FELFEDEZŐ
A Rovatból

Szétrepedt a húgyhólyagja, miután megivott 10 sört, és 18 órán át nem vizelt egy kínai férfi

Életveszélyes sérüléseket szenvedett a húgyhólyagja, szerencséje volt, hogy időben megoperálták, különben bele is halhatott volna abba, hogy majdnem egy napig nem ment vécére.


Bizarr egészségügyi problémával került kórházba egy férfi Kínában: szétrepedt a húgyhólyagja, miután 18 órán keresztül nem vizelt egy görbe este után.

A Hu nevű férfi az iszogatós éjszaka folyamán több mint tíz üveg sört gurított le, majd amikor hazaért, fáradtan beesett az ágyába, és elaludt. Amikor felkelt, a másnaposság mellett iszonyú alhasi fájdalmak gyötörték, ezért mentőt hívott.

Már súlyos állapotban volt, amikor kórházba szállították. Ott kiderült, mi a baj:

három helyen is megrepedt a húgyhólyagja, amin így lyukak keletkeztek. Ez olyan elviselhetetlen fájdalmat okozott a 40 éves férfinek, hogy már nem tudott feküdni.

Azonnal megoperálták, és még szerencse, hogy időben megtörtént a műtét, mert a sebészek szerint Hu akár bele is halhatott volna a sérülésébe, ha nem kap gyorsan orvosi segítséget. Így viszont teljesen felépült, és hamarosan ki is engedték a kórházból.

Kiderült, az okozta Hu életveszélyes sérülését, hogy 18 órán keresztül nem vizelt. Elmondása szerint még azelőtt ment el vécére, hogy elment italozni, utána viszont majdnem egy napig nem ürítette ki a vizeletét, amely így túlfeszítette a húgyhólyagot. Miután felébredt és érezte a fájdalmat, megpróbált vizelni, de akkor már sokadik próbálkozásra sem sikerült neki, ezért hívott mentőt.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
„Ez undorító!” – Megdöbbentő dolgot tett a jakuzziban a hotel dolgozója, a vendégek kiakadtak
A vendégek videóra vették a bizarr esetet, majd panaszt tettek. Mint kiderült, ez a szállodánál régóta bevett gyakorlat.
DKA - szmo.hu
2025. november 11.



Döbbenetes eset történt egy amerikai hotelben: döbbent vendégek videózták le, ahogy az Expressway Suites egyik alkalmazottja a szálloda jakuzzijába dobálja a foltosnak mondott ágyneműket, majd egy seprűnyéllel kavargatni kezdi azokat a klóros vízben – írta meg a New York Post.

„Ez undorító. Viccelnek? Ezeken az ágyneműkön alszunk? Teljesen kiakadtam”

– mondta az egyik vendég, miután végignézte a jelenetet.

A szálloda vezetősége azzal védekezett, hogy a jakuzzis áztatást csak végső megoldásként, a makacs foltok eltávolítására használják, és elvileg csak záróra után. Állításuk szerint a dolgozót megrovásban részesítették, amiért a vendégek előtt végezte a műveletet.

Egy rögzített telefonhívás során az egyik alkalmazott azt is elmondta a panaszkodó vendégnek, hogy a módszerrel „apró kis foltokat” szednek ki, majd a medencét leeresztik és alaposan kitisztítják.

A helyi közegészségügyi hatóság azonnal megtiltotta hotelnek, hogy a vendégeknek fenntartott jakuzziban áztassa a lepedőket. Bár a bizarr gyakorlat miatt nem szabtak ki bírságot, mert nem állapítottak meg közvetlen veszélyt, a hatóság több utóellenőrzést is elrendelt.

Egy, a szállodánál 2010-ben dolgozó volt alkalmazott szerint a gyakorlat egyáltalán nem új keletű. Azt állította, hogy a jakuzzis előáztatás már akkoriban is bevett eljárás volt az erősen szennyezett textíliák esetében.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint a nem megfelelően karbantartott jakuzzik a meleg víz és a belekerülő testnedvek miatt a baktériumok melegágyai lehetnek. Olyan súlyos betegségeket terjeszthetnek, mint a legionáriusbetegség, de okozhatnak kellemetlen bőrkiütést is.

„Ahogy az ember ül a forró vízben, a bőre szó szerint leválik… vedlik le róla” – fogalmazott Amy Vandal, a másik vendég, aki jelentette az esetet a hatóságoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vészharangot kongat a volt kormányfő: egy generáció alatt kisöpörheti a nyelvüket a mesterséges intelligencia Izlandon
A 350 ezres nemzetet az angol nyelvű digitális tartalom árasztja el. A mesterséges intelligencia csak az utolsó szög a koporsóban?


Drámai figyelmeztetést adott ki Izland volt miniszterelnöke, Katrín Jakobsdóttir, aki szerint egyetlen generáció is elég lehet ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia és az angol nyelv térhódítása kisöpörje az izlandit. A The Guardiannek nyilatkozva a politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy

a jelenség már a mindennapokban is érzékelhető, olyannyira, „hogy gyakran a gyerekek egymás között is inkább angolul beszélnek”.

Jakobsdóttir szerint a társadalomnak többet kell tennie a nyelv megőrzéséért, ugyanakkor a mesterséges intelligenciára nemcsak veszélyként, hanem lehetőségként is tekint, ezért azt szorgalmazza, hogy minél több minden legyen elérhető rajta keresztül izlandiul is. A kormányzat láthatóan reagált a helyzetre: az oktatási minisztérium november elején bejelentette, hogy partnerségre lép az amerikai Anthropic nevű MI-céggel. A világ egyik első nemzeti MI-oktatási kísérleti programjában az ország tanárait segítik a technológia használatában, kifejezetten azzal a céllal is, hogy az izlandi nyelv digitális jelenlétét erősítsék.

„A mesterséges intelligencia itt van, és itt is marad. Fontos, hogy kiaknázzuk az erejét, miközben megelőzzük a károkat” – közölte Guðmundur Ingi Kristinsson oktatási és gyermekügyi miniszter a program bejelentésekor.

A mindössze 350 ezer fős Izlandot különösen sérülékennyé teszi a kis népesség. Bár a nyelvet eddig a társadalom minden rétegében használták, a változást az internet, majd az MI hozta el.

A szakértők már 2018-ban figyelmeztettek a nyelv „digitális kihalásának” veszélyére. Izland ezért már korábban is tett lépéseket: 2019 és 2023 között egy nemzeti nyelvtechnológiai program keretében fejlesztettek izlandi nyelvű beszédfelismerő, szövegfelolvasó és fordítórendszereket.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pulcsi és póló készült Orbán Viktor rajzáról – két párt is árul ilyet, mától bárki viselheti magán a miniszterelnök jegyzeteit
A Digitális Polgári Kör webshopjában lehet megvásárolni a ruhadarabokat, amelyeket még kedvezményes áron árulnak. Ugyanakkor már a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is árusít hasonlót.
Fotó: dpkor.hu - szmo.hu
2025. november 14.



Péntektől bárki megvásárolhatja azt a pulóvert, amelyen Orbán Viktor sokat emlegetett rajza szerepel - írja a Magyar Nemzet.

A Digitális Polgári Kör (DPK) indította el a webshopot, ahol a miniszterelnök által inspirált termékeket árulják. A befolyt összeget pedig teljes egészében a „Jónak lenni jó!” kampánynak ajánlják fel.

A ruhadarabok egyelőre csak előrendelhetőek, így jelenleg a póló 5 500 forintba, a pulcsi pedig 9 495 forintba kerül.

A póló teljes ára egyébként 7 335 forint a pulcsi pedig 12 660 forint lesz.

Orbán Viktor legendás rajzát a november 11-i Rónai Egonnak adott ATV-interjúja közben készítette, majd a műsor végén a műsorvezetőnek ajándékozta.

A „firka” kereskedelmi hasznosítása azonban sokáig kérdéses volt a szerzői jogi védelem miatt, a helyzetet végül a miniszterelnök oldotta meg egy csütörtöki Facebook-kommentben.

„Az engedélyt mindenkinek megadom. Szabadság van!”

– írta a kormányfő.

A miniszterelnök egy korábbi videóban egyébként azt mondta, ő nem rajzolgat, hanem jeleket tesz a papírra.

A vásárlók által támogatott „Jónak lenni jó!” kampány idén a háború sújtotta Kárpátalján élő beteg, árva és otthonukat vesztett gyerekeket segítő KEGYES Alapítvány javára gyűjt. Az adományvonal a 1358-as számon érhető el, egy hívás vagy SMS 500 forintot ér.

Nem a Fidesz (illetve az ahhoz köthető szerveződés) azonban az egyetlen, sőt még csak nem is az első, amelyik ilyen ruhadarabot árul. Egy nappal korábban a Magyar Kétfarkú Kutyapárt jelentette be, hogy webshopra dobnak hasonló terméket. Állításuk szerint már most hatalmas az érdeklődés rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk