BUDAPEST
A Rovatból

Angyalföld Rózsadombja

Tartsatok velünk az egykori OTI-lakótelepre, ami ma Angyalföld leghangulatosabb része.
Forrás: Kép-tér - szmo.hu
2014. február 09.


Link másolása

Angyalföld: a Fiastyúk utca, Göncöl utca, Kámfor utca, Béke út, Gyöngyösi út, Nővér utca által határolt terület. Ha a Duna Plazától keleti irányban elindul az ember, előbb-utóbb betéved valamelyik, többnyire a násznép tagjairól elnevezett utcácskába. Észak-déli irányban sorban olyan utcanevek jönnek, mint Násznagy, Menyasszony, Vőlegény, Sógor, Koma, Cimbora, Pajtás, Unoka.

A családi, iker- és sorházakból álló telep közepén egy különálló mikrokozmosz a József Attila tér, az ötvenes évek világát idéző szocreál emeletes házakkal. A teret keleti oldalról a József Attila Művelődési Központ zárja. Ezeket a háború miatt csak az ötvenes évek elején építették meg.

2

12

Angyalföldet 1938-ban Horthy Miklós kormányzó feleségének tiszteletére keresztelték át Magdolnavárosra. Ezt azért írom, mert a telep eredeti neve magdolnavárosi OTI-kertváros, így találtam meg Ferkai András: Lakótelepek c. könyvében is, de Horthy Miklós kertvárosnak is hívták.

Ez volt az első, egész városrészt alkotó, egységesen beépülő terület az akkor még lényegében teljesen rendezetlen Angyalföldön. A Közmunkatanács 1939-re lett kész a terület rendezési tervével, aztán tervpályázatot írtak ki, a következő évben pedig már el is kezdődött az építkezés.

3

1942-re a fent már említett József Attila teret szegélyező kétemeletes házak és a Fiastyúk utca menti épületek kivételével állt a telep. A tervekből negyvenegyet díjaztak, köztük Molnár Farkasét, Fischer Józsefét, ifj. Dávid Károlyét, de számos, akkor még ismeretlen, fiatal építész is nyert, pl. Benkhard Ágoston, Kéry Gyula, az idősebbek közül Lechner Jenő, Hoepfner Guido.

Az Országos Társadalombiztosító Intézet elsősorban munkásoknak építtette és adta bérbe a földszintes házakat. A 751 háznak csak ötödébe költöztek tisztviselők. Az észak-déli irányban kialakított utcák a házak megfelelő tájolását szolgálták.

4

Minden háznak volt elő- és hátsókertje. A sorház egységekhez eredetileg száz négyszögöles telek, valamint egy, illetve másfél szobás lakások tartoztak. Az iker- és a családi házak 125 négyszögöles telekkel és általában két szobával épültek meg. Tágas konyha, kamra, előszoba, WC, fürdőszoba, tornác, terasz vagy veranda járt még a kertvárosi álomlakáshoz.

A telep összképe a sok építész miatt változatos, de mégis egységes lett. Keveredtek a népies és a modern stílusra jellemző elemek, sok ház kapott boltíves tornácot, zsalugáteres vagy körablakokat, szinte mindnek magas teteje, kő- vagy tégla lábazata volt.

5

8fortepan

Fotó: FORTEPAN - Gyöngyösi út

Nem véletlenül írtam múlt időben az előző mondatot, a telep a születése óta sokat változott. A nyolcvanas-kilencvenes években kezdték el a telkeket sűrűn beépíteni, a régi házak helyére sok helyen újat, stílusban nem feltétlenül odaillőt építettek. Ahogy gazdát cseréltek a házak, vagy éppen bővült a család, elkerülhetetlen bővítések, toldások, tetőtér beépítések történtek. Az egykor homogén képet már csak foltokban lehet felfedezni, de kertváros maradt, ez nem változott, maximum a beépítések miatt kisebbek lettek a kertek.

Karácsony előtt 1-2 héttel tévedtem a környékre, egy vasárnap délelőtt és nem hittem a szememnek. Régen jártam itt és akkor csak azt jegyeztem meg, hogy ez már olyan, mintha vidéken lennék. Most megint azt éreztem, mint már annyiszor Angyalföldön, hogy minden utcasarkon érhetik az embert meglepetések, itt is átmenet nélkül lett az ötvenes évek művházas mintateréből mini-Rózsadomb, békés, nyugodt kertváros, sehol egy lélek, csak tettrekész kutyák.

6

7preisich

A régi házak többségét felújították, így szinte mindegyik visel valami toldozást-foltozást, amit felül lehetne bírálni. De ha eltekintünk az olyan, nekem nem tetsző "apróságoktól", mint az élénk sárga vagy zöld színű homlokzatba elhelyezett vakítóan fehér műanyag nyílászárók, vagy a kiugró tetőablakok, az egész, így egyben, ahogy van, minden hibája ellenére mégis szerethető.

A régi jellegről árulkodik még egy csomó boltív, helyenként tömzsi, a népies építészetre jellemző oszlopok, zsalugáterek, régi ablakkeretek és tornácok.

A mai helyzet ismeretében fura 1939-es újságcikket olvasni a Horthy Miklós városrészben építendő OTI-lakótelep születéséről, idézem: "...csak örvendhetünk azon, hogy legközelebb tekintélyes mértékben nyer foglalkoztatást a magyar építőipar. A fő cél az volt, hogy a pangó építőiparon segítsen az OTI, egyben lakáshoz juttatva vagy ezer családot. Ezek mellett azonban nem szabad mostohán bánni a művészet szempontjaival sem..."

A cikkíró az építkezés híre feletti ujjongás után aggodalmát fejezi ki, hogy vajon vannak-e egységes tervek és hogy "érvényesülnek-e benne szabadon a művészeti elvek. (...) Úgy képzeljük ezt a telepet, hogy ez egy különálló összkompozíció legyen, amely mintegy ékkő gyanánt illeszkedik bele szépen fejlődő Budapestünknek eddigelé nagyon is elhanyagolt tájába."

9

10

11

Bármilyen művészeti szempontok miatt aggódott is a cikk írója, az ilyen és az ehhez hasonló telepek, lásd pl. Wekerle, mind megszenvedték az idő múlását és a nem megfelelő építési szabályozást, ami a gyakorlatban sok mindent megengedett és lehetővé tett, amit nem kellett volna.

Hagyták, hogy a funkció, a praktikum és más dolgok előnyben részesítése mellett mostohán bánjanak a művészet szempontjaival. Pedig vannak rá példák, hogy mindegyikre, egyszerre oda lehet figyelni. Jó lenne, ha azt a keveset, ami megmaradt még a telep egykori összkompozíciójából, sikerülne megőrizni valahogy.

22

23

25

Hasonló cikkekért katt a Kép-tér blogra

Link másolása

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A kormány lemondott több mint egymilliárd forint uniós pénzről, amit a Nyugati pályaudvar átépítésére kaptak
A tervek szerint az Eiffel-csarnok alá vitték volna a vágányokat, az így felszabaduló részen pedig közösségi teret alakítottak volna ki. Lázár János azonban közbelépett.

Link másolása

Lázár János beruházási miniszter javaslatára azonnali hatállyal

felmondott egy tavaly októberben aláírt 2,8 millió eurós (1,1 milliárd forint) összegű uniós támogatási szerződést a kabinet

- írja a Népszava.

A lap megjegyzi, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapvetően az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2022. évi második pályázati kiírására történő benyújtásáról szól, de az utolsó pontjában az is szerepel, hogy Magyarország a szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedések keretében felmond egy Európai Bizottsággal korábban megkötött Támogatási Megállapodást is.

A Népszava információi szerint a Nyugati pályaudvar környezetének megújítására, kapacitásbővítésére, valamint további tervezési feladatainak elvégzésére még tavaly a Vitézy Dávid vezette - azóta megszűnt - Budapest Fejlesztési Központ és a jogutódja a Lázár János felügyelete alá tartozó Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) által elnyert uniós forrásról van szó.

Az már korábban kiderült, hogy a spórolás legnagyobb vesztese Budapest lesz. Folyamatosan állítják le a projektjeit az iskoláktól a hídakig.

A Nyugati Pályaudvar újjászületését célzó terv 2,5 milliárd forint összértékű projekthez az állami forráson kívül ugyanis az EU-tól pályázati úton 2,8 millió eurót, azaz körülbelül 1,1 milliárd forint forrást nyert el a BFK jogutódjaként az NKK.

A felújítástól többek között a metróállomás integrálását várták, valamint a vágányokat a műemléki védettségű Eiffel-csarnok alá vitték volna, az így felszabaduló teret pedig közösségi célokra nyitották volna meg. Lehetőség nyílt volna a belváros további zöldítésére, a környéken egy új, parkosított városrészt alakítottak volna ki.

A brit építészirodával meg is kezdődtek a részleteket tisztázó tárgyalások, de a tervezői szerződést már nem tudta aláírni a BFK, mivel Lázár János előbb átnevezte, majd minisztériumába olvasztotta a céget.

Korábban mi is bemutattuk a terveket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Így ünnepelt Budapest utcáin a tömeg szilveszter éjjelén
A fővárosban a Covid-éveket leszámítva mindig jó nagy tömeg ünnepelte az új évet, éjjel sem volt ez másképp. Sok ember, dudaszó, tűzijáték, petárdák, színes és hangos kavalkád volt az utcákon.

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Szilveszteri hangulatban Budapest - már kora este elárasztották a belvárosi utcákat az ünneplők
Hangos dudaszó, színes parókák, konfetti, és egyre nagyobb tömeg - ezt találtuk Budapest utcáin néhány órával éjfél előtt. Mutatjuk a képeket.

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Videó: Koncertteremmé alakult a Deák téri metróállomás az átadás előtt
A metró vezetése egy zártkörű állomásavató koncerttel szerette volna megköszönni mindazok munkáját, akik részesei voltak a megújulásnak. Most te is bepillanthatsz a különleges eseménybe.

Link másolása

Január 23-án átadják a fővárosi közlekedőknek az M3-as metró Deák téri, valamint a Ferenciek tere állomásokat.

Ám a közlekedés megindulása előtt a metró vezetése egy zártkörű állomásavató koncerttel szerette volna megköszönni mindazok munkáját, akik részesei voltak a megújulásnak. A koncertről az Énbudapestem készített felvételt.

Az M3-as metró felújítása újabb szakaszához érkezik:

január 23-án megnyitják a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomásokat az utasforgalom előtt

– írta a Budapesti Közlekedési Központ.

Az átadás után Kőbánya-Kispesttől már a Deák Ferenc térig lehet utazni a metróval, így Dél-Pest felől átszállás nélkül elérhetővé válik a belváros, az M1-es földalatti, valamint az M2-es metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is pótlóbusz közlekedik, a Nagyvárad téren pedig az állomás felújítása miatt továbbra sem állnak meg a szerelvények.

Az M3-as metró felújítása 2017 őszén a vonal északi szakaszán kezdődött. A felújítás 2023 második negyedévében fejeződik be, várhatóan március közepétől már a teljes vonalon jár a metró, május közepétől pedig az utolsóként felújított Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is használhatják az utasok – ígéri a BKK.

A koncertről szóló anyagot EZEN A LINKEN lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: