Szlovénia testközelből: Ahol a természet különös színeket produkál
Nem gondoltam, hogy valaha útibeszámoló írására adom a fejemet, de nemrég olyan csoda részese voltam, amit muszáj megosztanom másokkal is.
12 éves lányom zenei pályára készül. Mindent meg is tesz célja elérése érdekében. Ennek köszönhetően jártunk már néhány szomszédos, vagy közeli országban, kisebb-nagyobb nemzetközi zongoraversenyeken. Többek közt Lengyelországban, Szlovákiában, Ausztriában. Néhány hete eljutottunk egy szlovéniai zenei fesztiválra, mégpedig
Nova Goricába.
Addig-addig húztuk az időt, míg a verseny helyszínének közelében már nem találtunk számunkra megfelelő szállást, így az Isonzó völgyében fekvő kis településre, Modrejcére esett a választás. A ház a fényképek alapján erdő mellett, az Isonzó folyó és annak víztározója közelében épült, tájképre illő kilátással. Egyetlen apró hiányossága van csupán: nem volt lehetőség beltéri konyha kialakítására, így a teraszon helyezték el a konyhai berendezéseket, bútorokat.
Annyira megfogott a környezet, hogy lefoglaltam a házat. Kicsit foglalkoztatott ugyan, hogy reggelente ki olvaszt majd fel kávéfőzés után, de hamar beláttam, hogy feleslegesen aggódtam. Ahogy a szlovén hegyek közt kanyargó utakra hajtottunk,
a látvány már akkor előre kárpótolt mindenért.
Amikor megpillantottam az Isonzó folyót, komolyan fontolóra vettem, hogy egy marha nagyot magamba csípek, hogy felébredjek, mert én
a természetben ilyen photoshoppolt színt még nem láttam.
Az ámuldozás gyakorlatilag egész héten át tartott. Az Isonzó jobb partján fekvő Modrejce alig 120 fős lakossága minden nap ilyen látványra ébred.
Na, és a kávéfőzés is nem várt élményeket hozott. Hol ilyet, hol olyat:
Modrejce amúgy hamisítatlan kis szlovén vidék, aranyos, spalettás házakkal:
Modrejcében a katonai temetőbe is elkalauzolt minket vendéglátónk kisfia. A kép magáért beszél:
Az Isonzó közeli víztározójának látványa már csak
hangos wow-kat, úristeneket, jézusmáriákat és eznemlehetigazokat csalt ki belőlünk
sűrű szemöldökrángások mellett:
Amikor pedig átautóztunk a szomszédos Most na Sočiba, erre a sziklás hegygerincen, az Isonzó és Idrijca összefolyásánál fekvő, kis településre, ott sem csalódtunk a látványban:
A türkizkék Isonzó folyó a Júliai-Alpokban, a Trenta-völgyben ered, 1100 m-es magasságban.
A forrás ismert turistalátványosság. Dél felé folyik Bovec, Kobarid, Tolmin, Nova Gorica és az olaszországi Gorizia városokon keresztül, majd Monfalconétól 5 km-re délre ömlik az Adriai-tengerbe. Volt szerencsénk viszonylag hosszú szakaszon követni a folyását. Egyik legcsodálatosabb gyöngyszeme Kanal ob Soči:
Nova Gorica afféle nagyváros, mondhatni, Szlovénia Tatabányája,
ezért inkább olasz szomszédjára, Goriziára irányítottuk a kamerákat.
Az biztos, aki kedveli a hófödte hegycsúcsok látványát és az olasz tenger közelségét, pazar, festői, hegyvidéki környezetben, és teljes valójában szeretné megcsodálni a türkizkék-smaragdzöld-homokbarna színekben játszó Isonzó folyót, ámde szeretné elkerülni a turisták által favorizált desztinációkat, annak feltétlenül ajánlani tudom Szlovénia nyugati határvidékét, egy esetleges modrejcei bázissal.
Az én gyerekeim azóta sem tudnak szabadulni a gondolattól, hogy költözzünk Szlovéniába. Olyannyira, hogy a lányom nem hajlandó kipakolni a táskájából, és folyamatosan sóhajtozik, a fiam pedig nem múló depresszióval küzd. Persze ez így lenne Olaszországgal, Spanyolországgal, Pápua Új-Guineával vagy Kiribatival is. Úgyhogy egyelőre maradunk.