MÚLT
A Rovatból

3+1 meglepő foglalkozás nyomában Budapesten

Régen elengedhetetlenül fontosnak tartották őket, mára viszont az emberek nagy többsége azt sem tudja, hogy egyáltalán léteztek.

Link másolása

Lehet, hogy csak egyszer volt Budán kutyavásár, de az biztos, hogy népszámlálás egészen sok. Az egyik 1714-ben, amikor szokás szerint összeírták, hogy hány házban hány lakos él, és nekik mi a mesterségük. Ebben az évben 1405 épületből állt Buda, 8950 lakosa volt, akik ötven különféle foglalkozást űztek. Ezek között szerepel a gróf és a koldus is. De talán ezeknél a szakmáknál is érdekesebbekre bukkanhatunk még!

A lámpagyújtogató

A budapesti éjszaka elvarázsol: ahogy lemegy a nap, felkapcsol a közvilágítás és máris fényben úszik az Duna-part! Teljesen magától értetődő, hogy érzékelők és számítógépek irányítják a jórészt korszerű LED-es fényeket a város minden pontján.

Nagyjából elképzelhetetlen, hogy egykor minden lámpát egyesével kellett meggyújtani. Budán először olajlámpásokat állították 1777-ben: az egész városban összesen 17 lámpa világította meg a tereket.

Pest akkor még nem engedhette meg magának ezt a luxust, így ott a sötét utcák problémáját másként oldották meg: rendeletben megtiltották az embereknek, hogy az esti harangszó után az utcára menjenek: ha senki nincs az utcán, akkor közvilágítás sem kell. Így volt ez 1790-ig, amikor végre a pesti oldalon is kigyulladtak az első fények, ráadásul akkor egyből 300 darab olajlámpás! Ezekben repceolaj égett, s bár a fényük halvány volt, a szaguk és a füstjük pedig igencsak erős és büdös, de azért boldogan sétáltak alattuk esténként a pestiek.

Ezeket az olajlámpásokat egyenként meggyújtani a lámpagyújtogató feladata volt, aki alkonyatkor indult munkába. Vállán létrával járta végig a várost lámpától lámpáig. Mivel a gyufát ekkor még nem találták fel, így apró vegyszeres üvegcséjébe egy másik vegyszerrel átitatott pálcikát mártott, ami ezután belobbant, és azzal gyújtotta meg a lángot.

A lámpagyújtogató munkája 1856-ban némileg egyszerűsödött, mikor december 23-án kigyúltak az első gázlámpák a városban. Ezeknél már nem kellett létrán felmászni a lámpatesthez, elegendő volt egy hosszú bot, amelynek a végén égő borszeszlángos kanóccal lehetett belobbantani a gázlángot. Az első évben összesen 838 lámpát helyeztek ki a fővárosban, 1896-ra már 2565 darabra nőtt a számuk. Ezeket továbbra is egyenként kellett begyújtani, de a lámpagyújtogatók pontos és gyors munkájának köszönhetően sötétedés idején alig 15 perc elteltével minden lámpa égett!

Utoljára 1909-ben találkozhattunk lámpagyújtogatókkal, ezután bevezették a villamos közvilágítást a fővárosban, és a szakma egy csapásra eltűnt.

Fotó: Fortepan / Mezey Ferenc

A dunavizes

Bár ma már a csapból is víz folyik, kétszáz éve még nem volt olyan egyszerű ivóvízhez jutni a fővárosban. Sokfelé voltak kutak, de ezek vize többnyire nemhogy emberi fogyasztásra nem volt alkalmas, de még arra sem, hogy a piszkos ruhát tisztára mossa bennük az ember. Arról nem is beszélve, hogy a háztartásban szükséges mennyiséget a kúttól hazacipelni sem volt egyszerű.

Ezekben a nehéz időkben segített a “dunavizes”, aki csacsifogatával a Dunából merített vizet szállította a pesti utcákon.

Az első szamárfogat 1825-ben állt munkába. Korábban gyalogosan, és főleg asszonyok szállították a hátukra erősített puttonyokban a vizet. Még a pesti bérházak emeleteire is szállítottak, de csak annak, aki megfizette, ugyanis emeletenként drágult ennek a szolgáltatásnak az ára.

A dunavizeseknek jó forgalma volt, mert sokan itták a Duna vizét, pedig az sem volt éppen tiszta.

Egy idő után egyértelmű volt, hogy ha kevesebb járványt szeretnénk, akkor meg kell kezdeni egy vízmű kiépítését. 1868-ban a mai Országház helyén épült fel az első vízmű.

Decemberre már több pesti lakásban folyt a tiszta víz a csapokból. A főváros vízellátását ma is a Duna biztosítja, de már nem csacsifogaton, hanem a város alatt húzódó, több mint 5000 kilométer hosszú vezetékeken keresztül érkezik meg az ivóvíz, tisztítva és fertőtlenítve.

Fotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége

A kártyafestő

Azt nem lehet pontosan tudni, hogy mióta kártyáznak az emberek, de annyi bizonyos, hogy Európában 1240-ben a worchesteri zsinat egyik határozata már a kártyajáték betiltásáról szólt. Azt is tudjuk, hogy Olaszország az európai kártyajátékok egyik bölcsője, ott már a 14. században széles körben elterjedt volt ez a játék és több kártyafestő is működött az országban. Hazánkban az 1714-es budai összeírásban még csak egy kártyakészítő szerepelt, számuk csak a 19. században kezdett el gyarapodni, amikor a pesti oldalon egyre szaporodtak a szórakozóhelyek. Ezeknek a helyeknek a játékkártya szükséglete megfelelő alapot adott a budai és pesti kártyafestők üzletének.

Először rézbe metszették a kártyalap mintáit, amiket a mesterek utóbb részben kézzel, részben sablonnal festettek meg, azaz minden egyes kártya egy kisebb műalkotás volt.

A főváros leghíresebb kártyafestője Schneider József volt, aki 1835 körül készítette el a tükörképes Tell-kártya első példányait. A 19. század végére ez a kártyatípus lett a „magyar kártya”, de fontos kiemelni, hogy csak mi hívjuk így! A szomszédos Ausztriában például „Doppeldeutsche” néven ismert, de használják Horvátországban, Csehországban és Szlovéniában is. Az alakokat Schneider József a híres svájci Tell-mondából vette. Nem véletlen az sem, hogy a mester őket választotta: az 1848-as szabadságharcot megelőző időkben magyar történelmi személyiségeket, szabadságharcosokat nem festhetett Schneider a kártyáira, hiszen az akkori erős cenzúra nem engedte volna forgalmazni azokat, de valahogy mégis a forradalmi érzületet szerette volna a kártyára csempészni, így esett a választás a svájci szabadságharc legendás szereplőire.

A VII. kerületben, a Kazinczy utca 55. számú házon ma is emléktábla őrzi egykori műhelyének emlékét. De a kézzel festett kártyák helyét átvették a játékgyárakban nyomott kártyapaklik.

Fotó: Wikipedia

+1 A kefekötő

Miféle mesterség lehet az, amire csak azzal a mondásunkkal emlékszünk, hogy „iszik, mint a kefekötő“?! Ma már nehéz megmondani, hogy honnan ered ez a mondás, egyesek szerint a mesterség német elnevezése a “Bürstenbinder” szó első tagja miatt ragasztották rá a kefekötőkre, mivel a “bürsten” szó egyik jelentése “kefe”, másik értelemben viszont a “tivornyázás” német megfelelője. A másik feltételezés szerint a kefekötő munkája egyszerűen csak sok porral jár, és talán azért nyúl olyan gyakran a pohárhoz munka közben.

Akárhogyis, a legtöbb kefe napjainkban gyárakban készül, alig maradt olyan kisiparos, aki ma is kézzel készült kefék, ecsetek, pamacsok és seprűk készítésével foglalkozik. E különleges, ősrégi mesterség nagy szaktudást igényel, hiszen ismerni kell hozzá a fa megmunkálásának a menetét, valamint az állati szőrök kezelésének mikéntjét is.

A kefekötő munkájának első fázisa a foglalat elkészítését jelentette, azaz a kefefát kellett elkészíteni faragással vagy esztergálással, amibe aztán lábbal hajtott fúróval az ún. „fúrszéken“ lyukakat fúrt a kefekötő a fába. Ebbe került a sörte, azaz különböző állatok szőre. Használtak disznósörtét, ló-, bak-, borz-, mókus-, menyétszőrt, és növényi anyagokat is, mint például a sikárfüvet, másik nevén tevekákát, amit szurokkal beragasztottak, vagy dróttal, illetve fonallal kötöztek rá a kefefára. A mesterek rendszeresen jártak a vágóhidakra lófarokért vagy sörényért. A finomabb ecsetek sörtéjét puhítani kellett, ezt forró hamuval tudták elérni, ilyen például a mókusszőr ecset, amit aranyozáshoz vagy hangszerek, például hegedűk lakkozásához használnak ma is. Durvább keféket, például drótkeféket drótsodrással készítettek. Napjainkra három nagyobb típust különböztetünk meg: mezőgazdasági-, ipari- és háztartási keféket, de ezeknek is számtalan altípusa van.

S bár már szakképzés sincs kefekötőknek, ahol a mesterség tanulható lenne, de ha valakinek egyedi típusra van szüksége, jó tudni, hogy a fővárosban ma is találni hagyományos kefekötő mestert, aki bármit el tud készíteni!

Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

Ismerd meg közelebbről a város titkait!

Ha imádod az ilyen történeteket, akkor az idén 15. éves Imagine sétáit neked találták ki! Különleges helyszínek, autentikus városélmény, kikapcsolódás és tanulás vár rád az izgalmas programokon. Budapest mellett több vidéki városban is csatlakozhatsz a számos tematika közül valamelyikhez, sőt, privát programként vagy csapatépítőként is kérdheted! Az Imagine városi sétáiról bővebben itt olvashatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk