BUDAPEST

Bontják a Vidámparkot

Leszerelik a régi játékokat, amelyeket egy holland cégnek adtak el. A Vidámpark helyén családi park épül.


Szellemváros lett a Vidámparkból. A régi játékok, amelyeken szeptemberben még százak sikongattak, szétszerelve várják a szállítást. Egy holland cég 75 millió forintot adott értük, és már az interneten hirdeti a Budapesten leszerelt eszközöket. A vurstlit azért kellett bezárni, mert túl kevés volt a látogató, emiatt veszteséges volt az üzemeltetése.

A hatalmas vas alkatrészeket óriási kamionokban hordják el. A óriáskerék még áll, szétszerelését a napokban kezdik meg. Az 1950 óta itt álló szerkezetet egyes hírek szerint már csak ócskavasként lehet eladni. A vidámpark egyik műszaki vezetője riporterünknek azt mondta, az óriáskerék megfelelő műszaki állapotban van. Ahogy a többi játék is. Lehangoló, ahogy a dodzsempálya alapjait szedik föl, a kisautók pedig kint sorakoznak, elszállításra várva. Úgy tudjuk, a Vidámpark kiürítését január végéig befejezik.

VIDEÓ: az RTL Híradó beszámolója a bontásról

A Vidámpark története

A mai Városliget szélén már a 18. században mutatványosok szórakoztatták a köznépet: kiskocsmák, rosszhírű mulatók, alvilági figurák uralták a környéket. A 19. században, különösen a millennium idejére némileg rendezettebb viszonyok alakultak ki; létrejött az Angol Park. 1950 tavaszán hatalmas átalakulás kezdődött, új nevét is ekkor kapta a Budapesti Vidám Park. A Belügyminisztérium április 27-én jóváhagyta a döntést, és május 22-én már új formában nyitott ki a Vidám Park, amihez az Angol Park kerítésének lebontásával hozzácsatolták a Vurstlit is.

vidampark1965

Az államosítással végleg eltűnt a liliputi faluval együtt a liliputi színház is, a Kék Hordó vendéglő, lebontották a Feszty Körkép épületét. Megszépítették a Vurstlit is, a bódékat kicsinosították, eltüntették a rikító foltokat, aszfaltutat kapott. Az Álomvasút helyére a Robogó került, amelynek barlangjában nem csontvázak ijesztgették a kiskocsik utasait, hanem a régi és az új falut mutatták be a látogatóknak. A végállomás előtt pedig Moszkva és Budapest képei voltak láthatók.

1953-ban fejeződött be a volt Vurstli és Angol Park egyesítése, az egészet körülkerítették, a moszkvai gyerekparadicsomhoz, a Gorkij Parkhoz hasonlóvá igyekeztek alakítani. 1956-ban már 65 szórakoztató játék üzemelt.

A 60-as évek közepére a játékok folyamatosan elöregedtek, de nem volt elegendő pénz a felújításukra, és új játékok beszerzésére. Ennek következményeként, folyamatosan csökkent a látogatottság, és ezzel együtt a bevételek is elmaradtak. 1967-ben önállósították a Vidámparkot, ami azt jelentette, hogy nem számíthattak állami segítségre, a bevételből kellett megélniük. Ez 1970-re sikerült is, folyamatosan érkeztek új és népszerű játékok, mint például a dodzsem. Az új játékok nyereséget hoztak, amiből jutott fejlesztésekre és csinosításra is. 2005-ben egy rangos nemzetközi elismerést, Golden Pony díjat kapott a park. A látogatók száma ennek ellenére csökkenni kezdett, végül a fővárosi közgyűlés a bezárás mellett döntött. Utoljára 2013. szeptember 30-án nyitott ki a Vidámpark.

vidampark-14

Rizsavi Tamás képe

A terület jogilag már a Fővárosi Állat- és Növénykerté, de ők addig nem tudják elkezdeni az átalakítást, amíg az összes eladott játékot el nem szállítják. A 6 és fél hektáros területen az állatkert rendezkedik be különböző látványosságokkal. Pannon Parknak fogják hívni a és két fő része lesz. Egyik felén a Pannon Ősvilág kap helyet, benne a Pannon Ősvadon csarnok, mely Európa legnagyobb biodómja lesz.

Ez egy fedett, nagy belmagasságú szubtrópusi épületet jelent állatokkal, növényekkel, vízi világgal, kalandpályával, játékokkal és a vele összekötött Pannon-tenger akváriummal, valamint a hozzájuk csatlakozó állatkifutókkal és más állattartó helyekkel. A terület másik felén épül ki a Magyar Mesepark díszkerttel, játszóterekkel és játszóházakkal, ugrálóvárral, trambulinnal, az állatos magyar meséket feldolgozó Mesevárral, madárkórházzal és gyereklovardával. Az új részt olyan játékokkal szeretnék berendezni, ami a kisgyermekes családoknak is kedvez.

pannonpark2

Az új létesítmény megőrzi a Vurstli örökségét, a műemléki oltalom alatt álló körhintát, a hullámvasutat és barlangvasutat és a mesevasutat is beépítik a látványosságok közé.

Forrás: RTL Klub, Wikipédia, Fortepan, Fővárosi Állat- és Növénykert

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Videó: Megnéztük a víz alá került Római-partot
Hiába van közel a folyó a teraszokhoz, péntek délután ennek ellenére mindenhol sokan ücsörögtek. Azért a víz az úr.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 07.



Óriási árhullám vonul le a Dunán ezekben a napokban, a folyó Budapestnél szombaton tetőzhet. A magas vízállás miatt csütörtök este már lezárták az alsó rakpartokat a fővárosban.

A Duna nem kíméli a nyári szezon egyik legfelkapottabb részét sem a fővárosnak, de a Római-partot kedvelőket ez egyáltalán nem zavarja. Ottjártunkkor ugyan csak centiméterekre volt a víz az éttermek teraszaitól, de vendégekből egyáltalán nem volt hiány.

Az biztos azonban, hogy néhány napig még a videóban is látható körülményekre kell készülni azoknak, akik a Duna óbudai partszakaszán akarnak kikapcsolódni:

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
Elkészült a gyalogátkelő az Astoriánál 40 millió forintból
A fővárosi önkormányzat a zebralétesítést a közösségi költségvetésből, bruttó 40 millió forintból finanszírozta.


Elkészült a gyalogátkelő a fővárosban az Astoriánál, már akadálymentesen, kényelmesen, gyorsabban lehet átkelni a Rákóczi úton, és a babakocsival vagy kerekesszékkel közlekedőknek sem kell kerülőt tenniük - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.

A beruházás részeként a Rákóczi úton a Múzeum körút és a Károly körút járdái között jelzőlámpás gyalogátkelőt építettek ki süllyesztett szegélyű, taktilis figyelmeztető és tájékoztató jelekkel ellátott burkolattal, a Rákóczi út tengelyében új középszigettel.

A beruházás miatt a Blaha Lujza tér felé haladó buszok megállóját előrébb helyezték.

A fővárosi önkormányzat a zebralétesítést a közösségi költségvetésből, bruttó 40 millió forintból finanszírozta.

(via MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Ágyúzni fognak a budai Várban – figyelmeztet a Honvédelmi Minisztérium
Egy ünnepélyes zászlófelvonás miatt lőnek majd reggel. Megnövekedett hanghatásra kell számítani a minisztérium szerint.


Kedd reggel dörögni fognak az ágyúk a Budai Várnegyed Esztergomi rondelláján – derül ki a Honvédelmi Minisztérium közleményéből. A lakosság türelmét és megértését kérik, mivel

reggel 10 órakor hagyományőrzők ágyúlövései kísérik majd, ahogyan ünnepélyesen felvonnak egy zászlót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Árad a Duna: hétvégére lezárhatják a budapesti rakpartokat is
Péntektől lehet magasabb a vízállás Budapesten, mint az alsó rakpart szintje. Jövő hétre az előrejelzés alapján már elvonul az ár.
FM - szmo.hu
2024. június 04.



Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) előrejelzése alapján hamarosan árvíz miatt kellhet lezárni a budapesti alsó rakpartot. A vízállás-előrejelző oldalukon ugyanis azt írják:

Pénteken, szombaton és vasárnap is magasabb lehet a vízállás, mint a rakpart szintje.

Az alsó rakpartot 645 centiméteres vízállásnál éri el a Duna. Az OVF úgy becsüli, pénteken 655, szombaton 670, vasárnap pedig 646 centis lehet a vízállás.

Legutóbb tavaly decemberben volt ilyen magasan a Duna Budapestnél, akkor a Parlament lépcsőjét nyaldosta a víz. Fotós kollégánk akkor bejárta a rakpartot és a Római Partot:


Link másolása
KÖVESS MINKET: