BUDAPEST

Átalakítanák a Batthyány teret - most a helyiek is beleszólhatnak, milyen legyen

És abba is, hogy milyen funkciókat várnak a helytől.

Link másolása

"Ez egy szép, barokk hangulatú tér, szemben a Parlamenttel, és kicsit méltatlan, hogy buszok parkoljanak a tér közepén"

– mondta 2018 végén az első kerület akkori polgármestere, Nagy Gábor Tamás.

Akkor az volt a terv, hogy a következő éveben, vagyis 2019-ben átalakul a Batthyány tér, és a buszok kikerülnek onnan.

A buszok a tervek szerint a Duna-part felőli részen álltak volna meg, a forgalomszervezést pedig úgy oldották volna meg, hogy a buszok másik végállomáson várják meg az indulást, a Batthyány téren a megállókat érintsék, és továbbhajtsanak.

Szó volt 2018-ban a zöldfelületek növeléséről is, és arról, hogy a tér közepén modern, ám a hangulathoz illeszkedő, nagy közösségi park lenne díszburkolatokkal, "kiemelve az ott található értékeket, szobrokat".

Az itt élők számára az egyik kérdés ezzel kapcsolatban az volt, hogy ugyanolyan kényelmes marad-e ezután is a közlekedés, mint eddig. A tér ugyanis hosszú ideje közlekedési csomópont, metrókapcsolattal a pesti oldalhoz, és ezt a funkcióját még jobban erősíti az, hogy itt halad át a fonódó villamos. A másik, hogy az átalakítás után is ugyanúgy elérhetők-e a jelenlegi szolgáltatások, a megszokott helyek (üzlet, kávézó stb.), továbbá hol és hogyan lehet parkolni, illetve mi lesz a biciklisekkel.

A Batthyány tér átalakításának szándéka 2018-nál régebbre nyúlik vissza, 2010 óta foglalkoztatja ez a gondolat az első kerületet.

Néhány évvel ezelőtt egy korábbi tervdokumentációval pályázott is az akkori önkormányzat a TÉR-KÖZ fővárosi támogatásra. A műemlékekhez méltó gyalogos tereket álmodtak, a buszfordulót kisebb területre kívánták visszaszorítani, a Szent Anna templom előtt megszüntették volna az autósforgalmat, a Fő utca Batthyány teret átszelő részén - a Casanova-háznál - járdaszintre emelkedett volna az útpálya, a barokk épületeket pedig kiszabadították volna az előttük húzódó "árokból".

A nyertes pályázat után kiírtak egy közbeszerzést a tervezésre - a tervet pedig V. Naszályi Márta blogbejegyzésben bírálta:

"A Batthyány tér legfontosabb kérdései közül csak egyre ad választ a terv: a buszvégállomásra, ami szerviz utakkal veszi körbe a teret. Ez fontos előrelépés, de önmagában kevés. Kézenfekvő, hogy a tér kapcsolatát a körülvevő épületekkel annak alapján lehet megtervezni, ha tudjuk, mit gondolnak, mit akarnak az ott élők, ott dolgozók, arra járók."

A blogbejegyzésben az is szerepelt, hogy a tér "leglátványosabb problémaköre a sok turista és az itt tanyázó hajlék nélküliek okozta terhelés". És bár a közterek átalakításával szociális gondokat nem lehet megoldani, V. Naszályi Márta úgy vélte, nem lehetséges úgy megújítani a Batthyány teret, hogy figyelmen kívül hagyjuk a legégetőbb problémákat.

"Szükség lenne tehát egy éjjel-nappal nyitva tartó, akadálymentesen megközelíthető nyilvános vécére és sok, jól elhelyezett hulladékgyűjtőre. Elfogadhatatlan az is, hogy ennyi kötöttpályás vonal csomópontjában nem vezet lift az aluljáróba."

A posztban problémának nevezte meg azt is, hogy a térnek nincsen élő kapcsolata a folyóval, mivel az úttest és a fonódó villamos a tér és a parti sétány kapcsolatát is elvágja, valamint rontja az összképet a BKV múlt századból itt maradt üvegépülete is, amely nem képvisel építészeti értéket. Szükség van szolgáltatókra (reggeliző büfé például) és minőségi utastájékoztatásra is.

2019-ben nem történt változás a téren, az önkormányzati választás után pedig új polgármestere lett a kerületnek: V. Naszályi Márta.

A korábbi terv, a Batthyány tér átalakítása viszont újra terítékre került, ezúttal a helyiek bevonásával.

Az I. kerületi önkormányzat most online ötletpályázatot írt ki a Batthyány tér megújításához "A Mi Batyink- tervezzük újra közösen" címmel.

"A Batthyány tér felújítása, átépítése nem történhet meg az ott élő, dolgozó, naponta arra közlekedő emberek megkérdezése nélkül" - írják az erről szóló Facebook-posztban.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Virágpompában a Tóth Árpád sétány, Budapest egyik legszebb japán díszcseresznye fasora
A történelem viharait is átvészelte a várfal, amelyen az öreg gesztenyefák elé 2009-ben ültették a lenyűgöző látványt nyújtó másik fasort.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

A tavasz egyik legszebben virágzó fája a japán díszcseresznye. A pár napig élvezhető látványosság sokakat vonz magához, gyönyörködni, fotózni. A rózsaszín virágözön a Budai Várban is minden évben elvarázsolja a látogatókat.

A Tóth Árpád sétány önmagában is egy különleges hely, hiszen egy régi középkori várfal tetején vezet végig, ahol a panorámát is érdemes kiélvezni.

A sétány jelenlegi formája 2009-ben készült el, a déli szakasz felújításával, ekkor ültették a fákat is Tihanyiné Tóth Mária tervei alapján. A ma már romantikus Várhegy várfalai korábban hadicélokra szolgáltak. A várfal romjaira 1720-ban telepítették az első fasorokat - ez volt Budapest első kettős fasora.

A sétány neve is többször változott, a 19. században Bastei Promenádnak hívták, majd 1879-től Bástya sétánynak, a 30-as években Horthy Miklós sétánynak és Gróf Bethlen István sétány is volt. 1946-ban nevezték el a nyugati részt Tóth Árpád sétánynak, mert a költő a közeli Táncsics Mihály utcában is élt. A második világháború után a fák is elpusztultak. A területet 1967-ben rendezték, ekkor ültettek gesztenyefákat, juharfákat. A díszcseresznyefák 2006-ban és 2009-ben kerültek a sétányra, míg a mögöttük álló gesztenyefák jóval idősebbek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Szinte biztosan nem lesz klíma a 3-as metrón idén nyáron
Technikailag gyakorlatilag megoldhatatlan, hogy idén nyáron teljesüljön Karácsony Gergely egyik főpolgármesteri vállalása.

Link másolása

„A közbeszerzési eljárás jelenleg tárgyalási szakaszban van” – válaszolta a BKV a Népszavának, amikor a lap arról érdeklődött, hogy mikorra várható a hármas metró szerelvényeinek légkondicionálása. A lap szerint ez azt jelenti, hogy kivitelező híján aligha lesz nyárra klimatizálva a 3-as metró vonalán közlekedő 222 kocsi.

A budapesti M3 metróvonalon közlekedő járműveket 2016-ban 69 milliárd forintért gyártotta újra az orosz Metrowagonmash – rengeteg hibával. Tarlós István akkori főpolgármester 2017-ben még azt mondta: nem lesz gond azzal, hogy nincs klíma a hármas metró felújított szerelvényein, elvégre „az nem villamos, 25 méterrel a föld alatt nem tűzi a nap”, és „azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is”.

Az őt váltó Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként 2019 júniusában 34,8 fokot mért a vonal egyik kocsijában és megígérte, hogy utólagosan klimatizálják a hármas metró orosz szerelvényeit.

A BKV a városvezetés utasítására 2021 májusában feltételes közbeszerzési tendert írt ki az utólagos klimatizálásra, amelyre három ajánlat érkezett. Az egyiket érvénytelenítették, a Liberatus Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. viszont versenyben maradt. Szerződést azonban egyikkel sem kötöttek a főváros nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva. Később felmerült, hogy az orosz gyártó ellen indított perben követelt kötbérből fedezik az utólagos klimatizálás költségét.

„A klimatizálás elsődlegesen nem pénz kérdés, szükség lenne hozzá az orosz gyártó hozzájárulására, amire kevés az esély. Ha enélkül nyúlunk a kocsikhoz, elvész a garancia. A helyzet tavaly óta nem változott, idén nyárra objektíve lehetetlen a légkondícináló berendezések felszerelése” – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki megerősítette azt is, hogy a munkát a kötbér terhére rendelnék meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Újabb Kolodko-miniszobor: ezúttal Chuck Norris került fel egy budapesti hídra
A helyszín nem véletlen... A gúzsba kötött akcióhős szobra emlékeztet rá, hogy a híd építésének idején sokan szavaztak rá, mint névadóra.

Link másolása

Húsvéthétfőn újabb miniszobrot helyezett ki Kolodko Mihály. Ezúttal Chuck Norrist készítette el, amint az akcióhős gúzsba kötve fekszik...

A helyszín sem lehet véletlen: a Megyeri hídnál, a pesti oldalon található, a gyalogosúton, a Pest felirat alatt.

A híd építésekor névpályázatot is hirdettek, és akkor sokan szavaztak Chuck Norrisra.

Mivel élő személyről nem lehet ilyen létesítményt elnevezni, így a filmsztár nem kapott hidat Budapesten.

Az alkotásról a szobrász képeket is posztolt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Megszólalt a vízművek a csőtörésről, ami megbénította Mátyásföldet: egy 75 éves vezeték tört el
Egy 1949-ben fektetett vezeték adta meg magát, de eltört mellette egy kisebb, lakossági ellátó vezeték is. A környéken lakók szükségkútról vihetnek vizet.

Link másolása

Egy 1949-ben fektetett, 60 centiméter átmérőjű vezeték törése miatt kellett hétfőn reggel lezárni a XVI. kerületi Veres Péter utcát – közölte a Fővárosi Vízművek. A csőtörésről mi is beszámoltunk már: a Sárgarózsa utca és a Thököly utca között az úttestet is elmosta a víz, a közlekedést pedig teljesen felborult.

A nagy átmérőjű vízvezeték törése nem okozott vízhiányt, ám eltört egy mellette futó kisebb, 150 mm-es lakossági ellátó vezeték is

– teszi hozzá a Vízművek. A kisebb vezeték javításáig a Veres Péter utca 1. és 29. között kell vízhiánnyal számolnia az ott élőknek. Kovács Péter polgármester erről azt írta Facebook-oldalán:

„Mintegy 100 fogyasztó maradt vízellátás nélkül, ezért számukra jelenleg a Farkashida utca 2-4. előtt szükségkút segíti a vízvételi lehetőséget.”

Jelenleg a víz szivattyúzása, a hiba feltárása és a munkagödör kialakítása folyik a Vízművek szerint. Ezt követően kerülhet sor a sérült vezetékek cseréjére, majd az útburkolat javítására. A munka akár a hétvégéig is elhúzódhat: a hibajavítást nehezítheti és lassíthatja, hogy több közművezeték is húzódok az út alatt, ami más közszolgáltatókkal való egyeztetést és együttműködést is szükségessé tehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: