UTAZZ
A Rovatból

Orbán Ráhel hosszú interjút adott a turisztikai trendekről: az entertainment suite, a longevity koncepció és a ferihegyi reptér megvásárlása is szóba került

A műsorban a BDPST Koncept alapítójaként mutattak be a miniszterelnök lányát. Orbán Ráhel szerint 2026-27-ben jöhet a nagy áttörés a turizmusban, ekkor fogjuk látni a reptér megvásárlásának előnyeit is.


Hosszú interjút adott a Trend FM-nek Orbán Ráhel a turizmus hazai és nemzetközi helyzetéről. Orbán Viktor lányát a műsorban a BDPST Koncept alapítójaként mutattak be.

Orbán Ráhel a beszélgetésben elmondta, hogy nemrég hallgatott végig egy előadást, ami szerint a turizmusban „a nagy áttörlés '26-ban, '27-ben fog érkezni”. Ezután egy hosszú gondolatmenet végén üdvözölte, hogy az állam megvette a ferihegyi repteret.

„Európába' is talán nyilván vannak olyan zászlóshajók, olyan országok, olyan desztinációk, amiket előszeretettel keresnek fel a tengerentúli utazók, ilyen nyilván Olaszország vagy Franciaország, de érdekes volt az előadásban látni, hogy ezeknek a desztinációknak az idegenforgalma is stagnál. Az kiderült ebből az előadásból, hogy mi itt a régióban egyébként nagyon jó pozícióban vagyunk. A fejlődő desztinációk térképén – és itt most a számok alapján beszélek – mindenképpen ott van, az üzleti turizmus térképe még halványan ábrázolja csak Budapestet, ott még szeretnénk, ha sokkal erőteljesebben jelen lehetnénk, ennek nyilván vannak még feltételei, de

ha turisztikailag kell, vagy idegenforgalmilag kell értékelni a '24-es évet, akkor én azt gondolom, hogy ami mellett ne menjünk el, az a reptér visszavásárlása, aminek egyébként nyilvánvalóan nem holnap vagy holnapután fogjuk látni az előnyeit, hanem ahogy említettem, úgy '26-ban, '27-ben lehet szerintem már érezni az áttörést”

- fejtette ki a miniszterelnök lánya.

Ezután kitért a nagy nyári reptéri járatkésésekre és kimaradásokat is. Szerinte ez nem feltétlenül azért van, mert túl sokan repülnek, vagy soha ennyien még nem repültek volna, hanem egyszerűen volt jó néhány olyan év, amikor egy repülőtér be volt zárva, és nagyon sok ott dolgozó embernek új munkát kellett keresnie. Ahogy fogalmazott: most még nyögjük azokat az éveket, amikor ezt a munkaerőt pótolni kell.

Mint kiderült, a BDPST Group számára 2024 az egyik „legsűrűbb, legmozgalmasabb, legizgalmasabb, legnagyobb feladatokat elénk táró vagy legnagyobb kihívásokat hozó év” volt.

„Az izgalomnak azt a fajta részét hozta el nekünk, ami nem az idegeskedésről, hanem inkább a boldogságról szól, amikor a kisgyerekek, ahogy most így decemberben is várják, hogy már kinyithassák az ajándékot, egy kicsit úgy éreztük mi, hogy itt vannak azok a házak, éttermek, amiken dolgozunk évek óta, és most végre kinyithatjuk a kapuit”

- mondta Orbán Ráhel.

A Gellért Hotel felújítása kapcsán arról beszélt, hogy minden pozitív dologhoz ragaszkodnak.

„Nyilván fognak kialakításra kerülni olyan szállodai szobák vagy lakosztályok, amelyek egyébként nem voltak anno, amikor épült, viszont a mai világban van rá igény, ilyenek például az úgynevezett entertainment suite-ek, tehát azok a lakosztályok, amiket már nem feltétlenül lakhatásra alakítunk ki, hanem rendezvényeknek a megtartására vagy lebonyolítására.”

A mesterséges intelligencia kapcsán azt mondta, hogy ez technológia segíthet kiszűrni a meglévő óriási kínálatból a jókat. Szerinte azonban „sokkal kedvesebb” arról beszélgetni, hogy „maga a longevity, tehát az egészséges életmódnak a fontossága, az az embereknek az életében egy előkelőbb helyre került ma már, vagy egyre jobban fontosabbá válik mindenki számára, és ezért az idegenforgalom is választ ad egyébként az igényekre”.

Itt szóba került az egyik sárvári szállodájuk is, „aminek már teljesen a longevity koncepciója van”.

„Tehát a vendégeknek is az a kínálatunk, hogy ha eljönnek egyébként a három-négy-öt napra, akár hetekre, akkor ott egy olyan életmódváltozást eszközölhetnek, amit később hazavihetnek, bevihetik a mindennapjaikba, amelyek az ő életminőségüket változtatja meg, és törekednek arra, hogy nemcsak tovább éljenek, de tovább jól éljenek.”

Arra a kérdésre, hogy mindez hogyan juthat el a szélesebb közönséghez, Orbán Ráhel azt mondta:

a longevitynek része lehet egy jógatáboros elvonulás, ahova lényegében a matracon és a csenden kívül sok mindenre nincs feltétlenül szükség.

Szóba került Dr. David A. Sinclair Meddig élünk című könyve is, amelyben Orbán Ráhel szerint az író megemlíti a magyar nagymamáját és annak „magyar virtusát”. Ezért is gondolja, „hogy talán mi, magyarok rendelkezünk olyan ősi képességekkel, ami a longevity alapját képezheti”.

„Kicsit azt érzem, hogy a mi gyökereink, a mi magyar gyökereink hordozzák magukban azt a törekvést, hogy jól éljünk” - mondta. Szerinte „ha végiggondoljuk, hogy régen hogy éltek az emberek, akkor talán visszatalálunk az életminőségnek a titkához is”.

A teljes beszélgetést ITT tudod meghallgatni.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Hamarosan eltűnnek a zsugorfóliák a repülőterekről – mivel védhetjük meg ezután a bőröndünket?
Az Európai Unió új csomagolási rendelete (PPWR) a reptéri zsugorfóliát is tiltólistára teszi. Az intézkedés a hulladékcsökkentés mellett a poggyászkezelő rendszerek meghibásodásait is megelőzné.


Az a megszokott látvány, ahogyan a repülőtéren betekertethetjük a csillogó fóliát a bőröndünkre, hamarosan a múlté lesz. Az Európai Unió ugyanis hadat üzent az egyszer használatos műanyagoknak, és egy nagy horderejű csomagolási rendelettel véget vet a reptéri bőröndfóliázás korszakának.

A rendelet általános alkalmazása már idén augusztus 12-én megkezdődik, de a kifejezetten a repülőtereken és vasútállomásokon használt zsugorfólia forgalomba hozatalát 2029. február 12-től tiltják be.

Ezt követően, 2030. január 1-jétől pedig további egyszer használatos műanyag csomagolások – például a vendéglátóhelyeken bent fogyasztott ételek dobozai vagy a szállodai minitermékek – tűnnek el a piacról.

A döntés hátterében kettős ok áll: a környezetvédelem és a puszta reptéri logika. A cél a csomagolási hulladék növekedésének megfékezése és az újrahasznosíthatóság javítása.

„Először fordul elő környezetvédelmi jogszabályban, hogy az EU a felhasznált anyagtól független csomagolás-csökkentési célokat tűz ki” – hangsúlyozta Frédérique Ries, az Európai Parlament jelentéstevője.

Emellett a műanyag fóliák gyakran okoznak meghibásodást a poggyászszalagokon, lelassítva az egész rendszert.

Néhány német repülőtér, például Hannover, már évekkel ezelőtt megtiltotta a fóliázott csomagok felvételét az ebből fakadó üzemeltetési problémák miatt.

Bár a kivezetés fokozatos – ma még több nagy európai reptéren, így Münchenben és Frankfurtban is elérhető a szolgáltatás –, a műanyagipar képviselői aggódnak. „Ambiciózus a szöveg, de a gyakorlati megvalósítás kulcsfontosságú lesz” – nyilatkozta Virginia Janssens, a Plastics Europe ügyvezető igazgatója a Teleborsa szerint.

Más cégek viszont lehetőségként tekintenek a változásra. „Az európai környezetvédelmi szabályok betartása nemcsak kötelesség, hanem kézzelfogható versenyelőny is” – mondta Rudolph Gentile, a reptéri csomagvédelemmel foglalkozó TraWell Co. vezérigazgatója.

A hatóságok a többször használható, rugalmas bőröndhuzatokat, az erős poggyászpántokat és a nemzetközi szabványoknak megfelelő, például TSA-kompatibilis lakatokat javasolják.

Az amerikai Közlekedésbiztonsági Hatóság gyakorlata szerint ugyanis ha egy csomagot ki kell nyitni, a fóliát habozás nélkül felvágják, és nem kötelességük azt újra becsomagolni.

A fóliázás eddig jellemzően 15–20 dollárba, vagyis nagyjából 4800–6400 forintba került bőröndönként, így a más, tartós megoldások hosszú távon pénzügyileg is megérhetik.

via Bors


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
„Ez az egész ügy durvább, mint a kegyelmi botrány” – Pottyondy Edina szerint „Magyarország miniszterelnöke még mindig sunyít” a gödi botrányban
A humorista szerint meglepő, hogy egyedül Rogán Antalnak voltak fenntartásai, és ő is csak a politikai balhétól félt, nem az emberek életéért aggódott. A cégre kiszabott bírság pedig szerinte egyenesen vicc kategória, olyan mintha valakinek a havi 6 milliós fizetése után 26 forintot kellene befizetnie.

ÉLET-STÍLUS
A spanyolok 10.000 önkéntest keresnek, akik négy éven át vállalják, hogy minden nap isznak bort a tudomány nevében
Az eredmények eldönthetik a WHO és a mediterrán étrend hívei közti vitát.

Ajánljuk
KULT
Margot Robbie és Jacob Elordi A szürke ötven árnyalata kosztümös verziójában – Az Üvöltő szelek egyszerre romantikus és gyomorforgató
Szadomazo szex az 1800-as években? Miért ne? Vigyázat, ez nem a Büszkeség és balítélet…

BUDAPEST
Tavaszváró bakancslista Budapesten - 5+1 élmény, ami kimozdít a téli szürkeségből
Ha már eleged van a bezártságból, de a nagy tavaszi kiruccanások még váratnak magukra, ez a lista neked szól.

KÉK HÍREK
Elfogatóparancsot adtak ki a „Tenerife úrnője”-ként ismert magyar TikTok-sztár ellen
Jamrik-Pordány Brigitta már nem először kerül fel a rendőrség körözési listájára. Most kiskorú veszélyeztetése miatt keresik, felkutatásához a lakosság segítségét kérték.

HÍREK
Korábban még rosszul érintette volna Ukrajnát a magyar dízelcsap elzárása, de ma már sokfelől kapnak utánpótlást
A Druzsba-vezeték leállására hivatkozva a magyar kormány felfüggesztette a dízelszállítást Ukrajnának. A lépés azért is érdekes, mert három éve egy német elemzés kulcsszereplőnek nevezte az országot.

KÉK HÍREK
A győri tragédia előtti utolsó telefonhívás: összeroppant a halálra gázolt Ilona néni barátnője
Összetört szívvel gyászolja Zsarkó Antalné Éva a legjobb barátnőjét, akivel a tragédia előtt még vidáman beszélgettek. Pénteken még arról volt szó, hogy Ilona néni szombaton hazaér, de már sosem érkezett meg.

HÍREK
„De hát az egy kamuügy” – Orbán Viktor megtörte a csendet a Samsung-gyárról, miután Korda Györggyel ultizott
A miniszterelnök és a legendás énekes egy polgári kör alapításán vett részt, ahol az ultit hungarikummá nyilvánították. A kormányfő a vesztes ultiparti után a kellemetlen kérdéseket is lerázta magáról.

SZTÁRVILÁG
Öt éve hagyta el a párja Knapik Tamást, azóta egyedül küzd autista kisfiáért
A Fiesta zenészének élete fenekestül felfordult, amikor párja elhagyta, és ő maradt autista kisfiával, Marcival. De vajon ki az az egyetlen ember, aki a legnehezebb időkben is mellette áll?


UTAZZ
A Rovatból
Drasztikus lépésre szánta el magát Capri, az olasz álomsziget a turisták elviselhetetlen tömege miatt
A sziget lakói megelégelték, hogy a napi 50 ezer turista miatt már mozdulni sem tudnak. Februártól olyan szabályok jönnek, amik egy csapásra megváltoztatják a nyaralási szokásokat.


A Nápoly közelében fekvő Capri évtizedeken át az olasz életérzés egyik jelképe volt.

Annak idején idillinek tűnő fotókon és videókon láthattuk.

A főszezonban azonban ma már egészen más kép fogadja az érkezőket. A nagyjából hétezer állandó lakosú szigetre naponta akár ötvenezer turista is özönlik. Ez elviselhetetlen terhet ró a helyi infrastruktúrára.

A szűk utcákon hömpölyögnek az emberek, a kikötő és a népszerű kilátópontokon tömeg van.

A túlzsúfoltság egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki a helyiek körében, ezért a sziget vezetése új szabályozással próbálja kezelni a helyzetet

– írja az Euronews.

Capri képviselő-testülete februárban egyhangúlag elfogadott egy drasztikus változásokkal járó rendeletet, amely elsősorban a szervezett turistacsoportokat érinti. A legfontosabb változás, hogy

egyszerre legfeljebb 40 fős csoportok léphetnek a szigetre.

A 20 főnél nagyobb csoportok esetében további korlátozások lépnek életbe:

megtiltják a hangosbemondók használatát, az idegenvezetők csak fülhallgatós rendszeren keresztül kommunikálhatnak a résztvevőkkel. Eltűnnek a magasba emelt zászlók és esernyők is, a csoportvezetők kizárólag a ruházatukon viselhetnek feltűnő jelzéseket.

A szabályok azt is rögzítik, hogy a csoportok nem torlaszolhatják el a gyalogosútvonalakat.

A sziget vezetése további intézkedéseket is mérlegel.

Felmerült az időszakos partraszállási korlátozás lehetősége, amely csökkentené a beérkező hajók számát. Korábban szó esett egy tengeri védőzóna kialakításáról is: bójasor akadályozná meg, hogy a turistahajók túl közel menjenek a parthoz.

Ezzel nemcsak a lakók nyugalmát védenék, hanem a part menti természeti környezetet is - már 2021-ben is telepítettek úszóbarriereket.

Paolo Falco, Capri polgármestere szerint a beavatkozás elkerülhetetlen. „Olyanok, mint a birkanyájak, és ezt nem jó látni. Meg kell mentenünk a szépséget, nincs más választásunk” – nyilatkozta a városvezető. A helyi turisztikai szereplők is támogatják a döntést. „Ez egy felelősségteljes cselekedet, amely tükrözi az elképzelésünket a végre élhetőbb szigetről” – mondta Lorenzo Coppola, a caprii szállodások szövetségének elnöke.

Capri lépése egy országos trendbe illeszkedik: Velence már 2024-ben 25 főben korlátozta a turistacsoportok létszámát és szintén betiltotta a megafonok használatát. Annak, aki idén nyáron Caprira utazik, érdemes figyelnie a változásokra: a szervezett utakon a csoportoknak kisebb létszámmal és fülhallgatós rendszerekkel kell készülniük, és minden látogatónak számítania kell arra, hogy a közlekedési szabályokat szigorúbban veszik.

Via Ansa, Euronews


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Sörben áztatják, csokival kenegetik a magyarokat: elképesztő, mi folyik a hazai wellnesshotelekben
A forró csokis kezelés és a levendulás fürdő teljesen új szintre emeli a pihenést. De vajon milyen érzés lehet, amikor egy dézsa sörben ülve csapolhatod magadnak az italt?


Levendulában lebegni, sörben ázni vagy forró csokival kenegetni a testünket? Ezek nem egy elvetemült álom képei, hanem valódi wellness-élmények, amelyek országszerte elérhetők. Pár nap múlva, február 2-án ráadásul elindul az a belföldi kampány, aminek köszönhetően kedvezményesen próbálhatjuk ki a legkülönlegesebb kényeztetéseket. A klasszikus szauna-gőz-jakuzzi hármason túl ugyanis létezik egy másik világ, tele olyan kezelésekkel, amikről talán még nem is hallottunk. Viszont növelik a boldogságérzetet, és segítenek búcsút mondani az év eleji lehangoltságnak.

Kezdjük a sort a Balatonnál,

ami télen is felejthetetlen élményeket kínál. Tihanyban a levendulás fürdőben merülhetünk el, ahol a tengeri só, a levendulavirágok és az illóolaj együtt nyújtanak stresszoldó aromaterápiás élményt.

Aki a frissítőbb illatokra vágyik, a citromliget fürdőt is kipróbálhatja.

A híres hévízi iszap bőrregeneráló és izomlazító hatását sem csak Hévízen élvezhetjük: Balatonfüreden például mélytisztító arckezelésekhez használják a hungarikum iszapot. A tóparti nyugalom után irány a főváros, ahol a pezsgésé és a rendhagyó ötleteké a főszerep.

Budapesten két helyszínen,

a Szent Lukács és a Széchenyi Gyógyfürdőben is megmártózhatunk a maláta, a komló és a sörsó különleges egyvelegében.

A kétszemélyes fa dézsák mellett ráadásul sörcsapból kortyolhatjuk a frissen csapolt cseh sört.

Aki az éjszakai kalandokat keresi, annak a Széchenyi Fürdő szombatonként rendezett medencés partijai, a SPArty-k ajánlottak, ahol az elektronikus zenéé a főszerep. A Rudas Gyógyfürdő ezzel szemben csendesebb élményt kínál: a korábbi szombati éjszakai fürdőzés már megszűnt, így aki a dunai panorámában gyönyörködne koktéllal a kezében, annak a péntek éjszakákat kell célba vennie.

Aki kelet felé veszi az irányt,

egészen különleges masszázsélményekkel gazdagodhat. Debrecenben, az Aquaticum Élményfürdőben a szinkronmasszázs nyújt egyedülálló élményt, amely során két masszőr egyszerre, összehangolt mozdulatokkal dolgozik a vendégen. Nem messze onnan, Hajdúszoboszlón a testi-lelki feltöltődést tibeti hangmasszázzsal fokozhatjuk, ahol a hangtálak rezgései segítenek elcsendesedni. A Hungarospa fürdőkomplexumban emellett egzotikus bambusz masszázst is igénybe vehetünk, ahol különböző méretű bambuszrudakkal serkentik a vérkeringést és csökkentik az izomfeszültséget.

Nyugat-Dunántúlon,

Bükfürdőn az édesszájúak és a bőrük megújítására vágyók is megtalálják a számításukat.

A forró csokis testkezelés valódi kakaót tartalmazó peelinggel teszi rugalmassá és bársonyossá a bőrt.

A sokat terhelt lábak regenerálódását a vadgesztenyés lábpakolás támogatja, míg

a kecsketejes iszapfürdő egyszerre lazítja az izmokat és hidratálja a bőrt.

Különlegesség a szárazkefe masszázs is, amely az elhalt hámsejtek eltávolításával a narancsbőr megelőzésében is hatékony.

Két történelmi fürdővárosban

a hagyományok és a természetes csodaszerek kerülnek előtérbe. Az egri Török Fürdőben a hammam, vagyis

a habos török masszázs egy komplett megtisztulási szertartás,

melynek végén a vendég üdén és megszépülve távozik. Gyulán pedig a szőlőmagolajos masszázs segít legyőzni a gyulladásokat és fokozza a kollagéntermelést, ezáltal lassítva a bőr öregedését. A különleges élményekre most igazán megéri lecsapni, ugyanis február 2. és március 15. között országszerte kedvezményes ajánlatok várnak a csodasmagyarorszag.hu/feltoltodes oldalon.

Via Csodás Magyarország


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk