Vízparti pihenés ősszel: így kapcsolódhatsz ki Hajdúszoboszlón és Békésszentandráson
Az őszi időszak nemcsak a természet színeinek pompája miatt különleges, hanem azért is, mert ilyenkor sokkal nyugodtabban, zsúfoltság nélkül élvezhetjük hazánk vízparti és gyógyvizes kincseit.
Az őszi belföldi turizmus egyik legnagyobb előnye a nyugalom és a kedvezőbb árak. A szezonon kívüli időszakban sok szálláshely kínál akciós csomagokat, a látványosságok és programok pedig sokkal elérhetőbbek, mint a nyári csúcsidőszakban. Emellett a természet közelsége, a víz nyugtató hatása és a termálvíz jótékony tulajdonságai együtt különösen hatékonyak lehetnek a testi-lelki feltöltődésben. Két különleges helyszín is van, amit érdemes ilyenkor felfedezni: Hajdúszoboszló és Békésszentandrás. AZ ÉV HOTELE című műsor legutóbbi adásában két ismert művészházaspár is bemutatta, hogyan telhet egy tökéletes őszi kikapcsolódás ezen a két településen.
Hajdúszoboszló – A gyógyvíz fővárosa
Hajdúszoboszló neve szinte összeforrt a gyógyvízzel. A város már több mint 90 éve ismert gyógyturisztikai központ, köszönhetően a föld mélyéből feltörő, nátrium-kloridos, jódos, brómos gyógyvíznek, amelyet elsősorban mozgásszervi betegségek kezelésére használnak. Az ősz különösen kedvező időszak a gyógyfürdőzésre, hiszen ilyenkor elkerülhető a nyári tömeg, ugyanakkor a fürdők továbbra is kellemes hőmérséklettel és teljes szolgáltatáskínálattal várják a látogatókat. Itt töltött el egy napot Pásztor Ádám színész és felesége, Karolin, akik a Hotel Aurum**** szállodában pihentek meg.

Hotel Aurum****, Hajdúszoboszló
A négy csillagos Aurum Hajdúszoboszló belvárosában, a szinte egész évben lüktető Mátyás király Sétányon található, 2-300 méterre a gyógyfürdő és az Aqua Palace bejáratától. Az impozáns villaépület első teraszai a sétálóutcára, míg hátsó erkélyei a csendes belső udvari wellness részlegre néznek. A szállodában 55 szoba található, standard, superior és deluxe kategóriában, melyek közül az utolsó kettő erkéllyel is foglalható. A wellness különlegessége, hogy a medencék ugyanazzal a hajdúszoboszlói gyógyvízzel vannak feltöltve, amely a hajdúszoboszlói gyógyfürdőben is megtalálható. A beltéri részlegen két gyógyvizes medence, gőzkamra, finn szauna, hidromasszázs medence, és kondicionáló gépek biztosítják a pihenést vendégek számára, míg a kültéri AURUM BEACH különböző mélységű élménymedencével és a gyógyvizes medencével rendelkezik. A szálloda éttermében a reform- és a hagyományos konyha kedvelői is megtalálják a számításukat.
További információk: https://hotelaurum.hu/

Békésszentandrás – A Holt-Körös nyugalma
Akik inkább a természet csendjére és a vízpart nyugalmára vágynak, azok számára Békésszentandrás és a Holt-Körös kiváló választás. Ez a békési kisváros a Körösök völgyének egyik rejtett gyöngyszeme, ahol a vízparti nyaralók, stégek, horgászhelyek és csónakázási lehetőségek egész évben vonzzák a természetkedvelőket.
Ősszel a Holt-Körös különösen lenyűgöző arcát mutatja: a sárgába, narancsba és vörösbe öltözött fák tükröződnek a nyugodt víztükörben, a reggeli párában úszó táj pedig szinte festői hangulatot áraszt. A horgászok számára ez az időszak ideális a csendes, eredményes pecázásra, de a romantikus séták, biciklitúrák és akár egy kis csónakázás is tökéletes program lehet. AZ ÉV HOTELE című műsor második felében Nagy Natasa színésznő és férje, az ugyancsak színész és író Jánosi Ferenc ide utaztak, ahol a Bordűr Wellness Hotel****superior és Szőnyegmúzeumban töltöttek el egy napot.
Bordűr Wellness Hotel****superior és Szőnyegmúzeum, Békésszentandrás
A négycsillag superior wellnesshotel 2023 telén nyitott meg és gyorsan kedvelté vált az utazók körében. Az egyedi hangulatú hotel Magyarország ötödik legnagyobb állóvize, a Hármas-Kőrös Kákafoki-holtágának partján áll. Békésszentandrás Budapesttől körülbelül két órára, Szegedtől pedig másfél órára található. A szállodának otthon adó kastélyszerű épületben korábban egy nagymúltú szőnyeggyártó üzem működött. A helyi szőnyeggyártás történetét a szálloda aljában található múzeum mutatja be egy interaktív kiállításon. A Bordűr wellnessrészlegén három kültéri medencét is találhatunk, egyet a Kőrös-holtág partán. A pihenésről masszázs, finn szauna és egy különleges élményt adó float spa is gondoskodik. A tágas, dizájnos szobák és lakosztályok mindegyike légkondicionált, okostévével felszerelt. A modern és kreatív fine dining éttermet a francia konyhatechnológia, a helyi alapanyagok, a hagyományok tisztelete, valamint a nemzetközi fúziós konyha jellemzi.
További információ: https://www.bordurhotel.hu/hu

Vasárnap folytatódik az alföldi szálláshelyek versenye
A műsor folytatása most vasárnap 11:30-kor lesz látható az RTL-en. A következő epizód első felében Weiszné Koós Ilona, vagyis az énekes Sicu és zenész férje Weisz László Nyíradony-Tamásipusztába látogat és Borostyán Med-Hotel****-t próbálhatják ki. Az adás második felében pedig Czanik Balázs és párja, Kriszta napját nezhetitek meg Nyíregyházán. Ők ketten Sziget Hotel****-t veszik nagyító alá.
Szavazatoddal te is nyerhetsz
A Best of AZ ÉV HOTELE idei szuperdöntőjében az előző három évadhoz hasonlóan az öt kiemelt turisztikai régióból, a legjobb tíz szálláshelye jut a fináléba a nézők szavazatai alapján. Minden régióból az első kettő helyezett. A szavazók minden adás kezdetétől voksolhatnak kedvenc szálláshelyükre egészen egy héten keresztül a műsor hivatalos Facebook oldalán. Ezzel nem csak kedvenc szálláshelyüket támogatják, hanem nyerhetnek is egy-egy utalványt oda, ahova szavazatukat leadták, de vannak egyéb heti, havi és évvégi nyeremények is. A fődíj egy egész hetes pihenés a Best of AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. Ha te is szavaznál, de nem láttad vasárnap az adást, bármikor visszanézheted az RTL+-on.

A műsor leírása
A Best of AZ ÉV HOTELE Közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket az RTL-en. Minden adásban két-két ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére egy-egy magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják és szubjektíven véleményezzék azokat.






