BUDAPEST
A Rovatból

Budapest egyik legszebb modern épülete volt – a romjain ma urnatemető működik

A Farkasréti temető katolikus templomát a korabeli szakma is dicsérte. Aztán jött a háború, és az ostrom alatt bombatalálat érte.


Lehet, hogy morbid módon hangzik, de a kedvenc budapesti helyeim közt szerepel a Farkasréti temető is. Sokszor megcsodáltam a főépületet, amelynek pontosan olyan szomorú a története, mint Budapest megannyi egykori vagy még ma is látható épületéé.

Egykor a bejáratnál egy ahhoz fogható építészeti alkotás állt, mint amilyen a pasaréti Páduai Szent Antal plébániatemplom (Rimanóczy Gyula alkotása) vagy a városmajori Jézus Szíve plébánia (Árkay Aladár és Árkay Bertalan műve).

A XIX. században alapított gyönyörű Farkasréti temető kiépítésének, rendezettebbé és egységesebbé tételének több lépcsője is volt. Az egyik az Érdi út felőli fülkés és árkádos falsírboltok megépítése volt 1900-ra, ezután a falsírboltok folytatásaként az árkádos sírboltok és csontfülkék létesítése 1927-ben. (A háborúban megsérült, később elhanyagolták és letárták.)

A másik pedig kétségkívül az 1938-ra elkészült templom, harangtorony és ravatalozó volt a mellett ük kialakított árkádos sírboltokkal a főbejáratnál. Ez a rész volt ugyanis szinte már a kezdetektől a temető reprezentatívabb része, ahová szívesebben temetkeztek a tehetősebb vagy prominens családok. Az épületegyüttes átadását az Eucharisztikus Világkongresszus ünnepségsorozatához időzítették – hatalmas megtiszteltetés volt az, hogy Magyarország kapta meg a rendezés jogát. (Az eucharisztia jelentése oltáriszentség, a mozgalom Krisztus társadalmilag elismerhető és érvényesíthető hatalmát, a világban való valóságos jelenlétét hirdeti.)

Az épületeket Krassói Virgil (az ő munkája volt többek közt a Pongrác úti lakótelep; a nevét egy 1978-as kiadványban egyébként Krassóynak írták) és Módos Ferenc tervezte. A kivitelező Kapuváry Gusztáv volt.

A templom elnyerte a kortársak tetszését, a modern magyar építészet mára legendássá vált kiadványában, a Tér és Forma című szaklapban több oldalas összeállításban mutatták be.

„A Farkasréti temető kis temploma a két világháború közötti fővárosi egyházi építészet egyik kiemelkedő példája, a funerális művészetben pedig a korszak talán legjelentősebb alkotása volt”

- írja Tóth Vilmos.

„A Tér és Forma a szellemes alaprajzi megoldást és a nagy szintkülönbség ötletes kihasználását emelte ki, továbbá az anyagiak ügyes előteremtését: a főváros ugyanis 'közel ötszáz halott részére biztosítva kriptát, az ezeknek eladásából befolyó összeg előlegezéséből megépítette a temető új templomát', amelynek elrendezése 'lehetővé teszi ennek a temetőtől független használatát is és a megkívánt kegyhelyszerű kálvária létesítését ünnepélyes körmenetek céljára.”

A Keresztes Szent János templom elkészülte után, 1938-ban - Fotó: Fortepan/Buzinkay Géza

Az épület 1942-ben - Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar

Csakhogy a budapestiek nem sokáig csodálhatták az épületet. A második világháború végén, Budapest pusztító ostroma alatt bombatalálatot kapott, és az épületegyüttes súlyos károkat szenvedett, nagy része leomlott vagy megsemmisült.

A Keresztes Szent János templom 1945-ben, az ostrom után - Fotó: Fortepan/Dr. Kramer István

A Keresztes Szent János templom 1945-ben, az ostrom után - Fotó: Fortepan/Lissák Tivadar

A Keresztes Szent János templom 1950-ben - Fotó: Fortepan/Dr. Horváth Miklós

A romokon a háború után kolumbáriumok épültek, ezek a megmaradt altemplomi sírboltokat fogják közre. A ravatalozót és az árkádos kriptasort is helyreállították Ma is látható, hol állt egykor a templom, ugyanis ezt az urnafalak vonala jelzi.

Az egykori harangtornyot 1958-ban alakították át munkásmozgalmi urnaházzá.

Megmaradt a torony eredeti kapuja is a Halotti beszéd ismert bevezető szavaival.

Készítettem egy rövid videót is, ami a maga amatőr módján mutatja meg maradványaiban is lenyűgöző harangtornyot, a két világháború közti zseniális modern magyar építészet egyik remekművét. Érdemes személyesen is elmennetek, a saját szemetekkel látnotok.

Vérzik a szívem azokért az alkotásokért, amelyeket a háború vagy az azt követő politikai tisztogatások miatt ma már nem láthatunk.

Ha Budán jártok, és nincsen konkrét programotok, néhány órát szánjatok a Farkasréti temetőre és a főbejárat épületeire.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Fedezd fel Budapest ízeit – 5 bakancslistás megálló, ahol élménnyé válik minden falat
A legjobb budapesti pillanatok gyakran egy-egy jó helyen kezdődnek. Mutatjuk hol találod őket!


Budapestet nemcsak bejárni lehet, hanem megízlelni is. A város karaktere ugyanis nem kizárólag a panorámában vagy az ikonikus épületekben rejlik, hanem azokban a helyzetekben is, amikor leülünk egy kávéra, megállunk egy ebédre, vagy hagyjuk, hogy egy vacsora kicsit tovább tartson a tervezettnél. Ilyenkor válik igazán személyessé a városélmény: amikor nemcsak nézzük Budapestet, hanem részt is veszünk benne.

Ebben a válogatásban öt olyan helyet gyűjtöttünk össze, amelyek különböző oldalról mutatják meg a főváros ízeit és hangulatát. A Városliget Café & Restaurant a zöld környezet nyugalmát és a Vajdahunyad vára látványát kapcsolja össze egy könnyed, mégis emlékezetes kikapcsolódással. A Gundel a magyar gasztronómia hagyományait hozza közel, miközben a mai vendégek elvárásaira is érzékenyen reagál. A Séf Asztala a városi ritmushoz igazodva kínál gyors, mégis élményekkel teli megállót a Parlament közvetlen közelében. A Spoon The Boat a Duna felett ad egészen új nézőpontot egy vacsorához, míg a Főőrség Étterem és Kávéház a Budai Vár történelmi hangulatát és klasszikus ízeit sűríti egyetlen, különleges hangulatú megállóvá.

A közös bennük az, hogy mindegyik hozzátesz valamit ahhoz az élményhez, amitől Budapest igazán szerethető.

Városliget Café & Restaurant

A Városligetben eltöltött időnek sajátos, nyugodt ritmusa van: itt nem sietünk, inkább hagyjuk, hogy a környezet vezesse a tempót. Egy hosszabb séta, egy kiállítás, egy koncert a Magyar Zene Házában vagy egy céltalan bolyongás után szinte magától értetődő, hogy jólesne leülni valahol, és nem megszakítani, hanem egy kicsit más formában folytatni ezt az élményt.

A Városliget Café & Restaurant pontosan ezt kínálja.

A Hősök tere, a Műcsarnok és a Néprajzi Múzeum szomszédságában megbújó étterem egyszerre központi és mégis nyugodt, egyfajta városi menedék, ahol a madárcsicsergés, a zöld környezet és a könnyed hangulat gyorsan átveszi a főszerepet.

Akár egy frissítőre ülsz be, akár egy könnyed ebédre vagy egy ráérősebb vacsorára érkezel, a hely szinte azonnal kiszakít a városi nyüzsgésből, és áthangol egy lassabb tempóra.

A belső tér elegáns, tágas és világos, a nagy ablakok keretként foglalják magukba a tájat, miközben tökéletes kilátás nyílik a Városligeti-tóra és a Vajdahunyad várára. A Tavirózsa terem különösen kedvelt fotópont, ahol a vendégek szívesen készítenek képeket magukról és a háttérben magasodó várkastélyról. A hangulat nyugodt, családbarát, ugyanakkor a természet közelsége és az intimebb asztalok miatt romantikus vacsorákhoz is ideális.

A konyha jól követi ezt a könnyed, élményközpontú szemléletet. Az étlap friss és kreatív fogásokkal dolgozik: saláták, szezonális levesek, tartalmas főételek és házi desszertek közül lehet választani, így minden napszakban megtalálod a hangulathoz illő fogást. A kávékínálat külön figyelmet érdemel, a melegebb napokon pedig a hűsítő italok teszik teljessé a kikapcsolódást.

A Városliget Café & Restaurant így válik igazi bakancslistás megállóvá: egy olyan hellyé, ahol a városligeti élmény nem ér véget, csak egy új, ízekkel teli formában folytatódik és könnyen azzá a ponttá válik, ami miatt legközelebb is visszatérsz.

Gundel

Budapesten a Gundel valóban kiérdemelte helyét a bakancslistás helyek között, hiszen kevés olyan budapesti hely van, amelynek neve már jóval azelőtt ismerősen cseng, hogy egyáltalán belépnénk az ajtaján. Az a hely, amit egyszer látni és átélni szinte kötelező, ha igazán meg akarjuk érteni, mit jelent Budapest íze.

Több mint 130 éve része a magyar vendéglátás történetének, Hungarikum díjjal kitüntetett étterem, amely mára nem csupán egy étterem, hanem valódi fogalom.

A Városliget kapujában álló ikonikus palota már érkezéskor különleges hangulatot teremt, és ez az első benyomás még inkább felerősödik amikor helyet foglalunk benne.

A Gundel különlegessége abban rejlik, hogy képes egyensúlyt teremteni a múlt értékei és a mai vendégélmény között. Itt a magyar konyha klasszikus fogásai nemcsak megjelennek az étlapon, hanem történetet is mesélnek. A Nemzeti 11 válogatás például egyfajta gasztronómiai utazás: a gulyástól a halászléig, a libamájtól a tradicionális húsételekig vezet végig a magyar konyha legfontosabb állomásain, miközben generációk ízeit és a magyar kultúra gazdagságát hozza közelebb.

Az ízek ismerősek, mégis ünnepibbek. És bár sokan a híres fogások – például a legendás Gundel-palacsinta – miatt érkeznek, a valódi élményt az adja, hogy itt minden részlet a hagyomány, a minőség és a vendégszeretet tiszteletéről szól.

A tér és a hangulat finoman emeli meg az alkalmat. Elegáns, mégis befogadó környezet fogad, ahol egy ebéd vagy vacsora könnyedén válik különleges alkalommá. Az étkezést egész nap élő zene kíséri, amely tovább erősíti azt az egyedi atmoszférát, ami messze túlmutat egy hagyományos éttermi látogatáson.

Nem véletlen, hogy a Gundel neve világszerte ismert: története során királyok, művészek és világsztárok is megfordultak falai között. Ma pedig ugyanazt a minőséget és figyelmet kínálja minden vendégnek - legyen szó egy ünnepi vacsoráról vagy egy spontán döntésről egy városligeti séta után.

A Gundel így válik igazi bakancslistás megállóvá: egy olyan hellyé, ahol a magyar konyha nemcsak megjelenik, hanem átélhetővé válik és ahol egy vacsora után egészen más szemmel nézel Budapest ízeire.

Séf Asztala

A Kossuth téren, a Parlament közvetlen közelében van egy hely, ahol Budapest egyszerre mutatja meg a legikonikusabb és a legkönnyedebb arcát. Ez a hely a Séf Asztala, egy gyors megálló, ami mégis egy teljes értékű élménnyé válik.

A teraszon ülve olyan, mintha Budapest képeslapja elevenedne meg előtted - ez az élmény pedig egy bőséges, magyaros comfort food fogás vagy egy finom olasz kávé mellett válik teljessé.

A város innen nézve egyszerre nyüzsgő és mégis nyugodt, így már egy rövid megállás is képes arra, hogy más szemszögből lásd a várost.

A Séf Asztala egyszerre deli, kávézó és pékség, de leginkább egy gasztronómiai menedék, ahol a kínálat letisztult: friss péksütemények, kovászos szendvicsek, saláták és meleg fogások közül lehet választani, miközben a magyar klasszikusok is megjelennek modernebb formában. A hely a városi élet tempójára van hangolva, de ez nem megy a fogások átgondoltságának rovására. A koncepció mögött Wolf András áll, így a gyorsabb műfajban is megmarad a szakmai odafigyelés és a következetesség.

Reggelire tojásételek, shakshuka, Egg Benedict vagy akár egy ropogós lángos is választható, de egy kiadósabb ebédhez is bőven akad választék.

Az egész hely egyik legnagyobb erőssége az egyszerűségében rejlik. Itt a gyorsaság nem kompromisszum, hanem tudatos működés eredménye: minden átgondolt, mégis természetes. Legyen szó egy reggeli indításról, egy ebédszünetről vagy egy délutáni kávéról, a Séf Asztala egy könnyed megállást kínál a nap sodrásában, ahol a gyors falatok is többet adnak egy egyszerű étkezésnél.

Spoon The Boat

Budapest látványa önmagában is különleges, de vannak helyek, ahonnan nézve egészen új értelmet nyer. A Spoon The Boat pontosan ilyen perspektívát kínál.

A Vigadó térnél horgonyzó hajó nem csupán étterem, hanem különleges élmény is: miközben a folyó hullámain ringva helyet foglalsz egy asztalnál, új szemszögből láthatod Budapestet - olyat, amit még a helyiek is újra és újra megcsodálnak.

Az este fényeiben ráadásul a Lánchíd, a Budai Vár és a kivilágított rakpart látványa együtt alkotja azt a városi díszletet, amely már önmagában is felejthetetlenné teszi a náluk töltött időt.

A Spoon elegáns, mégis barátságos belső tere ideális helyszín egy baráti találkozáshoz vagy egy kettesben eltöltött estéhez is. A hatalmas üvegfelületeken át a város fényei szinte belesimulnak a térbe, miközben a Duna halk hullámzása nyugodt, bensőséges atmoszférát teremt az étkezéshez. Minden részlet arra szolgál, hogy kényeztesse az érzékeket.

A magyar és nemzetközi ízekből inspirálódó bisztrókonyha és a Budapest ihlette desszertek együtt teszik teljessé a víz feletti gasztronómiai élményt. Könnyed előételek, frissen készült főételek, gyümölcsös desszertek és különleges koktélok várnak, amelyek tökéletesen illenek egy tavaszi nap lezárásához.

Ez a helyszín kihagyhatatlan állomás mindazoknak, akik a főváros felejthetetlen kilátását a Duna lágy ölelésében szeretnék átélni. A panoráma és az ízek harmóniája újra és újra szerelembe ejti látogatóit Budapesttel.

 

Főőrség Étterem és Kávéház

A Budai Várban sétálva könnyű belefeledkezni a történelmi környezetbe, de vannak helyek, ahol ezt az élményt érdemes egy kicsit továbbvinni. A várnegyed szívében található Főőrség Étterem és Kávéház pontosan ilyen: egy olyan megálló, ahol egyszerre élheted át a múlt hangulatát, a lenyűgöző panorámát és a klasszikus magyar ízeket.

Az egykori királyi testőrség épületében kialakított étterem már első pillantásra különleges atmoszférát teremt.

Az épület a régi korok eleganciáját és patináját idézi a Duna felett, a teraszról pedig páratlan kilátás nyílik a Hunyadi udvarra és a Mátyás kútra.

Ez a hangulat odabent is folytatódik: az elegáns, mégis barátságos térben a történelmi részletek finoman idézik meg a múlt világát.

Erre a környezetre épül rá a gasztronómiai élmény is, ami az igazi csúcspont. Az étlap a Kárpát-medence gazdag ízvilágára épül, a hagyomány és a kreativitás találkozásával. A hely egyik legismertebb fogása a császármorzsa, amelyet több mint 100 éves recept alapján készítenek. Az aranybarnára pirított, mazsolával gazdagított desszert önmagában is nosztalgikus élmény, a hozzá kínált házi, nagykörei cseresznyéből készült lekvárral pedig még inkább teljessé válik, egyszerre kínálja a tradicionális és a helyi ízek különleges kombinációját.

A Főőrség Étterem és Kávéház így válik több mint egy egyszerű megállóvá: egy olyan hellyé, ahol egy séta után nemcsak megpihenni lehet, hanem egy kicsit vissza is lépni az időben. Itt az étkezés nem különálló program, hanem a környezet természetes folytatása - egy rövid időutazás, ahol az ízek és a látvány együtt mesélnek a múltról.

Ezek a helyek nemcsak egy-egy jó étkezésről szólnak, hanem arról is, hogyan tud egy város közel kerülni hozzád. Ha Budapesten jársz, érdemes mindet feltenni a bakancslistádra, mert minden alkalommal egy kicsit más és más arcát ismered meg a városnak!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Utolsó napok az iglukban: véget ér a téli szezon a 360 Bar tetején
Még pár napig beülhetsz Budapest egyik legkülönlegesebb „buborékjába”: a 360 Bar Igloo Garden május 3-ig vár, aztán eltűnnek a tél ikonikus kis kuckói, majd rövid átalakulás után, már igluk nélkül, a tavaszi-nyári szezonra nyit újra.


Van valami furcsa abban, ahogyan a saját városunkhoz viszonyulunk. Miközben utazáskor gondolkodás nélkül felkutatjuk a legjobb kilátásokat, tetőbárokat vagy „rejtett” helyeket, addig otthon sokszor hajlamosak vagyunk leragadni a jól ismert útvonalaknál. Pedig néha elég csak feljebb menni pár emeletet, és máris egészen más perspektívából nézhetünk rá Budapestre - a 360 Bar pedig erre a legjobb példa.

Most ráadásul van egy konkrét ok is, hogy ezt ne halogasd: a 360 Bar Igloo Garden május 3-a után bezár, így már csak néhány napig ülhetsz be ezekbe a fűtött, átlátszó buborékokba a város fölött.

Addig viszont még épp belefér, hogy végignézd a panorámát, kipróbálj néhány bistro-fine fogást, és megkóstold a koktélokat is. Mi pedig mutatjuk, milyen élményre számíthatsz!

Az egész történet már az odajutással elkezdődik. Az Andrássy út 39. szám alatt nem egy klasszikus, utcáról azonnal hívogató bár vár, hanem egy olyan hely, amit egy kicsit keresni kell. Belépsz az épületbe, elsétálsz a recepciónál, majd megtalálod a liftet, amelynek gombjai között ott van a 360 Bar. Amikor megnyomod, még nem sejted, mennyire megváltozik majd a hangulat pár másodpercen belül: a zártabb, visszafogott folyosóból egyszer csak egy világos, nyitott tetőkertbe lépsz ki, mintha tényleg egy másik dimenzióba érkeztél volna.

Ez az a pont, ahol hirtelen megváltozik minden. Az ember szinte automatikusan körbenéz:

végigfut a tekintete az Andrássy úton, megakad a Bazilika kupoláján, elkalandozik a Hősök tere irányába, majd egészen a budai hegyekig jut.

Ez nem az a panoráma, amit egyetlen pillantással letudsz, hanem inkább az, amiben egy kicsit benne maradsz, és hagyod, hogy lassan magával ragadjon.

Télen iglukban lehet ücsörögni a város felett

Ez az élmény télen kap igazán különleges réteget, amikor a 360 Bar teljesen átalakul. Míg a melegebb hónapokban egy nyitott, pezsgő rooftop bárként működik, addig a hidegben fűtött igluk költöznek a tetőre.

Ezek az átlátszó, kupolaszerű kis építmények nemcsak a hideg ellen védenek, hanem egy sajátos, intim hangulatot is teremtenek: egyszerre zárnak el a külvilágtól, miközben mégis végig kapcsolatban maradsz a várossal.

Belépve az igluba azonnal megérzed a különbséget. Kint a hideg, bent kellemes meleg, miközben az áttetsző falakon keresztül ott vibrál Budapest. Ez a kettősség adja az élmény egyik legnagyobb erejét. Ráadásul az igluk nem egyformák: mindegyik más berendezéssel és kicsit más kilátással vár, így valóban kis szeparékként működnek, ahol egy estére saját tered lehet a város fölött.

Ebben a környezetben könnyű elveszíteni az időérzéket. Egy beszélgetés észrevétlenül elnyúlik, a telefon a zsebben marad, és egyszer csak azon kapod magad, hogy már rég nem csak „beugrottál egy italra”, hanem teljesen belecsúsztál az estébe.

Nem csak a kilátás miatt érdemes felmenni

A 360 Barban azonban nem csak a panoráma viszi a prímet, bőven van még, amiért érdemes feljönni. Az élményhez szorosan hozzátartozik az étel és az ital kínálat is, és szerencsére egyikben sincs hiány.

Az étlap szezonálisan változik, és erősen a bistro fine vonalat képviseli: jól ismert alapok, izgalmas, néha meglepő párosításokkal.

A lazactatár avokádóval például az a fogás, amelynél már ránézésre érzed, hogy jó döntés lesz, a színek és az állag egyértelműen a frissességről árulkodnak. A lazac steak fokhagymás polentával és szicíliai lecsóval pedig pont az a kombináció, amely elsőre talán váratlan, de éppen ettől válik emlékezetessé. A raclette több változatban is elérhető, és kifejezetten jól illik ehhez a még kicsit hidegebb, kuckózós hangulathoz. Itt futottam bele életem mákos gubájába is, ami pont megtalálta az újraértelmezés és a klasszikus közötti arany középutat, és egyszerűen nem lehet abbahagyni.

A koktéloknál hasonló a helyzet. A kínálat erős, a signature italok és a klasszikusok egyaránt helyet kapnak, ráadásul olyan formában, amely egyszerre látványos és szerethető. Nem akar túlbonyolítani semmit, inkább arra koncentrál, hogy az ital valóban élmény legyen. A Pornstar Martini például most újra nagyot megy, és itt kifejezetten emlékezetes verzióval találkoztam.

Ahogy telik az este, egyre inkább összeáll a kép: ez egy eldugott, brutális panorámával megáldott hely, ahol a különböző elemek - a kilátás, a tér, az ételek és az italok - nem csak külön-külön működnek, hanem szépen egymást erősítik.

 

Most menj még, ha igluban ülnél, utána a tavaszi-nyári szezon vár!

Május 3-a után tehát véget ér a téli szezon, és egy időre eltűnnek a bár ikonikus, kuckós iglui.

Egy rövid szünet után azonban újra kinyit majd, immár a tavaszi-nyári arculattal: nyitott tetőtérrel, friss levegővel, új étlappal és ugyanazzal a jó hangulattal, de egészen más élménnyel.

Szóval ha most az igluk miatt mennél, ne halogasd - de tavasszal és nyáron is érdemes visszatérni, amikor már a nyitott tetőről, egészen más hangulatban tárul eléd a város.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Vitézy Dávid bemutatta a Pesti Fonódó terveit, a Nyugati téri felüljárót is elbontanák – Az ötletek máris hatalmas vitát kavartak
Vitézy Dávid bemutatta a Pesti Fonódó villamoshálózat első terveit, amelyek a Deák és a Lehel tér közötti szakaszt építenék át. A fejlesztés átszállásmentes kapcsolatot teremtene többek között Újpest, Angyalföld és a déli vonalak között.


Vitézy Dávid a közösségi oldalán arról írt, hogy elkészültek a Bajcsy-villamos, vagyis a Pesti Fonódó villamoshálózat első tervei. Bejegyzése szerint „hétfőn a szakbizottság elé visszük a Bajcsy-Zsilinszky úti villamosvonal, azaz a Pesti fonódó villamoshálózat koncepcionális terveit, hogy az engedélyezési tervek elkészítéséhez szükséges főbb döntések megszülessenek.”

Állítása szerint nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy a Fővárosi Közgyűlés 2024 végén a javaslatukra úgy döntött, a befagyasztott uniós források ellenére saját pénzből megkezdik a tervezést. Úgy véli, „így viszont lehetséges, hogy az új kormány által visszaszerzett uniós pénzekből ez a fejlesztés meg is valósulhasson.”

Vitézy Dávid régóta hisz abban, hogy „forrásokat szerezni leginkább kész, azonnal megvalósítható tervekkel lehet; ennek hiányában legfeljebb elvi vitát lehet folytatni a pénzek elosztásáról, ami általában nem vezet sehova.”

Beszámolója szerint a BKK-nál és a tervezőknél gőzerővel zajlik a munka, és „mindezt sok év semmittevés után, alig néhány hónap alatt értük el”.

A Pesti Fonódó a Deák tér és a Lehel tér közötti hiányzó szakasz megépítésével valósulhat meg, amely szerinte „Angyalföld, Rákosrendező, Újpalota és Újpest térségéből is átszállásmentes belvárosi és budai kapcsolatokat biztosítana”.

Vitézy Dávid elmondása alapján: gyakorlatilag össze tudnának forrasztani egy egységes hálózatba „délről a 47-es és 49-es vonalat, valamint az új Műegyetem rakparti ágról érkező egyik vonalat, - északról a 12-es, a 14-es és a Szegedi úti felüljáró megépülte esetén Rákosrendezőn át az egyik Újpalota (69-es) felől érkező vonalat”.

Azt állítja, a változás hatása a Budai Fonódóéhoz lenne hasonló, ahol „minden vártnál többen használják az összekötött vonalakat, mióta nem sok átszállással lehet csak utazni Budán.” A modellezés szerint az új szakaszon 44-49 ezer napi utassal számolnak, és a fejlesztéssel naponta 2500 órát takarítanának meg a budapestieknek.

„Ez azt jelenti, hogy ez a beruházás kb. 90 évnyi várakozási időt spórol meg az utasoknak évente” – írta.

Vitézy Dávid azt is közölte, hogy Karácsony Gergellyel közösen a következőket javasolják a bizottságnak:

• „a Bajcsy-Zsilinszky úton a villamospálya körül zöldsáv is létesüljön, új fákkal, folytatva a Károly körút 13 évvel ezelőtti átalakítását, a kerékpárosok nem zavarják majd a gyalogosokat tovább a járdán, faltól falig megújul ez a fontos belvárosi főút,

• Nyugati téren tüntessük el a ronda és teljesen felesleges felüljárót, a buszvégállomás és a parkoló helyett zöld köztér létesül, a Váci úton a javaslatunk szerint a villamos szélső vezetésben halad majd a bevásárlóközpont mellett füves vágányon,

• a Lehel téren szűnjön meg az, hogy a templom egy aszfalttenger közepén áll, legyen valódi köztér a piac előtt a villamosvégállomás helyett.”

Bejegyzését azzal zárta, hogy rengeteg munka van még hátra, a látványtervek sem véglegesek, mert „számos részlet a továbbtervezés során kerül majd a helyére, most a koncepcionális irányokat fogjuk eldönteni a hétfői bizottsági ülésen, utána folytatódik a munka tovább”.

A politikus bejegyzéséhez máris rengeteg komment érkezett, és óriási vitát váltott ki. Többen kifogásolják, hogy így kevesebb autó tud majd közlekedni erre, ami szerintük még nagyobb dugót okozhat. Mások szerint felesleges a villamos, mert ezen a vonalon közlekedik a metró is. Ugyanakkor van aki üdvözli az ötletet, hogy több lesz a zöld felület és kényelmesebb lesz a gyalogosoknak, kerékpárosoknak a környék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tacskók százai lepték el a Városligetet – Fotókon a rekorddöntési kísérlet
A DOGZ Fesztivál keretében tartottak tacskós falkasétát és rekordkísérletet péntek délután a Városligeti Nagyréten. A szervezők célja, hogy felülmúlják a 2025-ben felállított, 502 tacskóból álló magyar csúcsot.


Tacskók és gazdáik lepték el ma délután a Városligetet, ahol 13 órakor elrajtolt a DOGZ Fesztivál egyik leglátványosabb programja, a tacskós falkaséta.

A közös vonulás egyben rekordkísérlet is: a szervezők célja az volt, hogy megdöntsék a tavaly felállított, 502 tacskóból álló magyar csúcsot.

A fesztivál a Városligeti Nagyréten zajlik, a részvételhez a kutyáknak kötelező a póráz használata és az érvényes oltási könyv felmutatása.

A We love Dogz magazin által szervezett esemény azonban nemcsak a rekorddöntésről szól. A rendezvényen külön TacskóLand is várta a tacskósokat, ahol egész nap a fajtáé volt a főszerep: a programok között szerepelt a leghosszabb és legszebb tacskó versenye, valamint fajtabemutatók és kerekasztal-beszélgetések is.

A cél egy olyan közösségi tér létrehozása, ahol a gazdik találkozhatnak, tapasztalatot cserélhetnek, és szakértőktől kaphatnak tanácsokat.

A tavalyi DOGZ Fesztiválon már sikerült 502 tacskót egy helyre gyűjteni, amivel magyar rekord született.

A 2026-os rekordkísérlet hivatalos végeredményéről egyelőre nincs hivatalos szervezői közlés.

Fotókon a tacsik!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk