UTAZZ
A Rovatból

Egy esőkabátos, magyar turistalány kint, egy fiatal, brit arisztokrata bent – három úti pillanat, ami megváltoztatta az életem

Hihetetlen, személyes sztorik arról, hogy utazz, utazz, utazz, mert más ember leszel. És persze lélegzetelállító fotók.


Életem legszebb útiélményeinek semmi köze a kötelező helyi turistalátványosságokhoz. Az utazás épp azért fantasztikus dolog, mert sosem tudhatod, mi találja el úgy a szíved, hogy az valóban átformál benned sok mindent. Íme az én kis listám.

1. A fülemet súrolta egy kapualjba kiteregetett alsógatya, egy kölök eltalált egy focilabdával

Aki látta "A nagy kékség" című filmet (Luc Besson rendezte, nem is film, inkább egy vallás), megérti, miért akartam mindenáron eljutni Taorminába. Bakancslistás...lett volna, ha nem lenne még korai feldobni a bakancsot. Szóval nagy álom volt, és pár éve tető alá is hoztam. Hosszú-víkend Szicíliában. Havas-holdbéli séta az Etnán (tényleg olyan, mint egy másik bolygó), nyüzsgő Palermo, tele kisrobogós, Gucci napszemüveges macsóval (mi csak szervdonoroknak hívtuk őket a vezetési stílusuk miatt), rikító leanderbokrok, kagylós spagetti, és aztán végre Taormina.

Tudni kell, hogy az a városka Szicília Szentendréje, turistáknak kigiccselt ékszerdoboz. Egy Verdi opera díszletét is lekörözi. De engem nem ez érdekelt. Elszakadtam a többiektől - máig nem értik - szkippeltem az ókori színházat meg a cuki bevásárlóutcát, és addig bolyongtam sikátorról sikátorra, míg végül kilyukadtam egy koszlott kis utca végén. Valahol kiabáltak, a fülemet súrolta egy kapualjba kiteregetett alsógatya (komolyan), egy kölök eltalált egy focilabdával (szkúzi szinyorina), de belefért. A városnak tulajdonképp itt volt vége.

Alattam citromfák, sziklák - Taormina hegyre épült - és a végtelen tenger. A Nagy Kékség, szó szerint, ahogy a filmben láttam. A filmben, aminek a végén a fiatal szabadmerüléses búvár egyedül lebukik a víz több száz méteres sötétjébe, és a merülősínt elengedve egy delfin után úszik. Bele a semmibe, palack nélkül, a biztos halálba. Ezt akartam ott megérteni, a kopott sikátorban.

Taormina, Szicília

Mi olyan vonzó ebben a vibráló kék végtelenségben, ami - ha nem is ilyen művészi tragikummal - de a földlakók legalább kétharmadát megrészegíti? Mi a tenger titka? Nem értettem meg, de ez már nem is volt fontos. Csak ültem, szememet vakította a nap meg az azúr csillámok, aztán úgy álltam fel, hogy végülis a végére jártam a dolognak.

Láttam a tengert Taormina csúcsairól, éreztem a citromfák sóval kevert illatát, és ha akartam, ha nem, pár pillanatra megérintett a világ egyik legnagyobb misztériuma.

Engem soha nem fog úgy megszédíteni, mint Luc Bessont, de nem baj. Majd megszédít más.

2. Bézs-barna kockás kasmírmellények, tweed nadrágok, puha krémszín golfsapkák

Tegyük félre az osztályharcot, ennek a sztorinak mégis lesz hozzá köze. Néhány éve egy kedves barátnőmmel, egy szintén kedves barátnőmnél töltöttünk pár napot Oxfordshire-ban. A nagy hírű Oxfordot persze nem lehetett kihagyni, végig is szántottunk rajta, tetszett is - különösen egy szabadtéri Szentivánéji álom színelőadás maradt meg bennem, ahol a színészek a fákról ugrándoztak le a fűben dekkoló, csepegő esőben is szép számú közönség elé.

De nem ez a lényeg. Mivel nyári szünet volt, a legendás, szigorúan zárt, bentlakásos college-ok belső kerengőibe és lélegzetelállító parkjaiba kivételesen bebocsátást nyerhettünk. Már órák óta kóboroltunk a vörös téglafalas, harsogóan zöld angolkertek labirintusában, amikor elszakadtam a többiektől. Nem tudom, hogyan keveredtem át egy privát rezidenciához, mindenesetre egyszer csak ott álltam egy vascirádás, félig nyitott kapu előtt, és véletlenül belestem. Egy másik univerzumba, és ez most nem csak metafora.

Oxford, Anglia

A pázsit olyan volt, mint egy viktoriánus korabeli filmben, egy fehér kavicsos kis szigeten kovácsoltvas teázó-asztal, rajta porcelán, limonádéskancsó, torták. A füvön három fiatal - két fiú és egy lány, alig húsz évesek - a golfütőiket próbálgatták. Bézs-barna kockás kasmírmellények, tweed nadrágok, puha krémszín golfsapkák. Csendben voltak, csak az ütők suhogtak. Aztán az egyik mondott valamit, felnevetett, és szórakozottan hátranézett, épp felém. Találkozott a tekintetünk.

Egy esőkabátos, magyar turistalány kint, és egy fiatal brit arisztokrata bent. Olyan valószínűtlen élmény volt. Ritkán hiszem azt, hogy valami örökre elérhetetlen számomra....de akkor azt a rácsos kapu mögötti jelenetet annak éreztem.

És valljuk be - az is. Nem mintha baj lenne. Szeretem az esőkabátos életemet. Mégis fura volt néhány másodpercig a bőrömön érezni, hogy ahova születsz, az bizony nagyon nem mindegy, és a világ - bármilyen multikultinak, mobilisnak és virtuálisan sokszínűnek tűnik is - azért csak egy bizonyos szintig átjárható.

3. Fogatlan száját mosolyra húzta, és minden nap adott egy szál rózsát

Ha gyerekkoromban valaki azt mondja, hogy huszonévesen eljutok Washingtonba, és a legjobb barátom egy néger (bocsánat, afro-amerikai) virágárus lesz, valószínűleg kiröhögöm. Pedig szó szerint így történt. Egyetemi ösztöndíjjal pár hónapot Amerikában töltöttem, és bár rengeteg koleszos haverom is volt, a legszebb emlékem Sammy, a washingtoni metró Dupont Circle nevű megállójánál dekkoló "illegális" virágárus maradt. Egy szakadt takaróra teregette ki a - kétes eredetű, ám szép és kreatív csokrokba kötött - virágait. És amikor meglátott engem, fogatlan száját mosolyra húzta, és adott egy szál rózsát. Minden nap, mikor, milyet.

A képen nem Sammy van - őt sajnos nem fotóztam le - de a közelben táborozó utcazenészeket igen

Próbáltam beszélgetni vele, de aki hallotta már a "Black Englisht", vagyis a feketék által beszélt amerikai angolt, az tudja, hogy felsőfokú nyelvvizsgával is teljesen lehetetlen megérteni. Így többnyire hümmögtünk meg vigyorogtunk, kézzel-lábbal hadováltunk. Ő is érezte az akcentusomat, kérdezte, honnan jöttem, mondtam, hogy Európából, mire ő: "Á, Párizs!" (Amerikában általános vélekedés, hogy Európa KIZÁRÓLAG Párizst jelenti). Kedveltem őt, vártam, hogy naponta lássam, bár időnként egy-egy hétre eltűnt (állítólag bevitték a sittre, mert volt egy kis területi vitája más önjelölt virágárusokkal, ami tettlegességig fajult), de aztán mindig újra előkerült.

Mielőtt hazarepültem, szóltam neki, hogy holnap jövök utoljára. És ekkor jött a meglepetés: másnap elhozta a feleségét, bemutatta - az asszony is fogatlan volt, olyan aranyosak voltak együtt - és kaptam tőlük egy csokor rózsát meg egy plüssmacit. Így, visszaemlékezve már tudom, hogy amire Oxfordban rádöbbentem, az talán mégsem teljesen igaz. Tényleg nagyon nem mindegy, hova születünk, de a világ - bármilyen multikultinak, sokszínűnek tűnik is - azért mégis csak átjárható.

Emberséggel, amit például Sammytől kaptam. Semmi mással.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Új szabályok az olasz strandokon: erre figyeljen, aki idén nyáron odautazik
A magyarok által is kedvelt Bibionéban és Jesolóban a zsúfoltság csökkentése a cél, ezért megnövelték a napernyők közötti távolságot. A változásokkal párhuzamosan az árak is emelkedtek: egy heti bérlet egy napernyővel és két nyugággyal átlagosan 225 euróba kerül.


Több tenger, kevesebb napernyő: Olaszország északkeleti tengerpartjain a minőségi szolgáltatás erősítése érdekében csökkentették a napernyők számát, ezzel több teret biztosítva a strandolóknak. Veneto tartományban a korábbi háromszor két méteres helyett már négyszer négy méteres területet biztosítanak napernyőnként – jelentette a La Repubblica című napilap kedden, az MTI híre alapján.

A változás Jesolóban a leglátványosabb, ahol a helyi sajtó szerint jelenleg nagyjából 45 ezer napernyő van a parton, de a cél a 30 ezres szám elérése, amint a 4×4 méteres helykiosztás általánossá válik.

A magyar turisták által szintén látogatott Bibionéban az idei jelszó: „kevesebb napernyő, több szolgáltatás”.

Nemcsak északon, hanem Szardínia délkeleti csücskében, a Punta Molentis strandján is korlátozásokat vezettek be. Itt kizárólag gyerekek és hatvanöt év felettiek számára lehet napernyőt kinyitni, és tilos az árnyékoló kendők kifeszítése is. A belépést fizetőssé tették, fejenként tíz eurót kell fizetni. A természetes oázisnak minősített területen – ahol 2025 júliusában tűzvész pusztított – október végéig egyszerre csak 150 személy tartózkodhat a parton.

A közeli parkolóba hetven járművet engednek be. Ha a strandolók hajóval érkeznek, közülük is csak száz főt engednek partra, fejenként legfeljebb egy órára. A jegyek beszedését és a forgalom ellenőrzését az önkormányzat külön cégre bízta.

A drágulás ellen a Genova melletti Chiavariban próbálnak tenni, ahol a városvezetés napi öt euróban szabta meg a nyugágyak, napernyők és strandszékek darabonkénti napi díját, ennél többet nem kérhetnek el értük. Erre szükség is lehet, mivel az Altroconsumo fogyasztóvédő egyesület felmérése szerint az utóbbi öt évben 24 százalékkal drágultak az olaszországi strandok. Tavaly nyárhoz képest hat százalékkal, de van, ahol a 2025-ös árakhoz képest a tizenhat százalékot is elérte az emelés.

Egy hét strandolás, egy napernyővel és két napággyal számolva, átlagosan 225 euróba, vagyis mai árfolyamon 80 ezer forintba kerül.

A fogyasztóvédők szerint Alassio a legdrágábbak között van, míg a magyarok körében is népszerű Lignano Sabbiadoro a legolcsóbbak közé tartozik.

Veneto partjain a 4×4 méteres „helypálcák” bevezetése nem a semmiből érkezett: a helyi lapok tavasz végétől írtak az átállásról. A cél a zsúfoltság mérséklése és a minőségi élmény erősítése a legkeresettebb szakaszokon. A kevesebb napernyő és a több hely egyúttal a szolgáltatások díjainak emelkedését is magával hozta több településen.

A természetvédelmi és közrendészeti megfontolások ugyancsak erősödnek. Szardínián a 2025-ös tűzvész után a Punta Molentis környékén idén nyárra belépődíjjal és szigorú létszámkorlátokkal próbálják óvni a sérülékeny partszakaszt. Liguriában ezzel párhuzamosan a chiavari ársapka a drágulás társadalmi hatásait tompítaná. Az Altroconsumo mérései pedig jelzik, hogy az elmúlt fél évtized tartós áremelkedése után is további drágulás jöhet – mindez együtt magyarázza, miért vált idén kulcskérdéssé a férőhely, az ár és a minőség egyensúlya az olasz tengerpartokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk