MÚLT
A Rovatból

10 horrortörténet a hullaházakról, amit borzongva fogsz olvasni

Ezeket csak akkor olvasd el, ha úgy gondolod, hogy elég erős az idegrendszered, és úgysem tudnál ma éjjel aludni.


A halottasházakat mindig is rémülettel vegyes tisztelet övezte. Az 1800-as évek közepétől az 1900-as évek elejéig az újságok szívesen közöltek történeteket működésükről, problémáikról, rejtélyeikről. A Listverse.com gyűjtötte össze a legérdekesebb eseteket.

Váróteremből alkalmi halottasház

Nagyobb balesetek esetén bevett gyakorlat volt alkalmi halottasház kijelölése. Ilyen tömegszerencsétlenség történt 1908-ban, Ausztráliában, ahol két vonat ütközött össze. Szétszakadt, összeroncsolt holttestek maradtak a sínek mentén. A darabokra tört vasúti kocsik kigyulladtak, a menekülés szinte lehetetlen volt. 43-an meghaltak, 232-en megsebesültek. A baleset híre gyorsan terjedt.

Az állomást elözönlötték a hozzátartozók és a bámészkodók. Két váróteremből alkalmi halottasházat csináltak. Minden bútort kivittek, a testeket pedig egymás mellé fektették a padlóra. Lámpákat gyújtottak, aztán elkezdték hatosával beengedni a hozzátartozókat, hogy azonosítsák a szeretteiket.

mortuary-1171349_960_720

Halottasház helyet halottas fészer

Akik 1889-ben, a nyugat-ausztráliai Albanyban hunytak el azoknak a testével nem bántak méltó módon. A holttesteket ugyanis egy fészerben tárolták a börtön területén, ahol a lyukas tetőn keresztül beömlött az esővíz az elhunytakra. A "friss" halottakat egy faasztalra fektették. A testüket leterítették, hogy elfedjék az intim testrészeket addig, amíg egy jelöletlen gödörbe el nem temették őket.

Albany halottas kamrája mégis valóságos palota volt a victoriai Beecworth hasonló intézménye mellett. 1877-ben jelentették, hogy a kórház halottasháza ijesztő mértékben veszélyes. Az egyik orvos, Dr. Dobbyn szerint valóságos kórokozó-tenyészetként működött.

Egy bizottság úgy döntött, hogy új halottasházat kell építeni a helyén. Sok orvos azonban attól félt, hogyha felbontják a régi épület padlózatát, dögvészt szabadítanak a városra....

Két hulla közt ébredni

Képzeld el, milyen lenne halottak közt ébredni! San Franciscóban megtörtént. 1870-ben egy német embert kezeltek a kórházban, és halottnak nyilvánították. Azonnal a kórház hullaházába vitték, és "elhelyezték egy ládában, két másik hulla között."

Úgy éjfél körül magához tért, és üvölteni kezdet. A kórház személyzete felébredt, és szóltak a halottasház őrének, hogy nézze meg, mi történt. A férfi félt bemenni, azt mondta, hagyják, hogy a kísértetek elintézzék egymás közt a dolgokat. Végül azonban megadta magát a nyomásnak. Amikor az őr ajtót nyitott, meglátta, hogy a német férfi a hullákra adott hálóingben áll, elájult. A "feltámadt" beteg kiszaladt a hullaházból, és a kórház folyosóin rohangált. Úgy kellett a földre teperni. Végül egy orvosnak sikerült észhez térítenie.

ghost-1280683_960_720

Halottasház - élőknek is

A Los Angeles-i kínai negyed halottasháza nem csak a halottakat, de a haldoklókat is "fogadta". Egy 1888-a jelentés szerint "a kínai halottasház egy elkülönült, düledező kalyiba, ahová egyszerűen bedobálják a gyógyíthatatlan kínaiakat meghalni." Egyszer egy leprás férfi is odakerült. Egy rendőr talált rá a hullaházban a csontsovány férfira, aki fájdalmasan nyöszörgött, és úgy tűnt, belülről rothad. A rendőr jelentette az esetet a kapitányságon. Miután a leprától mindenki félt, úgy döntöttek, otthagyják az áldozatot, amíg el nem döntik, mit tesznek vele. Hogy mi lett az eset vége, az nem szerepel a híradásokban, de feltételezhető, hogy a leprás a halottasházban hunyt el.

Víz nélkül nincs élet - és halál?

Az ember azt gondolná, ha van valami, ami alapfelvétel egy halottasházban, hát a folyó víz az. Ám egy 1886-as olvasói levélben pont ezzel kapcsolatban fejezi ki a szerző az aggodalmát a nyugat-ausztrál Fremantel halottasházáról. A levél szerint a hullaházban, ahol "gyakran végeznek boncolást", nincs semmilyen folyó víz. A helyiségben nincs vizsgálóasztal és a halottasház ajtaját nem lehet rendesen becsukni. Az ment be, aki akart. Megszentségteleníthették a halottakat, vagy bármikor megzavarhattak egy fontos boncolást.

A Salisbury Börtön

John G. Weaver az amerikai polgárháborúban esett fogságba. Miután a déliek elfogták, saját bevallása szerint nagyon jól bántak vele. Egészen addig, míg el nem szállították a Salisbury Börtönbe, Észak-Karolinába. Weaver a börtönben sok éhező fogollyal találkozott. Ráadásul a börtön nyirkos, dohos volt az esős évszakok alatt, és sokan meghaltak az éhezéstől és a betegségektől.

Az őrök minden reggel összeszedték a holtakat és a haldoklókat, és a halottasházba dobták őket. De ez csak a kezdet. Miután a testeket egymásra dobálták, jött a halottaskocsi, hogy kivigye őket a tömegsírokhoz. Bár a kocsi folyamatosan ingázott a börtön és a temető között, sosem fogytak el a hullák.

Kétszer a halottasházban

Robert Hughes-t rendőrkocsi vitte az ausztrál Newcastle Kórházba, 1901-ben. Hughes-t sietősen megvizsgálták a kocsiban, és halottnak nyilvánították. Azonnal a halottasházba vitték. Hideg márványlapra fektették, ami valószínűleg sokkolta a szervezetét. Rángatózni és zihálni kezdett az asztalon. A rendőrök megijedtek, és orvost hívtak.

Egy újabb gyors vizsgálat megállapította, hogy Hughes valóban él. Átvitték a kórházba, ott azonban öt perc múlva másodszor is meghalt. Ezúttal halott is maradt, így másodszor is a halottasházba került. Az orvosok nem tudták pontosan megállapítani a halál okát, de feltételezésük szerint vagy az öreg kora miatt vesztette életét, vagy megmérgezték.

A mozgó koponya

A halottasházak gyakran válnak gonosz tréfák helyszínévé. Sokat lehet olvasni halottként pózoló és kísértetüvöltést imitáló medikusokról. Egy orvos azonban egészen másfajta ijesztgetés áldozata lett. Egy régi, New Orleans-i újságnak mesélte 1884-ben, hogy volt egy páciense, aki ütőértágulatban szenvedett. Miután az orvos nem értette az esetet, úgy döntött, halála után felboncolja a beteget. Nem is kellett sokat várnia. A halottat átszállították a halottasházba a vizsgálatig.

Az orvos egy órával éjfél előtt ért a halottasházba. Ott felboncolta és vizsgálni kezdte korábbi páciensét. Hirtelen csoszogó hangot hallott a sarokból. Megijedt, mert azt hitte, egyedül tartózkodik a helyiségben – legalábbis ő az egyetlen élő. Körülnézett ott, ahonnan a zajt hallotta. De csak öt koponyát látott a földön, amit orvostanhallgatók készítettek oda. Így hát folytatta a boncolást. De hirtelen mozgást érzékelt ugyanabból a sarokból. Ismét félbehagyta a munkát, és ijedten látta, hogy az egyik koponya felé indul.

Szemügyre vette a padlót, kereste a zsinórt, de nem talált semmit. Miután nem tudta, mit tegyen, leült egy sámlira, pipára gyújtott.

A koponya megint közeledni kezdett felé. Az orvos nem bírta tovább. Felpattant, és felvette a földről a koponyát. Egy patkányt talált benne, ami valahogy beszorult a koponyaüregbe. Kiszabadította a rágcsálót, ami elszaladt, az orvos pedig folytatta a munkát.

skull-and-crossbones-77949_960_720

A kislány, akit a csomagok öltek meg

A párizsi halottasház a Szajna partján állt. Azokat szállíttatta ide a város, akik erőszakos véget értek. Addig ott maradtak, amíg egy családtag nem jelentkezett értük, vagy el nem temették őket.

1839-ben két férfi üzemeltette a halottasházat, mindketten a hullaház emeletén éltek a családjukkal. A feleségeik segítségével tökéletes nyilvántartást vezettek az elhunytakról. Név, halál oka, és a dátum, amikor a hullát az épületbe szállították. A férfiak sok tragédiát láttak a La Morgue-ban, de talán Leonore-é volt a legszomorúbb. A kislányt egy téli nap hozták a halottasházba. A dajkája cipelte oda. Mint elmondta, postakocsin utaztak, és elaludt. A kicsi pedig valahogy becsúszott a többi utas poggyászai közé, és megfulladt.

A dada lefektette a kislányt, csókolgatni kezdte és könyörgött, hogy keltsék életre. Miután tudatosult benne, hogy ez nem lehetséges, annyit kért, had lássa utoljára a gyermek szép, kék szemét. A dada távozott, de nem maradt távol sokáig. Nemsokára visszahozták víztől csöpögő holttestét.

Patkányinvázió

1911-ben diskurzus indult arról, mihez kezdjenek az írországi Bantry halottasházával. Mint kiderült, a halottakat egy szegényház kápolnájában tárolták, amíg a családok át nem vették őket. A halottasház fő problémája az volt, hogy igazi patkányfészekké vált. Hatalmas köveket tettek a koporsók tetejére, hogy a rágcsálók ne férjenek hozzá a halottakhoz. Meglehetősen heves vita alakult ki, és a vitázók legalább egyike semmi kivetnivalót nem talált abban, ha a patkányok megeszik a halottakat.

animal-1239255_960_720

via Listverse


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
1800 éves ábrázolás került elő Jézusról, amin teljesen máshogy nézett ki, mint eddig tudtuk
Egy oxigéntől elzárt föld alatti sírkamrának köszönhetően maradt fenn szinte tökéletes állapotban a 3. századi falfestmény. A felfedezés egy régészeti leletsorozat része, amely alapjaiban rengeti meg a vallás korai terjedéséről alkotott elképzeléseket.


Egy 3. századi, oxigéntől elzárt sírkamra falán találták meg a valaha volt egyik legjobb állapotban fennmaradt korai Jézus-ábrázolást, ami egy sor más, az elmúlt években előkerült lelettel együtt teljesen új megvilágításba helyezi a kereszténység korai történetét. Az izniki (ókori Nikaia) föld alatti családi sírban felfedezett, Jó Pásztorként ábrázolt Krisztus-freskó pigmentjei szinte tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat – írta a The Independent.

A felfedezés egy nagyobb régészeti hullám része, amely az elmúlt két évben söpört végig Anatólián. Laodiceában egy ritka, 4. századi domus ecclesiae került elő: egy magánházból kialakított keresztény istentiszteleti hely. A mai İzmirben, az ókori Szmirna agoráján egy római kori bevásárlóközpont falán 2. századi, kódolt keresztény üzenetekre bukkantak: az egyik egy keresztrejtvényszerűen elrendezett „Logosz” — vagyis Ige — felirat, egy másik pedig a „800” számkód, amely a görög betűk számértéke alapján a „hit” és az „Úr” szavakra utal.

A képen egy szakáll nélküli, rövid hajú, előkelő római ruhát viselő fiatal férfi látható, akinek arcvonásai, ruhájának redői és a vállán cipelt kos is élesen kivehető.

Pergamonban a kutatók azonosították azt a 25 ezer fő befogadására is alkalmas amfiteátrumot, ahol a 2. században keresztényeket végezhettek ki, és itt találtak rá a Szent György-kultusz egyik legkorábbi tárgyi bizonyítékára, egy 5. századi zarándokkulacsra is.

Mindeközben Epheszoszban egy teljes, a 614-es évek körüli tűzvészben leégett, de a hamu alatt „Pompeji-szerűen” konzerválódott kora bizánci üzletnegyedet tártak fel, benne többek között egy zarándok-emléktárgyakat árusító bolttal.

A leletek sokasága segít megérteni, miért éppen Anatólia vált a korai kereszténység egyik központjává. A Római Birodalomban az élő császárok isteni tisztelete, a császárkultusz éppen Pergamonban vert gyökeret, ahol már időszámításunk előtt 29-ben templomot emeltek Augustus tiszteletére.

Nem véletlen, hogy a Jelenések könyve ezt a helyet „a Sátán trónjának” nevezi, a császárt pedig a „Fenevadnak”, akinek száma a 666.

A régészet legújabb eredményei, köztük a Sagalassosban talált hatalmas, 4,5 méteres császárszobrok is azt bizonyítják, hogy ez a kultusz rendkívül látványos és erőteljes volt, amellyel szemben a kereszténység egy markáns alternatívát kínált.

Az új felfedezések tudományos vitákat is lángra gyújtottak a kereszténység gyors terjedésének okairól. A legújabb elméletek szerint a – korábban hittnél valószínűleg kisebb léptékű – üldözések és a vértanúság kultusza paradox módon erősítette a közösségeket. Emellett a korai keresztények szociális hálója, a járványok idején nyújtott segítségük, valamint az újszülöttek kitételének és megölésének elutasítása is hozzájárulhatott a sikerükhöz: egyes elméletek szerint ez különösen a lánycsecsemők túlélési esélyeit javította, és hosszabb távon demográfiai előnyt adott a keresztény közösségeknek.

„Anatólia – a mai Törökország – sok tekintetben a korai kereszténység bölcsője volt.”

A korai kereszténység egyik vezető szaktekintélye, Candida Moss, a Birminghami Egyetem professzora szerint a leletek jelentősége vitathatatlan. A szakértő kifejtette, hogy a régió, amelyet Péter és Pál apostolok is bejártak, kulcsfontosságú a vallás korai történetében, és nem szabad elfelejteni, hogy

a birodalom központját is Konstantinápolyba, a mai Isztambulba helyezték át, amikor a kereszténység államvallássá vált.

A feltárások Törökország egész területén folytatódnak, és a kutatók szerint az izniki nekropolisz, a pergamoni amfiteátrum vagy az epheszoszi üzletnegyed további vizsgálata még számos titkot tárhat fel az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakáról.

Via Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Évtizedes hallgatás tört meg – Kovács Kati szerint őt és Cserháti Zsuzsát is zaklatták
Kovács Kati szerint a Kádár-korszak zeneiparát nem mindig szakemberek irányították, ami súlyos visszaélésekhez vezetett. Az énekesnő szerint az akkori hatalmasságok zaklatásai őt is elérték, de Cserháti Zsuzsa sorsát pecsételték meg igazán.


Az énekesnő arról beszélt, hogy a Kádár-korszak zeneiparában sem volt ismeretlen a hatalommal való visszaélés - írta a Blikk. Kovács Kati szerint korábban, amikor a visszaélésekről beszélt, „az időközben szentté avatott emberek nagyon megsértődtek”, és tagadták az állításait.

„Akkoriban is voltak munkahelyi zaklatások, amelyeken én könnyedén túlléptem, mert ilyen a természetem. Cserháti Zsuzsa viszont – aki ugyanúgy megszenvedte azt az időszakot – sokáig élete fő tragédiájaként emlegette, hogy mennyi abúzus érte.”

A kemény fellépés és a gyors döntések már a pályája legelején is jellemezték. Első Ki mit tud?-os szereplése után, 17 évesen a zsűri azzal küldte haza, hogy nem is énekel, hanem kiabál.

„Amikor azt mondták, kiabálok, lejöttem a színpadról, és elhatároztam, hogy akkor én ezt itt be is fejezem. Lezártam magamban azt a korszakot” – mondta. A karrierjét végül édesanyja mentette meg, aki a következő tehetségkutatóra újra benevezte. „Ha ezt nem teszi, biztos, hogy nem a zenei pá­lyán kötök ki, mert már volt egy ellenérzésem a zenével kapcsolatban” – tette hozzá.

Ez a határozottság mutatkozott meg akkor is, amikor egy komoly külföldi ajánlatot utasított vissza. Hamburgban a Led Zeppelin előtt lépett fel, és az Ein Tag im September című dala azonnal sláger lett.

„Szinte le sem jöttem a szín­padról, amikor a kezembe nyomtak egy lakáskulcsot, majd közölték: ha akarok, még ma odaköltözhetek.”

A szerződés öt évre szólt volna, ami alatt nem jöhetett volna haza. Bár édesanyja támogatta volna a döntésben – „Gyorsan eltelt volna az az öt év” –, Kovács Kati végül a családja, a barátai és a magyar közönség mellett döntött.

A visszavonuláson ma sem gondolkodik. „Csak egyvalami állíthat meg, az egészségem romlása” – szögezte le az énekesnő, akit harminc éve mindenben támogat informatikus férje, akivel elmondása szerint nagyon hasonló az értékítéletük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Farkas Bertalan: Az űrrepülés egy kétesélyes küldetés – 46 éve a hősünk volt, ma egy üres épület viseli a nevét
Az első magyar űrhajós küldetése hatalmas kockázatot rejtett, de sikere egy egész ország hősévé tette. Ennek ellenére a tiszteletére épült gyulaházi űrközpont évek óta kihasználatlanul áll, beváltatlan ígéretként.


Ma 46 éve, 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor egy egész ország tartotta vissza a lélegzetét. A kazahsztáni Bajkonurból elstartolt a Szojuz–36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalan vadászpilótával, aki ezzel a hetedik nemzet képviselőjeként lépett ki a csillagok közé. A küldetés azonban jóval több volt, mint egy nyolcnapos utazás a Szaljut–6 űrállomásra; egy olyan tudományos és kulturális mérföldkő lett, amelynek hatása évtizedekkel később, egy teljesen új korszak hajnalán is érezhető.

Az első magyar űrhajós maga is tudatában volt a vállalkozás veszélyeinek, ahogy egy későbbi interjúban felidézte.

„Az űrrepülés, amíg földet nem érsz, kétesélyes küldetés, amelyből nem biztos, hogy visszatérsz”

A hetvenes évek végén a szocialista országok közös Interkozmosz programja nyitotta meg az utat a nem szovjet űrhajósok előtt. A magyar repülést egy évvel elhalasztották a Szojuz–33 korábbi dokkolási hibája miatt, ami csak tovább növelte a várakozást. A küldetés gerincét tizenhárom, magyar tudósok és mérnökök által kidolgozott kísérlet adta.

Ezek közül is kiemelkedett a Pille nevű, hordozható sugárdózismérő, amely a maga korában forradalmi újításnak számított, hiszen azonnali visszajelzést adott az űrhajósokat érő kozmikus sugárzásról. A Pille későbbi generációi a Nemzetközi Űrállomáson is bizonyítottak, igazolva a magyar mérnöki tudás időtállóságát. Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov az űrállomáson töltött hét alatt anyagtudományi kísérleteket is végzett, valamint a Balaton műszerrel vizsgálták a szellemi munkavégző képesség változását a súlytalanságban.

Az utazás azonban nem csak a tudományról szólt. Amikor Farkas Bertalan az űrből olvasott esti mesét a magyar gyerekeknek, magával víve a tévémacit, egy egész nemzetet kapcsolt be a kalandba, emberközelivé téve a felfoghatatlan csúcstechnológiát.

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent” – idézte fel a pillanatot, amely örökre megváltoztatta a perspektíváját.

Közel fél évszázad telt el, mire Magyarország újra embert küldhetett a világűrbe. A HUNOR Program keretében Kapu Tibor gépészmérnök kapta meg a lehetőséget, hogy Farkas Bertalan nyomdokaiba lépjen.

Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson töltött közel háromhetes küldetése során olyan kísérleteket végzett, amelyek részben az 1980-as misszió örökségére épültek. A fedélzetre vitte a Pille egy modern változatát, és a Semmelweis Egyetem bevonásával az emberi szervezet mikrogravitációra adott válaszait is vizsgálták.

Farkas Bertalan évtizedekig várt utódjára, és a HUNOR Program során aktív mentorként segítette a felkészülést. A két generációt képviselő űrhajós kapcsolata szimbolikussá vált.

Farkas személyes tanácsokkal látta el Kapu Tibort, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Arról beszéltem Tibinek, hogy minden egyes másodpercet próbáljon rögzíteni magában”.

Farkas Bertalan örökségének ápolása kettős képet mutat. Míg a Budapesti Történeti Múzeumban kiállítás mutatta be a magyar űrkorszak relikviáit, addig szülőfalujában, Gyulaházán egy róla elnevezett látogatóközpont évek óta üresen áll, mert a megígért berendezések sosem érkeztek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
40 éve zúzta szét egyetlen meccs az egész ország álmát: a 0–6-os irapuatói katasztrófa még mindig fájó seb
Az 1986-os, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb traumájává vált. Ez a mérkőzés volt a magyar labdarúgás máig utolsó világbajnoki szereplésének nyitánya és egyben szimbolikus vége.


Negyven év hosszú idő, de vannak sebek, amiket még ennyi idő sem gyógyít be. Ma van az évfordulója annak a napnak, amikor a magyar futballálom kilencven perc alatt rémálommá vált Irapuatóban, és egy egész nemzetet taszított a döbbenetbe. Az 1986. június 2-i, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség nem csupán egy elveszített világbajnoki mérkőzés volt: egy korszak vége, egy generáció futballba vetett hitének összeomlása és egy máig ható kollektív trauma születése. A nap, amelyből tanulság lett – és mementó.

Pedig a remény soha nem szárnyalt olyan magasan, mint a mexikói torna előtt. A Mezey György által irányított válogatott egy modern, letámadásokra és labdabirtoklásra épülő, Európa-szerte csodált futballt játszott. Megnyerték a selejtezőcsoportjukat Hollandia és Ausztria előtt, mindössze egyetlen vereséget szenvedve. A csúcsot az 1986. március 16-i, brazilok elleni barátságos mérkőzés jelentette, ahol a Népstadionban 3–0-ra diadalmaskodtak. Az az este nem csupán egy győzelem volt, hanem egy nemzeti eufória, az érzés, hogy ez a csapat bárkivel felveszi a versenyt – írta a Nemzeti Sport.

Egy korabeli szurkoló mondata tökéletesen leírta a hangulatot: „A brazilokat jöttem nézni, de csak magyarokat láttam”.

A világbajnokságon már egy olyan csapat várt ránk, amely a jövő fociját játszotta. Valerij Lobanovszkij szovjet válogatottja a friss KEK-győztes Dinamo Kijevre épült, és egyfajta tudományos futballt képviselt. A csapat egy adatokra, kőkemény fizikális felkészítésre és pozíciós játékra épülő, olajozottan működő gépezet volt.

A mérkőzés körülményeit a hőség és a magasság is súlyosbították, bár az tény, hogy a természeti adottságokból mindkét csapat egyformán kapott. A mérkőzést Irapuatóban, egy több mint 1700 méterrel a tengerszint felett fekvő városban rendezték, helyi idő szerint délben, perzselő hőségben. Ezek a körülmények önmagukban is próbára tették a játékosok szervezetét.

A magyar szurkolók még el sem helyezkedhettek kényelmesen, amikor a meccs gyakorlatilag eldőlt. A 2. percben Jakovenko, majd a 4.-ben Alejnyikov is betalált, sokkolva a csapatot és a televíziónézőket. Vitray Tamás, a mérkőzés kommentátora a nemzet döbbenetét öntötte szavakba.

„Igazi hidegzuhany, ilyen lidérces álmunk nem is lehetett volna” – hangzott el az élő adásban.

A félidőre Belanov tizenegyesével már 3–0 volt az állás. A második játékrészben a mentálisan és fizikailag is megtört magyar csapat már csak asszisztálni tudott a szovjetek gólfesztiváljához, amelynek végén a 6–0-s végeredmény állt az eredményjelzőn.

A játékosok negyven év távlatából is a felkészülést okolják. Détári Lajos, a csapat egyik legnagyobb sztárja kendőzetlen őszinteséggel beszélt a hibákról.

„A legnagyobb hiba az volt, hogy minden nap tizenkét órakor edzettünk… szerintem félrevezették Mezey Györgyöt.”

A játékosok szerint a csapat túledzette magát a mexikói körülmények között, és mire a mérkőzés elkezdődött, már teljesen kimerültek. Détári szavai drámai erővel világítanak rá a helyzetre: „A meleget nem lehet legyőzni… Nem tudtuk.” Mezey György a meccs után a mentális összeomlást emelte ki, elismerve, hogy „négy perc alatt két gólt kapni, ez egyenlő egy megrendítő ütéssel.” A tágabb képet Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa fogalmazta meg keserűen, mondván, a magyar labdarúgásnak nincs meg a kellő szakmai és morális bázisa egy ilyen szintű tornához.

Bár a válogatott a következő mérkőzésén 2–0-ra legyőzte Kanadát, a franciáktól elszenvedett 3–0-s vereség megpecsételte a sorsát: Magyarország kiesett. Azóta a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott ki világbajnokságra.

A vereség azonban kilépett a sporthírek világából, és kulturális emlékezetté vált. Irapuato a totális kudarc, a felkészületlenség és a szertefoszlott álmok szinonimája lett a közbeszédben. A játékosok számára pedig egy életre szóló teher maradt. Nagy Antal, a csapatkapitány szavai mindent elmondanak a trauma mélységéről.

„Ha valami jót csinálunk, megmarad az emlékünkben, ha pedig rosszat, az elkísér minket a sírig.”

Az irapuatói meccs összefoglalóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk