GASZTRO
A Rovatból

Ha sok a termés: cukkinis haltekercs

Ha már unjátok a rántott cukkinit...
Forrás: "saját levében" blog - szmo.hu
2014. július 22.



Ez az utolsó előtti segélykiáltásom. Még van néhány méter a közelítő cukkíniindák és a ház között. Még ki tudjuk nyitni az ajtót, de már nem sokáig. Még bírom rezzenés nélkül, ha valaki megjegyzést tesz a többtenyérnyi levelekre. Még nem gond, hogy rekkenő hőségben is hosszú nadrágban kell behatolnom a növények közé, különben agyonkarcolnak. Még csak kicsit súgnak össze a hátam mögött azok, akiknek bocsánatkérően odaajándékozom a felesleges termést.

Még van olyan nap, hogy csak 2-3 példányt szedek le, mert egyébként 5-6-ot szoktam. Fogalmam sincs hogy honnan nőnek, hogyan lehetséges hogy előző nap még sehol semmi, másnap pedig ott nyúlnak, tekeregnek – éretten, vastagon? Még úgy is, hogy a virágokat rendszeresen tizedeljük. Ezeket nem riasztja el semmi. Mit nekik gyomnövények, kánikula, recesszió! Csak nyomulnak és nyomulnak. Egymást is lenyomják, a sima haragos zöld a genetikai uralkodó a világos csíkossal szemben.

IMG_2827B_1

Az egyik kiváló védekezési mód a cukkínis haltekercs. Már hallom is, hogy na persze megint a halak, de azt mondom, hal nélkül lehet élni, de minek? Az ételhez bármilyen hal alkalmas, amiből viszonylag hosszú és vékony filé nyerhető.

Ez itt most nyelvhal, de édesvízi is megteszi, készítettem már pisztrángból is. Ez az étel nagyon csiklandozza a kreativitást, lehet kombinálni sokféle fűszerrel, zöldséggel.

Hozzávalók

vékony halfilé

cukkini

citrom

A mártás, amelyben megsül:

A. verzió: 3 dl tejszín + 2 tojás + 2 reszelt fokhagymagerezd + kapor apróra vágva

vagy

B. verzió: főzök egy tejszínnel dúsított besamel mártást, és ebbe teszem bele a fokhagymát, kaprot, de mehet bele szerecsendió, petrezselyem, kakukkfű is, ki mit szeret.

Elkészítés

A filéket enyhén besóztam és citromlével meglocsoltam. A cukkíniket hosszában kb. 3 mm-es csíkokra vágtam (a héját természetesen rajta hagytam!) és gőzpárlóban néhány perc alatt előpároltam. Tepsiben, vagy nagyobb serpenyőben is meg lehet félig párolni, lényeg hogy ne essen szét, de hajlítható legyen.

Tűzálló tálat kiolajoztam, a halra ráfektettem egy csík cukkínit, és óvatosan feltekertem. A tekercseket a tálba állítottam, úgy hogy egymást megtámasszák, ne nyíljanak szét. 8 tekercs készült.

IMG_2891B_1

IMG_2896B_2

A mártást ráöntöttem a tekercsekre és 180°-on kb. 50 percig sütöttem. Én a B verziójú mártásra szavazok, mert szerintem ez finomabb, a tojásos „csőben sütés” viszont azért jó, mert a halból és a cukkíniből is sok víz jön ki, a tojás pedig szilárdít.

Köretként párolt rizs, kuszkusz, vagy főtt krumpli illik hozzá. Ital: fehérbor.

Nyomj egy lájkot, ha szívesen megkóstolnád!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
Egykor finom böjti fogásnak számított, ma már tilos megenni ezt a fajta húst
A szegények kedvelt böjti eledele volt. De vajon miért lett a hajdani finomságból mára szigorúan tiltott fogás?


Ma már elképzelhetetlen, de egykor finom fogásnak számított a hód húsa, sőt, régen a szegények kedvelt böjti étele volt. Ma viszont szigorúan tilos megenni. A középkori böjti szabályok a melegvérű állatok húsát tiltották, a hal viszont engedélyezett volt. A hódot vízi életmódja miatt több helyen „halnak” tekintették, ezért a böjti időszakban is az asztalra kerülhetett.

Különösen a farka számított keresett fogásnak, amelyet levesben és sültekben is elkészítettek.

A hódot Európa-szerte vadászták és csapdázták — nem csak a prémjeért, hanem a húsáért is. A prém mellett a hús és a hód speciális váladéka, a castoreum iránt is volt kereslet, sőt gyakran használták gyógyításra és parfümök készítésére is. A hód húsát — különösen a zsíros farkát — húsforrásként is értékelték, mivel magas tápértéke volt, és időszakosan jól jött, ha más hús kevés volt.

A böjti „engedékenység” azonban tragikus következményekkel járt. A szőrmeért és részben a húsért folytatott vadászat miatt a faj a 19. század közepére eltűnt a Kárpát-medencéből. A történet azonban itt nem ért véget, a modern természetvédelemnek köszönhetően új fejezet kezdődött. Szervezett visszatelepítési programoknak és természetes bevándorlásnak köszönhetően az eurázsiai hód visszatért a hazai vizekbe.

Visszatérésével azonban a jogi környezet is megváltozott.

Az eurázsiai hód ma Magyarországon védett faj, egyedenkénti természetvédelmi értéke 50 000 forint.

Az elejtése, zavarása, károsítása és elpusztítása tiltott. A faj egyedeinek és „felismerhető részeinek” jogellenes megszerzése – beleértve a hús fogyasztását – jogkövetkezményekkel jár.

2022 óta azonban létezik egy szigorúan szabályozott kivétel. Szigorú hatósági feltételek mellett engedélyezhető az állomány gyérítése, például közérdeket sértő vízkárok megelőzése vagy egyes gazdasági tevékenységek védelme érdekében.

Ez azonban nem jelenti a „szabad vadászatot”, és azt sem, hogy a hódhús „piacra kerülhet” mint általános élelmiszer.

A hódfarok-leves és a többi hasonló étel ma már kulturális érdekesség, nem pedig gasztronómiai ajánlat.

Via Meglepetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A Rovatból
Hűvös napokra, meleg élmények: 5 budapesti étterem, ami maradásra csábít
Ebben a válogatásban olyan budapesti éttermek következnek, ahol nemcsak az ízekre, hanem az együtt töltött időre is figyelnek.


A hűvösebb időszakban másképp esik étterembe menni: jobban figyelünk a hangulatra, a fényekre, az ízekre, és arra is, hogyan érezzük magunkat az asztalnál. Ilyenkor különösen felértékelődnek azok a helyek, amelyek melegséget árasztanak, nem siettetnek, és természetes módon hívnak maradásra, amelyek miatt tényleg jólesik kimozdulni.

Ebben a válogatásban öt olyan budapesti éttermet mutatunk be, amelyek mind más és más karakterrel bírnak, mégis hasonló élményt kínálnak. A Giulia Budapest modern trattoriája egyszerre barátságos és izgalmas, ahol az olasz konyha szezonális fogásokkal és társasági élettel egészül ki. A Főőrség Étterem és Kávéház a Budai Vár történelmi falai között kínál elegáns, mégis komfortos magyar fogásokat ebédekhez és vacsorákhoz. A belvárosi Maia Mexican Fusion játékos fúziós konyhával és kreatív tacókkal mozdít ki a megszokott keretek közül, míg a Damas Budapest a szír gasztronómia gazdag ízvilágán keresztül mutatja meg, milyen az, amikor az étkezés közös élménnyé válik. A Yamato Table Grill & Sushi pedig egészen más irányból közelít: itt az asztalnál sütés és a megosztás teszi az együtt töltött időt igazán emlékezetessé.

Giulia Budapest

A budai gasztrotérkép egyik legizgalmasabb pontja a magát modern trattoriaként meghatározó Giulia Budapest, amely a II. kerületben, a Retek utca környékén bújik meg. Már az elhelyezkedése is sokat hozzáad az élményhez: ide belépve könnyű kiszakadni a városi forgatagból, és szinte észrevétlenül átváltani egy nyugodtabb, ráérősebb ritmusra, ahol az ember nem érzi sürgetve magát.

Ez az érzés az őszi–téli időszakban még erősebben jelen van, amikor a hangsúly teljes egészében a belső térre kerül, és a Giulia Social Club veszi át a főszerepet. A koncepció túlmutat a klasszikus éttermi élményen: a gasztronómiát tudatosan kapcsolják össze a társasági élettel, így a hely késő estig is nyitva tart, tematikus estekkel és zenei programokkal kiegészítve az éttermi élményt. Február közepén több tematikus esttel is készülnek: február 13-án Galentine’s Day programmal, 14–15-én Valentine’s Day Dinnerrel, majd 19-én egy különleges Carnival Dinnerrel, ahol semmi sem egészen az, aminek elsőre látszik. A Galentine és Valentine napokra (02.13-15.) ráadásul különleges italokkal is készülnek: a friss, citrusos és játékosan rózsás Rosa Segretával, valamint a füstösebb, fűszeresebb, csokis lecsengésű Fuoco d’Amore koktéllal.

Mindez egy kifejezetten stílusos térben kap helyet. A Giulia egy barátságos, enyhén bohókás, mégis határozottan modern közeget kínál: többszintes kialakítással, hangsúlyos bárpulttal, gondosan elhelyezett díszítőelemekkel és finoman hangolt fényekkel, amelyek együtt adják meg a hely karakterét. Ez a modern trattoria-hangulat egyszerre meleg és otthonos, miközben megőrzi azt a fajta visszafogott eleganciát, amely alkalmassá teszi egy meghittebb vacsorára és egy hosszabb, beszélgetős ebédre is.

A konyha olaszos alapokra épít, szezonálisan gondolkodik, és nagy hangsúlyt fektet a friss, helyben készült fogásokra.

Az antipastik között könnyed indításokat találunk, például az újragondolt cézársalátát, amely természetes átvezetést ad a főszerepet játszó friss pasták és tartalmas secondik felé. A házi, frissen készített tészták ilyenkor különösen jól esnek: gőzölgő tányérok érkeznek az asztalra, selymes szószokkal és kiegyensúlyozott ízekkel, amelyekben egyszerre van jelen a komfort és a precizitás. A hidegebb időszakra két új secondit is felvettek az étlapra: a Pollo alla ‘ncip nciap (csirkecombfilé, szárított paradicsom, rozmaring, kapor) és a Giulia style Italian meatballs (húsgolyó, paradicsomszósz, grana padano, focaccia), amik tartalmasak, mégsem nehezek, így szépen illeszkednek a hely könnyedebb ritmusához.

A desszertek már inkább ráadásként érkeznek, és tovább erősítik azt az érzést, hogy itt nem kell sietni. Egy kanalazós Giulia Tiramisu, egy krémesen roppanós Sicilian Cannolo, vagy egy selymes Salted Caramel Panna Cotta könnyed, mégis emlékezetes lezárása az estének.

Ha az olasz konyha nagy kedvenced, de közben nyitott vagy az újszerű megoldásokra és a meglepő ízkombinációkra, a Giuliát szívből ajánljuk, mert valóban tele van meglepetéssel!

Főőrség Étterem és Kávéház

A Budai Vár szívében álló, egykor a királyi testőrség otthonául szolgáló épület ma elegáns, mégis kifejezetten barátságos étteremként és kávéházként működik. A Főőrség Étterem és Kávéház belső tereiben a békebeli kávéházak hangulata találkozik a modern kényelemmel.

A nagyvonalú terek, a visszafogott elegancia és a nyugodt atmoszféra együttese pontosan azt az élményt adja, amiért ilyenkor szívesen mozdulunk ki: nem siettet, nem harsány, hanem teret enged a ráérős ebédeknek és az elnyújtott vacsoráknak.

A konyha ehhez a hangulathoz illeszkedve a klasszikus magyar ízeket gondolja újra, modern szemlélettel és kreatív megoldásokkal, úgy, hogy a fogások egyszerre legyenek ismerősek és izgalmasak.

Az étlap szezonális alapanyagokra épül, az ízpárosítások kifinomultak, mégis ismerősek. Kezdésképp érdemes kipróbálni a grillezett kecskesajtot céklás salátával, dióval, ami egyszerre krémes és ropogós, tökéletes harmóniában a téli zöldségekkel. A levesek szerelmesei számára a csicsókakrémleves szarvasgombával és petrezselyem-veloutéval igazi ízbomba: a csicsóka lágyan selymes, a szarvasgomba aromája pedig elegánsan emeli ki a csicsóka karakterét.

A főételek között találunk tarja steaket zelleres gratinnel, kelbimbóval és bacon jus-szal, ami a hús gazdag ízét és a füstös, sós kísérőket tökéletesen egyesíti. Az igazi ínyenceknek a Bélszín Kedvessy módra nyújt felejthetetlen élményt: a libamáj, ördögszekérgomba, burgonya és kapros-paprikás mártás egyesítése igazi élvezet minden falatban.

A desszertek sem maradnak el a kreativitásban: a Fekete-erdő desszert fehér szarvasgombával izgalmas csavart ad a klasszikusnak (szarvasgomba nélkül is kérhető), míg az újragondolt Szilvás gombóc a hagyományos ízeket modern formában kínálja, tökéletes lezárása egy téli étkezésnek.

A Főőrség Étterem és Kávéház ideális választás azoknak, akik téli gasztronómiai élményre vágynak, elegáns környezetben, kreatív és tradicionális magyar fogásokkal.

Maia Mexican Fusion

A belváros szívében, a Hercegprímás utcában található Maia Mexican Fusion már kívülről sem a megszokott mexikói kliséket ígéri, belépve pedig végképp világossá válik, hogy itt egy egészen más koncepcióval találkozunk. A letisztult, meleg tónusú belső tér inkább idéz egy kaliforniai nagyvárosi éttermet, mint egy klasszikus tex-mex helyet, és pontosan ez adja az első meglepetést: a Maia nem harsány, hanem tudatosan visszafogott, miközben mégis tele van energiával.

Ez a kettősség az egész hely hangulatát meghatározza. A tér barátságos, a fények puhák, az elrendezés kényelmes, így az ember könnyen ott ragad egy hosszabb vacsorára. Nemcsak egy gyors étkezésre alkalmas, hanem arra is, hogy beszélgessünk, kóstoljunk, megosszuk egymással az ételeket, és hagyjuk, hogy az este magától alakuljon.

A konyha alapja a mexikói gasztronómia, de a Maia tudatosan nem ragad le a klasszikus vonalaknál.

Az étlap valódi fúzió: a tacók világában bátran keverednek különböző kultúrák ízei, legyen szó olasz, magyaros, arabos vagy akár ázsiai inspirációkról.

Ez a sokszínűség mégsem öncélú, inkább játékos és meglepően harmonikus egységet alkot.

A tacók közül érdemes többet is kipróbálni, de a quesabirria különösen emlékezetes: lassan főtt, szaftos hús, nyúlós sajt és egy gazdag consommé, amelybe a tacókat mártogathatjuk. Tartalmas, komfortos fogás, amely egyszerre házias és izgalmas. A főételek mellett az itallap is hangsúlyos, a signature koktélok kreatívak, könnyen ihatók, és jól illeszkednek az ételek karakteréhez.

A Maia Mexican Fusion ideális választás, ha szeretnél egy kicsit kilépni a megszokott éttermi keretek közül, miközben fontos számodra a minőség és az átgondolt koncepció. Tökéletes hely egy lazább randihoz, baráti vacsorához vagy egy olyan estére, amikor nemcsak enni, hanem élményeket gyűjteni is szeretnétek.

Damas Budapest

A Vörösmarty tér közvetlen közelében, a hangulatos Türr István utcában található Damas Budapest már belépéskor különleges atmoszférával fogad. A barátságosan elegáns belső tér, a meleg színek és az aprólékosan kidolgozott részletek azt sugallják, hogy itt az étkezés nem sietős program, hanem olyan élmény, amelyre érdemes időt szánni.

A Damas egy igazi családi vállalkozás, ahol a vendégszeretet nem tanult gesztus, hanem természetes hozzáállás. Ez azonnal érezhető a hangulatban: az ember szinte otthon érzi magát, miközben egy egészen más kultúra ízvilágába nyer betekintést.

A konyha a szír gasztronómia hagyományaira épít, az ételek pedig kifejezetten a megosztásra, közös kóstolásra ösztönöznek.

Az előételek között megtaláljuk a klasszikus hummuszt, a baba ghanousht vagy a ropogós kibbeh-t, amelyek már önmagukban is jól megágyaznak az étkezésnek. A főételek közül a faszénen grillezett húsok és a különböző nyársak érdemelnek kiemelt figyelmet: autentikus fűszerezéssel, látványkonyhában készülnek, mégis könnyedén illeszkednek a tér elegáns hangulatához. A séf válogatása különösen jó választás, ha többféle ízt is szeretnél kipróbálni egy asztalnál.

A desszertek méltó lezárást adnak az étkezésnek. A kunafa vagy az Umm Ali gazdag, mégsem nehéz, a booza pedig különleges textúrájával teszi emlékezetessé az est végét. A keleties ihletésű signature koktélok tovább erősítik az élményt, miközben az egész hely arra ösztönöz, hogy maradjunk még egy kicsit.

A Damas Budapest ideális választás hosszabb, beszélgetős vacsorákhoz, családi vagy baráti összejövetelekhez, amikor az étkezés mellett a hangulat és az együtt töltött idő is legalább olyan fontos.

Yamato Table Grill & Sushi

A belvárosban található Yamato Table Grill & Sushi egészen másfajta éttermi élményt kínál, mint a hagyományos vacsorahelyek. Itt az étkezés már az első pillanattól kezdve közös programmá válik: az asztalba épített, füstmentes grillnek köszönhetően nemcsak rendelhetsz, hanem aktívan részt vehetsz az ételek elkészítésében is.

A tér modern és letisztult, mégis kifejezetten barátságos.

Az elrendezés arra ösztönöz, hogy hosszabb időt töltsünk az asztalnál, beszélgessünk, kóstoljunk, megosszuk egymással a falatokat.

Ez a fajta étkezés lassú és ráérős, ahol nem az egyes fogások sorrendje, hanem az együtt töltött idő kerül a középpontba.

A koncepció a japán yakiniku és a koreai BBQ hagyományaira épít. Natúr és pácolt húsok, friss zöldségek és különféle szószok érkeznek az asztalra, amelyeket mindenki a saját ízlése szerint kombinálhat. A salátalevélbe csomagolt falatok, a frissen grillezett húsok és a különböző mártások együtt adják meg azt az élményt, amely miatt a Yamato igazán különleges.

A grillételek mellett a sushi válogatások is hangsúlyos szerepet kapnak, így azok is találnak kedvükre valót, akik inkább a klasszikus japán ízeket keresik.

A Yamato Table Grill & Sushi ideális választás baráti társaságoknak vagy családi alkalmakra, amikor az étkezés nemcsak vacsora, hanem közös élmény és program is egyben.

Ezek a helyek mind más világot képviselnek, mégis közös bennük, hogy megadják azt az érzést, ami ilyenkor különösen jól esik. Nem siettetnek, nem vonják el a figyelmet – egyszerűen hagyják, hogy az este a maga tempójában alakuljon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
A Rovatból
A palacsinta világnapja: egy őrült hagyomány és 3 recept, amitől leesik az állad
A Palacsinta Világnapja a böjt előtti utolsó nap, amikor a maradék tojást és tejet használják fel a hívők. A hagyomány ma is él, a briteknél 52 millió tojás fogy, mi pedig három különleges recepttel ünnepelhetünk.


Ma, február 17-én, egy apró angol városban, Olneyban nők állnak a rajtvonalhoz kötényben, fejkendőben, kezükben egy-egy forró serpenyővel, benne egy frissen sült palacsintával. Hamarosan eldördül a startpisztoly, és kezdetét veszi az őrült, 380 méteres rohanás a helyi templomig. A tét nem csupán a dicsőség, hanem egy több mint ötszáz éves szokás életben tartása is.

Teljes erőből kell menni, és remélni, hogy nem esel el - ennyi a lényeg. Az ő küzdelmük ma a palacsinta világnapjának leglátványosabb szimbóluma, egy olyan napé, amely a középkori bűnbánattól a modern gasztronómiai örömökig ível, és amely ma este a mi konyhánkba is beköltözhet.

A nap, amit angolul Shrove Tuesday-nek hívnak, a farsang utolsó, mindent elsöprő ünnepe a nagyböjtöt megnyitó Hamvazószerda előtt. A neve az angol „shrive” igéből ered, ami gyónást, feloldozást jelent; a középkorban ez volt az utolsó lehetőség a hívők számára, hogy megtisztuljanak a böjti időszak előtt.

A lelkek rendbetétele mellett a kamrákat is ki kellett üríteni: a tojás, a tej, a vaj és a cukor tiltólistára került a következő negyven napra. A legkézenfekvőbb módja ezen „gazdag” alapanyagok felhasználásának egy kiadós palacsintasütés volt. Így forrt össze a vallási rítus a kulináris élvezettel, egy olyan hagyományt teremtve, amely ma már világszerte fesztiválok, jelmezes felvonulások és persze elképesztő mennyiségű palacsinta formájában él tovább.

Magyarországon a legnépszerűbb töltelék évtizedek óta a porcukros kakaó és az édes túró, de aki ennél kalandosabb ízekre vágyik, annak mutatunk három különleges receptet.

Az első egy sós különlegesség, a kelet-európai blinit idéző hajdina palacsinta füstölt lazaccal és tormás-kapros tejföllel. A hajdinaliszt karakteres, diós ízt ad a tésztának, ami tökéletes kontrasztot alkot a füstös hallal és a friss, csípős krémmel.

A tésztához 120 gramm hajdinalisztet keverjünk össze 80 gramm finomliszttel, fél teáskanál sóval, majd adjunk hozzá két tojást, 330 milliliter tejet, 20 gramm olvasztott vajat és végül 60 milliliter szódavizet. Húsz perc pihentetés után tapadásmentes serpenyőben süssünk belőle vékony, 16-18 centiméteres palacsintákat. A töltelékhez 200 gramm tejfölt keverjünk el egy evőkanál reszelt tormával, egy fél csokor aprított kaporral, egy bio citrom reszelt héjával és frissen őrölt borssal. Kenjük meg a palacsintákat a krémmel, fektessünk rájuk 200 grammnyi füstölt lazacot, majd tálaláskor szórjuk meg hajszálvékonyra vágott lilahagymával és kapribogyóval.

Aki a desszertek felé kacsintgat, de valami modernre és növényi alapúra vágyik, annak a vegán matcha-kókusz palacsinta lehet a tökéletes választás. A japán zöld tea por finom, fanyar ízt és gyönyörű zöld színt ad a tésztának, a kókusztej krémessé teszi, a pirított fekete szezám pedig ropogós textúrát kölcsönöz neki.

Keverjünk össze 180 gramm finomlisztet, 20 gramm kukoricakeményítőt, egy evőkanál matchaport, két evőkanál cukrot és fél teáskanál sót. Fokozatosan adjunk hozzá 330 milliliter kókusztejet, 120 milliliter vizet és két evőkanál olajat. Tíz perc pihenés után süssünk belőle vékony, 20 centiméteres palacsintákat. Közben egy száraz serpenyőben pirítsunk meg két evőkanál fekete szezámmagot, majd forgassuk össze egy evőkanál barna cukorral és egy csipet sóval. Az öntethez két evőkanál juharszirupot hígítsunk fel egy evőkanál yuzu- vagy limelével. Tálaláskor locsoljuk meg a palacsintákat az öntettel, és szórjuk rá a ropogós szezámot.

Végül egy recept, amely a magyar ízeket gondolja újra: a mákos-citromos palacsinta fahéjas szilvaraguval és selymes mascarponehabbal.

A tésztához 160 gramm lisztet vegyítsünk el 40 gramm darált mákkal, egy evőkanál cukorral, egy csipet sóval és egy bio citrom reszelt héjával. Adjuk hozzá a két tojást, 350 milliliter tejet, 50 milliliter szódavizet és egy evőkanál olajat. Tizenöt perc pihentetés után süssük ki a palacsintákat. A raguhoz 400 gramm magozott szilvát (fagyasztott is tökéletes) tegyünk fel főni 60 gramm cukorral, egy rúd fahéjjal és 50 milliliter vörösborral vagy almalével. Nyolc-tíz perc rotyogtatás után egy teáskanálnyi, kevés hideg vízben elkevert keményítővel sűrítsük be. A habhoz 200 gramm mascarponét verjünk fel 100 milliliter hideg habtejszínnel, egy evőkanál porcukorral és egy teáskanál vaníliakivonattal. Töltsük meg a forró palacsintákat a szilvaraguval, és tegyünk a tetejére egy nagy kanál hideg mascarponehabot.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

GASZTRO
Magyar klasszikusok és a dubaji őrület egyetlen dobozban: Dobai Aty és Jakabfi Dávid közös bonbonválogatása
Amikor a precíz szakmai tudás találkozik a határtalan lelkesedéssel és a digitális tartalomgyártás erejével, abból valami egészen különleges születik.
Fotó: Sallak Dóra - szmo.hu
2026. február 19.



Pontosan ez történt, amikor Jakabfi Dávid, a nemzetközileg is elismert, rendkívül tehetséges cukrászmester és Dobai Aty, a népszerű előadó és digitális tartalomkészítő összefogott.

A páros neve az interneten fonódott össze, méghozzá a tavalyi év egyik legnagyobb édességtrendje, a „dubai csoki” kapcsán.

Aty, akit százezrek követnek közvetlen stílusa és humoros gasztrovideói miatt, az autójában ülve, őszinte extázisban kóstolja végig a legkülönfélébb édességeket, és rajongása a dubai pisztáciás csokoládé iránt jócskán hozzájárult az édesség népszerűségéhez itthon. Ez a találkozás vezetett végül oda, hogy Dávid szakértelme és Aty kreatív ötletei egy közös, kilencdarabos bonbonválogatásban öltsenek testet.

Hogyan született az Édes Örökség?

Aty elárulta nekünk, hogy az alapötlet közte és testvére között fogalmazódott meg, majd

január elején két teljes napot töltött Dávid műhelyében, hogy közösen kísérletezzék ki a tökéletes ízkombinációkat.

"Minden bonbonba szerettük volna az adott desszert minden egyes elemét belecsempészni, tehát nem csupán egy desszertízű krémet akartunk alkotni. Azt szerettük volna, ha minden szem egy-egy külön történet, ami teljesen elkülönül egymástól" - mesélte Aty.

A szelekció során rengeteg desszertet megversenyeztettek, de végül szigorú szempontok alapján választották ki a kilenc befutót, ügyelve arra, hogy az ízvilágok ne ismétlődjenek. Természetesen egy „kakukktojás” is helyet kapott a dobozban: a Dubai csoki bonbon. Aty szerint ez nem hiányozhatott, hiszen a közösségi médiában annyian kötötték hozzá ezt az ízt, hogy a kollaboráció elképzelhetetlen lett volna nélküle.

Ízutazás a gyerekkortól a modern luxusig

A válogatás különlegessége, hogy a legnépszerűbb magyar alapdesszerteket ülteti át prémium bonbon formába. Aki szereti a nagyi almás pitéjét, az ebben a kis édességben is megtalálja a fahéj, az alma és a citromlé harmóniáját, sőt, még a vajas morzsát is a bonbon alján. A madártej rajongóit pedig egy fehér csokoládé burokba zárt narancsos vaníliakrém és olasz mering várja.

A Dobos bonbon hű marad a klasszikushoz: a vajas krém mellé apró darabokban belekerült az a jellegzetes roppanó karamellréteg is, ami a torta tetejének védjegye.

Az egyik legizgalmasabb tétel azonban vitathatatlanul a kókuszkocka. Aty ragaszkodott hozzá, hogy a bonbon belsejében egy valódi, mini kókuszkocka rejtőzzön, amit kókuszreszelékes ganache ölel körbe.

A doboz tartalma:

Dubai csoki (tejcsokoládé burokban)

Mákos guba (fehércsokoládé burokban)

Madártej (fehércsokoládé burokban)

Szilvás gombóc (fehércsokoládé burokban)

Almás pite (fehércsokoládé burokban)

Zserbó (tejcsokoládé burokban)

Eszterházy (fehércsokoládé burokban)

Kókuszkocka (tejcsokoládé burokban)

Dobos (tejcsokoládé burokban)

Ára: 6190 Ft

Mi is megkóstoltuk a válogatást, és bátran állíthatjuk: nincs benne olyan darab, ami ne lenne textúrájában és ízében is lenyűgöző. Hogy kinek melyik lesz a kedvence, az tényleg csak azon múlik, melyik hazai desszert áll legközelebb a szívéhez.

Szubjektív véleményünk szerint a kókuszkocka bonbon változata talán még az eredeti süteményt is túlszárnyalja!

Megnyílt a JD Cukrászda

A JD & Dobai Aty Bonbon Box megrendelhető Jakabfi Dávid webshopján keresztül. Fontos azonban tudni, hogy ezek a finomságok kézzel készülnek, így ha ajándékba adnánk, érdemes időben, jó előre leadni a rendelést, hiszen a készítésüknek van egy bizonyos átfutási ideje.

Aki pedig élőben is megkóstolná Dávid egyéb remekműveit, annak van egy jó hírünk: Nagykanizsán, a Jakabkúti utcában végre megnyitotta kapuit a JD Cukrászda.

A korábbi műhely udvara egy modern, minden igényt kielégítő cukrászdává nőtte ki magát, ahol télen is kényelmesen leülhetnek a vendégek, nyáron pedig a hatalmas, játszótérrel bővített kerthelyiség akár 110 fő befogadására is alkalmas. A pultban a híres bonbonok mellett megtalálhatóak a realisztikus gyümölcsdesszertek, a különleges piskótatekercsek, és a hatalmas, 800 grammos XXL dubaji csokoládé is.

Ez a kollaboráció és az új üzlet is bizonyítja: a magyar cukrászat él és virul, ha ilyen kreatív energiák találkoznak. Érdemes megkóstolni, mert ez a kilenc bonbon nemcsak édesség, hanem egy-egy apró, ehető műalkotás.

Webshop: www.webshop-jakabfidavid.com

JD Cukrászda
Cím: Nagykanizsa, Jakabkúti utca 5.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk