BALATON
A Rovatból

Idén szeptemberben új rendezvénysorozaton vehetünk részt Tihanyban

A CAN Architects szervezésében elstartol a Tanulni szabad rendezvénysorozat. A tihanyi belső tó partján fekvő művésztelep közel 2000 négyzetméteres, szabadtéri területén egészen reggeltől estig több helyszínen zajlanak majd a programok.

Link másolása

Vissza a természethez! jeligével új rendezvénysorozatot indít idén ősszel a hazai iskolaépítészetet megújító CAN Architects építésziroda csapata, akik a kezdeményezéssel a kültéri tanulás és tanítás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet. A Tanulni szabad! nevet viselő konferencia legelső eseményére szeptember 23-án (szombaton) kerül sor, a helyszínt pedig a központi témához illeszkedve a Magyar Képzőművészeti Egyetem Tihanyi Művésztelepe adja. A tihanyi belső tó partján fekvő művésztelep közel 2000 négyzetméteres, szabadtéri területén egészen reggeltől estig több helyszínen zajlanak majd a programok.

A természeti környezet tudatos érzékelése az attól való eltávolodás során egyre intenzívebb igényként merül fel a kortárs pedagógiákban. A “Vissza a természethez!” reneszánszának legfőbb oka és mozgatója, hogy a természet-kapcsolat integrálja az otthon és az oktatási rendszer kettős univerzumát, ahol az iskola sok esetben a mindennapi élettől leválasztott virtuális térként működik. A kültéri tanulás (újra)integrálása a közoktatásba lényegében egy arra irányuló kísérlet, hogy a gyermekeket visszakapcsolja abba a természeti és épített környezetbe, amely az emberiség történelmének szinte teljes idejében a mindennapok közegét jelentette.

“Minden iskolának van valamekkora udvara, külterei és közterekkel kapcsolódik a település többi részéhez. Ezek tanulási felületként való használata nemcsak fiziológiailag előnyös (friss levegő, természetes fény, mozgás), de a 21. század kihívásaira választ kereső reformpedagógiák alapján az iskola és a mindennapi élet célzott integrációját, a szociális és érzelmi kompetenciák fejlesztését is biztosítja. A magyar közoktatásban a környezet-használat rengeteg csírája jelenik meg, ezek felmutatása, elemzése, kipróbálása mentén nem csak a tudásátadásról szól, hanem hálózatépítésről és közös stratégiai folyamatok meghatározásáról, hogy a kültéri tanulás beépüljön a közoktatás rendszerébe, kitágítva a következő évtizedekben tanuló gyermekek lehetőségeit a világ pontosabb, mélyebb megismerésére.” – mondta Köninger Szilárd építész, a CAN Architects társalapítója. 

A Tanulni szabad! konferencia a hazai kültéri tanulás jógyakorlatainak tárháza, elméleti kutatások és gyakorlati foglalkozások gyűjteménye, némi külföldi kitekintéssel. Az egész napos rendezvény célja a kültéri tanulás és tanítás iránt érdeklődő pedagógusok, diákok, szülők, valamint a környezet hatásaival és alakításával foglalkozó szakemberek, pszichológusok, környezetpszichológusok, építészek, tájépítészek megszólítása és a számukra elérhető lehetőségek felmutatása. A kezdeményezés példát mutat: az előadások, kerekasztal-beszélgetések és minta-foglalkozások átmeneti és külső terekben történnek, az épített kültér és a természeti környezet, mint tanulási felületek használatával.

A szeptemberi eseményen (ami az előzetes regisztráció alapján már biztosan teltházas) jellemzően 20 perces előadások és 40 perces gyakorlati workshopok váltják majd egymást, a közoktatás jellemző napirendjét követve. A konferencián többek között szó lesz a környezetpedagógia helyéről a magyar köznevelésben, megismerkedhetünk a tanulás komplex tereivel, hallhatunk az iskolaudvarok tervezéséről és az iskolakertekről, de a tanári szerepek változása is terítékre kerül a szabadtéri tanulás vonatkozásában. Emellett olyan projektek is bemutatkoznak, mint a MOME Balatorium, a Kupola Projekt, a STAMP by DEMO és a Gyík Műhely, a finnországi ARKKI, vagy a kültéri tanulás Kodály-módszereként aposztrofált Bazalt Iskola. A témák sorát gazdagítja a fiatalokkal végzett közösségi tervezések lehetősége, részt vehetünk továbbá a tanulás demokratikus körében, a Pajtában előadásokat hallgathatunk, míg a Juhodály elnevezésű helyszínen délután interaktív workshopokon vehetünk részt.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program által támogatott konferencia azzal a szándékkal jött létre, mi szerint hosszú távon is szeretne lehetőséget adni a kültéri tanulás és tanítás iránt érdeklődők (szakmai) párbeszédére.

A Tanulni szabad! részletes programja ezen a linken tekinthető meg a legelső konferencia kapcsán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BALATON
Emberre is veszélyes aligátorteknőst fogtak be a Balatonnál
A Magyarországon legálisan kizárólag állatkertben tartható, mintegy 70 centis testhosszal rendelkező hüllő természetvédelmi őr segítségével került biztos helyre.

Link másolása

Egy aligátorteknős befogásához kérték a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának segítségét a balatonlellei rendőrök pénteken reggel. Az akár emberre is veszélyt jelentő hüllő már biztos helyen van, később állatkertbe vagy teknősparkba kerülhet.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI) tájékoztatása szerint pénteken reggel különleges bejelentés érkezett a balatonlellei rendőrőrsre: a 7-es főút mentén, egy műanyag rekesz mellett aligátorteknőst találtak. Az állatot vélhetően ebben a ládában dobták ki, azonban könnyedén szétrágta azt és kiszabadult.

A rendőrök a BfNPI természetvédelmi őrszolgálatának segítségét kérték a hüllő befogásához. Az állat méretéből adódóan már ez sem volt egyszerű, ugyanis egy ekkora példánynak jelentős harapása lehet.

Az aligátorteknős vagy harapós teknős (Chelydra serpentina) nevét is onnan kapta, hogy késéles, csőrszerű állkapoccsal rendelkezik, amellyel erőfeszítés nélkül képes felaprítani zsákmányát. Emellett a fajt könnyen felismerhető a farkukon megjelenő szarukúpokról, illetve a fiatal felnőtt egyedek esetében kisebb tüskék láthatók a gerinc és a bordapajzsok mentén. A lábán lévő erős karmok szintén a zsákmány felaprításában játszanak szerepet.

Az aligátorteknős különösen veszélyes állatfajnak minősül, Magyarországon legálisan kizárólag állatkertben tartható.

Az aligátorteknősök azonban nem csupán az emberre veszélyesek. Miután Magyarországon nincs természetes ellenségük, a természetbe kerülő egyedek komoly károkat tudnak okozni a természetes élővilágában. Emellett az ékszerteknősökhöz (Trachemys scripta) hasonlóan fenyegetést jelentenek a Magyarországon őshonos mocsári teknősökre (Emys orbicularis) is, amelyeket idővel teljesen kiszoríthatnak a természetes élőhelyükről. Ezek a nagyobb testméretet elérő, agresszívabb viselkedésű fajok jelentős táplálékkonkurenciát jelentenek a mocsári teknősnek, továbbá a napozó- és tojásrakó helyeikről is kiszoríthatják őket.

A Magyarországon a természetben megtalálható aligátorteknősök mindegyikére igaz, hogy eredetileg a lakosok által illegálisan, kedvtelésből tartott egyedek kerülnek ki a természetbe.

A kezdetben terráriumban tartható teknős jelentős méretűre növekedhet (a most megtalált példány testhossza is eléri a 70 centit), és egyre nagyobb fenyegetést jelent a gazdáira nézve. Ekkor döntenek úgy a felelőtlen gazdák, hogy a természetben engedik szabadon egykori kedvencüket.

Aki szabadon engedett aligátorteknőst talál, mindenképpen értesítse a területileg illetékes nemzeti parkot, amelynek természetvédelmi őre szakszerűen befogja az egyedet.

Amíg ez megtörténik, nem érdemes megfelelő eszközök nélkül kísérletezni a befogással, mert meglepő hajlékonyságának köszönhetően az állat könnyen sérülést okozhat a harapásával.

A befogott teknősök chipet kapnak, majd a hivatalos engedélyeztetés után állatkertben, teknősparkban helyezik el őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BALATON
A Rovatból
Laposa Bence: legenda, hogy Horvátország olcsóbb a Balatonnál
Szerinte aki a négy matematikai alapművelettel tisztában van, az rájön, hogy ez nem igaz, ez csak egy hecckampány.

Link másolása

A Balatoni Kör elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogy érezhető a visszaesés a Balatonon az idei szezonban, de azért vészhelyzetről nem beszélhetünk.

Laposa szerint voltak olyan időszakok júniusban, amikor jöhetett volna több vendég is, de szerinte ebben nagy szerepe volt annak a „méltánytalan hecckampánynak”, ami a sajtóban zajlik a Balatonnal, az ott dolgozókkal és az odaérkező vendégekkel szemben.

A szakember szerint a hazai média bizonyos része ellenségesen áll a Balatonhoz, és már azon gondolkodik, hogy komoly lépéseket kellene tenni az ügyben.

„Lassan azt érzem, hogy jogilag is lépnünk kéne. Olyan legendák terjednek, hogy Horvátország olcsóbb, noha aki a legalapvetőbb matematikai műveletek tudatában van, és elmegy bárhová Horvátországban, beszorozza az árakat az aktuális árfolyammal, rájön, hogy ez egész egyszerűen nem igaz”

– mondta Laposa a műsorban.

(via Telex.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
A Rovatból
Itt van 60 szabadstrand a Balatonon, ahol ingyen lehet fürödni!
Jó hír, hogy idén sokkal több kiépített, ingyenesen használható szabadstrand van a Balatonnál.

Link másolása

A 60 balatoni szabadstrandot a Balatontipp.hu gyűjtötte össze: idén jelentősen nőttek azon szabadstrandok száma, ahol ingyenesen lehet fürödni.

A honlap szerint a korábbinál ismertnél sokkal több kiépített, ingyenesen használható szabadstrand van a Balatonnál. A lap még a szezon eleji terepszemléjén az eddig számon tartott 49 helyett 60 szabadstrandot rögzített.

Több más mellett kiderült az is, hogy a legdrágább büfével az örvényesi, a legolcsóbbal a Fonyód-Alsóbélatelepen lévő Huszka utcai szabadstrand működik 50%-es árkülönbséggel. Az árak általánosságban a fővároshoz közeledve emelkednek.

A szabadstrandok mindegyikét önálló lap mutatja be friss fotókkal, szolgáltatásokról, árakról szóló friss információkkal az alábbi oldalakon.

Az árakat, tapasztalatokat összefoglaló cikk itt található!

A hatvan szabadstrand önálló lapjához vezető linkeket itt lehet böngészni!

A szabadstrandok között egy interaktív Google térkép pedig itt található!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BALATON
A Rovatból
5 balatoni program baráti társaságoknak
Néha már abban is nehéz megegyezni, mi legyen a program egy közösen töltött hétvégén - ennél már csak az okoz nagyobb fejfájást, ha valahogy szét kell dobni a végén a költségeket. Mindkét problémára van megoldásunk.

Link másolása

Egy laza csajos hétvége, vagy épp egy buli csak pasiknak. Leánybúcsú. Legénybúcsú. Osztálytalálkozó. Mini nyaralás barátokkal. Ezerféle indok adódhat, miért menjünk egy baráti társasággal a Balatonhoz nyáron. Mert ha nyáron szeretnénk egy igazán tartalmas hétvégét együtt, akkor a magyar tenger igazán jó célpont lehet.

Ha már több mint két ember szervez közös programot, akkor amúgy is több döntési pont és problémás helyzet adódhat. Mert minél nagyobb a társaság, annál nehezebb közös nevezőt találni a helyszínt, a programot, vagy akár az időpontot illetően. De ha ezen túl is lendülünk, eljön az a pillanat is, amikor az anyagiak kerülnek elő. Legalább egy valakinek fizetnie kell - és hát ki vállalná lelkesen magára ezt a szerepet, ha volt már legalább egy olyan tapasztalata, hogy utólag nem is olyan könnyű a többieken behajtani a tartozást.

Segítünk, hogy ilyen konfliktusok ne árnyékolják be a programokat. Ajánlunk mindjárt öt programot és hozzá való helyszínt, ahol kisebb vagy nagyobb társasággal is remekül szórakozhatunk, élményekkel gazdagodhatunk. De ahhoz is adunk tippet, hogy ne fájjon a feje annak, akinek esetleg egy egész társaság után kell rendeznie a számlát.

1. SUP-pal meghódítani a Balatont

Ha vízre vágysz, de a hajókázás nem ad elég aktivitást, a vízibicikli és a csónakázás pedig már unalmas, akkor a SUP-ot, vagyis leánykori nevén a stand up paddle-t neked találták ki. Barátaidat is könnyen meggyőzheted, hogy ez remek közös móka lesz, mert nem kell hozzá különösebb előképzettség vagy bármilyen speciális képesség. Egyszerűen gyakorlat teszi a mestert: egyszer csak ráérzel, hogyan tudsz stabilan megállni a deszkán, sőt, haladni is vele a vízen. Nem nehezebb megtanulni, mint a biciklizést.

Saját felszerelés sem kell, minden bérelhető. Bevezetést is kaphatsz a SUP-ozás rejtelmeibe, vagy ha kellően profinak érzed magad, akár egy naplemente túrára, netán egy csoportos SUP-jógára is benevezhetsz.

Mire számíts?

Sportélmény keveredik a természetközeli kalanddal. A SUP alaposan megmozgatja a mélyizmokat, cardio-hatása is van, az egyensúlyérzékedet is fejleszti. És míg a deszkán állsz, rácsodálkozhatsz a Balaton élővilágára, vagy a környező tájakra.

Kinek ajánljuk?

Annak, aki kicsit kiszakadna a hétköznapok sodrásából és kipróbálna valami újat, valami mást. Úszástudás nem árt, de más előfeltétele nincs. Mentőmellényt is kaphatsz, hogy nagyobb biztonságban érezd magad.

2. Sétahajózás vitorlással

Lehet olyan az időjárás, amikor a strandolás nem annyira jó ötlet - nincs elég meleg, netán fúj a szél. Na ezt hívják tökéletes vitorlázó időnek! Bár meg kell hagyni, hogy a legnagyobb hőségben is tud előnyökkel járni, ha épp a víz közepén lógathatjátok a lábatokat. Például azért, mert egy vitorlásról akár be is csobbanhattok a Balatonba. Nem próbáltátok még? Itt az ideje!

Nem, nem feltétel, hogy a csapatból bárki is tudjon vitorlázni - ha mégis van ilyen köztetek, akár hosszabb túrára is indulhattok, úgy bérelve hajót. De ha nincs, akkor akár már 2 órára is elvisznek benneteket sétahajózásra. Ha többen mentek és a költségek megoszlanak, és akkor már nem is tűnik elérhetetlennek egy vitorlás kirándulás. Ha pedig többen adjátok össze a vitorlásbérlés díját, egyszerűen szétdobhatjátok az összeget az OTP Bank Számlabontó funkciójával.

Mire számíts?

A vitorlás fedélzetére csak fehér talpú cipőben léphetsz - vagy mezítláb. Minden egyébben nyugodtan a kapitányra bízhatod magad, te csak élvezd a Balatont.

Kinek ajánljuk?

Aki találkozott már a tengeribetegség érzésével, annak nem. Mindenki másnak azonban tökéletes kikapcsolódás, vagy épp szórakozás. A Balaton közepén akár még maximum hangerőre tekerve is hallgathattok zenét, nem fog mást zavarni. Aki még nem volt vitorlázni, annak azért lesz nagy élmény, aki már volt, annak azért.

Pont ilyen helyzetekre kitalálva: OTP Bank Számlabontó funkció

Az OTP Bank új funkciójának a lényege, hogy ha Te fizetted ki egyben bankkártyával a társaság számláját (pl. a közös vacsora árát), a Számlabontó funkcióval egyszerűen szétoszthatod az összeget a résztvevők között, a rájuk eső részt pedig egy gombnyomással elkérheted tőlük fizetési kérelemmel. Az összeget akár egyenlő arányban, akár egyénenként más-más összegben is szétoszthatod a résztvevők között az OTP MobilBankban mentett partnereid között.

Akinek küldöd a fizetési kérelmet, az a saját bankjának az applikációjában kap egy üzenetet – adott banktól függ ennek a típusa – hogy fizetési kérelme érkezett. Ezt követően a banki applikációban tudja elfogadni és kifizetni, vagy visszautasítani és nem kifizetni a kért összeget. A fizetési kérelmet akkor tudja a barátod fogandi és kifizetni, ha a bankja szolgáltatásai között szerepel a fizetési kérelem fogadása.

3. Borkóstolás

A Balaton környékén több borrégiót is találunk, így akár az északi, akár a déli parton programolunk, találhatunk egy olyan pincészetet, ahol végikóstolhatjuk a helyi szőlőfajtákból készült borokat. Aki jól ismeri a borokat, annak azért, aki úgy érzi, hogy van még mit tanulnia róluk, annak azért lehet érdekes program egy kóstolás.

A pincészetek persze sosem a városközpontban, vagy a Balaton partján találhatók, sőt, rendszerint egy domboldalra kell felkaptatnunk hozzájuk. Ami azt jelenti, hogy sokan inkább autóval mennének. Ha ti is így döntenétek, ne felejtsétek el még időben kijelölni a sofőrt a visszaútra. Na meg azt sem állt előre tisztázni, hogyan rendezitek a számlát.

Mire számíts?

A legklasszabb helyeken a teraszon ülve gyönyörködhetsz a Balatonban, a borok mellé pedig haraphatsz is valamit. Ha esetleg nem innál alkoholt, akkor is találhatsz neked való italt. Na meg ha csak utólag látnád a fotókat a panorámáról, amit kihagytál, biztosan bosszankodnál.

Kinek ajánljuk?

Legénybúcsúk, leánybúcsúk ideális helyszíne lehet egy borászat. Azoknak, akik még csak ismerkednek a balatoni borfajtákkal, egy kiváló tanulóterep. A profiknak pedig ideális kikapcsolódás.

4. Egy jó ebéd vagy vacsora, egy különleges helyen

Ha egy egész hétvégét töltesz a barátokkal a Balatonnál, nem élhettek végig lángoson és palacsintán, csak kell egy rendes étkezés is. És ha már, akkor miért ne mindjárt egy olyan helyen, ami garantáltan bevésődik mindenki emlékezetébe?

Egy étteremtől nyilván azt várjuk elsősorban, hogy ízletes ételeket kínáljon - de ha még van egy kis extra, mondjuk mert pont innen lélegzetelállító a panoráma, az sosem baj. Pláne, ha autentikus a környezet és kedves a kiszolgálás. Megnyugtatunk: több ilyen hely is van a Balaton környékén!

Mire számíts?

Akár ebédidőben, akár vacsorát tervezel a csapatnak, mindkettő esetében találhatsz ideális helyszínt. Az északi part dombvidékes részein csaknem minden településen kihasználták a vendéglátósok a lehetőséget, hogy a balatoni panoráma legyen az egyik fő vonzerő. De még a déli parton is találsz klassz kilátással bíró teraszos helyet. Pont azért, mert sok helyen a nagyobb asztaltársaságokra specializálódtak, előfordul, hogy feltüntetik az étlapon, hogy asztalonként csak egy számlát állítanak ki, számlabontás nem lehetséges - erre készülj! Például jusson eszedbe az OTP Bank Számlabontó funkciója.

Strand, buli, éjjel-nappal

Ha az a terv, hogy partizni indulnál a barátaiddal a Balatonhoz, akkor Siófokon lesztek a legjobb helyen. Közkeletű, hogy Siófok a Balaton partiközpontja, már csak azért is, mert a Petőfi sétányon egymást érik a klubok és szórakozóhelyek. Na és ott a strand, ahol pedig koncertekbe, bulikba csöppenhettek.

Ugyanott nappal lehet kipihenni a partizás fáradalmait, választhatsz, hogy sporttal vezetsz le, a vízben lubickolsz vagy egy napernyő alatt pihensz.

Mire számíts?

Nappal strand, vízpart, Balaton, lángos, vízibicikli - este koncert, buli, parti, ereszd el a hajam. Főleg, ha mixelitek a Petőf sétány szórakozóhelyeivel. Kalkulálj azzal, hogy sokan lesznek, mindenkinek az a célja, hogy jól érezze magát. Legyen a te célod is ez!

Kinek ajánljuk?

Annak, aki a balatoni hangulatot, a strandolást összekötné egy kiadós bulizással. Tömegiszony esetén nem ez a te programod.

A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Bank a kondíciók módosításának jogát fenntartja. További részletekről tájékozódjon az OTP Bank bankfiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

Link másolása
KÖVESS MINKET: