HÍREK
A Rovatból

Több százan fürödtek a hévízi gyógytóban a hétvégén

A még véget nem ért koronavírus-járvány ellenére teljes volt a lehetséges kihasználtság a zalai üdülővárosban.
MTI / Fotó: Wikipédia - szmo.hu
2020. május 11.



Hévíz újranyitott, a hétvégén már több százan fürödtek a gyógytóban, a magánszállások már belföldi vendégeket is fogadtak - közölte a város polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján.

Papp Gábor (Fidesz-KDNP) azt mondta:

az egy hete érvényben lévő lazításoknak köszönhetően szombaton megnyitott a hévízi tófürdő, ahová több százan - túlnyomó többségében belföldiek - váltottak jegyet az elmúlt két napban.

Egyelőre csak a tóban lehet fürdeni, az egészségügyi biztonsági szabályok betartása érdekében egyszerre legfeljebb 750 vendéget fogadnak. A látogatóknak csak minden ötödik öltözőszekrényt adják ki, hogy meglegyen az előírt védőtávolság, de már vannak kozmetikai kezelések, masszázs és más szolgáltatások is, a súlyfürdő azonban még nem működik, mert a fedett terület nem nyitott ki - jelezte a polgármester.

Fotó: MTI/Varga György

Kifejtette, hogy a veszélyhelyzet ellenére nem álltak le a városi fejlesztések. Hamarosan befejeződik a Festetics sétány felújítása, bővítik a közterületi kamerák rendszerét, s miközben várhatóan év végéig ingyenes marad a városban is a parkolás, közben új, korszerűbb parkolási rendszer elemeit építik ki a városban.

H. Horváth Orsolya, polgármesteri főtanácsadó a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy

a hévízi szálláshelyek közül leggyorsabban a szobakiadók reagáltak a megnyitás lehetőségére, a hétvégén már meg is jelentek az első belföldi vendégek.

A szállodák többsége május közepétől pünkösdig tervezi az újranyitást, de legkésőbb június közepéig szinte mindegyik üzemel majd, betartva a Magyar Turisztikai Ügynökség koronavírus-kézikönyvében megfogalmazott elvárásokat.

Kiemelte, hogy az egészségturizmus miatt a hévízi szállodák és szolgáltatók eddig is szinte kórházi higiéniai körülményeket biztosítottak, amit most még tovább erősítenek. A turisztikai szakember elmondta:

a város idegenforgalmi szervezete az elmúlt héten készített 4500 ember bevonásával online felmérést, amiből az derült ki, hogy a Hévízre utazni szándékozó turisták közel 90 százaléka akár azonnal elindulna, mert igényli a fürdőkúrákat, az egészségügyi szolgáltatásokat. Mindez azt bizonyíthatja, hogy az egészségturizmus krízisálló ágazat maradhat.

Papp Gábor polgármester ehhez hozzátette, hogy az utazást tervezők 68 százaléka már május végén, június elején szeretne Hévízen pihenni. Az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy a külföldi vendégek részéről is mutatkozik már érdeklődés, így elsősorban a közeli országokból - cseh, szlovák, szlovén és német vendégek -, illetve Oroszországból utaznának legtöbben, de ezt elsősorban a saját országuk előírásai teszik majd lehetővé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A gödi akkugyárról az eddigieknél is súlyosabb információkat fogunk nyilvánosságra hozni
Fillérekből kampányol a TISZA Párt, Orbán Viktoron nőni fog a nyomás, hogy kiálljon ellene egy vitára, bizonyítékokat kapnak kormánytagok magánéletéről is, és különös álma volt a kormányfőről – sok minden más mellett ezekről beszélt Magyar Péter egy hétfői interjúban.


Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje a Telexnek adott élő interjút, ahol a kampányról, a személyét érintő támadásokról és a párt kormányprogramjáról is beszélt.

A beszélgetés elején arról kérdezték, miért nevezték meg mégis miniszterelnök-jelöltnek, noha korábban arról beszélt, hogy a magyar alkotmányos rendszer nem ismeri ezt a fogalmat.

Magyar szerint továbbra is tartja ezt az álláspontját, de listavezetőként úgy látja, a választók számára így egyértelműbb a helyzet. Szerinte a politika ma már leginkább személyekről szól, és ezzel világossá teszik, ki áll kivel szemben. „Nyilván az akkor lenne igazán egyértelmű, hogyha a leköszönő miniszterelnök 20 év után összeszedné a bátorságát és kiállna egy nyílt, egyenes vitára” – tette hozzá, megjegyezve, hogy szerinte a választás egy népszavazás lesz Orbán Viktor rendszeréről.

A miniszterelnök-jelölti vitával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy egy demokráciában ennek evidensnek kellene lennie. Állítása szerint ahogy közeledik a választás napja, úgy fog nőni a nyomás Orbán Viktoron, nemcsak kívülről, hanem a saját politikai közösségén belül is, hogy kiálljon ellene.

Úgy véli, a miniszterelnöknek nincsenek eredményei, ezért nem túl jó eséllyel lépne be egy ilyen vitába, mert elszokott a valódi kérdésektől.

Magyar Péter beszélt arról is, hogy két éve még „viccnek is rossznak” tartotta, hogy politikai pályára lépjen, de azóta sokat tanult, rengeteg emberrel találkozott, és elfogadta a kollégái felkérését. „Kész vagyok, és azt hiszem, hogy van felelősségem, és ezt a felelősséget én vállalom, és addig viszem, amíg tudom” – jelentette ki.

A kampány finanszírozásával kapcsolatban elmondta, hogy a korábban emlegetett 10-20 milliárd forint helyett csupán annak töredéke, pár százmillió forint áll a rendelkezésükre. Ebből puritán, egyszerű és olcsó kampányt terveznek, óriásplakátjaik és mesterséges intelligenciával készített videóik sem lesznek.

A jelöltjeikről kisebb plakátokat helyeznek ki ingyenes felületeken, de leginkább a személyes találkozókra és az 50 ezer fős önkéntes hálózatukra építenek. „Az a TISZA egyik alapja, az a DNS-e, hogy mi találkozunk az emberekkel. Nem csak én, hanem az egyéni jelöltjeink, a szakértőink, az önkénteseink” – mondta.

Magyar Péter szerint a választási erőviszonyok hónapok óta a kétharmados felhatalmazás küszöbén billegnek, és a céljuk ennek elérése, mert a bebetonozott hatalmi struktúrában így könnyebb lenne kormányozni. Ugyanakkor hozzátette, nem élnének vissza a kétharmaddal, és egy Tisza-frakció vezetése nehéz feladat lesz, mert „ott nem szavazógombok fognak ülni, mint a Fideszben”.

Állítása szerint a szombati ajánlásgyűjtés megmutatta, hogy a Fidesz kampánya már az elején összeomlott, mert sokszorosát hozták a kormánypárt számainak. Azt is elmondta, hogy bár nem minden körzetben mérnek, de mások méréseiből és a Fidesztől kiszivárgott adatokból úgy látja, a legtöbb helyen behozható távolságban vannak.

Arra számít, hogy a Fidesz a jelöltállítási határidő lejárta után „egészen elképesztően gusztustalan, aljas, hazug támadásokat” fog indítani a jelöltjeik ellen, hogy lelkileg megtörje őket. Személyes tapasztalataival igyekszik felkészíteni őket ezekre a helyzetekre.

„Azt mondtam nekik, hogy akármilyen személyes támadást kapnak, akármilyen AI videót hoznak ki róluk (...) nem fog sikerülni. Mert megyünk előre, találkozunk az emberekkel” – fogalmazott.

Az interjúban szóba került a magánéletét érintő zsarolási ügy és a kompromittáló felvételek lehetősége is. Magyar Péter szerint a kormányoldal már most is aljas módszereket alkalmaz, de ő nem fog lesüllyedni az ő szintjükre.

Azt állította, a gödi akkumulátorgyárral kapcsolatban az eddigieknél is súlyosabb információkat fognak nyilvánosságra hozni, tanúkkal és felvételekkel. Ugyanakkor hangsúlyozta: „Sőt, nem árulok el zsákbamacskát, bizonyítékot kapunk kormánytagok magánéletéről is. De az a különbség kettőnk között, hogy mi ezt sosem fogjuk használni.”

A "zsarolóvideóval" kapcsolatban úgy fogalmazott, talán még „vágják, alakítják”, de az embereket nem ez érdekli. A zsarolás és Vogel Evelinnel való kapcsolata közti ellentmondást firtató kérdésre azt válaszolta, a történtekből levonta a tanulságot: „a felmelegítve csak a töltött káposzta jó”. Elismerte, hogy hibázott, de szerinte a történtek egy előre megtervezett „kompromat” részei voltak, amit ő akkor nem ismert fel.

A kábítószer-fogyasztással kapcsolatos vádakra reagálva kijelentette, soha nem fogyasztott kábítószert, és nem is fog előkerülni ilyen felvétel. Hozzátette, neki van egyedül negatív drogtesztje a politikusok között.

„Szívesen elmegyek nyilvánosan drogtesztre akármelyik kormánytaggal. Akár az összessel, Deutsch Tamással is. Csak akkor hozzuk egyszerre nyilvánosságra a teszteket”

– mondta.

A kormányprogramjukról szólva elmondta, több területen – így az oktatás, igazságügy és belügy területén – még nem mutatták be a kiemelt szakértőjüket, de erre a következő 48 napban sor kerül. Az oktatást nemzetstratégiai jelentőségű kérdésnek tartja, ahol a miniszternek vétójoga is lehetne. A klímaváltozást a biodiverzitás csökkenésével és a természeti értékek pusztulásával együtt kezeli, és egy olyan környezetvédelmi minisztériumot hoznának létre, amely komplexen foglalkozik a vízüggyel, az állatvédelemmel és a zöld átállással is. Gajdos Lászlót, a Nyíregyházi Állatpark igazgatóját lehetséges miniszternek nevezte a területen.

Magyar Péter ígéretet tett az ügynökakták teljes nyilvánosságra hozatalára, mert szerinte ez a társadalom jogos elvárása, és azért is fontos, mert jelenleg „ezzel rengeteg embert lehet zsarolni”.

A gazdaságpolitikáról szólva a KKV-szektor megerősítését nevezte a legfontosabbnak a multinacionális cégekre épülő „összeszerelő üzem” helyett. Egy Tisza-kormány alatt átalakítanák a közbeszerzési rendszert, hogy a kisebb, helyi vállalkozások is esélyt kapjanak. Szerinte a jelenlegi rendszerben a „neres gigavállalatok, ezek a strómancégek lefölözik a pénzt”, míg a tényleges munkát végző alvállalkozók alig kapják meg a pénzüket.

Az „Út a börtönbe” programmal kapcsolatban kifejtette, hogy ez inkább egy „brand”, amely magában foglalja az Európai Ügyészséghez való csatlakozást és az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítását.

„Nem látok ellentmondást abban, hogy visszaadjuk az igazságszolgáltatás függetlenségét (...) és abban, hogy akik bűncselekményt követtek el, azok börtönbe kerülnek, és megkapják méltó jutalmukat” – jelentette ki.

Az MNB-botránnyal kapcsolatban azt állította, tudomása szerint azért nem történt letartóztatás, mert a „Matolcsy-klán és az Orbán-Tiborcz kör megállapodtak”, és a vagyon egy részét átjátszották.

A hatalomátadás békés lebonyolításával kapcsolatban azt mondta, a Fidesz korábban, ha szorosnak érezte a versenyt, egyeztetett az óellenzékkel az „érinthetetlenekről”, de most ilyen nincs. „Pontosan tudják, hogy a TISZA nem úgy működik, mint az óellenzék. Pontosan tudják, hogy mi nem szatellitpárt vagyunk, hanem itt nemcsak egy kormányváltás, hanem egy rendszerváltás is lesz” – fogalmazott.

Az interjú végén elmesélte, hogy volt egy álma, amelyben Orbán Viktor elismeri a vereségét és Gulyás Gergelyen keresztül gratulál neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Toroczkai a felszámoló maffiában történő érintettséggel és egy gyanús lakásüggyel vádolja a Fideszt és Magyar Pétert
„Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni. Üzenem Magyar Péternek, hogy ez még csak a kezdet volt” - mondta Toroczkai László, aki egy győri választási gyűlésen beszélt a szerinte Rogán Antalhoz és Tiborcz Istvánhoz is köthető hálózatról. Felszólította Magyar Pétert, hozza nyilvánosságra a lakásának szerződését.


Meta-cenzúráról és a Fideszt, valamint a Tiszát is érintő korrupciós vádakról beszélt a Mi Hazánk elnöke vasárnap este Győrben tartott választási gyűlésén. A zsúfolásig megtelt étteremben Toroczkai László arról is szót ejtett, hogy nehezen találnak helyszínt a rendezvényeikhez, mert sokszor nem hajlandók nekik bérbe adni termet – írta a 24.hu.

„Nemcsak a virtuális, de a valóságos térből is ki akarnak tiltani, brutális mértékben próbálnak elhallgattatni minket” – fogalmazott Toroczkai, aki szerint ő az „egyetlen pártelnök, akit veszélyes személynek nyilvánított a Meta”, ezért nem lehet saját Facebook-oldala. A pártelnök a Médiahatóság nyilvántartására hivatkozva azt is közölte:

a két legnagyobb kereskedelmi csatornán a Mi Hazánk megjelenése „egyenlő a nullával”. Toroczkai szerint a Facebook nyolcmillió hazai felhasználójával mindent ural, és „aki nincs a virtuális valóságban, az nincs”.

Ezután a „végrehajtó maffia” mellett a „felszámoló maffiáról” beszélt, megismételve, hogy a korábbi 130 felszámoló cégből 90 maradhatott, „ezek pedig szinte mind Jellinek Dániel, Tiborcz István, Rogán Antal, Mészáros Lőrinc és kisebb részt Seszták Miklós környezetéhez tartoznak.”

Konkrét vádat fogalmazott meg Magyar Péterrel szemben is: „részt követelt magának ebből az egészből.”

Egy ismeretlen forrásra hivatkozva azt állította, hogy mindez még „2020–2021-ben zajlott le” amikor az ügyletet „Gulyás Gergelyre bízták” és legjobb barátja - Magyar Péter - szeretett volna egy szeletet.

Azt is állította, hogy egy Jellinek Dánielhez kötődő cég piaci ár fölött vásárolta meg Magyar Péter V. kerületi, Károlyi-kerti lakását, és arra szólította fel a Tisza Párt elnökét, hogy hozza nyilvánosságra az adásvételi szerződést.

„Ez még semmi, sokkal durvább lesz, amit ezután fogok mutatni. Üzenem Magyar Péternek, hogy ez még csak a kezdet volt”

– tette hozzá.

Toroczkai emlékeztetett, hogy a végrehajtó maffia ügyében tett feljelentése kapcsán nyomozás folyik.

„Két miniszterről tudok, akik a végrehajtó maffiában érintettek voltak. Készüljenek rá, hogy jön a második miniszter. Meg kell tisztítani a közéletet a fideszes és a tiszás korrupciótól is”

– fogalmazott.

Példaként hozta fel a Pest Vármegyei Közgyűlés esetét, ahová a kormány a Samsung többmilliárdos adóbevételét irányította. A 2020-as kormányrendelettel létrehozott „gödi különleges gazdasági övezet” a megyei önkormányzathoz terelte az iparűzési adót. Toroczkai szerint a pénzt „lenyúlták és eltüntették álcivil szervezeteken keresztül”, de miután a Mi Hazánk bekerült a testületbe, ahol 2024 őszén a Fidesz elvesztette a többségét, megakadályozták a „korrupciós mechanizmust”. „Ezért mit csinált a kormány? Visszavette magához ezt a pénzt, tehát most a nagy közösben tüntetik el. De Pest vármegyét megtisztítottuk” – mondta.

A gazdaságpolitikát bírálva a Samsung 133 milliárdos állami támogatását kritizálta, miközben szerinte „tűnik el a magyarság”, és a futárcégek tudatosan „cserélik le a magyar futárokat külföldiekre”. Beszélt a „duguláselhárító maffiáról” is, amely szerinte „érdi és szigetszentmiklósi, etnikai alapon szerveződő” bűnözői csoportokhoz köthető.

Arra a kérdésre, hogy egy szoros választási eredmény esetén melyik pártot segítenék kormányra, a Mi Hazánk elnöke azt mondta, a választási rendszer miatt ennek kicsi a valószínűsége.

„Ha mégis így alakulna, akkor pokollá tesszük a pártelnökök és frakcióvezetők életét” – fogalmazott, hozzátéve, hogy minden törvényjavaslathoz szükség lesz a szavazataikra. Jelezte, hogy vannak ügyek, amelyekben a Fidesszel (pl. készpénzvédelem), másokban a Tiszával (végrehajtó maffia ügye) értenek egyet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a választás előtti utolsó felszólalásában kérte az Országgyűlést, hogy tartsa kívül Magyarországot a háborúból
„Ez óriási felelőtlenség, sőt egyenesen istenkísértés” - fogalmazott a kormányfő az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatásról. Bejelentette, amíg nincs olaj a Barátság-vezetéken, addig a magyar kormány minden Ukrajnával kapcsolatos kérdésben vétózni fog.


Minden Ukrajnával kapcsolatos uniós döntést blokkol a kormány, amíg Kijev újra nem indítja a Barátság kőolajvezetéket – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a választás előtti utolsó parlamenti ülésszak február 23-i nyitónapján. A kormányfő az ukránok lépését „nyílt politikai zsarolásnak” nevezte, és kijelentette, hogy „Brüsszel a tagállam Magyarország helyett az unión kívüli Ukrajna oldalára állt” – írta a HVG.

A Barátság kőolajvezeték déli ágán január 27. óta áll a szállítás. Míg a magyar kormány az ukránok szándékos nyomásgyakorlásáról beszél, több nemzetközi forrás szerint a leállást egy orosz támadás okozta, amely megrongálta a vezeték ukrajnai infrastruktúráját. A kieső szállítások miatt Magyarország és Szlovákia is felfüggesztette a dízel exportját Ukrajna felé, a magyar kormány pedig 250 ezer tonna nyersolajat szabadított fel a stratégiai készletből az ellátás biztosítására. Az Európai Bizottság szerint az ellátásbiztonság nem forog veszélyben.

Orbán Viktor beszédében a rezsicsökkentés fenntarthatóságát is az orosz energiaellátáshoz kötötte,

és arról beszélt, hogy: „Brüsszel szövetségre lépett az ukránokkal, de amíg nemzeti kormány van, nem tudják végrehajtani a tervüket: nem válunk le az orosz energiahordozókról, nem fizetünk Ukrajnának és nem támogatjuk a háborút sem!”

A külpolitikai üzenetek mellett a kormányfő a belpolitikai intézkedéseket is sorra vette. Beszámolt a rendkívüli hóhelyzet miatti 10 milliárd forintos védekezési költségről, és megemlítette a januári „rezsistopot”, amelynek keretében az állam a költségek 30 százalékát átvállalta.

A kormányfő felsorolta, hogy idén még több édesanya válik szja-mentessé, a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nőtt, valamint kifizették a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi első részletét. Sikeresnek nevezte a 25 ezer szerződéssel futó 3 százalékos lakáshitel-programot, és béremelést ígért többek között az igazságügyi, oktatási, kulturális és vízügyi ágazatban dolgozóknak. Kifizették a 6 havi fegyverpénzt is, elindult a vendéglátóipari akcióterv, és folytatódik az árrésstop.

A miniszterelnök élesen bírálta az EU „háborús stratégiáját”, amely szerinte téves, mert Oroszország még évekig képes működtetni a hadigépezetét.

A kormány elutasítja a Brüsszel által Ukrajnának szánt további pénzügyi támogatást, mert Orbán szerint

„ez óriási felelőtlenség, sőt egyenesen istenkísértés.”

Beszéde végén arra kérte az Országgyűlést, hogy támogassa a kormányt abban, hogy Magyarország kívül maradhasson a háborúból, utalva a Fidesz által benyújtott határozati javaslatra, amelyet a HVG a „választásokra hangoló fideszes hecckampány” részének nevezett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Magyar katonákat küldenének Ukrajnába, Brüsszel pedig összejátszik Kijevvel az olajblokádban
A külgyi tárca vezetője szerint egy luxemburgi miniszter ártatlan kérdése buktatta le az ukránokat, mire az uniós főképviselő magyar katonák küldését javasolta. A kormány válaszul vétózza a szankciókat és a segélyt.


Két sokkoló dolog is kiderült a brüsszeli külügyminiszteri tanácsülésen Szijjártó Péter szerint. A külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az egyik meglepő fejlemény, hogy Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője magyar és szlovák katonákat küldene Ukrajnába.

„Kaja Kallas azt akarja, hogy magyar és szlovák katonák menjenek Ukrajnába”

– jelentette ki a tárcavezető egy Facebook-sajtótájékoztatóban.

A másik sokkoló felfedezés szerinte az, hogy „Ukrajna tényleg valóban összejátszik Brüsszel-lel, tényleg valóban összejátszik a von der Leyen vezette európai bizottsággal az olaj szállítások blokkolása tekintetében.”

Szijjártó szerint ez a hétfői napon végérvényesen bebizonyosodott. A miniszter négy pontban foglalta össze a tanácskozás tanulságait:

az európaiak hosszú háborúra készülnek, katonákat akarnak küldeni Ukrajnába, az eddigieknél is jóval több pénzt adnának Kijevnek, Ukrajna uniós tagságát pedig már eldöntött tényként kezelik.

A pénzügyi támogatások kapcsán elmondta, a korábban eldöntött, de Magyarország által blokkolt 90 milliárd euró csupán egy részét fedezi az ukrán igényeknek. Az ukrán külügyminiszter arról beszélt, hogy csak a hadsereg működtetésére 155 milliárd euróra lenne szükségük idén.

Szijjártó egy konkrét esettel támasztotta alá az ukránok és az Európai Bizottság közötti összjátékot. Elmesélte, hogy miután az ukrán külügyminiszter videón „szabotázzsal vádolt” és „abszurd inzultusokat” intézett Magyarország ellen,

a luxemburgi kollégája jóindulatúan megkérdezte, hogy magyar és szlovák szakértők a helyszínen megvizsgálhatnák-e a Barátság kőolajvezeték állapotát. „Mire óriási zavarodottság keletkezett az ukrán oldalon” – idézte fel a miniszter. Ahelyett, hogy igent mondtak volna, az ukrán fél „zavarodott hümmögésbe, őzésbe kezdett”, és végül azt tudta kinyögni, hogy majd utánanéz a lehetőségnek.

Szijjártó szerint ez a „totál lelepleződés” bizonyítja, hogy az ukránok hazudnak a vezeték állapotáról. Ekkor jött Kaja Kallas, aki a miniszter szerint erre még rátett egy lapáttal:

"azt mondta, hogy lehet, hogy nem is a szakértőket kéne küldeni, hanem a magyar és szlovák katonákat ebben a helyzetben.” A külügyminiszter ezt botrányosnak és sokkolónak nevezte, ami „egy nagyon durva háborús fanatizmust” mutat Brüsszelben.

„Az ukránok hazudnak” – szögezte le Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a vezeték műszakilag és fizikailag is teljesen alkalmas a szállításra, amit a szlovák külügyminiszter is megerősített. Mivel szerinte Ukrajna „szórakozik velünk” és „a szuverenitásunkat támadja” az energiaellátás kockáztatásával,

Magyarország nem hajlandó hozzájárulni sem a huszadik szankciós csomaghoz, sem a 90 milliárd eurós hadikölcsönhöz. A kormány mindaddig kitart ezen álláspontja mellett, amíg az ukránok újra nem indítják a kőolajszállítást.

A helyzetet bonyolítja, hogy a Barátság-vezeték leállása után a tengeri útvonalat jelentő Adria-vezetéken keresztül érkezhetne olaj, ám Horvátország jelezte, hogy orosz eredetű kőolajat nem hajlandó továbbítani. Szijjártó szerint azonban vészhelyzet esetén az uniós mentesség ezt lehetővé tenné. A magyar olajtartalék 96 napra elegendő, és a megrendelt, nem orosz tengeri szállítmányok már úton vannak Horvátország felé.

A magyar vétóval kapcsolatban a litván külügyminiszter felvetette, hogy meg kellene változtatni az uniós döntéshozatali mechanizmust, vagy el kellene indítani a hetes cikkely szerinti eljárást, mert „egyetlen ország zsarolja az egész Európai Uniót.” Szijjártó erre úgy reagált, hogy a vétójog feladása a szuverenitás feladását jelentené, és valójában „egy tagállam zsarolja az Európai Uniót, ez Ukrajna”

A miniszter szerint az ukránok nyíltan beavatkoznak a magyar választásokba, mert tudják, hogy a jelenlegi kormány mellett „nincs Ukrajna uniós tagság, nem visszük a magyarok pénzét Ukrajnába, és Magyarország nem megy háborúba.”

Úgy véli, Kijev érdekeit a Tisza Párt képviseli.

A külföldről érkező, az orosz olajról való leválást sürgető tanácsokra pedig azzal vágott vissza, hogy az „azonnali háromszoros rezsinövekedést és ezer forintos benzinárat eredményezne.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk