BALATON
A Rovatból

3 szabadtéri mozgásforma, amit érdemes kipróbálni a Balaton környékén

Ajánlunk három olyan sportot is, amit érdemes kipróbálniuk azoknak, akik mozogni szeretnének és egyben friss levegőre vágynak!


Nem túlzás kijelenteni, hogy magyar tengert az elmúlt években újra felfedezték a hazai turisták! A „zimmer feris” hangulatból szerencsére mára már csak kevés maradt, és a korábbinál jóval magasabb színvonalú szolgáltatások várják a vendégeket.

Igaz ez a szabadtéri sportolási lehetőségekre is! A Balaton környékén is megszaporodtak a kültéri kondiparkok, vagy éppen rekortán futópályák, így semmiképp se hagyjuk otthon az edzőfelszerelésünket, vagy futócipőnket, ha a tónál töltjük a nyári szabadságunkat! De ajánlunk három olyan sportot is, amit érdemes kipróbálniuk azoknak, akik mozogni szeretnének és egyben friss levegőre vágynak!

1. Canopy – szerencsére már a Balaton környékén is van több olyan magas fák közé épített kötélpálya, ami izgalmas programot biztosít felnőtteknek is! Ezeket akár kánikulában is érdemes felkeresni, mivel a magas fák általában árnyékos helyet biztosítanak! Egy-egy ilyen kötélpályán végigmenni nemcsak azért izgalmas, mert le kell győznünk a tériszonyt, hanem mert közben át is mozgat! További információ ide kattintva!

2. SUP – deszkára fel! A pumpával kőkeményre felfújható deszkák az elmúlt években óriási népszerűségre tettek szert! Nem véletlenül, hiszen nem nagy ördöngösség megtanulni, és ha már szereztünk benne rutint, akkor olyan oldaláról is megismerhetjük a Balatont, ami mással nehéz volna! Ha rutintalanok vagyunk, akkor fokozottan figyeljünk a biztonságra, egyedül semmiképp se induljunk supozni, főleg ne változékony időjárási körülmények között! Válasszunk inkább egy szervezett SUP túrát, amiből jónéhány elérhető már a tó környékén! További információ ide kattintva!

3. Golf – sokan úrisportnak gondolják – valószínűleg az amerikai filmekben látottak miatt – és igaz, ami igaz, a golfot valóban körbelengi némi elitizmus. De egy próbát mindenképp érdemes tenni vele! A Balaton környékén több pálya is van, mindkettő nemzetközi versenyek megrendezésére alkalmas, gyönyörű környezetben! Ha teljesen kezdők vagyunk, akkor profi oktatók vezetnek be bennünket a világ egyik legnehezebb sportjának tartott golf világába! További információ ide kattintva!

És ha esetleg szeretnénk inkább kicsiben elkezdeni, akkor van néhány minigolf pálya is a Balaton körül! Ezekre a gyerekeket is bátran magunkkal vihetjük!

+ 1. extra tipp:

Ha érdekel a Balaton környéki sport történelme, akkor akár egy kiállításon is szerezhetsz erről tudást! Információk ide kattintva!

Németh Franciska ápoló, egészségügyi influenszer korábban modellként, később a Barátok közt színészeként, még később műsorvezetőként is építette karrierjét. Profi sportoló nem lett belőle, pedig a golfozásért ő is rajong! Sőt, férje Péter is partnere ebben. Közösen végeztek el egy kezdő-, aztán egy haladó golftanfolyamot. Mégis úgy alakult, hogy majdnem két éve nem volt ütő a kezükben! Ezért is örültek nagyon annak a felkérésnek, hogy legyenek ők AZ ÉV HOTELE idei első adásának szállodatesztelői! Az egyik szállodában ugyanis volt lehetőségük felfrissíteni golftudásukat!

Ha lemaradtál volna AZ ÉV HOTELE idei évadpremierjéről vagy szeretnéd újra megnézni azt, hogy mi történt a házaspárral a szállodák tesztelése során, akkor ezt az RTL+-on megteheted!

Franciska és Péter a balatoni régió két szálláshelyét próbálhatta ki. A háromnapos kalandot Kehidakustányban, egy exkluzív golf-resortban kezdték meg.

Zala Springs Golf Resort, Kehidakustány

A szállodakomplexum a Kehidakustányt Zalacsánnyal összekötő út mellett, egy csendes és buja zöld növényzettel borított völgyben épült. A Balaton partja és Keszthely csupán negyedóra autóútra található innen. Az exkluzív szálloda főleg a golfozás iránt érdeklődő magyar és külföldi utazók körében ismert és népszerű, de természetesen azoknak is vonzó lehet, akik inkább wellnessezni vagy kirándulni szeretnének a Balaton környékén. A Zala Springs boutique-stílusban berendezett szobákat és magasabb felszereltségű, nagy alapterületű lakosztályokat is kínál. A szállodát egy 160 hektáron elterülő 6351 méter hosszú, tavakkal tarkított 18 szakaszos golfpálya veszi körül, ami nemzetközi, világszínvonalú versenyek rendezésér is alkalmas. A szálláshely étterme igazán exkluzív környezetben kínál bisztró-menüt, de exkluzív borvacsorákat is gyakran rendeznek itt.

További információ ide kattintva!

A második szálláshely, amit Franciska és Péter az utazás során kipróbálhatott Balatonkenesén található. Ennek ők azért örültek különösen, mert mindketten ezer szállal kötődnek a magyar tengerhez.

Marina Port****, Balatonkenese

A közvetlen vízparti, négycsillagos besorolású balatoni wellness-szálloda Budapesttől egy órára, az M7-es autópályától 10 percre, a legmodernebb balatoni vitorláskikötő szomszédságában, Balatonkenesén található.

A szálloda évek óta sikeres céges rendezvény és konferencia helyszín, melyekhez hat különböző, modern felszereltségű konferenciaterem áll rendelkezésre. A szálloda komfortos és hangulatos szobáinak nagy része a Balaton felé néz. A hotel wellness részlegében 200 m2-es feszített víztükrű úszómedence, 10 személyes pezsgőfürdő, gyermekmedence, többféle szauna és gőzkabin is megtalálható. A Marina Port saját füves strandján napágyak, panoráma szauna, játszótér és Beach Bár szolgálja a nyaralók igényeit.

A szálloda 120 fős étterme egyaránt kínál hagyományos magyaros, valamint nemzetközi, elsősorban mediterrán fogásokat. A nyári szezonban a Nádas grillteraszon is van lehetőség vacsorázni.

További információ ide kattintva!

Szavazz és nyerj szállodai ajándékutálványt minden héten!

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szálláshelyek valamelyikére vasárnap délelőtt 11 óráig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy szállodai ajándékutalványt oda, ahová a szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE-ben!

Jövő héten vasárnap folytatódik AZ ÉV HOTELE idei évada! Abban az adásban szintén két balatoni szálláshelyet tesztel majd Kondákor Zsófia színésznő, és unokahúga, a szintén színészettel foglalkozó Kondákor Ajsa Panka.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb szálláshelyét, majd az AZ ÉV HOTELE végső győztesét. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE-ben. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják azokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
Hullámzás közben fagyott be a Balaton: fotókon a látványos jégpáncél
Kilenc éve nem volt példa arra, hogy teljesen beborítsa a jég a Balatont. Ugyan összefüggő jégréteg alakult ki a tó felszínén, de mivel hullámzás közben fagyott meg a víz, ezért a jég még rücskös és gyenge., veszélyes rálépni. A parton közben látványos, félméteres hókupacok gyűltek össze.


Kilenc évet kellett várni arra, hogy ismét teljesen beborítsa a jég a Balatont. Utoljára 2017 januárjában alakult ki összefüggő jégtakaró a tavon a tartós, kemény fagyoknak köszönhetően. Akkor a parttól távolabb is átlagosan 30 centiméteres jégvastagságot mértek.

Az elmúlt napok hidege önmagában még kevés volt ehhez, az élénk, erős szél ugyanis eddig meggátolta a tó teljes befagyását: a kialakult jégtáblákat ide-oda sodorta, időnként össze is törte – írja az Időkép.

Január 9-én hajnalra azonban a szél jelentősen mérséklődött, a hőmérséklet pedig a part közelében többfelé -10 fok alá süllyedt, így mára gyakorlatilag összefüggő jégréteg alakult ki a tó felszínén.

Az Időkép látványos légifelvételeket készített Szántód és Tihany között az éj leple alatt.

Fotó: Nagy Gergely / Időkép

Fotó: Nagy Gergely / Időkép

Fotó: Nagy Gergely / Időkép

A jégzajlás egyelőre nem befolyásolja a komp közlekedését, a járatok Szántód és Tihany között továbbra is óránként indulnak 7:00 és 17:15 között.

A HungaroMet csütörtökön már beszámolt arról, hogy Siófoknál befagyott a Balaton. Hangsúlyozták, hogy

a jég vastagsága továbbra is egyenetlen, ezért rámenni veszélyes és tilos.

A rendőrség is arra figyelmeztet, hogy a szabad vizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az legalább tízcentis, jó minőségű és kellően szilárd. A szabályszegés akár 200 ezer forintos bírságot is vonhat maga után.

Az előrejelzések szerint a következő fagyos éjszakák tovább vastagíthatják a jeget. Horváth Ákos, a HungaroMet siófoki obszervatóriumának vezetője szerint

a hétvégére a nyílt víz is jó eséllyel befagyhat, jövő hétre pedig már 6–8 centiméteres jég is kialakulhat a tó nagy részén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
A Rovatból
Kilenc évet vártak erre a pillanatra a Balatonnál, családok százai rohamozták meg a tavat egyetlen célért
Sok gyerek életében először élhette át a csodát, ahogy a magyar tenger jégpáncélján korcsolyázik. De a felhőtlen öröm mellett ott leselkedik a veszély is, egyelőre a déli part a biztonságosabb. Videós beszámolónk a helyszínről.


Végre rá lehet menni a Balaton jegére, ami kilenc év után először fagyott be annyira, hogy biztonsággal elbírja az embert. A Szeretlek Magyarország stábja a déli parton, Siófok környékén járt, ahol a jégpáncél már 15 centiméteresre hízott. A hétvégén családok százai vették birtokba a tavat, sok gyerek életében először tapasztalhatta meg, milyen érzés a magyar tenger jegén állni.

„Körbenézünk, és mindenhol jég, felhőkbe vész az egész tó, nagyon-nagyon szép” – mondta egy nő, aki a családjával érkezett korcsolyázni. Bár a jég felszíne nem tökéletes, az élmény kárpótol mindenért. „Elég puha a jég teteje, ez nekem nagyon komfortos, viszont pont kisütött a nap, nagyon kellemes.” Van, aki meglepődött, mennyire alacsony a vízállás. „Itt, ha megnéznénk alatta, lehet, hogy 10–15 centinél nincs is több víz itt a part szélén. Engem megdöbbent, milyen kevés víz van most is a Balatonban.”

Sokan kifejezetten a gyerekek miatt utaztak a partra, akiknek ez teljesen új élmény volt. „Kilenc évvel ezelőtt voltunk itt utoljára, akkor volt befagyva. Most mondták a srácok, hogy már megnőttek, jöjjünk el, és korcsolyázzunk egyet” – mesélte egy apuka.

A hatóságok szerint a déli parton a jég már 12-15 centiméter vastag, míg az északi oldalon csak 8-12 centiméteres, így ott továbbra sem mindenhol biztonságos. A szabályok szerint csak 10 centiméteres vastagság felett szabad a jégre lépni. A befagyott tó azonban nem egyenértékű egy kijelölt korcsolyapályával, a felszíne sok helyen egyenetlen. „Amíg bejöttem, leizzadtam. De bízom benne, hogy bent talán egy kicsit simább” – jegyezte meg egy korcsolyázó nő. A veszélyekre a látványos, de kockázatos rianások is figyelmeztetnek, Balatonfenyvesnél videóra is vették, ahogy a jég hangos reccsenéssel megrepedt.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Életre kelt a Balaton: elképesztő felvétel készült az éjszakai jégzajlásról
A tartós hideg és a viharos szél ritkán látott természeti jelenséget produkált a magyar tengeren. Egy balatonfenyvesi webkamera rögzítette a jégzajlást.


Látványos jégzajlást rögzített az Időkép balatonfenyvesi webkamerája a Balatonon a január 6-ról 7-re virradó éjjel, amikor

a fagyos idő és az erős szél hatására a jégtáblákat ide-oda hányta-vetette a víz. A tartós hideg miatt az éjszaka jelentősen vastagodott a jégréteg, de a szél sok helyen össze is törte azt.

A felvétel első pillanataiban olyan érzésünk támadhat, „mintha egy drónnal repülnénk a tó felett”, aztán gyorsan kiderül, hogy a havas jégtáblákat tologatja a szél.

Míg Balatonfenyvesnél a mozgó jégtáblák uralták a képet, Balatonföldvárnál és Balatonmáriafürdőnél jóval simább, egybefüggőbb jégfelszín alakult ki.

Maga a jégzajlás akkor jön létre, amikor az erős szél a már megfagyott, de még vékony jeget darabokra töri, majd a táblákat mozgatni és torlasztani kezdi a víz felszínén.

A hideg időjárás várhatóan folytatódik, így a következő napokban a Balaton egyre több pontján állhat be a jég, és a nyílt vízen is megjelenhet az összefüggő jégréteg.

A látvány ellenére a hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a friss jégre lépni tilos és életveszélyes, sportolásra pedig egyáltalán nem alkalmas.

Állóvizeken csak a legalább tíz centiméter vastag, egyenletes jégfelület számít biztonságosnak, a Balatonon azonban ez a feltétel jelenleg nem teljesül.

A Balatoni Vízirendészet közlése szerint aki megszegi a tilalmat, akár 150 ezer forintos bírságra is számíthat.

Az utóbbi évek enyhe telei miatt a mostanihoz hasonló, kiterjedt jegesedés és jégzajlás ritkaságnak számít a tavon. Legutóbb 2017 elején volt példa arra, hogy a Balaton szinte teljes felületét vastag jégpáncél borította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
A fagyos víz ellenére is jár a komp a Balatonnál, csodás képeket mutattak a téli tóról
A cég közlése szerint a komp egész évben üzemel. Sőt, most a Fénykompon még különlegesebb élményt nyújt az átkelőknek.


A Balatoni Hajózási Zrt. pénteken azt közölte, hogy a fagyos víz ellenére is jár a komp a magyar tenger két oldala között. Közleményükben azt írták:

"Különleges téli világ a Balatonon!

Az átkelést továbbra is biztosítjuk Szántód és Tihany között.

Gyertek, és csodáljátok meg a komp fedélzetéről a havas, fagyos tájat!

Ha 7:00–8:15 vagy 16:00–17:15 között érkeztek, a Fénykompon még különlegesebb élmény vár rátok.

Várunk Titeket a fedélzeten!".

Több szép fotót is megosztottak.

Képgaléria: A komp így közlekedik

Még több képet és információkat ITT találsz.

A Bahart a honlapján azt közölte:

"Január 5-től, azaz hétfőtől változik a kompmenetrend az alábbiak szerint:

Szántódrévből 7.00 és 17.00 óra között,

Tihanyrévből 7.15 és 17.15 perc között.

Hétköznap 60 percenként, hétvégén 30 percenként indulnak kompjárataink.

A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat - a forgalom függvényében - a menetrend felfüggesztésével sűrítjük! A menetrend változtatás jogát a Társaság fenntartja!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk