BUDAPEST

Bejutottunk a McDonalds konyhájára

Testközelből néztük meg, hogy készül a gyorsétterem legújabb, prémium kategóriás szendvicse.

Link másolása

A gyorséttermek konyháján zajló munkáról legalább annyi legendát, mint ahány rémhírt lehet hallani. Időről időre végigsöpör az interneten egy-egy videó vagy blogbejegyzés, amely leírja, hogy készülnek valójában a világszerte milliók által fogyasztott ételek, azonban első kézből a dolgozókon kívül rendszerint szinte senki nem láthatja a folyamatot.

Ezért is figyeltünk fel rögtön a McDonald's sajtómeghívójára, amelyben azt ígérték, legújabb szendvicsük megkóstolása mellett a konyhára is bevisznek bennünket. Az eseményre a legnagyobb hazai Mekiben, a Nyugatinál került sor, maga az apropó pedig a Bacon Clubhouse nevű burger debütálása volt.

_NSZ9920

_NSZ9932

Erről azt kell tudni a kiadott sajtóközlemény szerint, hogy az amerikai és nyugat-európai bisztrók világából, illetve a streetfood közeg lelkes hamburger-kultúrájából merít. A 112,5 grammos marhahúspogácsához fehér ömlesztett cheddar sajtszelet, egy szelet friss paradicsom, batávia saláta, 4 szelet bacon, grillezett hagyma és Big Mac szósz társulnak, a burger a kifejezetten hozzá kifejlesztett, fényes tetejű Clubhouse zsemlében érkezik.

A Bacon Clubhouse szendvics egyedi csomagolást kapott, sőt, a Nyugati téri Mekiben speciális pop-up elemekből bisztrósarkot is létesítettek, hogy - mint fogalmaznak - a Clubhouse élményt még teljesebbé és izgalmasabbá tegyék.

Természetesen mi is megkóstoltuk a szendvicset, és a véleményünk az, hogy egyértelműen veri az összes eddigi terméket a választékból. Nemcsak a legalapvetőbb sajtburgert, de például az egy fokkal minőségibb Big Macet, vagy a McRoyalt is. Kinézetre és az összetevők által nyújtott ízélmény szempontjából is nagyon egyben van.

_NSZ9917

_NSZ9939

Eddig tehát ígéretes a dolog, úgy tűnik, a McDonald's tényleg elhatározta, hogy felveszi a versenyt a fővárosban gomba módra szaporodó burgerezőkkel. Persze minden bizonnyal nem lesz könnyű dolguk, leginkább az új szendvics ára miatt: ha minden igaz, 1300 forint körül lesz önmagában, és 1700 menüben. Aki pedig ennyi pénzt hajlandó kiadni egy burgerre, az jó eséllyel nem egy McDonald's-ban fogja megtenni.

Persze attól még dicsérendő a próbálkozás, és ha elég erősre sikerül a bevezető reklámkampány, bármi előfordulhat. A terv mindenesetre az, hogy a Bacon Clubhouse nemcsak időszakos szendvicsnek szánják, hanem tartósan bekerül a választékba. Hogy aztán tényleg így lesz-e, azt majd a vásárlók eldöntik.

Na de nézzük azt, ami biztosan mindenkit a legjobban érdekel: a képeket a konyháról! Miután magunkra vettük az ilyenkor kötelező öltözéket (eldobható köpeny és cipővédő), lépésről lépésre mutatták meg nekünk az új szendvics elkészítését.

0

1

2

Az első lépés, hogy az úgynevezett toasterben, tehát pirítóban átsütik a zsemlét. Erre azért van szükség, hogy a később belekerülő szósz ne áztassa el. Ha kész (ezt a többi folyamathoz hasonlóan hangjelzés tudatja), kiveszik és hozzáadják a feltéteket, vagyis a zöldséget, sajtot és az említett szószokat.

A fentiekkel párhuzamosan a húspogácsát is beteszik a sütőbe. Az új szendvics esetében ez ugye nagyobb a szokásosnál, így körülbelül 120 másodperc alatt sül át, de például a sajtburger esetében ennek a harmada is elég. Ha ez is megvan, rászórják a sóból és borsból álló fűszerkeveréket, majd behelyezik a zsemlébe.

3

4

7

8

Miután pedig ezzel is végeztek, jöhet a csomagolás (előbb egy védőpapír, hogy ne essen ki a sok feltét, majd a doboz), és kész is van az egész. Egy időben egyszerre akár négy darab is készülhet a Bacon Clubhouse-ból, így a speciális összetevők ellenére a kiszolgálást nem lassítja szinte semmivel.

9

10

13

_NSZ0088

Ezzel a speciális készülékkel végzik a kötelező méréseket, hogy az étterem mindenben megfelel-e a szigorú HACCP-szabványoknak.

Ha tetszett a cikk, oszd meg!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Virágpompában a Tóth Árpád sétány, Budapest egyik legszebb japán díszcseresznye fasora
A történelem viharait is átvészelte a várfal, amelyen az öreg gesztenyefák elé 2009-ben ültették a lenyűgöző látványt nyújtó másik fasort.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

A tavasz egyik legszebben virágzó fája a japán díszcseresznye. A pár napig élvezhető látványosság sokakat vonz magához, gyönyörködni, fotózni. A rózsaszín virágözön a Budai Várban is minden évben elvarázsolja a látogatókat.

A Tóth Árpád sétány önmagában is egy különleges hely, hiszen egy régi középkori várfal tetején vezet végig, ahol a panorámát is érdemes kiélvezni.

A sétány jelenlegi formája 2009-ben készült el, a déli szakasz felújításával, ekkor ültették a fákat is Tihanyiné Tóth Mária tervei alapján. A ma már romantikus Várhegy várfalai korábban hadicélokra szolgáltak. A várfal romjaira 1720-ban telepítették az első fasorokat - ez volt Budapest első kettős fasora.

A sétány neve is többször változott, a 19. században Bastei Promenádnak hívták, majd 1879-től Bástya sétánynak, a 30-as években Horthy Miklós sétánynak és Gróf Bethlen István sétány is volt. 1946-ban nevezték el a nyugati részt Tóth Árpád sétánynak, mert a költő a közeli Táncsics Mihály utcában is élt. A második világháború után a fák is elpusztultak. A területet 1967-ben rendezték, ekkor ültettek gesztenyefákat, juharfákat. A díszcseresznyefák 2006-ban és 2009-ben kerültek a sétányra, míg a mögöttük álló gesztenyefák jóval idősebbek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Szinte biztosan nem lesz klíma a 3-as metrón idén nyáron
Technikailag gyakorlatilag megoldhatatlan, hogy idén nyáron teljesüljön Karácsony Gergely egyik főpolgármesteri vállalása.

Link másolása

„A közbeszerzési eljárás jelenleg tárgyalási szakaszban van” – válaszolta a BKV a Népszavának, amikor a lap arról érdeklődött, hogy mikorra várható a hármas metró szerelvényeinek légkondicionálása. A lap szerint ez azt jelenti, hogy kivitelező híján aligha lesz nyárra klimatizálva a 3-as metró vonalán közlekedő 222 kocsi.

A budapesti M3 metróvonalon közlekedő járműveket 2016-ban 69 milliárd forintért gyártotta újra az orosz Metrowagonmash – rengeteg hibával. Tarlós István akkori főpolgármester 2017-ben még azt mondta: nem lesz gond azzal, hogy nincs klíma a hármas metró felújított szerelvényein, elvégre „az nem villamos, 25 méterrel a föld alatt nem tűzi a nap”, és „azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is”.

Az őt váltó Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként 2019 júniusában 34,8 fokot mért a vonal egyik kocsijában és megígérte, hogy utólagosan klimatizálják a hármas metró orosz szerelvényeit.

A BKV a városvezetés utasítására 2021 májusában feltételes közbeszerzési tendert írt ki az utólagos klimatizálásra, amelyre három ajánlat érkezett. Az egyiket érvénytelenítették, a Liberatus Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. viszont versenyben maradt. Szerződést azonban egyikkel sem kötöttek a főváros nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva. Később felmerült, hogy az orosz gyártó ellen indított perben követelt kötbérből fedezik az utólagos klimatizálás költségét.

„A klimatizálás elsődlegesen nem pénz kérdés, szükség lenne hozzá az orosz gyártó hozzájárulására, amire kevés az esély. Ha enélkül nyúlunk a kocsikhoz, elvész a garancia. A helyzet tavaly óta nem változott, idén nyárra objektíve lehetetlen a légkondícináló berendezések felszerelése” – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki megerősítette azt is, hogy a munkát a kötbér terhére rendelnék meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Karácsony Gergely: Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a hajókat a belvárosból
A budapesti főpolgármester szerint az a céljuk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 31.


Link másolása

„Felülvizsgáltuk és módosítjuk a Duna-parti Építési Szabályzatot” – írja húsvétvasárnapi posztja elején Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint ezzel egy bonyolult, sok egyeztetést igénylő tervezési, véleményezési folyamat végére értek.

A városvezető bejegyzéséből kiderül, hogy az állami, szakmai és civil szervezetektől érkezett vélemények több tucat oldalt tesznek ki, több partnerükkel az utolsó pillanatig egyeztettek.

Szerinte a szabályzat lényegét egyszerűen össze lehet foglalni:

„Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő, és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból, megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a Duna-partok a jelenleginél sokkal jobban szolgálhassák a budapestieket. Az a célunk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen, és minél egészségesebb egyensúlyt teremtsünk a folyó különböző célú használata közben.”

A teljes posztot itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Újabb Kolodko-miniszobor: ezúttal Chuck Norris került fel egy budapesti hídra
A helyszín nem véletlen... A gúzsba kötött akcióhős szobra emlékeztet rá, hogy a híd építésének idején sokan szavaztak rá, mint névadóra.

Link másolása

Húsvéthétfőn újabb miniszobrot helyezett ki Kolodko Mihály. Ezúttal Chuck Norrist készítette el, amint az akcióhős gúzsba kötve fekszik...

A helyszín sem lehet véletlen: a Megyeri hídnál, a pesti oldalon található, a gyalogosúton, a Pest felirat alatt.

A híd építésekor névpályázatot is hirdettek, és akkor sokan szavaztak Chuck Norrisra.

Mivel élő személyről nem lehet ilyen létesítményt elnevezni, így a filmsztár nem kapott hidat Budapesten.

Az alkotásról a szobrász képeket is posztolt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: