Alagutat ásnak a Mammut mellé
Egyenlőre még autók parkolnak a Mammut mellett, a lebontott ipari minisztérium helyén. Hamarosan azonban összefüggő parkot építenek ide, ami alatt alagútban vezetik majd át a forgalmat - adta hírül az Index.
Képeink csak illusztrációk, a Millenáris gyárépületének bontásakor készültek.
A Millenáris Széllkapu projekt vezetője, az Index-nek válaszolva elmondta, hogy heteken belül elkezdik kialakítani a park alá tervezett kétszintes, 500 férőhelyes mélygarázs munkagödrét. Ezt követően pedig még a nyáron pályázatot írnak ki a mélygarázs kivitelezésére. A parkot majd az ezt követő ütemben építik meg.
A korábbi ígéreteknek megfelelően zöld pihenőpark lesz a Margit körút – Kis Rókus utca – Fény utca – Mammut által határolt területen. A megújuló Millenáris park így egy egybefüggő terület lesz a Margit körúttól a Marczibányi térig. A Fény utca gépjárműforgalmát pedig a föld alatt vezetik át.
A Millenáris Széllkapu ötletpályázatára érkezett látványtervek:
Képek forrása: Építészfórum
Jelenleg még folynak a tervezési munkák, és készülnek az engedélyezési tervek, ám a projektvezető ígérete szerint hamarosan mindenki megismerheti a végleges látványterveket. A tervek szerint a parkot 2017 őszén adják át.
Ha érdekesnek találtad a hírt, nyomj egy lájkot!