Megnéztük, hogy milyen most Olaszországban nyaralni - Róma üres és csendes a turisták nélkül
A Colosseum nappal és éjjel. Ezen a környéken éppen az új metró építése is folyik:



Ha valaki látott már képet a Trevi-kútról, akkor az tudja, hogy itt olyan óriási tömeg van mindig, ami napközben szinte elviselhetetlen. Hát most ez volt a helyzet:


Egyik kedvenc épületem, a Haza Oltára, naplemente környékén:


A Római Pantheon éppen felújítás alatt van, mint sok más épület:


A Vatikán eddig is kihagyhatatlan környék volt, ha az ember Róma környékén járt, de most, hogy kong az ürességtől, még szebb és erőteljesebb élmény. A kupolából az egész város látható, a téren pedig akár fogócskázni is lehetne:


Döbbenten tapasztaltuk, hogy a Szent Péter-bazilikához (ahova amúgy ingyenes a belépés), maximum 3 percet kellett csak sorban állni. A beléptetés előtt itt mértek egyedül hőmérsékletet rajtunk a római utunk alatt:

Rómának nincs tengerpartja, de a városi közlekedéssel és egy vonaljeggyel könnyen és gyorsan juthatunk el Ostiába. Mi direkt egy hétköznapot választottunk, hogy elkerüljük a tömeget, de nagy valószínűséggel itt most hétvégén is jut napágy az embernek. Biztos vannak szabadstrandok is, de mi a legközelebbi és legegyszerűbb verziót választottuk. Béreltünk magunknak ágyat és ernyőt egy csodaszép és tiszta, kiépített magánszakaszon. Nem bántuk meg. Rengeteg hely volt, és egész nap nyugodtan strandolhattunk.



De felsorolhatnék még megannyi teret és helyet, ami üresebb és csendesebb most a szokásosnál. És mivel a boltok és éttermek már rendben nyitva vannak, mi csak az előnyeit élveztünk ennek a furcsa helyzetnek.






Egy dologra azért fontos felhívni a figyelmet, ha az ember magyar pénztárcával utazik Olaszországba:
A forintunk sajnos rettentően keveset ér most. 1 Euró - 355 Forint (07.14.)
Nem mondanám, hogy az éttermek sokkal drágábbak lennének mint mondjuk Budapesten, de ha az ember nem apartmanban száll meg, vagy nincs legalább hűtője a szobán kívül, akkor úgy járhat mint mi: rengeteget költöttünk ételre és hideg üdítőre!
Ha az ember a reggelit, vagy netán az egyik főétkezést is meg tudja oldani boltból/olcsóbban, akkor már nem olyan vészes a helyzet, hiszen lehet találni sok remek éttermet, ahol jó áron lehet egyet tésztázni vagy pizzázni vacsora gyanánt.
Érdemes tehát figyelembe venni ezeket a tényezőket is a szállás lefoglalásánál. (Mi sajnos rossz szállást választottunk, és a beígért konyha nem létezett a helyen.)
A repülőjegy olcsósága tehát ne tévesszen meg senkit. Egy hét Rómában költséges mulatság lehet, de most igazán különleges arcát mutatja a város, így én azt mondom, hogy mindenképpen érdemes odautazni.





