UTAZZ
A Rovatból

Így kirándulj Magyarország egyik legszebb táján

Gyönyörű tájakon, pompás színeket láthattok, ha fogjátok a hátizsákot és túrázni indultok ősszel a Börzsönyben.


Szatmári Zsolték szinte kizárólag csakis tömegközlekedési eszközöket igénybe véve utaznak túráik helyszínére, ezzel is védik a környezetet és tartják magukat a klasszikus országjáró hagyományokhoz. Túráikról részletes beszámolókat olvashattok, fotókkal illusztrálva. Így talán többen kedvet kaptok a természetjáráshoz... Most a Börzsönyben kalandozhattok a Nomád a hegyek vándora bloggerével.

Éppen elszabadultunk egy kicsit a hétköznapok őrületéből... 2 túranap... nem sok, de kikapcsolódni talán éppen elég.

Első nap

Egész éjszakás munkából épp csak hazaesve pattantunk a vonatra és irány a Börzsöny, Diósjenő. Már 1989 elejétől látogatjuk ezt a kis falut a Börzsöny lábánál, korai csóványosi túráink mindig innen indultak. Apropó Csóványos... Mint azt a legtöbb természetjáró tudja (gondolom...), nemrégiben felújították a Börzsöny 938 méteres csúcsán található csóványosi mérőtornyot, így most már teljes értékű kilátóként üzemel.

Késő délután meg is érkeztünk a faluba. Közel 2 km-es gyaloglás után már ott is voltunk a hegy lábánál fekvő kis apartmanunkban. Kipihentük a nagyjából 6 órás utazást, rákészültünk a másnapi útra.

Második nap

Hajnalban keltünk, s már 6.35-kor a Drégelyvár vasúti megállóhelynél voltunk. Mint ahogy azt már említettem többször is a blogban,

Mai túránk útvonala:

Drégelyvár vasúti megállóhely - Drégelyvár - Pénzásás - Oroszi-závoz - Kámor hegy / 662 m / - Hugó-villa - Jász-bükk - Jenői-závoz - Diósjenő.

Ezen az térképen látható is a túraútvonalunk.

borzsony1

Vidd haza a szemeted... Hát igen... A Drégelyvár alatt járunk

borzsony2

A vár déli bejárata

borzsony4

Északról délre tekintve a várfalakon át...

borzsony5

Párás az idő

borzsony6

Jelenleg is folyik a vár állagmegóvása, felújítása

Részlet egy régi, de nem korabeli leírásból:

"
1552. július 6-9. Ali azzal kezdte műveleteit, hogy a gyönge Drégelyt támadta és vívta meg. E régi, az idő, az elemek, a villám által egyaránt megrongált erődben rendesen csak 48–80 főnyi őrség szokott lenni. Az ostrom alatt sem volt benne sokkal több, legföllebb 150 ember. De mindent pótolt kapitányának, Szondy Györgynek lelkesedése, buzgalma és önfeláldozása...

Nem védői, hanem falai voltak gyöngék s omlottak össze a török ágyúk első lövéseire. A nagy torony mindjárt bedőlt s többeket maga alá temetett, de a rohamot Szondy vitézül visszaverte, mire Ali a nagy-oroszi pap útján szólitotta föl, hogy eleget tevén a fegyverbecsületnek, szabad elvonulás mellett adja át az összelőtt erődöt.

borzsony3

Szondy György kapitány jelképes sírja a várban

Szondy azonban a gondjaira bizott vár romjai alá akart temetkezni. Foglyait és két gyermek-apródját, Libárdyt és Sebestyént a török táborba küldé s arra kérte a pasát, hogy tisztességre tanitsa, vitézekké nevelje őket, magát pedig, ha elesik, temettesse el tisztességesen. Megtevén végintézkedéseit, megmaradt társaival elszántan várta a több ezres török had új rohamát s vitézül harczolva esett el.

A pasa teljesité a hős utolsó kivánságát, tisztességesen eltemettette és sírjára iratos kopját tétetett. A kötelességteljesités és hazafiasság nemes példájakép él azóta Szondy a magyarság emlékezetében. Már kortársa, Tinódi megénekelte s daliás alakja soha sem szünt meg legjobbjainkat dalra lelkesiteni. A nemzet azon rétegeiből származott, melyek akkor kivül álltak az alkotmány sánczain. De életével és halálával tanúságot tett arról, hogy hazaszeretet és kötelességérzet nincs rendi kiváltságokhoz kötve, s élni-halni minden igaz ember tud szülőföldjeért.

Korán reggel volt még, senkivel sem találkoztunk a Drégelyvárnál, csak már mire megreggeliztünk, került elő négy kiránduló.Innen továbbindultunk a Kámor hegye felé.

Csendes, párás, sőt egyre inkább ködös erdőben vezetett utunk a 662 méter magas csúcs felé, ahonnét rendes körülmények között igen szép kilátás van a Börzsönytől keleti irányba tekintve. De már láttuk, hogy erre a mai napon már semmi esély nem lesz.

A rossz látási viszonyok ellenére is rögtön megtaláltuk a Kámor-hegy oldalában található - jobb napokat is megélt - Hugó-villát, ami természetesen nem egy luxuslakás, hanem csak egy menedék végszükség esetére. Így aztán kilátás nem volt semmi, de még ennek ellenére is tartalmas napot zártunk nagyjából 16 óra környékén, mire visszaértünk Diósjenőre.

borzsony7

A Hugó-villa

borzsony8

Még látszanak a régi gerendák, az oldalfalak maradványai

borzsony9

A "villa" fénykorában. Sajnos ezt mi nem láthattuk, ezt a képet is csak a neten találtam

borzsony10

A Kámor csúcsán

borzsony11

A Jász-bükki-rét a Kámor déli oldalában és az őszi kikericsek a ködben

borzsony12

Kedvenc...

Harmadik nap

A mai napra terveztük a Csóványos meghódítását, bízva abban, hogy megjavul az idő, felszáll a köd. Fő célunk a felújított torony és a Pogányvár meglátogatása volt.

Útvonalunk a következő volt:

Diósjenő - Csehvár alja - Gál-rét - Nyír-réti kastélyrom - Pogányvár - Csóványos - Foltán / Fultán / kereszt - Lóégés - Csehvár alja - Diósjenő. Térkép

Ismét kora reggel indultunk, korán és ködben kezdtük az utat, mely végig a Csóványosig emelkedik egyfolytában. Ahogy egyre feljebb értünk, elhagyva kb. az 500 méteres szintet, csak rosszabb lett az idő.

Aztán felérve kb. a 700 méterre tovább romlott, sőt viharos szél és mindössze +3'c fogadott minket. Csak abban bízhattunk, hogy a szél előbb-utóbb szétfújja a ködöt, s legalább mire a Csóványosra érünk javul annyit, hogy esetleg látjuk majd a torony tetejét. Panorámáról nem is álmodtunk, hisz néhány órája már sűrű ködben gyalogoltunk, ami még tegnapról maradt a hegyek felett. Embert semerre sem láttunk. Lassan meghaladtuk a 800 métert és közeledett a Pogányvár földsánca.

borzsony13

Sejtelmes, ködös őszi erdő

borzsony14

A Pogányvár környékén

borzsony15

A Pogányvár csúcsa (823 méter)

borzsony16

Ilyenkor is szép az erdő! Köd előttünk, köd utánunk.

Néhány mondatban a Pogányvárról:

"
A Pogányvár nevű hegy Diósjenőtől Ny-ra, kb. 5 km-re, a Csóványos tömbjétől Ék-re kinyúló gerinc végét foglalja magába. A gerinctől keskeny, bemélyedő, természetes eredetű nyereg választja el, amiből kb. 10 m-es meredek oldal vezet fel a hegy legmagasabb pontjára. A hegyet ÉNy felől a Rózsa-patak, DK felől a Po­gány-patak völgye kíséri, igen meredek oldalak­kal, EK felé pedig erős lejtővel, az említett két patak találkozásánál ér véget. Szűk völgyek és szomszédos, hasonló magas­ságú hegyek között félreeső helyet foglal el. Az egész területet erdő fedi.

A sánccal körülzárt terület hossza 320 m, szélessége 70-100 m között váltakozik, területe 2,71 ha. A belső terület a meredek lejtő miatt nem igen alkalmas településre, ezért több teraszt is építettek. Ezek a nyomok ma is jól kivehetők. A sánccal kerített belső területről sok cserép került elő, melyek a Kyjatice-kultúrából származnak. Ezek alapján a sáncvár a késő bronzkorban keletkezett.

Innen még nagyjából bő 100 méteres emelkedést kellett leküzdenünk, kellemetlenül erős szélben és a ruha minden részébe behatoló nyirkos, hideg levegőben. Aztán csoda történt...

Az utolsó 50 méteren jött egy lágy, meleg fuvallat. Szinte varázsütésre kezdett eltűnni a köd... még néhány perc és a köd elszállt, a szél elcsendesedett és érezhetően kellemesen sütött a nap.

borzsony17

És felérkeztünk a csúcsra! A Csóványos 938 méteren + a torony 22.6 méter

Nem se hittük el, de ragyogó napsütésben kezdhetjük körbejárni a felújított tornyot. Ennél több nem is kell!

Egyébként jó néhány ismertető táblát raktak ki már a torony aljára is, ami emeletenként folytatódik is. Ugyanígy mindenütt padok vannak fent is, amerről jó a kilátás a toronyból. Remek! Rozsdamentes acélcuccok kívül-belül. Csigalépcső és digitális számláló a bejáratnál.

borzsony18

borzsony19

Csak reménykedünk, hogy hátha hosszú életűek lesznek ezek az egyébként nagyon hasznos információs táblák

borzsony20

Legfelül...

borzsony21

Innen élvezhetjük a kilátást pl. a Tátra irányába

borzsony22

A bal felőli hegy ÉNY-ra éppen a Magosfa -Tátralátó- 916 méteres csúcsa. Körülöttünk a Magas-Börzsöny erdősége

borzsony23

Nagyjából D-DNY-ra nézve pedig ez a látvány fogad

Bár messze nem páramentes a levegő, de azt még álmunkba sem gondoltuk, hogy egyáltalán bármit is látni fogunk majd. Ahhoz képest ez tökéletes! Mindent összevetve remek munkát végeztek itt a Börzsöny csúcsán a kivitelezők, hosszú "életet" kívánunk a felújított toronynak és berendezési tárgyainak! Reméljük, hogy a rontó emberek ártó kezei és szándékai messzi-messzi elkerülik majd e helyet itt a hegység közepén.

Miután megebédeltünk a torony aljánál elindultunk vissza Diósjenőre. Közben meglepődtünk, mert találkoztunk két túrázóval, egyikük futott, a másik pedig bringával gyűrte a kilométereket. Hajrá!

borzsony24

Délutánra meglágyult a napfény, nőttek az árnyékok... pompás idő volt!!

borzsony25

A Foltán -Fultán- kereszt, melyet ahány térkép, annyiféleképp neveznek...

Röviden a kereszt történetéről:

A XIX. Század végétől kőkereszt emlékezett az akkori uradalmi erdészet erdőőrének Fultán (Foltán) Jánosnak, kötelességteljesítés közben bekövetkezett halálára. Valamikor az 1880-as években egy viharos éjszakán az erdőőr hírül vette, hogy fatolvajok fognak járni a területen. Lesben állt, majd amikor megjelentek felelősségre vonta a két tolvajt. A szóváltás során tusakodás alakult ki, ami közben az erdőőrt agyonütötték.

Az önfeláldozás szép példájának emlékére először fa-, majd 1890. július 6-án nagyobb ünnepség keretén belül Klecker Jakab uradalmi főerdész kezdeményezésére kőkeresztet szenteltek fel.

S ezzel lassan-lassan eljött a túra vége is, hiszen innen már viszonylag hamar leérhetünk a faluba. Szép volt ez a két nap, még a köddel együtt is, hiszen végül is nem akadályozott meg bennünket céljaink elérésében.

Ha tetszett a túra, próbáld ki! Mielőtt útnak indulsz ajánld a cikket a barátaidnak is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Videó: „30 defekt 2 óra alatt” – Sorra szedi áldozatait egy jókora kátyú a Nagykőrösi úton
Egy férfi, aki maga is a kátyú áldozata lett, láthatósági mellényekkel és dísztárcsákkal próbálta felhívni az autósok figyelmét a veszélyre, mivel tábla nem jelzi. Hiába hívta a segélyhívót, a rendőrség rövidre zárta az esetet.

HÍREK
Megszakadt Orbán Viktor beszéde: egy férfi rohant fel hozzá a színpadra a Mandiner estjén
Orbán Viktor éppen a kormány teljesítményéről beszélt, amikor a közönségből egy férfi hirtelen megjelent mellette a színpadon. A férfi sietségre hivatkozott, de az igazi meglepetés csak azután jött, hogy megkapta az aláírást.

Ajánljuk
KULT
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.

KÉK HÍREK
Saját lakása előtt lőtték meg Putyin egyik legfontosabb kémtábornokát Moszkvában
Vlagyimir Alekszejev altábornagyra, a GRU igazgatóhelyettesére egy ismeretlen fegyveres lőtte rá. A tábornokot kritikus állapotban szállították kórházba, a támadásért senki nem vállalt felelősséget.

KÉK HÍREK
Nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a Kutyapárt passzivistáját Veszprémben, Ausztriában életmentő műtétet hajtottak végre rajta
Az aktivistát 2025. december 25-én küldték haza a magyar kórházból. A veszprémi zárójelentést napokkal később állították ki, miközben ő már az osztrák műtéten is túl volt.

HÍREK
A bíróság szembeszegült Orbán rendeletével: folytatódik Budapest pere, a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordulhat
A Fővárosi Törvényszék megtartja a szolidaritási hozzájárulásról szóló pert március 16-án, dacára a tiltó kormányrendeletnek. A testület az Alkotmánybíróságtól egyedi normakontrollt és uniós eljárást is kezdeményezhet.

SZTÁRVILÁG
Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Stohl András váratlanul kosarat kapott
A rózsaceremónia végén a színész Mónikának nyújtotta a virágot. A nő azonban meglepő választ adott, amire Stohl sem volt felkészülve.

HÍREK
Gulyás: A főpolgármester rablásról sikítozik, de a kormányrendelet csak az alkotmánybírósági döntés végrehajtását szolgálja
A közmédia munkatársa kérdezte a Miniszterelnökséget vezető minisztert arról, hogy avatkozhat bele a kormány olyan módon az igazságszolgáltatás munkájába, ahogy azt tették a szociális hozzájárulás ügyében. Gulyás szerint egy politikai vita zajlik, amelyet az Alkotmánybíróság a döntésével le is zárt.

SZTÁRVILÁG
Szikora Róbert nem búcsúzik Fenyő Miklóstól a Hősök terén – szerinte őt és a zenekart sem hívta senki
A Budapesti Showszínház által szervezett pénteki eseménytől az énekes a hivatalos meghívás hiánya miatt marad távol. A szervezők hangsúlyozzák: a nyilvános búcsúztatóra mindenkit szeretettel várnak.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk