KÉK HÍREK

Az Auróra közleményben tagadja, hogy bezáratta őket az önkormányzat

„Az Aurórát nem zárták be, és nem tájékoztatták” - írja a józsefvárosi szórakozóhely a Facebookra posztolt közleményükben.


Nemrég megjelent egy közlemény Józsefváros önkormányzatának honlapján arról, hogy a hatóságok elrendelték a bezáratását az Aurórának és a Corvintetőnek, két budapesti közösségi- és szórakozóhelynek. A nyolcadik kerületi vezetés szemét régóta csípő Auróra most egy részletes közleményben reagált a Józsefváros.hu-n megjelent állításokra.

AZ AURÓRA KÖZÖSSÉGÉNEK KÖZLEMÉNYE

Bár továbbra sem kaptunk hivatalos tájékoztatást az Auróra állítólagos bezáratásáról, ezúton szeretnénk reagálni a a 2018. július 16-án a jozsefvaros.hu-n megjelent bejegyzésre.

A posztban több valótlan állítás is szerepel. Ezekkel ellentétben:

1. Az Aurórát nem zárták be, és nem tájékoztatták.

A bejegyzés azt állítja, hogy az Aurórát üzemeltető Marom Klub Kft.-t a hatóság július 16-án felszólította, hogy igazolja "az általa birtokolt ingatlanok használatának jogcímét érvényes szerződéssel". Az igazolásig a poszt szerint a hatóságok elrendelték az Auróra bezáratását.

Ez nem igaz, a Marom Klub Kft. nem kapott ilyen felszólítást sem július 16-án, sem azóta. Ennek fényében az Auróra továbbra is rend szerint üzemel. Mi is értetlenül állunk előtte, hogy több mint 24 órával a bejegyzés megjelenése után sem tudtuk elérni az Önkormányzatot, hivatalos értesítőt, határozatot pedig nem kézbesítettek. Ezért a bezáratás további részleteit nem tudjuk kommentálni.

2. A tavalyi bezáratással szemben sikerrel fellebbeztünk.

A jozsefvaros.hu valótlanul állítja, hogy "a kormányhivatal – a Marom Klub Kft. rosszhiszemű és jogsértő eljárása miatt - végül elutasította" a fellebbezésünket a bezáratással kapcsolatban.

Valójában ez épp fordítva történt: a kormányhivatal pont a bezáratást találta jogszerűtlennek. Az Auróra Kioszk ősz óta zavartalanul nyitva tart. Felháborítónak tartjuk, hogy ennek az ellenkezőjét állítják

Az Auróra Kertben lévő építmények méretéből adódóan a Kertet valóban bezáratták építésügyi okokból, tavaly óta a Kertben nem üzemel vendéglátó egység. A bíróság még nem kötelezett minket a bontásra, a tárgyalást az építmények ügyében októberre halasztották. Ezek ismeretében a közbiztonsági érdekre való hivatkozás értelmetlen.

3. A Marom nem vezette meg a hatóságokat, és nem tettek ellenünk feljelentést.

A legdurvább állítás a bejegyzésben az, hogy "a Marom Klub Kft. korábban büntetőjogi felelősségének tudatában az önkormányzat hatóságát félrevezette és megtévesztette".

Határozottan kijelentjük, hogy a Marom Klub Kft. a jozsefvaros.hu bejegyzésével ellentétben senkit nem tévesztett meg. A jozsefvaros.hu-n írottakkal ellentétben a Marom Klub Kft.-vel szemben feljelentés eddig nem történt.

Felháborítónak tartjuk a valótlan állításokkal teletűzdelt közleményt. Ezúton felszólítjuk a jozsefvaros.hu szerkesztőit, hogy a valótlan állításokat tartalmazó posztot vegyék le, és közöljenek helyreigazítást.

A Corvin klub tudomásunk szerint szintén nem kapott értesítést a bezáratásukról, az Auróra szolidarítását küldi!

- az Auróra közössége

Budapest, 2018. 07. 17.

via Index

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bennégett az autójában két magyar Ausztriában, miután egy részeg osztrák autós hátulról beléjük hajtott
Az osztrák tűzoltók tíz percen belül a helyszínen voltak, de hiába, az áldozatok életét már nem tudták megmenteni. Egyelőre még azonosítani sem tudták, kik ültek a kocsiban.


Megrázó felvételek készültek szombat hajnalban az A9-es autópályáján, az ausztriai Stájerországban, egy alig több mint kétezer lelkes település, Lebring közelében. Egy kocsi dél felé hajtott a sztrádán, amikor balesetet szenvedett - mondta el az RTL Híradónak az osztrák rendőrség szóvivője.

„Hajnali 1 óra 40 perckor egy dél-stájerországi kocsi sofőrje hátulról nekiütközött egy magyar autónak.

A magyar kocsiban ketten voltak, az ütközés miatt az autó kigyulladt majd teljesen lángba borult. A benne ülő két ember meghalt”

– mondta Marcus Lamb szóvivő az RTL Híradónak.

A tűzoltók azt mondják, mindent megtettek.

„1 óra ötvenkor értünk a helyszínre. A jármű ekkor már lángokban állt. A csapatunk gázmaszkban oltotta el. Az oltás után észleltük, hogy ültek az autóban. Őket sajnos már nem tudtuk megmenteni, mindketten meghaltak" – fogalmaztak.

Szombat estig még nem sikerült azonosítani a holttesteket.

„A stájerországi autó vezetője erősen ittas volt, elvették a jogosítványát. Ő csak könnyebben sérült meg, jelenleg kórházban van” - mondta a rendőrségi szóvivő."

Hozzátette: az ügyészség a két holttest boncolását rendelte el, hogy azonosítani tudják őket.

A Külügyminisztérium annyit írt: a magyar konzulok jelenleg is dolgoznak a tragikus baleset ügyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális videó a gyilkosságról: mindent felvett a szomszéd kamerája
Egy férfi fényes nappal baltával megölte élettársát, majd felgyújtotta a házát a romániai Mezőméhesen. Az eset júliusban történt, a gyanúsított azóta is szökésben van.


Sokkoló felvételek kerültek elő: az egyik szomszéd biztonsági kamerája végig rögzítette, ahogy a 37 éves Emil Gânj betöri a kaput, baltával beront, a nő nem tud elmenekülni, majd a ház lángba borul. A videót a Recorder hozta nyilvánosságra – számolt be róla az RTL Híradó.

A román rendőrség titkos felderítő akcióban keresi a férfit, és a magyar hatóságokkal is együttműködik. A magyar rendőrség a Híradó kérdéseire nem adott érdemi választ arra a kérdésre, hol tart a nyomozás.

A brutális bűncselekmény Mezőméhesen történt július 8-án: a gyanú szerint Gânj megölte volt élettársát, felgyújtotta a házat, majd elmenekült.

A férfi azóta is szökésben van, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Gânj felkerült az Europol „Europe’s Most Wanted” listájára, a nyomravezetőnek 5000 euró jár. A magyar rendőrség is a lakosság segítségét kéri.

„Ha bárki látja a körözött személyt, ne közelítsen hozzá, és ne lépjen vele kapcsolatba, mert rendkívül veszélyes. Aki bárhol látja, értesítse a hatóságokat!”

– figyelmeztetett a Maros megyei rendőrség szóvivője.

A hajtóvadászat hónapok óta tart: helikopterrel, drónokkal és kutyákkal is átfésülték a terepet, számos bejelentés érkezett. A hatóságok azt sem zárják ki, hogy a férfi külföldre távozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megölték azt a hajléktalant, akinek 7 millió forintnyi kártérítést akart átadni ügyvédje
Holtan találták meg azt a hajléktalant, akit korábban gyilkossággal vádoltak. A férfi korábban 819 napig volt a rácsok mögött.


Előbb hazatért Romániába az a budapesti férfi, akit korábban felmentettek a gyilkossági vád alól, majd 2025. október 3-án holtan találtak Brassó közelében egy elhagyatott házban – számolt be róla az RTL Híradó. A hatóságok emberölés miatt nyomoznak.

Az ügyvédekhez a nagynéni fotót küldött a román halotti bizonyítványról, majd az adatokat ellenőrizték a román nyilvántartásban. Balogh Csilla Tünde ügyvéd így fogalmazott: „Védencem nagynénje tájékoztatott, hogy sajnálatos körülmények között 2025. október 3-án elhunyt, és erre tekintettel ellenőriztem a román nyilvántartást.”

„Ezzel összefüggésben emberölés bűntette miatt büntetőeljárás van folyamatban”

– mondta Balogh Csilla ügyvéd.

A férfinak 5,7 millió forint kártérítést ítéltek meg, ami a késedelmi kamatokkal együtt már valamivel több mint 7 millió forintra hízott, mire az összeg az ügyvédi letétbe került.

Információk szerint a férfi fia Svédországban él, novemberben hazamegy Romániába; akkor indulhat a hagyatéki eljárás, amelynek végén hozzájuthat a pénzhez.

„Felmentették az ellene emelt vádak alól, emiatt a 819 napnyi letartóztatás alaptalannak bizonyult.

A Magyar Állammal szemben ügyfelem polgári pert kezdeményezett” – közölte Kós Krisztián, ügyvéd.

A történet előzménye: a férfit azzal vádolták, hogy 2017 decemberében megölte akkori párját, egy 43 éves nőt. A bíróság végül jogerősen felmentette; „A vádlottat az ellene emberölés bűntette, a Btk. 160. szakasz első bekezdés, második bekezdés d) pontja miatt emelt vád alól felmenti” – hangzott el egy 2020 decemberi felvételen.

A nagynéni telefonon ezt mondta: „Nagyon zavart, rossz állapotban volt, amikor beállított. Azt mesélte, hogy először a családját kereste meg, de onnan eljött. Befogadtam. Amikor nálam lakott, állandóan a budapesti börtönről beszélt. Rémálmai voltak, sokszor felriadt, és azt kiabálta, hogy megtámadták.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Két gyerek életveszélyben – tragikus buszbaleset történt az M1-esen
Egy 6 és egy 11 éves gyermek is megsérült a péntek esti karambolban. A sérülteket Székesfehérvárra, Budapestre és Tatabányára szállították a mentők.


Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.

A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint

egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.

A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk