HÍREK
A Rovatból

Veneto kormányzója: „Nálunk a turisták nagyobb biztonságban vannak, mint a saját lakásukban”

Szerinte Velence, Bibbione, Jesolo és a Garda-tó szebb, mint valaha. Olaszország júniusban nyitja a határait.


A határok újbóli megnyitásával a koronavírus-járvány terjedését elsőként visszaszorító északkelet-olaszországi Veneto tartomány teljes biztonságban várja a turisták visszatértét - hangoztatta Luca Zaia tartományi kormányzó, a Liga párt egyik legnépszerűbb politikusa a nemzetközi sajtónak, benne az MTI-nek adott interjúban szerdán.

Luca Zaia a közösségi oldalán adott interjúban kijelentette: a Venetóba érkező látogatók garanciát kapnak arra, hogy a régió egészségügyi szempontból "biztonságosabb, mint a saját lakásuk".

Megjegyezte, Veneto közegészségügyi rendszere Olaszországban a legelső helyen áll, és világszinten is az elsők között szerepel.

"Velence városa, tengerpartjaink, Bibbione, Jesolo, Caorle, a Garda-tó szebb, mint valaha, és várja a turisták visszatértét, ahogy Olaszország megnyitja határait június 3-tól".

Luca Zaia szerint a tartomány újraindult, "erősebb, mint korábban", és Veneto történetében nem ez volt az első súlyos válság, ezért a tartomány "tudta, mit kell tennie".

Azt is elmondta, hogy a majdnem 5 milliós Venetóban a járványhelyzetben 50 ezren veszítették el munkahelyüket, ebből 35 ezren az idegenforgalomban. A turizmus került leginkább válságba, pedig tavaly még 70 millió olasz és külföldi látogatóval számolt, 18 milliárd euró bevétellel.

Velence repülőtere, amely a harmadik legnagyobb forgalmú olaszországi légikikötő, jelenleg alig működik. "Minél gyorsabban a turisták visszatérésére van szükségünk, főleg osztrákok, németek érkezésére, akik a törzsközönségünknek számítottak" - jelentette ki.

Február 21. reggelétől, vagyis a Covid-19 fertőzés olaszországi terjedésének első napjától a polgári védelem margherai központjában dolgozik. Az egyik első olaszországi gócpont a venetói Vo'Euganeóban volt, amelynek 3500 lakosát február 23-én karanténba helyezték.

Veneto az első volt a szájmaszkok, lélegeztetőgépek beszerzésében és a vírustesztek elindításában, amelyekből eddig több mint félmilliót végeztek el. A tartomány kórházaiban választották külön először a Covid-19-betegeket, és plazmabankot hoztak létre, hogy a felgyógyultak vért adhassanak.

A fertőzésterjedéssel szembeni gyors fellépés miatt a szakértők "venetói modellről" beszélnek. A tartományban az utóbbi három hónap alatt valamivel több mint 18 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak, ebből az aktívak száma már ötezer alá süllyedt, jelenleg negyvenen vannak még intenzív osztályon. A halottak száma túllépte az 1800-at.

Venetóban indult újra elsőként a termelés, nyitottak meg a vállalkozások a szigorúan ellenőrzött óvintézkedéseknek köszönhetően.

"Nagyon remélem, hogy az előttünk álló időszakban kevesek felelőtlensége miatt nem kell újra szigorítani" - jelentette ki Luca Zaia.

A tartományt 2010-től vezető Luca Zaia 91 százalékos támogatottsággal bír a venetóiak között, az általa vezetett tartományi testület 92 százalékossal. A "dózsénak" is nevezett Zaiában, a venetói liga, majd az Északi Liga, most pedig a Liga politikusában sokan a párt feltörő csillagát látják. "Nem török országos politikai babérokra, és a Liga vezetésére sem, itt maradok Venetóban" - hangoztatta.

Úgy vélte, az olaszországi pártok általános csökkenő támogatottsági adatai nem megbízhatóak, hiszen a járvány mindent háttérbe szorított, a pártpolitika most kezdődhet újra. "A Liga pedig továbbra is a legnagyobb párt Olaszországban."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem lehet több Baucisz, Jukundusz, Vivika és Martinka – 145 utónevet törölhetnek végleg a magyar utónévkönyvből
A kulturális miniszter felügyelete alá került testület 198 olyan nevet vett górcső alá, amelyet jelenleg egyetlen magyar sem visel. Ezek közül 145 keresztnevet azonnal törölnének, 53 név sorsáról pedig később döntenek.


Több mint száz magyar keresztnév tűnhet el a hivatalos utónévjegyzékből, miután a frissen felállított szakértői bizottság első ülésén 145 név törlését kezdeményezte. Ezzel párhuzamosan napirendre került az írás- és alakváltozatok egységesítésének kérdése is, ami olyan népszerű neveket érinthet, mint az Olivia és az Olívia, vagy az Aliz és az Alíz.

A január végi ülésen az Utónévjegyzék Szakértői Bizottság azt a 198 nevet vette górcső alá, amelyet jelenleg egyetlen magyar állampolgár sem visel. Ezek közül

145 törlését javasolták, míg 53 név sorsáról később döntenek.

A törlésre javasolt nevek listája nem nyilvános, de több példa is ismertté vált, amelyről a 24.hu számolt be.

Kikerülhetnek a jegyzékből olyan nem őshonos növénynévből származó nevek, mint az Abélia és a Gardénia, valamint a nemzetközi szinten is rendkívül ritka bibliai nevek, mint az Atára és a Hanniél.

A listán szerepelnek germán eredetű nevek (Almár, Odiló), görög mitológiai alakok (Baucisz, Hippolita, Piládész, Piramusz), illetve Verne egyik regényéből származó női név, a Sztilla is. Törlésre ítélték az idegen nyelvek becéző alakjait (Veránka, Vivika), a magyar nevek túlzó becézőit (Magdó, Martinka), valamint a hawaii eredetű, nemzetközileg is ritka Alaméát. Az Alperen nevű török férfinév sorsát az pecsételte meg, hogy egy turkológus szakértő szerint a leírása sem helyes, a Milász pedig a Milán rokon neveként azért kerül le a listáról, mert a jogszabály szerint a meghonosodott neveknek nem lehetne több alakváltozata.

Az ókori névanyagból többek között az Agrippína, a Horácia, a Honorátusz, a Hieronima, a Pelágusz, a Jukundusz és a Liberátusz is búcsúzhat.

Fontos, hogy a döntésnek nincs visszamenőleges hatálya, tehát akinek a neve szerepel a törlési listán, annak nem kell nevet változtatnia. A változások a jövőbeni névadásokat érintik, és azután lépnek életbe, hogy a módosított névjegyzéket miniszteri rendelet formájában kihirdetik a Magyar Közlönyben.

Mindeközben az új névkérelmek elbírálása is lezajlott: a Nyelvtudományi Kutatóközponthoz tavaly augusztus óta 281 kérelem érkezett be, ám a szakértők ezek közül mindössze hét elfogadását javasolták.

A bizottság végül egyetlen új női nevet, a Vinkát hagyta jóvá.

„Ez a Vinka női név, ez egy virágnak a neve” – mondta korábban Kósa Lajos, a testület elnöke.

Az új rendszerben a végső szót a bizottság mondja ki, de minden kérelemről előbb a Nyelvtudományi Kutatóközpont alkot véleményt, mondta a 24.hu megkeresésére Hauber Kitti, a kutatóközpont munkatársa.

A mostani változások hátterében az a tavaly nyári törvénymódosítás áll, amelyet Kósa Lajos fideszes képviselő javaslatára fogadott el az Országgyűlés. Ennek értelmében az anyakönyvezhető utónevekről a továbbiakban a kulturális és innovációs miniszter dönt, aki létrehozta a szakértői bizottságot. A kormányzati oldal a magyar utónévkincs és a nemzeti identitás védelmével, valamint a szabályozás tudományos megalapozottságának erősítésével indokolta a lépést. Kritikusok szerint azonban a döntési jog miniszteri szintre emelése a központosítást és a politikai befolyás lehetőségét veti fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Ötöslottó: ezekkel a számokkal lehetett nyerni
Nézd meg, hátha te is a szerencsések között vagy.


A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2026. 6. hetén tartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

11

17

53

86

88

Joker: 162392.

A nyeremények:

Telitalálatos szelvény nem volt.

2 találatos szelvény 78 322 darab - 3 085 forintot érnek;

3 találatos szelvény 2677 darab - nyereménye 24 065 forint;

4 találatos szelvény 33 db - nyereményük 1 854 555 forint;

A következő héten a várható főnyeremény 4,56 milliárd forint lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leállások jönnek a K&H-nál, ezekre figyelmeztet a bank
A K&H Bank több tervezett karbantartást is tart a hónapban, vasárnap éjjel is lesz pár órás üzemszünet. A leghosszabb, bankszünnapnak minősülő leállás február 28-tól március 1-ig tart majd.


Vasárnap este 22 órakor folytatódik a K&H Bank februári karbantartás-sorozata, amely a hónap során többször is érinti még az elektronikus szolgáltatásokat. A ma éjszakai leállást több másik is követi, köztük két hosszabb, a jogszabályok szerint is bankszünnapnak minősülő szünet.

Február 8-án 22 órától február 9-én hajnali 2 óráig üzemszünet lesz a banknál, amely alatt átmeneti szünetelés vagy lassulás várható a K&H e-bank, a mobilbank, az e-portfólió, az e-posta és az Electra szolgáltatásoknál, valamint a bank weboldalán. Hasonló, üzemszünetnek minősülő karbantartás lesz február 17-én 22 órától február 18-án hajnali 2 óráig is.

Az első bankszünnap február 13-án 23 órától február 14-én reggel 7 óráig tart majd. Ekkor a már említett szolgáltatások mellett a K&H SZÉP Kártya és a 3D Secure biztonsági azonosítás működésében is szünet várható.

A leghosszabb leállás február 28-án 23 órától március 1-jén délután 14 óráig tart majd egy informatikai fejlesztés miatt.

Ebben az időszakban az internetbanki és mobilbanki alkalmazások, valamint az ATM készpénzbefizetési funkció sem működik. Szünetel az azonnali átutalási megbízások indítása és a fizetési kérelmek fogadása is. A bejövő azonnali átutalásokat a bank visszautasítja, azokat a szolgáltatás helyreállása után az indító félnek újra kell benyújtania. Ez a gyakorlat megfelel az Azonnali Fizetési Rendszer működésének, amely technikai hiba esetén visszautasítja a tranzakciót.

A bankszünnapok alatt is elérhető marad a készpénzfelvétel az ATM-ekből, a bankkártyás vásárlás boltokban és online, valamint a bankkártya letiltása a K&H Telecenteren keresztül. Fontos azonban, hogy a betéti- és hitelkártyákat a február 28-i, 23 órakor elérhető egyenleg erejéig lehet majd használni. A leállás ideje alatt sem az egyenleg feltöltésére, sem a kártyalimitek módosítására nem lesz lehetőség, még telefonon sem. A bank felhívja a figyelmet, hogy az online bankkártyás és SZÉP kártyás fizetéseknél, illetve a tranzakciókat megerősítő SMS üzenetek érkezésénél akadozás vagy leállás fordulhat elő.

A bank azt javasolja az ügyfeleknek, hogy a bankszünnapokra eső határidős fizetéseiket, például számlakiegyenlítéseket vagy közterheket, lehetőség szerint még az azt megelőző munkanapon rendezzék. A bankszünnapokra ütemezett rendszeres megbízásokat és csoportos beszedéseket a bank automatikusan a következő munkanapon teljesíti. Azokat az előre rögzített, de még alá nem írt megbízásokat, amelyeket a leállás előtt vittek fel a rendszerbe, a szünet után érdemes újra rögzíteni és aláírni. A tervezett üzemszünetek és bankszünnapok előzetes bejelentése bevett gyakorlat a hazai bankszektorban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszűnt a szülészet Szentesen, a kormány egy mellékletben „ismerte el”
Rétvári Bence államtitkár egy kórházi fejlesztésről szóló dokumentummal válaszolt egy parlamenti írásbeli kérdésre, amely világosan kimondja a szentesi kórház szülészeti osztályának bezárását. A neurológia költözik a helyére, a 2022 óta tartó átmeneti állapot ezzel véglegessé vált.


Bravúros kommunikációs fogással válaszolt az egészségügyért felelős Belügyminisztérium a szentesi szülészet sorsáért aggódó ellenzéki képviselő írásbeli kérdésére. Varga Ferenc arról érdeklődött Pintér Sándor belügyminiszternél, hogy végleg felszámolják-e a szentesi szülészetet. A képviselő szerint a helyiek attól tartanak, hogy a felújított épületbe költöző neurológiai osztály végleg elveszi a reményt attól, hogy gyermekeik és unokáik a városban születhessenek.

Pintér Sándor helyett államtitkára, Rétvári Bence válaszolt, aki a Szegedi Tudományegyetem egy korábbi közleményét csatolta, azt jelölve meg irányadóként. A kórházi fejlesztésekről szóló dokumentum két kulcsfontosságú mondatot is tartalmaz a 25 ezres Csongrád-Csanád vármegyei város szülészetének sorsáról. Egyrészt:

„A fejlesztéseknek köszönhetően a Neurológiai Osztály a korábban a Szülészet-Nőgyógyászatnak otthont adó épület egyik szárnyába költözik.”

Másrészt:

„A teljes körű, 24 órában elérhető szülészeti-nőgyógyászati ellátás a személyi feltételek hiánya miatt szűnt meg Szentesen.”

A szentesi szülészet 2022-ben került bajba, amikor szakorvoshiány miatt átmenetileg bezárták az osztályt. Az akkori döntés értelmében a kismamákat Hódmezővásárhelyre, Szegedre és Kecskemétre irányították át. A mostani parlamenti válasszal lényegében hivatalossá vált, hogy az átmeneti állapot tartósnak bizonyult. Az elmúlt években a szentesi kórház több más osztályát is érintették átszervezések, 2024-ben például a fül-orr-gégészet fekvőbeteg-ellátása szűnt meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: