Őszi színekbe öltözött az ország egyik legkülönlegesebb sírkertje, amely történelmi emlékeket is őriz
A dunakeszi Kegyeleti parkban 150 éves sírok is vannak, sok helyi lakos pedig már nem is tudja, hogy egy-egy elhagyatott sír felmenőjük nyughelyét rejti.
A Dunakeszin található, ma már lezárt temető, hivatalos nevén Kegyeleti park alighanem az ország egyik legkülönlegesebb sírkertje. Legrégebbi sírja 1841-ból való, amely a Budapest melletti város egykori községi jegyzőjének, Vaizer Istvánnak a nyughelye. Területén egy dombra emelve található a Szent István-kápolna, amit az 1739. évi pestisjárványt követően hálából emeltette a település zálogbirtokosa, báró Orczy István.
A temető '56-os emlékhely is egyben, ugyanis a sírkert emlékműve közelében zajlottak a 65 évvel ezelőtti események. Az akkor elhunyt katonák, események emlékét a „Gólya” (Pannon Főnix) öt méter magas fából és fémből készült szobra őrzi, ami a szabadságvágyó magyar nemzetet, illetve az emigrációba kényszerülők honvágyát szimbolizálja. Az emlékművet övező terület a városi október 23-ai ünnepségek állandó színtere.
Azonban képriportunk apropója ennek a területnek nemcsak az '56-os jelentősége, hanem gazdag vizuális világa, ami ősszel gyönyörű színekbe bújtatja a már elfeledettnek hitt sírokat, emlékeket.
A temető elülső, főbejárathoz közelebb eső, illetve középső területén nyugvó, helyenként 120-150 éves sírjait már csak elvétve látogatják hozzátartozók: ottjártunkkor is csak egy családtagba botlottunk bele, Szőcs Ferencnébe, aki az 1860-as évek elején született apai ükanyjának és többi felmenőjének sírját is a mai napig gondozza. Így tett október 23-ai helyi megemlékezések előtt egy nappal is, mikor barátnőjével, Mestra Vilmosnéval látogattak ki a temetőbe. Elmondásuk szerint sok helyi lakos már nem is tudja, hogy több, sok helyen kidőlt, elhagyatott sír felmenőjük nyughelyét rejti. Szőcs Ferencné nem véletlenül nevezi a temetőt műemléknek:
az őszi színekbe burkolózott, fákkal és borostyánokkal körülvett, betemetett sírok minden bizonnyal komoly történelmi emlékeket őriznek, ami már önmagában megér egy őszi sétát ezen a különleges atmoszférájú területen.
A Dunakeszin található, ma már lezárt temető, hivatalos nevén Kegyeleti park alighanem az ország egyik legkülönlegesebb sírkertje. Legrégebbi sírja 1841-ból való, amely a Budapest melletti város egykori községi jegyzőjének, Vaizer Istvánnak a nyughelye. Területén egy dombra emelve található a Szent István-kápolna, amit az 1739. évi pestisjárványt követően hálából emeltette a település zálogbirtokosa, báró Orczy István.
A temető '56-os emlékhely is egyben, ugyanis a sírkert emlékműve közelében zajlottak a 65 évvel ezelőtti események. Az akkor elhunyt katonák, események emlékét a „Gólya” (Pannon Főnix) öt méter magas fából és fémből készült szobra őrzi, ami a szabadságvágyó magyar nemzetet, illetve az emigrációba kényszerülők honvágyát szimbolizálja. Az emlékművet övező terület a városi október 23-ai ünnepségek állandó színtere.
Azonban képriportunk apropója ennek a területnek nemcsak az '56-os jelentősége, hanem gazdag vizuális világa, ami ősszel gyönyörű színekbe bújtatja a már elfeledettnek hitt sírokat, emlékeket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mindenszentek és halottak napja előtt már sokan ma kimentek a temetőbe, hogy megemlékezzenek szeretteikről. November 1-jén ünnepeljük az összes szentet, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg - közli a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Azt írták: ezen a napon "imáinkban emlékezzünk meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták nekünk", hogyan kell követni Jézust.
Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket:

Szombaton tartotta első nagy pártrendezvényét a Tisza Párt. A Vissza Európába - évértékelő és országértékelő címmel meghirdetett esemény egész nap tartott a Hungexpón. Több előadás, kerek-asztalbeszélgetés, workshop is volt, illetve bemutatkoztak a Tisza Párthoz csatlakozott, különböző területekről érkezett szakértők is. Voltak, akik beszédet is tartottak, beszélt például a volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz, és a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke, Kulcsár Krisztián is.
Az esemény zárásaként megtartotta évértékelő beszédét Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke többek között arról beszélt, hogy a szabad, független Magyarországért küzdenek, és Orbán Viktor kihívója nem ő lesz, hanem a magyar nép. Beszédében pedig programot is hirdetett.
Az egésznapos rendezvényen készült képeinket itt tudjátok megnézni:

Rémisztő alakok lepték el Budapest belvárosát halloween éjszakáján – galéria
Magyarországon van halloween. Aki nem hiszi, annak bizonyítékul a Szeretlek Magyarország fotósa mutatja meg, milyen extrém jelmezekben járják a várost a mindenszentek előtt bulizni vágyók.
Magyarországon nincs halloween – szól a sokak által hangoztatott, népszerű mondás. Ezzel azonban láthatóan már csak azok áltatják magukat, akik mindenféleképpen szeretnének bezárkózni az új hagyományok és más kultúrkörök érdekes szokásai elől.
Mert hogy bizony hazánkban is népszerű ez a kelta eredetű szokás, az immár nem kérdés. Bizonyíték lehet erre a Szeretlek Magyarország fotósának sorozata is, amit a budapesti belvárosi éjszakában lőtt.
A fiatalok és kevésbé fiatalok tucatnyi izgalmas és ijesztő figurának öltözve járták a várost. Már a Blaha Lujza téren lehetett találkozni egy Erasmus-buliba igyekvő kalózcsapattal, a bulinegyedben pedig halloweent ünneplő magyarok és külföldiek tömege hömpölgyött az utcán.
Volt, aki egyszerűen maszkot húzott vagy extrém módon festette ki magát, de a merészebbek filmekből ismert karaktereket keltettek életre, mint például a Joker Harley Quinn-jét vagy az Alice Csodaországban Queen of Hearts karakterét.
Egyes szórakozóhelyek előzőleg úgy hirdették meg a hallooween-partijukat, kedvezményt kap a fogyasztásból az, aki beöltözve érkezik. Így különösen nem meglepő, hogy egyre népszerűbbek a beöltözős bulik a magyar mindenszentek előtti éjszakán.
Magyarországon nincs halloween – szól a sokak által hangoztatott, népszerű mondás. Ezzel azonban láthatóan már csak azok áltatják magukat, akik mindenféleképpen szeretnének bezárkózni az új hagyományok és más kultúrkörök érdekes szokásai elől.
Mert hogy bizony hazánkban is népszerű ez a kelta eredetű szokás, az immár nem kérdés. Bizonyíték lehet erre a Szeretlek Magyarország fotósának sorozata is, amit a budapesti belvárosi éjszakában lőtt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotók: Ezek voltak a legjobb pillanatok a Dancing with the Stars szombati adásában
Látványos emelések, meglepő figurák, akrobatikus elemek, lágy tánclépések - megannyi szép részlet, amit műsor közben épp csak meglátunk, de így a képeken jó visszanézni.
Szombat este megkezdődött a Dancing with the Stars 5. évada, melyben ismét népszerű sztárok mutathatják meg, mennyire állják meg a helyüket a táncparketten. A profi táncospárjaik segítségével hétről hétre új produkciókkal jelentkeznek.
Az első részről szóló kritikát itt olvashatjátok:
Most néhány különleges pillanatot mutatunk meg az első adásból:
Kamarás Norbert és Sebesi Daniella - az első kieső pár:
Südi Iringó és Vomberg Frigyes:
Whisperton és Tóth Katica:
Törőcsik Franciska és Baranya Dávid:
PSG Ogli és Szőke Zsuzsanna:
Mihályfi Luca és Hegyes Berci:
Hosszú Katinka és Suti András:
Stana Alexandra és Kucsera Gábor:
Szabó Zsófi és Andrei Mangra:
Tóth Gabi és Papp Máté Bence: