BUDAPEST
A Rovatból

A 99 éves Astoriában jártunk

Itt lakott Károlyi Mihály Andrássy Katinkával, de itt táborozott később a Gestapo is. A háború végén csupán egy ablaka maradt ép, mára azonban ismét tündököl a jövőre 100 éves Astoria.
Kép-tér blog írása - szmo.hu
2013. július 25.



Az Astoria Szálló épülete eredetileg több telken fekszik. A Múzeum körút 1/b Unger Richárd tulajdona, a Kossuth Lajos utcával határos telek Takács Lajosé, a Magyar utcai pedig Elek Lászlóé volt. Az Unger család több házzal is rendelkezett a környéken, ezt a telket 1912-ben vásárolták, aranyárban.

A város legdrágább telke volt és eszmei értékkel is bírt, hisz a XIX. században itt állt a Zrínyi fogadó, valamint egy lakóház is, amelynek második emeletén, Vahot Imre otthonában Petőfi a János vitézt írta.

A tervek 1912-1913-ban készültek, a Magyar és a Kossuth Lajos utcai frontot, ahol a kávézó és az étterem bejárata volt, Hikisch Rezső, a körúti szárnyat az üzletekkel Ágoston Emil rajzolta. A két építész egymástól függetlenül hozott össze egy organikus egészet.

Az épületen és belső berendezésein végigvonuló stílus a francia empire, persze nem a maga szigorú és kötött, történeti tisztaságában. Az épület földszintjét eleinte csupa bolt, kirakat töltötte meg.

e13p402

P1380409b

fortepan_3717_1950's_b

A szállót a neves vendéglátós, Gellér Mihály üzemeltette. A feljegyzések szerint a nevet is ő találta ki, mivel azelőtt a New York-i Waldorf Astoriában dolgozott. Unger Ödön, az igazgató fiának visszaemlékezései szerint a nyitás évében az első osztályú szállodának 150 szobája volt, ebből 30 fürdőszobás. Gellér hozatott központi porszívót, Applewhite és Chippendale bútorok jöttek az étterembe Angliából, és persze volt központi fűtés.

1918-ban, az őszirózsás forradalom napjaiban itt székelt a Nemzeti Tanács, Károlyi Mihály a negyediken lakott Andrássy Katinkával.

„1941-ben a Gestapo is táborozott itt. Ők egész egyszerűen besétáltak – írja Unger- és két órát adtak a vendégeknek, hogy távozzanak. Mindenki boldog volt, hogy egyáltalán elmehetett.” A szállót eztán főhadiszállásuknak nevezték ki, a pinceborozó fogdaként és vallatószobaként működött.

k1fortepan_40094_1956_b

astoria1960's_b

1945-ben, a háború végén egyetlen ablaküveg maradt érintetlen, belövések és lakhatatlan szobák fogadták a tulajdonost, aki így írta le az akkori állapotokat: "A hallban raktak tüzet, ahol a használhatatlan ajtók égtek. Főleg a felsőbb emeletiek mentek tönkre. Még egy német hullát is találtunk az 504-es szobában, az ágy alatt. A pincét használták óvóhelynek. Amikor 1945-ben Gellér visszaadta a bérleti szerződést és én átvettem a szállodát tőle, száz amerikai katonát, missziósokat fogadtam be, akik kb. egy évig laktak itt. Ennek az volt a célja, hogy ne legyen üres a szálloda, akkor ugyanis szabad rablás volt. 1946 decemberében sikerült újra megnyitnom. Díszes megnyitó volt, hidegvacsorát adtam a vendégeknek."

astoria5_b

P1260689b

Akkortájt számos diplomata lakott itt és a Török Követség is a szállóban működött. 1947-ben a Nehézipari Központ bérelte irodaként a felső szinteket. Akkor még 120 alkalmazott volt, ebből 14 pincér. Az Astoria bárja 1945 nyarától, Pengő Klub néven az amerikai Katonai Misszió Tiszti-, majd Legénységi Klubjának adott otthont.

Minden szoba másmilyen volt, valószínűleg azért, mert a telek drágasága miatt minden négyzetméter számított. 1948 májusában az államosításkor Ungert saját szavaival élve kizárták, két bőrönddel és pezsgőspohárral hagyta el a házat és Anglia felé vette az irányt.

k2P1060347b

e2P1380078c

e5P1380287b

e6P1380330b

A szállodát gyakran veszik igénybe forgatásokhoz, forgatták itt A miniszter félrelépet és A csodálatos Júliát is. Sok híresség, köztük Kodály Zoltán, Wim Wenders, Jiri Menzel, Peter Greenaway és Larry Hagman is megszállt az Astoriában.

Unger Rákosit is említi, aki mongol feleségével sűrűn járt ide vacsorázni. Krúdy pedig állítólag azért volt oda a helyért, mert akár délig is nyugodtan alhatott, nem zavarták az álmát. Meg talán akkor még a forgalom is kisebb volt...

P1380425b

P1380395b

P1380021b

P1380387b

P1380042b

P1380110c

Az ötödik emeleti erkélyről minden irányban lenyűgöző a kilátás, alattunk a Kossuth Lajos utca, a Rákóczi út végén a Keleti pályaudvar, a főlépcsőházban pedig az ólomüveg ablakok szűrik meg a délutáni napfényt.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Budapest tele van szerencsehozó szobrokkal
Ezeket a szobrokat simogassátok, ha nem jött be a szilveszteri lencse!


Minden városnak megvannak a legendái, és minden városnak megvannak a maga szerencsehozónak vélt szobrai.

Budapest sem kivétel. Lehet, hogy a különféle hiedelmekről nem feltétlenül hallotok, mégis könnyen felismerhetitek ezeket az alkotásokat arról, hogy bizonyos részeik fényesre koptak a szerencsehozó érintésektől.

Nézzünk most öt olyan szobrot, amelyekről makacsul tartja magát a babona, hogy valahogyan szerencsét hoznak.

Hadik lova

Hadik lovát csak akkor simogassátok, ha nem vagytok túl szemérmesek. E hős paripáját ugyanis egy igen illetlen helyen kell megérintenie annak a diáknak, aki át akar menni a vizsgákon.

A babona a Budapesti Műszaki Egyetem diákjai között terjedt el, akik úgy tartják, szerencsét hoz, ha a vizsgaidőszak előtt megérintik ennek a lónak azt a bizonyos testrészét.

Lovast és lovát a Budai Várban az Úri utcában találjátok meg, és már jó messziről látni fogjátok, melyik az a részlete a bronz szobornak, amit nem színez zöldes patina, nem is “négylevelű”, és mégis szerencsét hoz.

@mysecretbudapest Hadik András lovának tökei a babona szerint szerencsét hoznak, ezért fényesre koptatta az emberek keze. Főkeg a Műegyetem végzősei jártak ide szerencséért, ez hagyomány volt. #lofax #hadik #szobor #mysecretbudapest #budapest #budapesten #budapesthungary #magyar #magyartiktok #magyartiktokker #lovas #lovasok #titok #legenda #horsesoftiktok ♬ Funky Beat - Aleksei Guz

Kálvin téri kőmacska

Kálvin téri aluljáróban ülő kőmacska farkának simogatása is szerencsét hoz. Az alkotó saját Maci nevű cicájáról mintázta a Vörösmárvány dombormű mellett ücsörgő állatot.

A mű egyébként a “megállíthatatlan terjeszkedés, a fejlődés allegorikus megfogalmazása”, bár a városlakók többsége egész más jellegű szimbólumot lát a falon tátongó szűk résben. Akárhogy is, úgy tűnik, a cica farkát szeretik simogatni a járókelők, mert a kívánságok teljesülésének reményében már az is fényesre kopott.

@mysecretbudapest Illés Gyula 1983-as domborműve a középkori pesti városfal kapujának állít emléket, de ahogyan kinéz, akad, aki obszcén neveken emlegeti. A szobor érdekessége, hogy a szobrász macskája látható rajta. #budapest #mysecretbudapest #nekedbelegyen #nekedbe #basszadbeforyouba #basszadkinekedbe #budapesthungary #nekedbelegyen❤️ #kálvintér #aluljaro ♬ PHONK BRASILEIRO FRESCO - DJ MOIGUS & DJ FKU

Az igazi Abigél

Abigél legendáját mindenki ismeri, aki olvasta Szabó Magda regényét, vagy látta a tévéfilmet. Azt azonban kevesebben tudják, hogy Abigél szobra és legendája nem csak a filmen létezik. A valójában “Korsós nő” névre hallgató szobrot egy V. kerületi ház udvaráról kérték kölcsön a filmhez, ahová vissza is került a forgatás után.

Ám nem csak a film lett népszerű, hanem az Abigélt “játszó” szobor is: korsójában elkezdtek megjelenni a valódi kívánságlevelek. A történet ugyanis arról szól, hogy a leánynevelde udvarán álló Abigél kőszobor teljesíti a hozzá levélben eljuttatott kívánságokat. Sajnos azonban nem biztos, hogy érdemes zaklatnotok a “kőszínésznőt” és a ház lakóit, ugyanis Szabó Magda elárulta annak idején, hogy az egész babonát ő találta ki, és nincs semmilyen alapja.

@mysecretbudapest Te láttad a sorozatot? Abigél szobrát ebből az V. kerületi udvarról szállították a forgatás helyszínére annak idején. #mysecretbudapest #budapest #magyartiktok #magyarorszag #magyartiktokker #legenda #abigel #abigail #abigél #magyarfilm #filmek #sorozat #sorozatok #szabomagda #szabómagda ♬ Emotional Cinematic Sad Violin and Piano - ISAo

Anonymus tolla

Anonymus szobra a Városligetben sokak kedvence az egyszerre félelmetes és titokzatos “arc nélküli” kinézete miatt. Ő volt az a névtelen krónikaíró, aki a XII. században az első történelmi könyvet írta az ősmagyarokról, bár történetei leginkább legendákon alapulnak.

A Vajdahunyad Vára mellett látható szobrához azonban szintén kötődik egy legenda. Állítólag, ha megérintitek a szobor tollát, az szerencsét hoz. Egy másik hiedelem szerint pedig a toll megérintése ihletet ad az íróknak, ezért ha esetleg írói válságban szenvedtek, mindenképp látogassátok meg Anonymust a Városligetben!

@mysecretbudapest A magát P. mesternek nevező, ismeretlen krónikás szobrának elkészítésére Ligeti Miklóst kérték fel az 1900-as évek elején. Művét Strobl Alajos felháborítónsk nevezte, Fadrusz János viszont remekműnek tartotta. Az 1903-ban felállított szobrot alkotója is annyira szerette, hogy utolsó kívánsága az volt: temessék alá halála után. De Ligeti Miklós kívánságát nem teljesítették, a Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra. #magyartiktok #magyar #anonymus #legenda #medievaltiktok ♬ Legend - Tevvez

Mátyás kútja

Ahogy Abigél korsójába a papírfecniket, úgy dobálják Mátyás kútjába az érméket a visszavágyó turisták. A Várnegyedben található impozáns kút ugyanis a mi saját “Trevi-kutunk”: a legenda szerint - olasz társához hasonlóan - ha pénzt dobtok a kútba, akkor életetek során egyszer még biztosan visszatértek ide. A szoborcsoporttal kapcsolatos másik érdekesség, hogy a középső vadászkutya 1945-ben elpusztult, a másolat viszont lényegesen rosszabb minőségben készült, ezért ez a kutya feltűnően különbözik két társától. Sőt a háború után a kutyák pórázát sem állították helyre.

@mysecretbudapest A Mátyás-kút 3 vadászkutya figurája közül a középső veszett el annak idején. #mysecretbudapest #budapest #budaivar #neked #nekedbelegyen #magyar #magyartiktok #magyartiktokker #történelem #szökőkút #fontana #fountain #mátyás #matthias ♬ Música Jazz Clássica - bitchbaby

Ha tudsz még szerencsehozó szobrot Budapesten, írd le kommentbe!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Képgaléria: Ilyen vidám volt a hógolyócsata a Blaha Lujza téren
A szervezők javaslatára sok fiatal érkezett, akik egy felszabadult, laza estét töltöttek együtt pénteken a havas fővárosban.


Sokan gyűltek össze pénteken egy kiadós hógólyó csatára Budapesten a Blaha Lujza téren. A közösségi oldalon meghirdetett programról a szervezők azt írták, hogy ez nem egy előre megrendezett gyülekezés, hanem aki szeretne, az csatlakozhat hozzájuk.

Végül aki elment, az jól érezte magát, egy igazi, felszabadult, vidám közös estét töltöttek együtt.

Képgaléria: Hógolyó csata a Blaha Lujza téren

(Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Fotók: ilyen a havas Budapest felülről – Ebben a látványban gyönyörködhetnek a madarak a főváros felett
Igazán hangulatos drónképek készültek a hólepte fővárosról. Miközben az utcákon folyik a hóeltakarítás, fentről olyan a város, mint egy szép makett.


A tartós havazás után egész Budapestet is belepte a hó. Bár az utak eltakarításán dolgoznak, de a magasból mégis olyan, mintha mindent fehér lepel borítana be. Igazán hangulatos képek készültek a főváros egyik kedvelt részéről, a Dunapartról.

Képgaléria: A Dunapart a magasból

A drónnal készült felvételen a behavazott budapesti Szent István park, a Dunapart, a Margitsziget, Margit híd egy-egy részlete.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Fotókon az első Gundel Bál: teltházzal indult útjára a Gundel Palota új hagyománya
Csillagfényes tematika, ikonikus vendégek és látványos pillanatok tették emlékezetessé a februári estét a Városligetben. A különleges programokkal, kreatív gasztronómiával és felszabadult tánccal kísért esemény egyszerre tisztelgett a múlt előtt és mutatott előre.


Van, amikor egy este egyszerűen túlmutat önmagán. Amikor nemcsak jól sikerül, hanem emlékezetes lesz – és már közben érezni, hogy ebből bizony folytatás következik. Február 7-én a Gundel Palotában pontosan ez történt: az első Gundel Bál nemcsak teltházas volt, hanem egy új, élő hagyomány ígéretét is magával hozta.

Egy este, ami rögtön történetté vált

Február első szombatján először nyitotta meg báli estére kapuit a Gundel Palota, és már az érkezés pillanatában világossá vált, hogy itt most nem egy klasszikus, merev társasági eseményre készülnek. A „Csillagok között” tematikájú Gundel Bál elegáns volt, mégis meglepően közvetlen, nagyvonalú, de egyáltalán nem távolságtartó. A Városliget fái között messziről hívogattak az épület fényei, a Palota homlokzatán pedig megelevenedett a ház múltja – finoman, ízlésesen, mindenféle túlzás nélkül.

A három helyszínen zajló bál teltházzal futott: összesen 345 vendég érkezett, akik hamar valódi közösséggé formálódtak. Ez az este nemcsak arról szólt, hogy „szép ruhában eljövünk”, hanem arról is, hogy együtt vagyunk, kapcsolódunk, és közösen élünk meg valami különlegeset.

Csillagok az égen – és a parketten

A tematika ezúttal nem állt meg a dekorációnál.

A Gundel Bál fővendégei a magyar űrkutatás három meghatározó alakja voltak: Kapu Tibor, Cserényi Gyula és Farkas Bertalan.

Jelenlétük nemcsak a „Csillagok között” koncepciót erősítette, hanem egy nagyon is emberi üzenetet hordozott: a tudás, a teljesítmény és a közösség nem elvont fogalmak, hanem egymást erősítő értékek.

Az este egyik legerősebb, sokak számára katartikus pillanata volt, amikor megjelent Gundel Károly hologramja, a megnyitót pedig Latinovics Zoltán ikonikus hangja tette emlékezetessé.

A múlt nagy alakjai itt nem emlékműként voltak jelen, hanem élő gondolatként, természetes módon kapcsolódva a jelenhez. Ez a gesztus szépen összefoglalta mindazt, amit a Gundel ma képviselni szeretne: tiszteletet a hagyomány iránt, miközben bátran és kortárs módon gondolkodik a jövőről.

A hangulat hamar oldottá vált. A nyitótánc előtt egy rövid, látványos show-műsor – légtornászokkal és mirror-táncosokkal – adta meg az est ritmusát, majd közel ötven párral indult el a bálozás. Nem sokkal később már egyértelmű volt: a parkett nem marad üresen. A terem gyorsan megtelt, a tánc felszabadult lett, az este pedig szinte magától sodorta tovább a vendégeket.

Ízek, élmények és egyértelmű üzenet

A gasztronómia ezúttal is fontos szerepet kapott, de a megszokott kereteknél jóval játékosabb formában. Wolf András corporate chef, Vérten Róbert executive chef és csapatuk kreatívan reflektált az űrtematikára, miközben végig megmaradtak a Gundeltől elvárt minőségnél. A vendégek egyik abszolút kedvence a tubusban felszolgált körözött lett – egy apró, de annál emlékezetesebb részlet, amely egyszerre volt humoros és ötletes.

Az aktivitások közül kiemelkedett a Tapintható Világűr, amely hatalmas sikert aratott, és jól mutatta: az élmény akkor működik igazán, ha közös. Az est házigazdái, Gundel Takács Gábor és Mikes Anna közvetlen, szerethető jelenléte tovább erősítette ezt az érzést – a bál nemcsak szép volt, hanem emberi is.

A vendégek visszajelzései egyértelműek voltak. Sokan a hangulatot, mások a részleteket emelték ki, de a legtalálóbb mondat talán ez volt: „Ennek a bálnak lelke volt.” Ennél többet aligha lehet kívánni egy első alkalomtól.

És ami igazán izgalmassá teszi az egészet: a Gundel Bál nem egyszeri esemény. A folytatás már körvonalazódik, a nyári zenés-táncos esték kétheti rendszerességgel térnek vissza, tovább erősítve azt a közösségi szemléletet, amely ezt az első bált is meghatározta.

Nézd meg galériánkban, milyen volt a Gundel Palota első bálja:

A Gundel az Eventrend Group tagjaként hosszú távon gondolkodik: céljuk, hogy ez a világhírű, mégis nagyon is magyar örökség ne csupán kevesek kiváltsága legyen, hanem minél több magyar és külföldi vendég számára jelentsen élményt.

A februári este üzenete világos volt: a Gundel Palotában a bál nem múltidézés – hanem egy frissen született, élő hagyomány kezdete.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk