Itt a friss lista a legértékesebb magyar sztárokról – Hosszú Katinka mindenkit megelőzött

Nem elég sportolónak vagy értelmiséginek lenni: közösségimédia-jelenlét nélkül ma már szinte lehetetlen felkerülni erre a listára.


A Forbes már ötödik alkalommal minden évben összeállítja a legértékesebb magyar sztárok listáját. Idén viszont többen is először szerepelnek a rangsorban és meglepő módon ma már kulcsfontosságú szerepet tölt be, hogy ki hogyan jelenik meg a különböző közösségi oldalakon.

Íme 20-as toplista első néhány helyezettje:

1. Hosszú Katinka

Meglepő, de az olimpiai bajnok úszónő eddig rajta sem volt a listán, pedig több különböző rangsorban is előkelő helyen szerepel. A lista készítői most úgy gondolták, hogy sportolói teljesítménye mellett a magánélete miatt a bulvárban és válása óta a közösségi oldalain is felkapottabb lett. Emellett pedig a politikai sajtó célkeresztjébe is bekerült.

When all you-can-eat steak is for lunch ? ?? ? Amikor korlátlan mennyiségű steaket ehetek ebédre ???? #picanha #steak #ironlady #hwapo

Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés,

2. Majka

A népszerű rapper-műsorvezető minden oldalról sikeresnek mondható. Műsorai nagyon felkapottak, rajongói pedig odavannak a zenei oldalától is.

A tavat megvettem, a hajót béreljük!!

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés,

3. Ördög Nóra és Nánási Pál

Ördög Nóra minden kétséget kizárva az egyik legfelkapottabb magyar sztár, idén viszont televíziós munkássága mellett a netre is berobbant férjével és gyerekeivel.

4. D. Tóth Kriszta

Tudatos, magabiztos, sikeres. A közösségi médiában is megtalálta az egyensúlyt, emiatt az egyik leghitelesebb magyar influencer.

#meló

D.Tóth Kriszta (@dtothkriszta) által megosztott bejegyzés,

5. Sebestyén Balázs

A műsorvezető a tavalyi első helyről esett vissza az ötödikre. Népszerűsége ugyanakkor még mindig töretlen.

6. Istenes Bence

Új belépőként került a listára. Közösségi médiás szereplései mellett az egyik legsikeresebb műsorvezető, aki Németországban is befutott. Idén ő vezetheti a német X-Faktort.

Nem szoktam hosszú írásokat kitenni, de most szeretnék elmesélni Nektek valamit, mert egy új fejezet kezdődik az életemben: 2015-ben felvetettem Adélnak, hogy mi lenne, ha Németországba költöznénk, mert van egy apró remény, hogy kint is tévézhessek. Sok beszélgetés és mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy belevágunk! 2017-ben kiköltöztünk Kölnbe. Nagyon nehéz időszak volt, nem volt állandó lakásunk, bőröndből éltünk egy gyerekkel, rengeteget voltunk külön, sok nehézségen mentünk keresztül és rengeteg mélypontunk is volt. A kapcsolatunkat is próbára tette az elmúlt időszak. 2017 vége felé egyik este épp Kölnben ültünk a kanapén, amikor Adél megkérdezte, hogy vajon megéri-e ez az egész... Nem tudtam megígérni neki, annyit mondtam, hogy én nagyon hiszek benne és úgy érzem a jóisten ezt az utat mutatja nekem. Bizonytalan volt a helyzet nagyon, de kértem tőle, hogy tartsunk ki... 2019 nyaráig adtunk magunknak időt. Tudjátok én abban hiszek, hogyha valamit nagyon akarunk, mindent megteszünk érte, és ha az valóban a helyes út, akkor össze fog jönni. Nagy célok és álmok eléréséhez viszont küzdeni kell. Biztos, hogy nehéz lesz az út, biztos, hogy lesznek rosszakarók, irigyek, hitetlenek, akik kinevetnek, hátráltatnak - nálam is így volt- de soha nem szabad feladni!!! Most egy új fejezet kezdődik az életemben, ugyanis én leszek a német X-Faktor egyik műsorvezetője! Őszintén szólva még én sem hiszem el, egyszerűen nem tudom felfogni, hogy itt állok a studióban. Olyan az egész, mint egy álom. Elképesztően boldog vagyok és a legőszintébben mondom, hogy Adél nélkül ez nem sikerült volna. A legnagyobb támogatást kaptam tőle, amit csak lehet. Tolerálta, hogy ennyit vagyunk külön, hogy anya, legjobb barát és a szerelmem is volt egyben. Köszönöm életem, hogy kitartottál és azt is, hogy vagy nekem!!! Természetesen köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt 10 évben segített, tanított, pozitív energiákat küldött, szurkolt és támogatott!! Liebe. Love. Peace. ❌❌❌ #host #xfactor #germany #happy #dreamcometrue #ufashowfactual #sky #moderator #servus #skyxfactor2018 #skyxf

Istenes Bence (@benistenes) által megosztott bejegyzés,

7. Kasza Tibor

Nem meglepő a listán való szereplés: a legnagyobb magyar influencer.

Mindenütt jó, de a legjobb otthon.... kabriózni ???

Kasza Tibor (@kaszatibiofficial) által megosztott bejegyzés,

A listára új szereplőként felkerült még Rúzsa Magdi, Fluor Tomi, Gianni és Debreczeni-Annoni Zita is. Emellett több év után visszatért Molnár Ferenc Caramel, egy év után Tóth Gabi is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
8 méteres uszályban vonult oltár elé Mikes Anna Krausz Gábor oldalán, Hannaróza adta át a gyűrűket
A gyűrűket Hannaróza, Gábor kislánya vitte oda a párnak, miközben a koszorúslányokkal együtt lépdelt. Az apró gyerekek közben rózsaszirmokat szórtak, így tették még szebbé a pillanatot.


Krausz Gábor és Mikes Anna mostantól házasok. A sztárséf és a profi táncos aláírásukkal erősítették meg fogadalmukat, az este pedig már a közös ünneplésről szólt.

A menyasszony nyolc méter hosszú uszállyal vonult végig a násznép előtt, miközben hegedűszó kísérte. Mikes Anna Demeter Richárd tervezte ruhában mondta ki az igent. Amikor Gábor és a vendégek meglátták, senki sem jutott szóhoz.

A gyűrűket Hannaróza, Gábor kislánya vitte oda a párnak, miközben a koszorúslányokkal együtt lépdelt. Az apró gyerekek közben rózsaszirmokat szórtak, így tették még szebbé a pillanatot.

A szertartás végén jött az első csók, amit nagy taps és ováció fogadott. Anna és Gábor kérték a vendégeket, hogy ne álljanak sorba a gratulációhoz, hanem egyszerre, hangosan köszöntsék őket.

Nem is kellett kétszer mondani, a kúria és a dombok pillanatok alatt zengették a násznép hangját.

A ceremónia után elkészültek a portrék és a családi képek. Ekkor az is kiderült, ki lesz a következő ara, hiszen Krausz-Mikes Anna eldobta a csokrát.

Ezután mindenki a vacsorára készült, amely teljes egészében Krausz Gábor ízlését tükrözte. A lakodalom éjfél után folytatódott, amikor Anna már menyecskeruhában mulatott tovább a násznéppel. A vendégek között ott volt Vomberg Frigyes, Wolf András és Baranya Dávid is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Bennem összeomlott minden” – mégsem házasodott össze József gazda és 36 évvel fiatalabb szerelme
A 21 éves egyetemista lány szülei közbeléptek: Patríciát pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja József gazda házából.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



Nemrég még a fellegekben járt József gazda, aki boldogan tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával. A Házasodna a gazda sztárjának azonban darabokra hullott a szíve, ugyanis le kellett fújni a ceremóniát, mivel a 21 éves lányt eltiltották tőle a szülei.

József gazda tavaly egyedüliként kapott második esélyt a Házasodna gazda történetében arra, hogy megtalálja élete párját. Hiába volt meg első látásra a vonzalom a választottja és közte, a forgatások után elárulta, Erika szokásai és elvei nem valók az ő házába, ezért hagyta kisétálni az életéből. A szakítás után Istenre bízta, hogy lesz-e még valaha párkapcsolata. A szerelem akkor kopogtatott be hozzá, amikor nem számított rá. Egy 21 éves, nyíregyházi lányba szeretett bele, akit idén márciusban ismert meg, és a kapcsolatuk olyan gyors ütemben fejlődött, hogy szinte azonnal meg is kérte a kezét.

A debreceni egyetemista és közte lévő 36 év korkülönbség saját bevallása szerint először megijesztette. Mivel komoly szándékai voltak Patríciának, magához költöztette Felsőlajosra. Július elején pedig még arról mesélt, hogy bár Patrícia szülei nem támogatják a frigyet, be akarják bizonyítani, hogy mindent elsöprő szerelem az övék, így kitűzték az esküvőjük dátumát augusztus 29-re.

Pár héttel később azonban váratlan fordulat következett be.

„A szülők nem támogatták a kapcsolatunkat, főleg az anyukája, és történt valami, amit magam sem tudok megemészteni. Júliusban Patríciának még volt egy vizsgája, ami nem sikerült, ezért Debrecenben maradt, majd visszajött hozzám, aztán egyszerűen elvitte az édesanyja. Nem értettem, mi történik, minden dugába dőlt... Azzal a kérdéssel ment el, hogy visszafogadom-e, mondtam neki, el sem engedlek, lezsibbadtam teljesen. Úgy nevelték a szülei, hogy ki tudják rántani alóla a szőnyeget. Ő még nem tud megállni a saját lábán, bizonytalan”

– árulta el a Blikknek az összetört szívű József gazda.

„Pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja, július 8-án egy terepjáróval, emlékszem, pont esett az eső. Bennem összeomlott minden, én akkor nagyot csalódtam benne, úgy éreztem, hogy megszívatott. Utólag jöttem csak rá, hogy vissza akar jönni hozzám. Ha ezt kibírja a kapcsolatunk, akkor mindent túlélünk, és csak megerősít bennünket”

– mondta az RTL sztárja.

„Összetörtem a kudarcba fulladt az esküvő, nagyon rosszul érzem magam. Most várom a fejleményeket, mert látok esélyt arra, hogy visszajön. Hátha megértik a szülei, hogy komolyan akarjuk, vagy pedig át vagyok verve családostól, mindenestől”

– jegyezte meg csalódottan József, aki hozzátette: a rengeteg munka legalább lefoglalja, mert másképp ki sem bírná az őrjítő várakozást és reménykedést.

Az ötgyermekes édesapa úgy gondolja, Patrícia személyében megtalálta a nagy őt, éppen ezért nem akarja elengedni a kezét, de jelenleg tehetetlennek érzi magát. Még hívni sem meri a menyasszonyát, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza, így viszont alig tud róla valamit.

Az elmaradt esküvő ellenére viszont még mindig bízik abban, hogy a kedvese idővel visszatér hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hoppá! Megvan az Árulók új évadának első két szereplője – a Sztárbox élő adásában jelentették be
Két olyan férfiról van szó, akik már szerepeltek az ökölvívó-showműsor adásában is – sőt egyikük még a súlycsoportjának bajnoka is lett.


A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai – írta meg az RTL.hu.

A műsorban bejelentették, hogy Józan Laci színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez. Ők már biztosan ott lesznek a kastély falai között, hogy próbára tegyék magukat a taktikai-pszichológiai játékban.

Józan Laci az RTL műsoraiból lehet ismerős a nézőknek. A Barátok köztben Nagy Tóbiás szerepében láthattuk, de játszott a Keresztanyuban is, Igor karakterét alakítva, valamint a …szomszéd tehene sorozatban is feltűnt. 2023-ban a Sztárboxban is ringbe lépett, ahol Kállay-Saunders András volt az ellenfele.

Torghelle Sándor a magyar válogatott csatáraként szerzett hírnevet. Karrierjét a Kispest Honvédban kezdte, majd több külföldi csapatban is futballozott, például a Crystal Palace-ban, Görögországban és Németországban, mielőtt 2011-ben visszatért Magyarországra.

A televízióban is láthattuk őt, a 2024-es Sztárboxban például Shane Tusup ellen mérkőzött meg, akit kiütött. Továbbjutott a szuperdöntőbe, ahol Törőcsik Dániellel küzdött meg középsúlyban. A finálét megnyerte, így 2024-ben ő lett a Sztárbox férfi középsúly bajnoka.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Itt vannak Az Árulók új évadának szereplői: Szinetár Dóra, Hajdú Péter és Veiszer Alinda is feltűnik majd a műsorban
Egyelőre 11 szereplőről tudni, de a csatorna azt ígéri, hogy a lista korántsem teljes.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. szeptember 08.



A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai. A műsorban bejelentették, hogy Józan László színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez.

De nem kellett sokat várni, a csatorna hétfőn további neveket is elárult.

Az idei évad szereplői között biztosan ott lesz:

Ács Fruzsina humorista, pszichológus

Anger Zsolt színész, rendező

Ceglédi Zoltán politikai elemző

Hajdú Péter producer, műsorvezető

Sárközi Ákos séf

Schoblocher Barbara énekesnő

Szinetár Dóra színésznő

Veiszer Alinda riporter

Wolf Kati énekesnő

A szereplőlista korántsem teljes, a további résztvevők nevére a közeljövőben derül fény - jegyezte meg az RTL.


Link másolása
KÖVESS MINKET: