BUDAPEST

10 park, kert és fákkal teli pihenő Budapesten, ahol most már sétálhattok

A főpolgármesteri hivatal nemrég megjelent térképéről választottunk ki néhány helyszínt.
My Secret Budapest - szmo.hu
2020. május 16.


Link másolása

Szabadidős térképet készítettek a főpolgármesteri hivatalban, amit neten tettek közzé. Ezen a budapesti kertek, parkok és pihenők szerepelnek.

A térképen azt is feltüntették, látogatható-e a hely vagy nem, lezárták-e a játszóteret és néhány alapinformációt is megtudhattok róluk. Erről a listáról válogattunk nektek néhány tippet.

5 park és pihenő budai oldalon:

A Margit téri pihenő

A kis parkot a Margit utca és a Rómer Flóris utca között 1938-ban létesítették. A kavicsos sétányon végig padokat találsz, a lejtős domboldal közepén gömbjuharok állnak, a park bejáratánál szökőkút fogad, Beck Ö. Fülöp szobra díszíti. Kedvelt kutyasétáltató hely.

Az Európa liget

A ligetet 1972. szeptember 4-én nyitották meg a főváros centenáriuma alkalmából 29 európai főváros részvételével rendezett kongresszus emlékére. A fővárosok vezetői saját kezűleg ültettek el a parkban egy-egy olyan fát, amely jellemző saját országukra, és amelyik Magyarország éghajlatát is bírja. A fák előtt mészkőlapra vésték az adományozó város nevét.

1982-ben a ligetben állították fel Kodály Zoltán szobrát (Varga Imre alkotását), ám a szobor állapota a 2000-es évekre leromlott. 2003-ban ideiglenesen áthelyezték a Püspökkertbe. 2016-ban került vissza az Európa Ligetbe, korábbi helyére.

Városmajor

A Széll Kálmán tér és a Szent János Kórház közt húzódó terület egykor az Ördög-árok ártere volt, a XVIII. században kertként próbálták hasznosítani, majd II. József 1785-ben elrendelte, hogy közparkot alakítsanak ki rajta. Ha végigsétálsz a Városmajoron, láthatod Budapest egyik legizgalmasabb modern építészeti emlékét, a Jézus Szíve templomot, Hüvelyk Matyi szobrát, az első világháborús hegyivadász-emlékművet és Beethoven szobrát. Árnyas, kellemes hely (bár lehetne kicsit gondozottabb).

Jókai-kert

Romantikus kert a Svábhegyen csodálatos kilátással. Az egyik legszebb pontja a kőpad pad. Jókai Mór annak idején kis kerti pihenőt alakított ki, ahová egy malomkerékből készült asztal és egy íves, oroszlánfejekkel díszített pad került. Mivel Jókai egykori háza Budapest ostroma alatt megsérült a paddal együtt, az 1950-es években mindkettőt lebontották. A padot az asztallal az eredetinek megfelelően újrafaragták.

A kertben sétálhattok, láthattok egy komposztálót, gyönyörködhettek a fákban és a madarak énekében. Ha oda szeretnétek menni, vegyétek figyelembe, hogy hétvégén a kert zárva tart, a programokat pedig a helyzetre való tekintettel nem tartják meg.

Bikás park

Nagy összefüggő zöldfelület a Tétényi út mellett. A park terve 1972-ben készült. A játszódomb tetején áll Kiss István Monda című szobra.Néhány éve teljesen felújították.

5 park és pihenő pesti oldalon:

Múzeumkert

A pesti oldal egyik kedvelt parkja.

ELTE-Füvészkert

Orczy-kert

A park története tehát valamikor a középkorban kezdődhetett, amikor „a hajdani vadaskerthez tartozhatott egyebek mellett a mai Klinikák, a Füvészkert, valamint az Orczy-kert területe is.” És, amint az a Népszabadság cikkében áll, Buza Péter véleménye szerint „Mátyás vadászháza a Füvészkert igazgatósági épülete, a botanikus kert „kastélya” helyén állt, és a Mátyás-kori alépítmény felfedezhető a mai épületen.”

A török hódoltság után a környéket katonai célokra is használták. 1783-ban vette meg a területet (egy majorságot gyümölcsössel é épülettel) báró Orczy Lőrinc, és fia, Orczy László fogott a parkosításba. Petri Bernhardot, a kor híres kertépítésze kezdte el a munkát.

A báró halála után két évtizeddel a magyar katonatisztképzés számára megvásárolták, egy részét házhelyeknek adták el. Az 1830-as években a park területére építették a Ludovikát, a magyarországi katonai képzés központját.

A parkot néhány átalakították, felújították.

Magyarok Nagyasszonya-Szenes Iván tér

A Tisztviselő telep építésekor alakították ki 1887-ben. 1984-ben hozták rendbe, később felújították. Rudolf, az öngyilkosságot elkövető Habsburg trónörökös magyarosított nevét viselte 1938-ig, ezután a téren lévő templomról kapta a Magyarok Nagyasszonya tér nevet. 1953-ban visszanevezték Rezső térre, 2016-ban pedig a mellette levő Szenes Iván térrel együtt újra Magyarok Nagyasszony tér lett. Itt áll az Esztergomi Bazilika "kistestvére".

A Határ úti Kiserdő

Erről az egyedülálló helyről nemrég írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Virágpompában a Tóth Árpád sétány, Budapest egyik legszebb japán díszcseresznye fasora
A történelem viharait is átvészelte a várfal, amelyen az öreg gesztenyefák elé 2009-ben ültették a lenyűgöző látványt nyújtó másik fasort.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

A tavasz egyik legszebben virágzó fája a japán díszcseresznye. A pár napig élvezhető látványosság sokakat vonz magához, gyönyörködni, fotózni. A rózsaszín virágözön a Budai Várban is minden évben elvarázsolja a látogatókat.

A Tóth Árpád sétány önmagában is egy különleges hely, hiszen egy régi középkori várfal tetején vezet végig, ahol a panorámát is érdemes kiélvezni.

A sétány jelenlegi formája 2009-ben készült el, a déli szakasz felújításával, ekkor ültették a fákat is Tihanyiné Tóth Mária tervei alapján. A ma már romantikus Várhegy várfalai korábban hadicélokra szolgáltak. A várfal romjaira 1720-ban telepítették az első fasorokat - ez volt Budapest első kettős fasora.

A sétány neve is többször változott, a 19. században Bastei Promenádnak hívták, majd 1879-től Bástya sétánynak, a 30-as években Horthy Miklós sétánynak és Gróf Bethlen István sétány is volt. 1946-ban nevezték el a nyugati részt Tóth Árpád sétánynak, mert a költő a közeli Táncsics Mihály utcában is élt. A második világháború után a fák is elpusztultak. A területet 1967-ben rendezték, ekkor ültettek gesztenyefákat, juharfákat. A díszcseresznyefák 2006-ban és 2009-ben kerültek a sétányra, míg a mögöttük álló gesztenyefák jóval idősebbek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Szinte biztosan nem lesz klíma a 3-as metrón idén nyáron
Technikailag gyakorlatilag megoldhatatlan, hogy idén nyáron teljesüljön Karácsony Gergely egyik főpolgármesteri vállalása.

Link másolása

„A közbeszerzési eljárás jelenleg tárgyalási szakaszban van” – válaszolta a BKV a Népszavának, amikor a lap arról érdeklődött, hogy mikorra várható a hármas metró szerelvényeinek légkondicionálása. A lap szerint ez azt jelenti, hogy kivitelező híján aligha lesz nyárra klimatizálva a 3-as metró vonalán közlekedő 222 kocsi.

A budapesti M3 metróvonalon közlekedő járműveket 2016-ban 69 milliárd forintért gyártotta újra az orosz Metrowagonmash – rengeteg hibával. Tarlós István akkori főpolgármester 2017-ben még azt mondta: nem lesz gond azzal, hogy nincs klíma a hármas metró felújított szerelvényein, elvégre „az nem villamos, 25 méterrel a föld alatt nem tűzi a nap”, és „azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is”.

Az őt váltó Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként 2019 júniusában 34,8 fokot mért a vonal egyik kocsijában és megígérte, hogy utólagosan klimatizálják a hármas metró orosz szerelvényeit.

A BKV a városvezetés utasítására 2021 májusában feltételes közbeszerzési tendert írt ki az utólagos klimatizálásra, amelyre három ajánlat érkezett. Az egyiket érvénytelenítették, a Liberatus Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. viszont versenyben maradt. Szerződést azonban egyikkel sem kötöttek a főváros nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva. Később felmerült, hogy az orosz gyártó ellen indított perben követelt kötbérből fedezik az utólagos klimatizálás költségét.

„A klimatizálás elsődlegesen nem pénz kérdés, szükség lenne hozzá az orosz gyártó hozzájárulására, amire kevés az esély. Ha enélkül nyúlunk a kocsikhoz, elvész a garancia. A helyzet tavaly óta nem változott, idén nyárra objektíve lehetetlen a légkondícináló berendezések felszerelése” – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki megerősítette azt is, hogy a munkát a kötbér terhére rendelnék meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Karácsony Gergely: Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a hajókat a belvárosból
A budapesti főpolgármester szerint az a céljuk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 31.


Link másolása

„Felülvizsgáltuk és módosítjuk a Duna-parti Építési Szabályzatot” – írja húsvétvasárnapi posztja elején Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint ezzel egy bonyolult, sok egyeztetést igénylő tervezési, véleményezési folyamat végére értek.

A városvezető bejegyzéséből kiderül, hogy az állami, szakmai és civil szervezetektől érkezett vélemények több tucat oldalt tesznek ki, több partnerükkel az utolsó pillanatig egyeztettek.

Szerinte a szabályzat lényegét egyszerűen össze lehet foglalni:

„Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő, és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból, megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a Duna-partok a jelenleginél sokkal jobban szolgálhassák a budapestieket. Az a célunk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen, és minél egészségesebb egyensúlyt teremtsünk a folyó különböző célú használata közben.”

A teljes posztot itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Újabb Kolodko-miniszobor: ezúttal Chuck Norris került fel egy budapesti hídra
A helyszín nem véletlen... A gúzsba kötött akcióhős szobra emlékeztet rá, hogy a híd építésének idején sokan szavaztak rá, mint névadóra.

Link másolása

Húsvéthétfőn újabb miniszobrot helyezett ki Kolodko Mihály. Ezúttal Chuck Norrist készítette el, amint az akcióhős gúzsba kötve fekszik...

A helyszín sem lehet véletlen: a Megyeri hídnál, a pesti oldalon található, a gyalogosúton, a Pest felirat alatt.

A híd építésekor névpályázatot is hirdettek, és akkor sokan szavaztak Chuck Norrisra.

Mivel élő személyről nem lehet ilyen létesítményt elnevezni, így a filmsztár nem kapott hidat Budapesten.

Az alkotásról a szobrász képeket is posztolt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: