Vitézy Dávid a MÁV-ot bírálta, majd bocsánatot kért a tegnapi fennakadásokért
Tegnap este a hatalmas szél fát döntött a vágányokra, majd elszakította a felsővezetéket a Velencei-tó vonalán.
A közlekedésért felelős államtitkár, Vitézy Dávid keményen bírálta a MÁV működési rendszerét, miután a tegnap este folyamán a viharos szél több órás fennakadásokat okozott a Velencei-tónál.
"Ha az ország egyik legforgalmasabb vasúti fővonalát órákra le kell zárni, az sosem lesz fájdalommentes, mindig lesz bizonytalanság, várakozás, bosszankodás. De egy ekkora rendszerben azonnal képesnek kell lennünk arra, hogy megszervezzük az utasok tájékoztatását, az autóbuszos pótlást és legalább a vonatok közlekedését azokon a szakaszokon, ahol nincs zavar"
- írja Facebook-bejegyzésében Vitézy, aki elnézést is kért mindenkitől, aki a tegnapi és a helyreállítás miatt még a mai napra is áthúzódó zavar következményei érintettek. Ezt követően elismerte a MÁV hiányosságait és problémáit:
"Azt látjuk és a tegnapi nap is sajnos ezt bizonyította: alapjaiban kell újjáépíteni a MÁV működési folyamatait az ilyen, fővonalakat érintő nagyobb zavarok esetére. Nyilván egyedi emberi hibák is előfordulnak, de a probléma annyira rendszerszintű, hogy az okokat nem itt kell keresni. A teljes folyamatszabályozást, a felelősségi köröket, a működési logikát kell újratervezni és hozzáigazítani a 21. század technológiai lehetőségeihez és utaselvárásaihoz. Sok lépés történt az elmúlt években (például a MÁVINFORM Facebook-oldal létrejötte), de messze nem elégséges."
Hozzátette, a megoldáson már dolgoznak, ugyanis a MÁV júniusban kinevezett új elnök-vezérigazgatójával már a nyár első néhány jelentősebb vasúti forgalmi zavarának tapasztalatai nyomán elkezdték a zavarkezelési folyamatok teljes átvilágítását. A Kormány döntése alapján 2023-tól a Technológiai és Ipari Minisztérium létrehozza az országos közlekedésszervezőt, melynek egyik fő feladata lesz az utastájékoztatási és forgalmi folyamatok új alapokra helyezése országosan.