

Ez azért volt furcsa, mert a Szabad Bisztró Középső-Erzsébetváros külső szélén található, nem a bulinegyedben, így nem értették, miért abban a munkacsoportban tárgyalnának velük. Ennek ellenére örültek a lehetőségnek, de a gyakorlatban ezután sem történt semmi, a meghívás puszta ígéret maradt. Mint később kiderült, azért, mert rájöttek, hogy valóban nem Belső-Erzsébetvárosban van a hely.

Kiripolszky Csongor

A petíció átadásával párhuzamosan egy figyelemfelkeltő akciót is szerveztek, amit Szabad nemTerasznak neveztek el. Ennek keretében egy vendégük beállt a hely elé egy platós teherautóval és megengedte, hogy erre asztalokat rakjanak fel, amelyeknél a vendégek fogyaszthatnak.

A jármű parkolási díja folyamatosan fizetve volt, tehát elméletileg szabályosan állt ott, az önkormányzat ennek ellenére hozott egy határozatot, miszerint jogszerűtlen az akció, és felszólították a Szabad Bisztrót, hogy azonnal szüntessék meg. Emellett még egy 2 millió forintos bírságot is belengettek közterület nem rendeltétésszerű használatára hivatkozva.

A határozatot a hely megtámadta a bíróságon azonnali jogvédelmet kérve, amelyet jóvá is hagytak nekik, így a végleges ítélet megszületéséig az önkormányzat nem tehet semmit a teherautó ellen. Az ügy még folyamatban van, a Szabad nemTerasz pedig a téli hónapok elmúltával, április vége óta újra üzemel.

Tavaly decemberben Kiripolszky elment Niedermüller Péter fogadóórájára érdeklődni, jutottak-e valamire a témával kapcsolatban. A polgármester itt már jobban hajlott a kompromisszumra, de hozzátette, hogy kizárólag a kerület körúton kívüli részén tudják elképzelni a parkolóban létesített teraszokat, és ott is egy helyiek körében végzett közvélemény-kutatáshoz kötnék.

Ennek eredményét Niedermüller februárra ígérte, de nem történt semmi, ahogy márciusban sem. Április 10-e óta viszont újra lehet helyi népszavazást kezdeményezni, ezért alig pár nappal később Kiripolszky beadott egy kezdeményezést.

A kérdés, amelyet nemrég jóvá is hagyott a kerületi választási bizottság, így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a gépjármű várakozóhelyéül szolgáló, kerületi tulajdonban álló közterület vendéglátási célú használatához is kiadható legyen közterülethasználati engedély?"

„Tisztában vagyunk vele, hogy a népszavazás nem a legmegfelelőbb módja az ügy rendezésének, mivel az összetettebb annál, hogy szimplán igent vagy nemet lehessen mondani rá” – mondja Kiripolszky. Ezért a legideálisabbnak azt tartananák, ha társadalmi párbeszéd kezdődne a témáról, de ha ezt nem sikerül elérniük, végig fogják vinni a kezdeményezést

Hogy bizonyítsák megegyezési szándékukat, több javaslatot is megfogalmaztak. Azt szeretnék, ha szeptember végéig kísérleti jelleggel engedélyezné az önkormányzat a parkolóhelyeken való terasznyitást, majd ősszel a tapasztalatokat levonva, széleskörű egyeztetés után alakítanák ki a végleges szabályozást. Még azt is vállalnák, hogy kifizetik a közterület-használati díjat (amit ugyebár sehol máshol nem kell), ha az önkormányzat a kerület fejlesztésére fordítja.

Mint írják, megértik az érvelést, miszerint Belső-Erzsébetváros különösen leterhelt parkolás terén, de ezzel együtt úgy gondolják, hogy az ottani vendéglátóhelyek is megérdemlik a terasznyitás lehetőségét.

A dilemmát úgy oldanák meg, hogy minden hely eldönthetné, éjfél után is nyitva szeretne-e tartani, vagy inkább teraszt létesítene az előtte található parkolóhelyeken. Kiripolszky szerint ez egyfajta értékválasztás is, ami jó kompromisszum lehetne.

A javaslatokat a Szabad Bisztró tulajdonosa a napokban Niedermüller Péterrel is megosztotta, miután a polgármester egy újabb nyílt levélre reagálva találkozóra hívta őt.

„Nem zárkózott el az ötlettől, de azt mondta, nem sok esélyt lát arra, hogy átmegy a testületen. Egyébként jó hangulatú beszélgetés volt, abban maradtunk, hogy néhány héten belül szervezünk egy nyilvános fórumot, ahol mindenki elmondhatja a véleményét” – mesélte Kiripolszky.

Némi előrelépés tehát történt az ügyben, de a népszavazási kezdeményezést ettől még viszik tovább. Nagyjából 6 ezer aláírást kellene összegyűjteniük 30 nap alatt, „tisztában vagyunk vele, hogy ez nem kevés, de érezzük magunk mögött a támogatást.”

Kiripolszky egyelőre magányos harcosként képviseli az ügyet, más vendéglátóhelyek aktívan nem csatlakoztak hozzá, annak ellenére sem, hogy csak a Lövölde tértől a körútig legalább három másik helyet érint a szabályozás. Bízik benne, hogy ha elindul az aláírásgyűjtés, abba már többen besegítenek majd.

Mindemellett egészen az aláírások leadásáig vissza tudják vonni a kezdeményezést, így továbbra is nyitottak egy esetleges megegyezésre a kerület vezetésével.

A témával kapcsolatban kérdéseket küldtünk az erzsébetvárosi önkormányzatnak, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak. Amennyiben később megteszik, arról is beszámolunk.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
BUDAPEST
Egy újabb miniszobor gyöngyszemre lelhetünk az Allee közelében
Az egyik legismeretebb fiatal szobrászművész, Plank Antal a napokban készült el legújabb alkotásával, egy Corgie kiskutyát ábrázoló miniszoborral, amit az épület Október huszonharmadika utcai főbejárata mellé helyeztek ki.

Link másolása

hirdetés

Budapesten egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a lakosság és a turisták körében, a közterületeken kihelyezett miniszobrok. Az Allee Bevásárlóközpont felkérésére az egyik legismeretebb fiatal szobrászművész, Plank Antal a napokban készült el legújabb alkotásával, egy Corgie kiskutyát ábrázoló miniszoborral, amit az épület Október huszonharmadika utcai főbejárata melé helyeztek ki.

Munkái alapvetően absztraktak és a graffitik formavilágára reflektálnak, ezek az apró szobrocskák viszont elhelyezésükben jelenítenek meg hasonlót.

A miniszobor állítás Magyarországon egyre nagyobb népszerűségnek örvend és megtalálta a maga kulturális közegét. A szobrászművész a kihelyezést követően megemlítette, hogy nagyon izgalmasnak találja a miniszobrokban rejlő lehetőségeket, mert minden esetben kíváló alkalom nyílik egy játékosabb, a figuralitás felé is kitekintő alkotás létrehozására.

Az itt-ott megbújó kis geg-szerű formák vagy szerethető alakok, emberek számára kedves tárgyakat, üzeneteket jelenítenek meg.

A miniszobor jó alternatívája az életnagyságú szobrok állításának. Méretüknél fogva nem szólnak bele a köztér arculatába, de alkotójuk elmondása szerint pont a méret, ami hitelessé teszi ezeket a szobrokat, melyek célja az, hogy az emberek arcára mosolyt csaljanak, egy-egy kellemes pillanatot szerezve a mindennapi rohanásban.

hirdetés
Az Allee részéről azért esett a választás egy kiskutyát ábrázoló miniszoborra, mivel 2015-ben a bevásárlóközpontok között elsőként vált kutyabarát hellyé, így a négylábú kedvenceket is szívesen látják vásárláskor a gazdájuk társaságában.

A szolgáltatás bevezetésével az Allee szakmai elismerést is szerzett. Legutóbb tavaly, a bevásárlóközpont kategóriában nyerte el „Az év kutyabarát helye” címet a kutyabarat.hu által szervezett közönségszavazáson.

A június 19-éig tartó Allee Kutya Fesztivál ideje alatt a látogatóknak lehetőségük volt támogatni a kutyák szakmai fejlődését. A Művészi kutyaportré kiállítás területén található gyűjtőládába helyezett adományokkal, illetve a vörös szőnyeges eseményen kapható tombolaszelvény megvásárlásával.

A látogatók nagylelkű hozzájárulásával, több mint 500.000 Ft összeg gyűlt össze a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület javára, akik a teljes adományt az idősebb segítőkutyáik egészségügyi ellátására, orvosi költségeik fedezésére, kivizsgálásokra, gyógyszerekre, gyógytápokra fordítják.

A bevásárlóközpont a „kutyabarát hely” üzenetet igyekszik minél több tartalommal megtölteni. Azon kívül hogy a vásárlók beléphetnek a kutyájukkal együtt a közösségi terekbe, illetve az állatbarát matricával megjelölt üzletekbe, az épület két bejárata előtt friss vizet biztosító kutyaitatók is rendelkezésre állnak, valamint az Info Pontban ingyenesen vehetők igénybe a speciális állatszállító járművek.

A hosszú távú célkütézésük pedig az, hogy felhívják a figyelmet a felelős állattartásra, az állatvédelem fontosságára, segítséget nyújtsanak a kutyás szervezeteknek és ezzel hatékonyan hozzájáruljanak a hazai kutyás társadalom és kultúra fejlődéséhez.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST
Egy komplett kiserdő lesz a Blaha Lujza téren a felújítás után a főtájépítész szerint
A tér burkolata teljes mértékben vízáteresztő, így a fák hasznosítani tudják a csapadékvizet.

Link másolása

hirdetés

A Blaha Lujza tér felújítása tavaly júliusban kezdődött. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) akkor azt írta, hogy a munkálatok után

1000 négyzetméter zöldfelületet alakítanak ki, új, nyilvános WC nyílik az utcaszinten, új zebrákat létesítenek, megújul a közvilágítási rendszer, és új utcabútorok is kerülnek a térre.

Márciusban a BKK azt közölte, hogy a munkálatok a tervek szerint haladnak, mostanra pedig már az is látható, hogy fog kinézni a tér a felújítás után.

Kedden Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze egy Facebook-bejegyzésben írt arról, hogyan alakították ki a beígért zöldfelületeket, amely

megfogalmazása szerint „egy komplett kiserdő, egy Blaha Liget” lesz.

„A fásítás zónájában összefüggő szerkezeti talajt kapott 80 centiméter vastagságban a tér, ezzel létrehozzuk Budapest legnagyobb stockholm módszerrel előkészített ültetőközegét” – írta Bardóczi. A főtáépítész azt is hozzátette, hogy a kiselemes burkolat teljes mértékben vízáteresztő, csapadékvizet így teljes mértékben hasznosítani fogják a fák. A felszíni vizet nem kell elvezetni, így villámesőzéskor ez nem terheli túl a csatornát, a fák elpárologtatják a vizet, ezáltal hűtik a környezetüket, csökkentik a hőszigetet.

A fák gyökerei a felszín alatt össze tudnak kapcsolódni, így az immunrendszerük egymást erősítheti.

hirdetés
„A burkolási munkák, az utcabútorozás még zajlik az elkerített téren, közben a faiskolákban készülődnek az új fák, és a kiemelt kazetták cserje- és évelőanyaga az őszi beültetésre. Amikor annak szezonja van jön a második hullám: a befejező kertészeti ültetési munkák”

– írta Bardóczi Sándor.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
BUDAPEST
Sétányt neveznek el Horn Gyuláról a XIII. kerületben, a szobra közelében
A fideszes képviselők ellene szavaztak. Ughy Attila szerint Horn konfliktusos személyiség volt. Zugló polgármestere arra emlékeztetett, hogy Orbán is mindig tisztelettel beszélt a volt szocialista politikusról.

Link másolása

hirdetés
A kilenc éve elhunyt Horn Gyula volt szocialista miniszterelnökről neveznek el sétányt Budapest XIII. kerületében.

A Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén meghozott döntést a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója nem támogatta.

A XIII. kerületi önkormányzat kezdeményezésére neveznek el sétányt Horn Gyuláról 2014-ben felállított szobra közelében, a Gyermek téren.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője azt javasolta, a közgyűlés ne nevezzen el sétányt Horn Gyuláról. Ughy Attila (Fidesz-KDNP) szerint Horn Gyula "konfliktusos személyiség" volt, és azt kérte, ha a képviselők emléket szeretnének állítani neki, azt ne most tegyék, hanem a Ráday Mihály által javasolt két évtized után, "amikor leülepszik egy politikai szereplőnek a tevékenységével (...) kapcsolatos értékítélet".

Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere úgy vélte, hogy Horn Gyula „államférfi volt, történelmi személyiség volt”. Szerinte Hornról még Orbán Viktor is mindig tisztelettel beszélt.

Karácsony Gergely pedig azt mondta, hogy volt olyan pillanat, „amikor Horn Gyula a történelem rossz oldalán állt”, de szerinte az utcanévvel nemcsak egy politikai teljesítmény mellett tesznek hitet, hanem amellett is, hogy a „bevallott bűnöket meg lehet bocsátani” - írja a 444.hu.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: