ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

"Na ezért szültem öt gyereket!" – egy anya őszinte kiállása

Nem azért szültem sok gyereket, hogy beteljesítsem a női princípiumot, sőt, sok egyéb dologért sem. Akkor mégis miért?


A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Még egyszer leírom: nem azért szültem öt gyereket, hogy beteljesítsem a női princípiumot. Nem, bizony. Sőt, nem is azért, mert mások – jöjjön bárhonnan az üzenet: alulról, felülről, jobbról vagy balról – azt mondják, szüljük tele az országot, mert másképp nem fiatalítható meg az egyre inkább elöregedő társadalom, ezen múlhat a jövőnk, a fennmaradásunk, na, meg a TB-kassza. Ezek közül pont egy se jutott eszembe, amikor tizennégy évvel ezelőtt először kezemben tarthattam Nagyfiút, majd tíz évvel később ötödikként Legkisebbet. Ott, a kórházi ágyon fekve pont nem érdekelt egyik sem és később sem.

otgyerek4

Még akkor sem, ha egyesek ezt akarják elhitetni a külvilággal, vagy egyszerűen úgy vélik, a nagycsaládos szülők, édesanyák és édesapák a XX. század elején megélt mintákhoz ragaszkodnak, aszerint élnek, de még inkább a sötét középkor eszméi alapján tengetik hétköznapjaikat, a nők a férjek tulajdonai, be vannak zárva a konyhába és csak a gyereknevelés a feladatuk és más nem vár rájuk az életben, mert nem is vágynak másra.

Mert nem is tudnak másra vágyni, hiszen műveletlenek, aluliskolázottak, szektások, de minimum elhanyagolják magukat

– idő hiányában persze a gyerekeiket is – és ha mindez mégsem lenne igaz rájuk, na, akkor meg tutira pénzért szültek.

Hát, nem, nagyon nem. Sőt továbbmegyek. Mindenki magából indul ki. Aki ilyet feltételez másokról, hogyan vélekedne magáról, ha valami véletlen folytán nagycsaládossá válna, mert vannak véletlenek, ahogy csoda is, ami velünk is megesett. De ki hogyan nevezi, ugyebár?! (Láttunk mi már egygyerekes szülőpárból hirtelen nagycsaládossá vált édesanyát és édesapát egy bájos ikerpárnak köszönhetően, sőt, láttunk már olyat is, hogy védekezés mellett született utód…, sőt, meg is éltük mi magunk is, pedig nagyon tudatosan, körültekintően készültünk a négygyerekes létre.)

"Ti mindent ingyen kaptok!"

Őszintén szólva nagyon unom már, hogy nagycsaládos szülőként állandó pellengérre vagyok állítva. Az egyik oldal azzal vádol, hogy mi mindent ingyen kapunk és különben sem fizetünk adót, ráadásként a gyerekek után járó kedvezményekért, pénzért szülünk.

Na, álljunk meg egy pillanatra! Nem fizetünk adót, mert nem keresünk annyit ketten, hogy az öt gyerek után járó adókedvezményt teljes egészében ki tudnánk használni. Nemrégiben egy kétgyerekes ismerős szülőpár szájából is elhangzott ez a vád. Felvázoltam nekik, hogy a két család nettó jövedelme ugyanannyi – mert történetesen ez nyílt titok közöttünk, hogy miért, az most nem fontos -, csak ők adóznak, mi meg nem.

A nettó összeg az ő esetükben négyfelé oszlik, az esetünkben hétfelé.

Nálunk az egy főre jutó jövedelem nem éri el a minimálbért, náluk bőven meghaladja. De akkor is! Mi nem fizetünk adót. Mi az ő adójukból élünk. Értem. Vagyis nem. Illetve ők nem értik... vagy nem akarják megérteni. Ettől még barátok maradunk. (Apró megjegyzés: nem fizetünk ugyan adót, de egy hét alatt többet költök a piacon, mint ők mondjuk egész hónapban, ezzel meg ugyebár támogatom a hazai termelőket, a gazdaságot, de nem akarok ilyen mélységekbe belemenni.)

otgyerek3

A gyerekek után járó kedvezmények tényleg nagyon jók, például az utazási kedvezmények, amelyek egy külön állatfajt képviselnek, mert csak addig érvényesek, amíg minimum három saját gyerekkel prezentáljuk, hogy tényleg nagycsaládosok vagyunk, mert abban a pillanatban megszűnnek létezni, hogy ha az öt gyerekből csak kettővel indulok útnak; ilyenkor ugyanis már nem él a kedvezmény, bár továbbra is nagycsaládosok vagyunk és persze közben a pénzügyi helyzetünk sem változott.

Ki érti ezt? (Halkan megjegyzem, soha nem voltam még elég bátor ahhoz, hogy vonattal nekivágjak öt gyerekkel – három hat év alattival 35 kilométert próbáltam. Soha többet – bármilyen távolságnak bőröndökkel, babakocsival és Férjjel megpakolva csak azért, hogy kihasználjuk a nagycsaládosoknak járó 90 százalékos utazási kedvezményt. De ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy az így megspórolt összeg messze nem fedezi az utazás alatt összeszedett ősz hajszálak elfedésére szükséges hajfesték árát, valamint az átélt élmények után kötelezően javasolt egy-két napos szülői regeneráló kúrát.)

Vagy ott van például az ingyenes tankönyv kérdése, amit nemcsak a nagycsaládosok kapnak ingyen, de csak nekünk kell külön nyilatkozni róla. Ingyenes óvodai étkezés? Ó, tényleg!

Kár, hogy az időközben iskolássá érett többi gyerekemnek az étkezése többe kerül féláron, mint például két gyerek teljes árú közétkeztetése.

De tudod mi a legjobb a gyerekek után járó kedvezményekben? Az, hogy bármikor, bárki eltörölheti egy tollvonással – ahogy egy időben a családi pótlék sem járt alanyi jogon -, de attól mi még nagycsaládos szülők maradunk és akkor is túl kell élnünk. És túl is fogunk, hiszen nem az állami támogatások – ahogy azt egyesek szívesen hangoztatják – határozzák meg a családi állapotunkat. De azért pénzért (=majdnem biztos állástalanság, főállású anyaság 25 ezer forintért) szülünk, tudom.

Legális munkakerülés

Nézzük azokat, akik szerint meg azért szültem sok gyereket, mert nem szeretek dolgozni, a véremben van a lazsálás és az öt gyerekre hivatkozva legálisan kerülhetem a munkát. Legális munkakerülő. Hej! Soha szebb titulusom nem volt még.

Jut eszembe, öt gyerek tényleg nem ad semmi munkát, á, dehogy! Este fél tíz és reggel hét között például egész keveset, az még láblógatáshoz sem elég, a fennmaradó időt meg csak eltöltöm valahogy teljes relaxban a Mount Everestet megszégyenítő ruha- és edénykupac árnyékában, miközben egyik kezemmel Alpok nagyságú hegyekbe rendezem a tiszta, mosott ruhákat a vasaláshoz, hajtogatáshoz, a másikkal a széthagyott játék- és füzettornyokat egyensúlyozom a gyerekszobák irányába telepátiával, mert valakinek bevásárolni is kell, különben este engem esznek meg a házi sütésű két kilós vekni helyett, na, meg Férj is megkért néhány hivatalos feladat elintézésre – evidens nem, hogy a négyig nyitva tartó hivatalokat és bankokat pont az ilyen legális munkakerülők kedvéért találták ki?! – és a levelek se masíroznak le maguktól a postára, ahogy a zöldségek se fuvarozzák magukat haza a banyatankban, pedig igazán megtehetnék.

otgyerek2

Nem is értem, mivel ütném el az időmet, ha nem csak a lábamat lógatnám egész nap. Ja, dolgoznék... munkahelyen, ahova nem vesznek fel a sok gyerek miatt. Így marad a láblógatás.

Az alulművelt, az oktondi és a vallásos

És máris itt jönnek azok, akik szerint azért szültem, mert semmi mást nem akarok az élettől – ennyire vagyok képes -, mint beteljesíteni a női princípiumot, mert leragadtam a sötét középkornál. Nem hiába vagyok történész. Mit történész! Egyiptológus, ha lehet ilyet mondani, az még elmaradottabb korszak volt.

Ők azok, akik szívesen hangoztatják, hogy kellő intelligenciával megáldott emberek nem elégedhetnek meg csupán az anyasággal:

kettőnél több gyereket szerintük csak azok vállalnak, akik kicsit alulműveltek, nem voltak elég okosak, hogy karriert építsenek, vagy valami vallási dolog áll a háttérben, ja és még el is hanyagolják magukat, mert az úgy bónuszként jár az aluliskolázottsághoz.

És ha nem így van, az gáz? Mi van, ha nekem pont a nagycsaládosság nyitott új lehetőségeket az életemben, ebből az élethelyzetből tanultam meg olyan dolgokat, amelyeket amúgy nem tettem volna?! Nagycsaládos anyaként kezdtem blogírásba, lassan három éve írok (oké, saját domainen csak két éve) és apránként beérik a sok-sok fáradozás és a végén még megélem, hogy a blogból származó jövedelmeimmel mérhető módon hozzájárulok a családi költségvetéshez. Ja, hogy ez nem karrier? Nem a hagyományos, az tuti. De ki mondta, hogy minden életútnak szabályosnak kell lennie? Csak nem a külvilág?! Te abban hiszel, én ebben. Te szétszeded a Pilóta kekszet, én nem. Egy érem két oldala.

otgyerek5

Mi van, ha engem épp a nagycsaládosságom döbbentett rá arra, mennyire fontos, hogy fitt legyek? Hogy ezért kezdtem el rendszeresen mozogni, heti ötször edzeni? Ja, hogy ettől még nem feltétlenül nyerem vissza a húsz évvel korábbi és az öt szülés ezelőtti alakomat? Na, pont nem érdekel, én tudom az igazságot és az untig elég. Nekem. A kívülállók meg? Ők csak kívülállók, nincsenek a helyemben. Bár lehet, hogy ha lennének, inkább menekülőre fognák.

És mi van azokkal, akiknek tényleg az anyaság az életfeladatuk akár tíznél több gyerekkel? Ők már nem is emberek?

Miért szültem igazából sok gyereket?

És hogy miért szültem valójában öt gyereket? Mert MI, én és Férj így szerettük volna. Döntésünkben nem befolyásolt a pénz (különös tekintettel a havi 25 ezer forintos apanázsra, amelyet főállású édesanyaként kapok, mert ugyebár elhelyezkedni, na, azt nem tudok), a CSOK (amit soha nem veszünk fel), sem az, hogy valaki szerint minden magyar családnak ezt kellene csinálnia, példák vagyunk, hazafiak, vagy épp ellenkezőleg, egy számító dög, aki a sok gyereke révén akar gondtalan öregkort biztosítani a maga számára, esetleg tanulatlan, alulművelt fehérnép, aki csak egy férfi árnyékában képes létezni vagy épp vallási fanatikus.

Egy frászt! Ezek egyikéért sem.

Ugyanazért szültem öt gyereket, amiért mások egyet vagy kettőt vagy hármat, vagy egyet sem. Azért, mert mi így akartuk és mert hiszünk abban, hogy a Sors/Isten – ki miben hisz – nem véletlenül rendezte így, mert ez nekünk így jó és a gyerekeinknek is. A döntést tehát mi hoztuk, a külvilágnak csupán egyetlen dolga van: elfogadni ezt ítélkezés nélkül. Nálunk és mindenki más esetében is. Menni fog?

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Adómentesség és extra juttatások: Mihez kezdjünk a hirtelen jött összeggel, hogy ne tűnjön el a számláról?
Négy anyuka barátnőmet kérdeztem meg, ki mire fordítja a megnövekedett bevételt és hogyan kerülik el, hogy a havi többletbevétel észrevétlenül elillanjon.


Nem vagyok egy pénzügyi zseni, de azt már megtanultam az évek alatt, hogy ami a folyószámlán marad, az valahogy köddé válik. Egy impulzusvásárlás itt, egy „ez még kell a gyereknek” ott, és hó végére ugyanott tartok, mint előtte – a nullán. Most viszont, hogy nálunk is változott a havi bevételek összege, hirtelen sokkal sürgetőbbé vált a tudatosabb hozzáállás. És nem csak nekem: a szomszédunkban, az ismeretségi körünkben több házaspárnál is hasonló a helyzet – szóval úgy tűnik, idén a február a nagy tervezések hónapja lett.

De mit kezdjek ezzel a hirtelen jött szabadsággal?

Én az a típus vagyok, aki szereti a biztonságot. Nem akarom, hogy ez a pénz csak úgy elfolyjon a rezsi és a nagybevásárlás résein, vagy apró, felesleges dolgokra szóródjon szét. Ezért ahelyett, hogy azonnal webshop-túrára indultam volna, inkább megkérdeztem az anyuka barátnőimet.

Kíváncsi voltam, ők mit kezdenek a plusz forrásokkal. Meglepődtem. Azt hittem, mindenki wellness-hétvégére vagy új kanapéra gyűjt, de kiderült, hogy a környezetem sokkal tudatosabb, mint gondoltam.

Andi barátnőm példája volt a legtanulságosabb, mert ő az, akit a hónap utolsó hetében már én szoktam meghívni kávéra. Imád élni, és a pénzügyi tudatossága eddig kimerült abban, hogy tudta a PIN-kódját. Most viszont egy friss többletbevétel hatására valami átkattant nála.

Elmesélte, hogy mivel eddig mindig kifolyt a pénz a kezéből, most egyetlen stratégiát követ: úgy tesz, mintha meg se kapta volna ezt a pluszt.

A taktikája zseniálisan egyszerű: a többletet azonnal, a fizetés napján átvezeti egy megtakarítási számlára.

Nem akarja látni az egyenlegén, mert ha ott van, elkölti. Így viszont szinte észrevétlenül épül a vésztartaléka. Azt a célt tűzte ki, hogy legyen legalább 3-6 havi megélhetésnek megfelelő összege félretéve, amihez nem nyúl, csak vészhelyzetben.

Ahogy ő fogalmazott: rájött, hogy a tartalék nem valami extra dolog, hanem egyszerűen kell ahhoz, hogy végre nyugodtan tudjon aludni, és ne kelljen rettegnie egy váratlan kiadástól.

Vele szemben Noémi mindig is a racionális döntések híve volt. Náluk a férje kapott most egyszeri, a munkájához kapcsolódó juttatást, plusz náluk még egy kisebb rendszeres többletbevétel is megjelent,

Ők nem aprózzák el a dolgot, de nem is költik el azonnal.

Úgy döntöttek, hogy ezzel a már szabad szemmel is jól látható többlet bevétellel elindítanak egy rendszeres megtakarítási programot, amelynek segítségével automatikusan, minden hónapban egy bizonyos összeg a kiválasztott befektetési alapba kerül.

Tudjuk, hogy pár év múlva hozzá kell nyúlni a tetőhöz, és energetikai felújítást is tervezünk. Most még nem égető, de akkor hatalmas kiadás lesz.

Az érvelése teljesen logikus: ahelyett, hogy most elfolyna a pénz, egy értékpapírszámlán gyűlik, sőt, a hozamok által még gyarapszik is. Így, amikor eljön a felújítás ideje, nem hitelből kell majd megoldaniuk, hanem ott lesz a saját, összegyűjtött tőkéjük.

Szakmai segítség a tudatosság mögött

Az OTP Bank az ügyfelek eltérő pénzügyi érettségi szintjéhez igazodva kínál megoldásokat az öngondoskodásra. A megtakarítási szokásokat még kialakítóknak a Persely funkció és a Rendszeres Megtakarítási Program kínál könnyen használható belépési pontot, míg a tudatosabb ügyfelek befektetési tanácsadással és személyre szabott megoldásokkal tervezhetnek hosszú távra. A bank kiemelt figyelmet fordít a fiatalokra és a nyugdíj előtt állókra, számukra innovatív digitális eszközöket és szakértői támogatást biztosítva.

Zsófi barátnőméknél a gyerekek még kicsik, de ő már most a gimnáziumra és az egyetemre gondol:

Tudod, milyen drága lesz egy albérlet vagy egy külföldi félév, mire ezek megnőnek?

Zsófi úgy döntött, hogy a havi pluszt Tartós Befektetési Számlán helyezi el és ott a számtalan elérhető értékpapír közül kiválasztja azokat, amelyek számára megfelelőek.

Ő kifejezetten hosszú távban, 10-15 évben gondolkodik. Úgy van vele, hogy ez a pénz most nem hiányzik a napi megélhetésből, de amikor a gyerekek kirepülnek, életmentő lesz. Ráadásul a TBSZ számlán elhelyezett megtakarítások hozama 5 év után adómentes.

Edit a legfiatalabb közülünk, mégis ő a legelőrelátóbb.

Bár még csak 35 éves, már most azon pörög, miből fog élni 70 évesen.

Nem pesszimista, csak realista: kiszámolta, és rájött, hogy az állami nyugdíja valószínűleg édeskevés lesz ahhoz az életszínvonalhoz, amit megszokott, és nem akarja majd fillérekből tengetni az öregkorát. Nem szeretne az a nagymama lenni, akinek a fiai adnak pénzt gyógyszerre, rezsire.

Nyugdíjas éveiben is a saját lábán akar állni, nem pedig a gyerekeit terhelni anyagilag.

Ezért a többletbevétel egy részét nyugdíjcélú megtakarításba irányítja. Azt mondja, most még nem fáj neki ez az összeg, de a kamatos kamat csodákra képes 30 év alatt. Ráadásul erre még adójóváírást is igénybe vehet, szóval úgy érzi, duplán jól jár.

A barátnős körkérdés után rájöttem, hogy nincs egyetlen „tökéletes” megoldás, csak tudatos döntés van. A legrosszabb, amit tehetek, ha hagyom, hogy az infláció vagy a pillanatnyi vágyaim felemésszék ezt a lehetőséget.

Hogy én mit választok?

Még le kell ülnöm a férjemmel átbeszélni, de a terv már körvonalazódik. Egy biztos: nem fogom hagyni, hogy észrevétlenül elfolyjon a pluszpénz. Valószínűleg ötvözöm a lehetőségeket: a pénz egy részét automatikusan félreteszem vésztartaléknak, a másik feléből pedig elindítok valamilyen hosszú távú megtakarítást, mert a lakásfelújítás pár év múlva nálunk is aktuális lesz.

Bármelyik utat is választjuk végül, a lényeg szerintem nem is a konkrét módszer, hanem a pénzügyi tervezés, ami valódi biztonságot ad a családnak.

Lehet, hogy csábító lenne hónapról-hónapra azonnal elverni mindent, de a felelős döntés az, ha van egy tervünk. A havi pluszbevétel így nem fog észrevétlenül elfolyni a kezeink közül, hanem értünk dolgozik majd. És hidd el, ez a fajta kiszámíthatóság hatalmas terhet vehet le a te válladról is, mert csökkenti a családi pénzügyek körüli stresszt.

Szóval, ha te is most kaptad meg az első emelt összeget, ne hagyd csak úgy elillanni! Ülj le egy kávé mellé, számolj utána, és találd meg azt a célt, amiért neked is megéri félretenni. A jövőbeli éned nagyon hálás lesz érte!

Orosz Emese írása

A képek illusztrációk, forrás: Canva


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
„Úgy leszünk többek, ha merünk kevesebbek lenni” – Dr. Aczél Petra meghökkentő tanácsa a digitális zaj korára
A kommunikációkutató az egó háttérbe szorítását javasolta a hitelesebb élethez a Tudatos döntések adásában. Szerinte a valódi kapcsolódás kulcsa nem az önérvényesítés, hanem a jelenlét megélése.


A digitális zaj korában, amikor a figyelem lett a legértékesebb valuta, felmerül a kérdés: tudunk-e még érdemben beszélgetni, vagy már csak elbeszélünk egymás mellett?

A kommunikáció tétje ma már egzisztenciális: érteni a körülöttünk lévő világot – vagy menthetetlenül eltévedni benne.

Ezt a gondolatot járta körbe dr. Aczél Petra kommunikációkutató, a hazai felsőoktatás több mint harminc éve megkerülhetetlen alakja a Tudatos döntések podcast január végi adásában.

„Ha nem tudunk eligazodni a média világában, ha nem tudunk jól kommunikálni – vagy akár értelmezni azt, ami körülvesz minket –, akkor bizony komoly bajba kerülünk” – szögezte le a szakember a Remind magazin által is feldolgozott adásban.

Szerinte a tudás önmagában kevés; ha nem válik érthetően és hitelesen megoszthatóvá, elveszíti minden társadalmi értelmét.

Ezzel szembesítette azt az elitista nézetet, amely szerint ami közérthető, az szükségképpen felszínes is. A probléma épp az, amikor a tudomány vagy a művészet bezárkózik elefántcsonttornyába.

„Ott állunk egy kiállítótérben, és azt érezzük: ez már nem nekünk szól” – hozott egy hétköznapi példát.

A jelenség a tudomány világában is pusztít, amikor a szakmai óvatosság elnémítja a hiteles hangokat.

A COVID-járvány alatt ez drámaian megmutatkozott: amíg a tudomány óvatoskodott, az áltudomány harsányan és egyszerűen beszélt, betöltve a kommunikációs űrt.

Aczél Petra számára a kommunikáció alapjait a gyermekkori családi közeg teremtette meg, ahol a beszélgetés nem praktikus ügyintézés, hanem a közös gondolkodás terepe volt.

A valódi párbeszéd alapja nem a kimondott szó, hanem a megelőző figyelem és kíváncsiság.

A tudatosságot egyetlen szóban sűríti össze: jelenlét. Vagyis az a képesség, hogy nem spórolunk az odafigyeléssel, és nem vagyunk fél lábbal máshol.

Korunk egyik legnagyobb problémájának azt látja, hogy a tudástársadalom elterelte a fókuszt a részvételről, a fiatal generációk pedig gyakran „nincsenek otthon” a saját korukban, ami súlyos mentális terhekhez vezet.

A kutató leszámolt azzal a modern mítosszal is, hogy a siker kulcsa az extrém leegyszerűsítés.

„Soha nincs általános recept a kommunikációra” – jelentette ki határozottan. „Az az állítás, hogy akkor leszel sikeres, ha mindent egy szóba tudsz sűríteni, egyszerűen nem igaz.”

A beszélgetés végén egyetlen, paradox útravalót hagyott a hallgatóknak: „úgy leszünk többek, ha merünk kevesebbek lenni.” Hozzátette: ne vegyük magunkat túl komolyan, és ne az egónk védelme legyen a cél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk