HÍREK
A Rovatból

„Minden csak duma, hogy ingyenes” – hiába az ígéret, fizetniük kell a Dubajban rekedt magyaroknak

A légtérzár miatt Dubajban rekedt magyaroknak a helyi hotelek az állami ígéret ellenére sem biztosítanak ingyenes szállást – legalábbis többen is erről számoltak be egy Facebook-csoportban. Az utasoknak így saját zsebből kell fizetniük, miközben a hazajutásuk is bizonytalan.


Papíron minden költséget állnak, a valóságban mégis sok magyart küldenek a kasszához a dubaji szállodák, miután az Öböl-térség légterének lezárása miatt turisták ezrei, köztük több ezer magyar rekedt az Egyesült Arab Emírségekben. Miközben az ország polgári légügyi hatósága azt ígéri, az állam fedezi a kényszerűen itt tartózkodók szállását és ellátását, a helyszíni beszámolók szerint Dubajban sok hotel még nem látott hivatalos körlevelet, ezért előre fizettetne a vendégekkel. Ezzel párhuzamosan a Wizz Air legkorábban március 7-ig felfüggesztette a térségbe tartó járatait, így a későbbi indulások sorsa is bizonytalan, ami az utazás előtt állókat hozza nehéz helyzetbe.

A helyzet március 1-jén élesedett, amikor az Egyesült Államok, Izrael és Irán közötti katonai feszültség eszkalálódása miatt a térség több országa, köztük az Egyesült Arab Emírségek is részlegesen vagy teljesen lezárta a légterét. A lépés azonnal megbénította a világ egyik legforgalmasabb légiközlekedési csomópontját, a dubaji és abu-dzabi repülőtereket, ami miatt világszerte több ezer járatot töröltek.

„Elég kaotikus lett, miután a gépeket földre parancsolták. Közel négy óra körözés után végül leszállhattunk”

– számolt be egy utas a kialakult helyzetről. A reptéri állapotokról vegyes beszámolók érkeztek: volt, ahol teljes tanácstalanság uralkodott, máshol viszont a hatóságok azonnal vizet és élelmet osztottak. Egy utas szerint a gesztus azt üzente, hogy „látunk titeket, nem vagytok magatokra hagyva, megoldjuk” – számolt be a Business Today-nek.

Az Egyesült Arab Emírségek polgári légügyi hatósága bejelentette:

az állam viseli minden érintett és elakadt utas elszállásolásának és vendéglátásának teljes költségét.

Az Emirates News Agency hivatalos közleménye szerint ez magában foglalja az ideiglenes szállás biztosítását, az étkezést és az át-, illetve újrafoglalás megszervezését. A hatóság szerint már az első órákban közel húszezer utast láttak el így. A bejelentést Abu-Dzabi Kulturális és Turisztikai Minisztériuma egy szállodáknak küldött körlevéllel is megerősítette, amelyben arra kérték a hoteleket, hogy a távozni nem tudó vendégek tartózkodását hosszabbítsák meg. „A körülményekre tekintettel a vendégek maradhatnak távozásukig, a hosszabbítás költségét a DCT Abu Dhabi fedezi” – közölte a The National.

A Dubajban rekedt magyarok tapasztalatai azonban mást mutatnak. A „Kérdezz Dubajról” Facebook-csoportban többen arról írtak, hogy a szállodájuk elutasította őket azzal az indokkal, hogy nem kaptak hivatalos értesítést.

„A menedzser annyit mondott, hogy még semmilyen infójuk nincs erről, fizettetni akart velünk”

– írta egy pórul járt turista. Mások arról számoltak be, hogy a szálloda szerint az egész ígéret „kamu”, vagy azt a tanácsot kapták, hogy fizessék ki a hosszabbítást, és a számlát utólag küldjék be „a minisztériumnak”. Volt, akinek el kellett hagynia a szállását, és saját költségen keresett egy olcsóbbat.

„A mi szállásunk sem ingyenes! Minden csak duma, hogy ingyenes!”

– fakadt ki egy másik hozzászóló.

„Van itt bárki, aki már igénybe tudta venni azt a lehetőséget, hogy az Emirátusok állja a tovább itt tartózkodás költségeit?” – kérdezte egy kétségbeesett utas.

Ezzel szemben az Abu-Dzabiban tartózkodók arról számoltak be, hogy a szállodák ott automatikusan és díjmentesen hosszabbítanak.

A Wizz Air március 7-ig felfüggesztette minden dubaji, abu-dzabi, izraeli és ammani járatát. A március 8-án vagy később utazni tervezők bizonytalanságban vannak. A légitársaság ügyfélszolgálata több utasnak is megerősítette:

ha nem a cég törli a járatot, hanem az utas mondja le, a jegy árát nem térítik vissza.

Az uniós szabályozás szerint háborús helyzet vagy légtérzár „rendkívüli körülménynek” minősül, ami miatt a légitársaság nem köteles kártérítést fizetni, de a jegyár visszatérítéséhez vagy egy későbbi időpontra való átfoglaláshoz az utasnak joga van. Az úgynevezett ellátási kötelezettség is a légitársaságot terheli, ami étel-ital, illetve szükség esetén szállás és transzfer biztosítását jelenti.

A kint rekedtek közül sokan a kiadásaik csökkentésére kényszerülnek.

A Facebook-csoportban egymásnak adnak tippeket arról, hol érdemes olcsóbban élelmiszert vásárolni,

például a Carrefour, Lulu vagy a Union Coop üzleteiben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium legfrissebb, hétfői tájékoztatása szerint

5059 magyar regisztrált konzuli védelemre a térségben. A legtöbben, 2167-en az Egyesült Arab Emírségekben, főleg Dubajban tartózkodnak.

A konzulátusok és a központi ügyelet megerősített szolgálatot teljesít, és azt tanácsolják a magyar állampolgároknak, hogy maradjanak a tartózkodási helyükön, mivel a szárazföldi határátkelőkön a várakozás rendkívül hosszú.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról
A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 12.



„Ahogy korábban ígértük, nyilvánosan elérhetővé tesszük a mohácsi híd beruházása előtt, valamint a projekt idei 76 milliárd forintos bővítését megelőzően készült megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányokat” – írta Facebook-bejegyzésében a közlekedési és beruházási miniszter. Hozzátette, a dokumentumokat évek óta titkolta Lázár János minisztériuma, de szerinte most már érthető, miért.

Vitézy szerint ugyanis „a tanulmányokból világosan kiderül, hogy sem a híd 2×2 sávos megvalósítása, sem a környező utak idei 2×2 sávos bővítése nem indokolt és nem alátámasztható a forgalmi adatok és a prognózisok alapján.”

Ennek ellenére a leköszönt kormány és Lázár János az építés mellett döntött, majd „az adatokat eltitkolta a magyar emberek elől” – írja Vitézy, aki szerint „a 451 milliárd forintba kerülő beruházás teljesen túlméretezett”.

A miniszter megosztotta azt a linket, ahol meg lehet nézni a két tanulmányt, ide kattintva megtaláljátok.

A miniszter kedden egy videóban már beszélt arról, hogy a projekt keretét a választások előtt 76 milliárddal emelték meg, a kivitelezőnek pedig 98 százalékos előleget engedélyeztek. A tárca szerint április 10-én 94,3 milliárd forintot utaltak is a cégnek. A kormány csütörtökön kormányhatározatban elrendelte a mohácsi Duna-híd beruházásának teljes felülvizsgálatát és az érintett kivitelezési munkák felfüggesztését, vizsgálva a 2×1 sávos kialakítás lehetőségét is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Összeomlott a Meta rendszere: leállt a Facebook, a Messenger és az Instagram is
Péntek délután hibát észleltek a Meta több szolgáltatásánál, aminek következtében a felhasználók nem tudnak belépni a fiókjukba. A leállás az Instagram és a Threads platformokat is érinti, így a hiba a cég szinte összes nagy szolgáltatására kiterjed.


Pillanatok alatt dobta ki a felhasználókat a Facebook, a Messenger és az Instagram – és most nem enged vissza: a péntek délutáni leállás a jelek szerint a Meta több nagy platformját egyszerre érinti.

A hiba a Facebook és a Messenger mellett az Instagramot és a Threads platformját is sújtja, vagyis a cég szinte minden nagy szolgáltatása akadozik.

A felhasználók tömegesen azt tapasztalják, hogy a rendszer automatikusan kijelentkeztette őket, a visszalépés pedig sikertelen. A fennakadás a mobilalkalmazásokat és a böngészőben megnyitott verziókat is érinti.

A hibajelenség kiterjedt: sokaknál a Facebook weboldala be sem tölt, vagy ha mégis, a hírfolyam üresen jelenik meg.

Tapasztalataink szerint a Messengeren küldött üzenetek célba sem érnek.

Az internetes szolgáltatások működését figyelő Downdetector adatai szerint a probléma Magyarországon és több más országban is jelentkezik, ami arra utal, hogy nem helyi, hanem kiterjedt, akár globális hibáról lehet szó.

Nem ez az első ilyen eset. 2024. március 5-én is globális leállás sújtotta a Meta fő szolgáltatásait, amikor a cég kommunikációs igazgatója, Andy Stone egy „technikai problémára” hivatkozott. Hasonló, világszerte érzékelhető kimaradás történt 2024. december 11-én is, szintén technikai hiba miatt.

FRISSÍTÉS, 16:30:

Nagyjából egyórányi leállás után 16:15 körül újra életjeleket adott a Facebook és a Messenger is.

Asztali felületről már mindkettő működik, de a mobilos felhasználók közül még nem mindenkinek sikerült visszajelentkeznie.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
NAV-os autót nem, de civileket megbüntettek Zuglóban, most elengedhetik a bírságokat
A zuglói önkormányzati rendészet több autóst is megbírságolt a Bosnyák piacnál, egy NAV-os járművet viszont nem. Egy szemtanú fellépése után a rendészet jelezte, a büntetések felülvizsgálhatók.


Miközben a Bosnyák piacon a hétvégi csúcsforgalomban szinte lehetetlen parkolóhelyet találni, a zuglói önkormányzati rendészet a minap hat-nyolc autóst is 17 ezer forintra bírságolt a várakozási tilalom megszegése miatt. Egy ugyanott, ugyanúgy tilosban álló NAV-os autót viszont érintetlenül hagytak – írja a Blikk. Az esetet egy szemtanú vette észre, akinek a fellépése nyomán a megbírságolt civilek esélyt kaphatnak a büntetésük elengedésére.

A történet a Bosnyák utca és a piac környékén játszódott, ahol pénteken és szombaton időszakos várakozási tilalom van érvényben a rend fenntartása érdekében.

A zuglói rendészet munkatársai sorra helyezték el a bírságokat jelentő „mikuláscsomagokat” a civil autók szélvédőjén, egy szintén szabálytalanul parkoló NAV-os járművet azonban nem büntettek meg.

A kettős mércét egy helyi lakos vette észre, aki azonnal kérdőre vonta az intézkedőket, tudnak-e olyan hatályos jogszabályról, amely felmentést ad az adóhivatal munkatársainak a tilalom alól. A rendészek a kérdésre láthatóan zavarba jöttek.

A férfi a lapnak elmondta, mi volt a célja a fellépésével.

„Nem azt kértem a rendészettől, hogy utólag bírságolják meg a NAV-os autót, hanem hogy tekintsenek el az átlagemberek megbüntetésétől is, ha már ilyen nyilvánvaló kettős mércét alkalmaznak az utcán” – fogalmazott.

A férfi elmondása szerint a helyszínen azt a tájékoztatást kapta, hogy a rendészet elismerte a téves jogszabály-értelmezést. Bár a már kiállított bírságokat automatikusan nem törlik, ha az érintettek személyesen bemennek a rendészet ügyfélszolgálatára és kérik az intézkedés felülvizsgálatát, akkor elengedik nekik a büntetést.

A zuglói önkormányzati rendészet jogtanácsosa, dr. Füle Ferenc ugyanakkor sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy kivételeztek a hatósági autóval. Ehelyett arról beszélt, hogy a rendészeknek tág mérlegelési jogkörük van, a szóbeli figyelmeztetéstől a feljelentésig dönthetnek a szankcióról.

Arra a kérdésre, hogy a NAV munkatársai miért maradtak büntetlenül, a jogtanácsos annyit mondott, olyan biztosan nem fordult elő, hogy egyáltalán ne alkalmaztak volna valamilyen szankciót.

Azt azonban, hogy pontosan mit, a titoktartási szabályokra hivatkozva nem árulta el. A hivatalos álláspont szerint a bírság felülvizsgálatát csak akkor végzik el, ha a megbüntetett autós meggyőzően érvel a döntés megalapozatlansága mellett.

A zuglói parkolás körül régóta feszült a helyzet. A parkolási gyakorlat jogszerűsége korábban is vitákat gerjesztett, idén februárban a Fővárosi Törvényszék egy ítélete is rávilágított, hogy a parkolási társaságok jogértelmezése vitatható lehet a pótdíjazás során.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Készüljön mindenki: a jövő héten megérkezik az első tartós kánikula
A változékony, átlagosnál kissé hűvösebb idő még kitart pár napig, de a jövő héten már erőteljes melegedés kezdődik. Az előrejelzés szerint a hét végére a 35 fokot is elérheti a hőmérséklet, ami a csapadékhiány miatt a mezőgazdaságot is érinti.


A HungaroMet pénteki Facebook-posztjában arról írt, hogy „tartósabb hőhullám körvonalazódik”. Bár a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, közlésük szerint a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula.

A változékony, az átlagosnál kissé hűvösebb idő a következő napokban még kitart: „szombaton melegfront érkezik, majd vasárnap és hétfőn ismét egy hullámzó hidegfront alakítja időjárásunkat.”

A jövő hét második felében a napi csúcsértékek egyre nagyobb területen meghaladják a 30, a hét vége felé akár már a 35 fokot is.

A meteorológiai szolgálat szerint a felmelegedés oka, hogy Délnyugat-Európa felett egy magasnyomású zóna épül ki, amelynek középpontja fokozatosan a Kárpát-medence fölé helyeződik. „Az anticiklon áramlási rendszerében egyre szárazabb és melegebb levegő érkezik térségünkbe, így erőteljes melegedés veszi kezdetét” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk