UTAZZ
A Rovatból

London szólít: bábeli Camino – egy visszatérő zarándok feljegyzései

Brit és multikulti, hagyomány és ultramodern harmóniája.


„London Calling” – szólt bennem heteken át a Clash csatakiáltása. Telefonomon a Beatles kínálja a hívásokat a Lucy In The Sky With Diamonds-szal. Elutazásunk előtt a Gombafejűekkel és Rolling Stones-szal hangoltunk. Több mint négy évtizeddel első és pontosan 30 évvel utolsó utam után ötödjére indultam a rock és a világirodalom közös szent helyére, ezúttal első ízben Életem Párjával. Ez az én Caminóm, ahol szinte mindenről, egy utcáról, egy fáról, a tömegről, a nevezetes helyszínekről egy-egy dal, verssor vagy szövegrészlet jut eszembe.

„Nem fogsz ráismerni Londonra” – óvott a csalódástól néhány barátom. Most, hogy kilenc nap után visszatértünk, állíthatom, hogy túloztak. Kétségtelen, hogy nem volt akkor még ennyi égbe nyúló üvegpalota, de még számomra is megmagyarázhatatlan módon sikerült a város hagyományos brit és ultramodern építészetét egyfajta sajátos harmóniába hozni.

Ennél lényegesen nagyobb kihívás volt számomra, hogy míg korábban arra kellett egy-két nap, hogy a londoniak istentelen „cockney” akcentusára ráálljon a fülem, most bizony szinte folyamatosan kellett áthangolódnom erre a nyelvi Bábelre, holott mindenki angolul szólt hozzám, de másképpen egy indiai, egy arab, egy afrikai, egy délkelet-ázsiai, nem is szólva a kelet-európaiakról, és mintha ők lettek volna elsöprő többségben, miközben a metróban a legszebb angol nyelven folyt az utasok tájékoztatása. Négy napnak kellett eltelnie, mire szembe jött velem a várva várt cockney egy bennünket útba igazító hölgy személyében, és amikor Greenwich-ig hajókázva a legénység egyik tagja városnézést tartott nekünk eme ősi kültelki szóval, minden angol tudásomat össze kellett szednem, hogy megértsem.

Aligha állíthatjuk, hogy London lakossága valaha is homogén volt, de most úgy tűnt, mintha egy fajta túlzsúfolt Noé bárkájává vált volna a világ összes nációjából. Ahogy azonban egykor a kutya sem bámulta meg a tarajos punkokat, vagy más extrém figurákat, most is úgy hömpölygött ez az ezerszínű tömeg, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Ha végigmentünk az Oxford streeten és környékén a délutáni, kora esti órákban, már az is „program” volt, néztük az arcokat. A teljesen lefátyolozott muszlim nőktől az aligruhás fehér tinédzserekig, a rózsaszín flitteres öltönyben, magas sarkú cipőben billegő fickóktól a torkuk szakadtából üvöltő hittérítőkig és álomba illő, ében- és tejeskávé színű fekete lányokig – ha valakinek kételye lenne: a „black is beautiful” igazságáról, ide jöjjön – de a szögletes arcú, lófogú úriemberek, a harsány, estére vörösödő arcú figurák sem vesztek ki, ez utóbbiak adták a hangzavart az ódon külsejű pubok körül, sörös korsókkal a kezükben.

Többször láttuk vonulni dobokkal kántálással a krishnásokat, akiknek menetéhez „civilek” is csatlakoztak – itt van a Radha Krishna Temple központ, amelyet 1968-ban George Harrison támogatásával hoztak létre – megférnek egymással az Üdvhadsereg és a szivárványos házak. De az sem lepett meg, hogy velünk szembe jött Bob Marley és Vanessa Redgrave hasonmása, esetleg Donald Sutherland 50 évvel ezelőtti változatban. De azért nem lehetett nem észrevenni a főutcákon a nyomorult koldusokat és a hajléktalanokat, akik az éjszakát a fényes kirakatok előtt gondosan megágyazva, vagy sátrat állítva vészelik át.

Itt-ott magyar szót is lehetett hallani, nehéz volt eldönteni, hogy az illető itt él vagy turista. Egyik este egy pubban – hol máshol? – találkoztunk egy barátunkkal, aki 9 éve jött ki tanulni, és éppen aznap kapta meg a brit állampolgárságot.

Tehát Camino… a Big Ben mellett Winston Churchill szigorú tekintettel figyeli az emberáradatot, a Towerben a lábunk előtt eszeget egy holló és nem reagál arra, hogy Poe versét idézem neki. A Westminsterben Newton díszes síremléke alatt Stephen Hawking márványtáblája egy fekete lyuk rajzával.

I. Erzsébet királynő megosztja kriptáját féltestvérével, Véres Máriával (Bloody Mary), felirat emlékeztet bennünket mindazokra, akik a vallási és lelkiismereti gyűlölködés áldozatai lettek és díszsírhely jut Stuart Máriának, aki nemcsak bátorságával, hanem szépségével is megbabonázta az angol sereget. A Poet’s Cornerben Byron és Dickens mellett örömmel látom az iszákos zseni Dylan Thomast (legszívesebben fellökném azt, aki rálép a nevére, de hogy venné ez ki magát egy ilyen toleráns helyen?) az egykor kiátkozott D.H. Lawrence-et (már megbocsátották neki Lady Chatterley-t). Vagy a drogvízióit gyermekmesékké szelídítő Lewis Carrolt is szívesen láttuk, akit még azzal is meggyanúsítottak, hogy ő volt Hasfelmetsző Jack. Ahogy Dylan Thomas írta: „És nem vesz erőt rajtuk a halál.”

És még mindig Camino… az Abbey Road kisvárosi fasorai, vöröstéglás házai még mindig megvannak, miként a zebra is, amelyen már lehetetlen napközben egyedül keresztül menni. A stúdió fehér kerítésén újabb és újabb üzenetek, nevek, rajzok, egy „peace-t” én is odakanyarítok, boltjában pedig megpillantom John Lennon második illusztrált humoreszk könyvét, a Spaniard In The Works-öt, amit 50 éve keresek. Életem Párjától meg is kapom a születésnapomra. Innen emeletes piros busszal, double-deckerrel indulunk városnézésre egészen a Waterloo pályaudvarig, és a szerelmesek legendás hídján eldúdoljuk a „gyertyafény-keringőt” Robert Burns szövegével. Egyik este tiszteletünket tesszük Charlie Chaplinnél, azaz életnagyságú szobránál a Leicester Square-en. Hajdan egyedül állt itt, néhány éve társakat kapott: Mary Poppinst, az esőben éneklő Jane Kelly-t, Stan és Pant, de itt üldögél egy padon Mr. Bean, a bokrok között seprűn repül Harry Potter, egy háztetőről pedig Batman készül alászállni. Én azért nem hagytam volna ki e hősök közül dr. Jekyllt, aki rossz pillanataiban átalakul Mr. Hyde-dá.

Soho-beli szálláshelyünk hagyott maga után némi kívánnivalót, a recepciósok stílusa időnként a Waczak szállót juttatja eszembe. Nem messze innen tíz éve nyílt egy luxusétterem, ahol a széria szellemében gorombáskodnak a vendégekkel… Ugyanakkor nagy előnye, hogy akár gyalog is megközelíthető a Picadilly Circus, a West End, ahol továbbra is a musicalek aratnak, de játsszák a Salemi boszorkányokat és nagy sikerrel megy a dr. Semmelweis című angol darab az anyák tragikus sorsú magyar megmentőjéről. Mindössze egy 20 perces gyalogséta kell a British Museumhoz, amelynek 2000-ben épült Norman Foster tervezte kupolacsarnoka a neoklasszicista épület kellős közepén ékes példája régi és új egymásra találásának.

A kihagyhatatlan Rosetta-i kő, az Elgin-márványok, az asszír szárnyasoroszlán palotakapuk és hindu istenségek mellett az ősi amazonasi, észak-amerikai és afrikai kultúra is elénk tárul. Az egyik legnagyobb élmény éppen az afrikai tárlat, ahol az ősi rituális eszközök mellett láthatók azok a kortárs alkotások, amelyeket a kontinens művészei saját népeik hagyományaiból merítettek.

E sokféleséggel, bár nyilván sok feszültséggel is jár, végül is valahol mindenki jól jár. A metróban láttam egy hirdetést: „Migráns vagyok, Nagy-Britanniában dolgozom, és pénzt küldök haza… és itt egy banki szolgáltatás reklámját olvashattuk.

Bizonyára a civilizációk kölcsönös megismerése, tisztelete és nem utolsósorban a történelmi lelkiismeret szülhette azt a szabadtéri kiállítást, amelyet a greenwich-i parkban, a tengerészeti múzeum árnyékában rendeztek: kör alakban elhelyezett, illusztrált földgömbök, amelyeken az egykori rabszolgák leszármazottai emlékeznek meg elődeikről.

Maga a park is lenyűgöző a többszáz éves fákkal, amelyek a 0 hosszúsági fokon fekvő obszervatóriumot veszik körül. Sajnos a rapszodikus időjárás nem engedte meg, hogy több időt töltsünk a zöldben, de a Green Park kilences platánkörétől még a zuhogó eső sem tudott bennünket visszatartani, hogy ne vegyük körül magunkat áradó energiájukkal.

Legesősebb napunkon, amikor a Tate Modernben jártunk, elmerenghettünk azon a hajdani hőerőműből lett múzeum roppant épülete melletti fiatal nyírfaligeten, amelynek fenntartásához bárki hozzájárulhat valamennyi adománnyal. A kortárs művészet alig negyedszázados templomát, amelynek „turbinacsarnokában” éppen kisgyerekeknek tartottak kreatív játszóházat, két részletben kényszerültünk megnézni. Éppen Henry Moore fehér márványkompozíció előtt álltunk, amikor bombariadót rendeltek el és kiürítették az egész komplexumot. Szinte hihetetlen volt, hogy alig fél óra múlva már visszamehettünk és közben a biztonságiak a legnagyobb udvariassággal tudósítottak a fejleményekről…

Első utamra néhány hónappal Károly és Diana „világra szóló” esküvője után került sor. Akkor mindent elöntött az ő portréikkal kínált bóvli. Most az „örökös wales-i herceg” trónra lépését ugyanígy ünneplik: a teás és kekszes dobozok, nagy arany pénzérmébe rejtett csokik, a pólók, a csészék, a tányérok még hagyján. De vannak „bólogató” Károly-figurák – néhai felséges édesanyjával együtt – sőt, egy limonádés kulacs dugóját is az Egyesült Királyság uralkodóját mintázó figura képezi…

Már-már azt hittük, hogy le kell mondanunk egyik kedvenc időtöltésünkről, és nem találkozunk utcazenészekkel, pedig ha valahol, akkor Londonban valamikor lépten-nyomon játszottak. Aztán egyik délután az Oxford Street és a Tottenham Court Road sarkán jól ismert hangok ütötték meg a fülünket: egy húszévesekből álló rock-banda a Johnny B. Goode-ot nyomta. A hallgatóságból kivált egy hippi-külsejű idős ember és egy tízfontost tett a pénzgyűjtő gitártokjukba. Mi sem fukarkodtunk… Néhány órával később a West End peremén arra lettem figyelmes, hogy valaki a sokaság közepén a Black Sabbath Paranoidját nyomja tökéletesen. Talán mégsem lesz vége a világnak…

Aki az ízek sokszínűségét kívánja, a Sohóban remek helyen jár: görög, olasz, francia, vietnami, perzsa éttermek és kávézók sorakoznak egymás mellett, a közelben még falafeles streetfood is található. Mi rögtön szállásunk mellett első nap kiszúrtunk egy filippinó vendéglőt – olyannyira, hogy egy hét alatt szinte törzsvendégekké váltunk. Grill halak, rákok, polipok, barbecue-k ötféle mártással – a mangós-jalapenós különösen bejött nekünk – sült zöldségek és rizstészták kényeztettek bennünket. Lesz olyan ínyencség, amit mi magunk is ki fogunk próbálni húsz éve tartó gasztronómiai „kémkedésünknek” megfelelően.

És hogy az állítólag „megbukott” brit multikultiról még hazautazásunk előtt se feledkezzünk meg, a repülőtérre egy bangladesi fiatalember vitt ki minket, aki előzőleg évekig Rómában élt, így az angolról átváltottunk az olasz nyelvre. Azért jött a szigetországba, mert itt ingyen megszerezhette a taxizáshoz szükséges jogosítványt. „Jó, ha az ember sokfelé jár a világban” – mondta. Egyetértettünk…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Szigorúbb szabályok jönnek januártól: ezeket kell az autóban tartani, ha külföldre utazol
Spanyolországban például az elekadásjelző háromszög helyett már jelzőfényt kell majd használni. Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.


Több európai országban január 1-től változnak a kötelező autós felszerelésekre vonatkozó előírások – írta a Blikk.

Spanyolországban 2026-tól minden sofőrnek elektromos jelzőfényt kell használnia a klasszikus elakadásjelző háromszög helyett.

A készülék narancssárga, minden irányból látható fényt ad, az autó tetejére kell tenni, és GPS-en keresztül továbbítja a jármű pontos helyét a mentőszolgálatoknak.

Csehországban egyszerű a lista: kötelező az elakadásjelző háromszög, a fényvisszaverő mellény (legalább a vezetőnek) és az elsősegélycsomag. A pótkerék a legtöbb autónál kell, de nem kötelező, ha van defektjavító és tömítő készlet, vagy ha az autó defekttűrő abroncsokkal fut.

Ausztriában, Olaszországban, Szlovákiában és Szlovéniában minden utasnak viselnie kell a fényvisszaverő mellényt, ha műszaki hiba miatt kiszáll a kocsiból. Franciaország külön kér még egy tételt: az autóban alkoholszondát is kell tartani.

Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.

Ausztriában az elsősegélycsomagot védőtokban kell tartani, és a mellények színe nem hasonlíthat a rendőrség által használt mellények színére.

Alapszabály, hogy az elakadásjelző háromszögnek használatra kész állapotban kell lennie. A B típusú elsősegélydoboz az MSZ 13553 szabvány szerint 5 évig őrzi a sterilitását, és steril kötszereket, gumikesztyűt, ollót és egyéb alapvető eszközöket tartalmaz. A láthatósági mellényt az utastérben, könnyen hozzáférhető helyen kell tárolni (nem a csomagtartóban), és minden utas számára rendelkezésre kell állnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Ez a világ legrosszabb helye az utazó vlogger szerint, aki az összes országban járt már
Drew Binsky szerint kész őrület az a főváros, ahol a legrosszabb élményeit szerezte. De azt is elmondta, melyik országot tartja a világ legszebb helyének.


Egy amerikai utazó youtuber a világ összes országában járt már, tapasztalatait pedig meg is osztotta a követőivel. Drew Binsky egyik videójában azokat a helyszíneket sorolta fel, ahol a legrosszabbul érezte magát.

Guinea fővárosa, Conakry áll a listája élén, ahol a legkevésbé érezte jól magát. Épp egy katonai puccs kellős közepébe csöppent, amikor a guineai fővárosba érkezett, ahol állítása szerint a korrupt rendőrök folyamatosan zaklatták.

„Körülbelül 10 perce sétáltunk az utcán, és máris megállított két rendőr” – mesélte a vlogger, aki szerint az egész város egy őrület. „Ez messze az egyik legkevésbé kedvelt helyem a világon. Nem csak a puccs miatt, amikor is a rendőrök nagy pajzsokkal és golyóálló mellényben sorakoztak az utcákon, mintha háború készülne kitörni.”

Az utazó vlogger tapasztalatait alátámasztja, hogy 2021-ben valóban katonai puccs döntötte meg a kormányt az országban, ami feszült közbiztonsági helyzetet teremtett.

Binsky szerint a város ráadásul unalmas, büdös és szemetes, az emberek pedig barátságtalanok, egy étteremből például egyszerűen kitessékelték.

A legrosszabb helyszínek listájának második helyezettjeként a csádi fővárost, N’Djamena nevezte meg, ahol szintén összetűzésbe keveredett a rendőrséggel, és az utcán egy késsel felfegyverzett férfi támadt rá. Ennek ellenére a városnak adna egy második esélyt a világjáró vlogger. A harmadik legrosszabb élménye az indiai Delhihez kötődik, ahol a szmogtól és a kaotikus forgalomtól szenvedett, és csak arra tudott gondolni, mikor hagyhatja el végre a várost.

Hogy megmutassa, nem csak negatív tapasztalatai vannak, Binsky elárulta, hogy

a Fülöp-szigeteket tartja a legszebb helynek a világon, ahol „minden megvan, amit csak egy országban kívánhat az ember”.

Azt is elmondta, hogy a legkevésbé Líbiában, Haitin, Afganisztánban, Guineában és Szomáliában érezte magát biztonságban, ahol több utazása is „nagyon ijesztő” volt.

A guineai élményeit ebben a videóban foglalta össze:

A youtuber egyébként természetesen Magyarországon is járt, nem is egyszer.

Budapestet Európa egyik legjobb városának tartja, és minden alkalommal beleszeret, amikor visszatér ide.

„Számomra Budapest magában foglalja mindazt, amitől szerintem egy város élvezhető lesz. Barátságos emberek, sok kávézó, bár és szórakozóhely van itt. Olcsóbbak minden, mint Nyugat-Európában. Lenyűgöző építészeti látványosságokat találunk a Duna két oldalán. Finom és kiadós ételeket lehet enni, és nagyon bájos utcákon lehet sétálni. Ez a hely egyszerűen gyönyörű és varázslatos minden szempontból” – mondta el egy 2019-es videójában, amelyben a magyar főváros kevésbé ismert érdekességeit fedezi fel.

Via LADbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
A kecskesajttól a vadlúdig: lassú pillanatok a főváros közelében
Budapestről szabadulnál egy-két napra? Tele van a környék lehetőségekkel. Két nap alatt több, Budapesthez közeli helyet is felfedeztünk.


Az ősz talán a legszebb időszak a természetben. Ilyenkor a legjobb túrázni, sétálni, szabad levegőn lenni.

És van ennek az időszaknak még egy nagy előnye: novemberre általában lelassul minden. Kevesebben utaznak, így se a városban, se a természetben nincs nagy tömeg.

Nemrég egy sajtóúton vettem részt, ahol két nap alatt több, Budapesthez közeli helyet is felfedeztünk. Mindegyik desztináció remek példa volt arra, hogy mennyi különleges élmény vár csupán egy órányira a fővárostól.

Piliscsév - Apis Farm és Pincefalu

A túra első állomása az Apis Farm volt, ami nem egy klasszikus turistalátványosság, hanem egy működő családi gazdaság, ahol testközelből lehet látni, hogyan készülnek a tejtermékek (elsősorban kecskesajtok), hogyan élnek az állatok, és milyen az, amikor a fenntarthatóság nem elmélet, hanem mindennapi gyakorlat.

Az Apis Farm sajtjai nemcsak helyben népszerűek, hanem többször részesültek már komoly szakmai elismerésben. Idén, a Sajtkészítők Egyesülete által megrendezett országos sajtversenyen három termékük is dobogós lett – a kecske camembert bronzérmet, az érlelt kecske krémsajt ezüstöt, míg a natúr érlelt kecskesajt aranyérmet nyert. Ez is mutatja, hogy valóban kivételes minőségű, gondosan készített termékekről van szó.

Aki pedig szívesen megkóstolná ezeket, vagy felfedezné a többi kistermelő portékáját, annak érdemes vasárnaponként ellátogatni az Apis Farm termelői piacára. A legfrissebb programokról, kiállítókról és kínálatról mindig a piac Facebook-oldalán található aktuális információ.

Néhány perces sétára található a farmtól a Pincefalu, ahol közel háromszáz présház és pince sorakozik egymás mellett.  A közeljövőben itt túraközpont is épül, amely új találkozóhelyet kínál majd természetjáróknak, csoportoknak, kutyásoknak.

De addig még kiélvezhetjük itt az igazán csendes, békés őszi napokat, ezzel a fenséges tájjal körülvéve.

Ha valaki szeretne egy kis friss levegőt, egy vidéki piacot, néhány mosolygós arcot és igazi, lassú tempót – Piliscsév remek választás.

Hilltop Borbirtok és Étterem – Panoráma és borélmények Neszmélyen

Innen Neszmélyre vezetett az utunk, a Hilltop Borbirtokra. Itt hétvégente többnyire esküvők zajlanak, ami nem is csoda, hiszen a helyszín minden részlete tökéletesen alkalmas egy ilyen eseményre.

Aki azonban hétköznap érkezik (mint ahogy mi is), egy csodás panorámával kísért ebédet vagy vacsorát költhet el itt.

A borászat és az étterem kínálata tökéletesen kiegészíti egymást. Az étlapon klasszikus, komfort fogások szerepelnek, amikhez készségesen ajánlanak kísérő italt is.

Ahol tényleg minden részlet tökéletes - a

tatai Platán

Tata igazi ékköve a Platán. A komplexum gerincét a vendéglátás és a szállás adja, melyek mindegyike a legmagasabb színvonalat képviseli. A Platán Gourmet Étterem Magyarország első és egyetlen vidéki két Michelin-csillagos étterme. Pesti István séf vezetésével a tíz- vagy tizenkét fogásos degusztációs menü elegánsan ötvözi a keleti és nyugati ízeket, követve az évszakok állandó változását.

A komplexum másik kulináris egysége, a Platán Bisztró a kortárs magyar konyhát képviseli, és elnyerte a Michelin Guide Bib Gourmand elismerését, amellyel a kalauz a mérsékelt áron elérhető, kiváló minőséget jutalmazza. A séf Mogyorósi Donát, aki 2023-ban került a Platán Bisztró élére.

A szálláshely, a Platán Udvarház pedig 2025-ben elnyerte a One Michelin Key minősítést. Ezt az elismerést csak egy olyan, egyedi karakterrel rendelkező helynek ítélik oda, amely a maximumot nyújtja a szolgáltatásban.

Ezt a tökéletes egységet számos más, mesterien kidolgozott részlet teszi teljessé. A Platán Pék pékség például egy 1800-as évek óta működő hagyományt folytat: a kenyereket nagy gondossággal, kizárólag kovászt, lisztet, sót és vizet felhasználva készítik, és a friss pékárukkal látják el a komplexum éttermeit és szálláshelyét is.

Mindemellett náluk a fenntarthatóság sem csupán divatszó: saját energianáddal fűtenek, a pékség és a cukrászat napenergiával működik, a konyhákban használt zöldségek és a hús egy része pedig a saját kertészetből és Angus marhafarmról származik. A pihenést és a programot olyan egyedülálló élmények teszik teljessé, mint az e-bike túrák, a privát hajókázás az Öreg-tavon, vagy a várárokban kialakított Mirror Spa részleg.

A mi vacsoránk most a Platán Bisztróban volt, és azt hiszem itt ettem életem egyik legjobb kacsás főételét. De persze az előétel és a desszertpult sem okozott csalódást. És a társaság többi tagja is halálosan szerelmes lett a Platánba ez alatt a pár óra alatt.

És talán ez furcsán hangozhat, de engem a reggeli nyűgözött le a legjobban. Kicsi, hangulatos térben volt felterítve. És bátran állíthatom, hogy minden csak a legjobb minőségben. Friss tojásételek, csodás kenyérfélék, péksütemények, finom desszertek.

Itt került pont az i-re, és ebből látszik az, hogy a legapróbb részleteket sem hanyagolják el.

Másnap reggel a Tatai Öreg-tó partján sétáltunk még egyet, és beszélgettünk arról, hogy mitől ilyen különleges ez a hely.

A tó környezete nemcsak gyönyörű, hanem természetvédelmi szempontból is kiemelt: minden évben leengedik a vizet, hogy megtisztuljon és megújuljon az élővilága, a halászat után pedig a sekély vízfelület ideális pihenőhelyet kínál a vadludaknak és más vonuló madaraknak. Ez az egyik legfontosabb megállóhelyük az egész térségben, ezért Tata különösen figyel a természet nyugalmára: még szilveszterkor sincs tűzijáték, hogy ne zavarják az itt pihenő madarakat.

A vadludak látványa ilyenkor ősszel és télen is lenyűgöző, és ennek a csúcspontja a minden évben megrendezett Tatai Vadlúd Sokadalom, ami idén november 29-én várja a látogatókat.

Ez az esemény nemcsak a madárbarátoknak kötelező program, hanem mindenkinek, aki szereti a természetet és azt a különleges látványt, amikor több ezer vadlúd egyszerre emelkedik a levegőbe az Öreg-tóról.

A Tatai Vadlúd Sokadalom hivatalos oldalán megtalálható a rendezvény részletes programja, és november 16-tól webkamera is elérhető, melyen bárki élőben követheti az Öreg-tó madárvilágát. Az oldalon egy aktuális egyedszámláló is működik, amely folyamatosan mutatja, hány vadlúd tartózkodik éppen a tavon. Amikor ezt a cikket írom, 13 100-nál járunk.

Közeleg az év végi hajtás, szóval lehet, hogy pont itt az ideje, hogy rápihenj egy kicsit.

Családdal vagy barátokkal, aktívan vagy a wellnessben relaxálva: több száz szálláshely kínál kedvezményes őszi csomagokat egészen november 30-ig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Kantábria: Gaudí korai remeke, az őskor Sixtus-kápolnája és egy extra állatkert
Az egyik legzöldebb spanyol tartomány a természet kedvelői számára maga a paradicsom, emellett igazi csemegéket tartogat az őskori művészettől az ultramodern építészeti alkotásokig.
Csémi Klára - szmo.hu
2025. november 18.



A Spanyolország északi részén fekvő Kantábria rendkívül előnyös természeti adottságokkal rendelkezik. Az Atlanti-óceánra néző,

280 km hosszan elnyúló tengerpartján szemet gyönyörködtető, sziklás és homokos öblök váltakoznak, hegyvidékét gyorsfolyású folyók, látványos szurdokok, 2000 méter feletti hegycsúcsok tagolják.

A kettő között húzódó széles sávon dús növényzettel borított völgyek és domboldalak húzódnak, bármerre nézünk, mindent a zöld szín határoz meg.

Szemben az óceánnal

Kantábria az egyik legkisebb spanyol autonóm közösség (5321 km²), területe Spanyolország egészének mindössze egy százalékát teszi ki. Lakosainak száma 590 ezer fő, központjában, Santanderben 170 ezren, vonzáskörzetével együtt 300 ezren élnek. Éghajlata óceáni, területének 40%-át 700 méternél magasabb hegyvidék borítja. Mészkőhegyei gyomrában több mint 9000 barlang rejlik, amelyek közül hatvanban találtak őskori leleteket. Legmagasabb pontja a Torre Blanca (2617 m), déli részén ered Spanyolország egyik legbővizűbb folyója, az Ebro.

Város a Vizcaya-öböl mentén

Ahogy észak-spanyolországi utunk előző két állomása, Baszkföld és La Rioja esetében, Kantábriára is igaz, hogy időjárása az Atlanti-óceánnak köszönhetően kiegyenlített, tavasztól késő őszig kellemes idő jellemezi. Ez manapság az utazást tervezők számára éppúgy fontos, hívogató körülmény, mint a fejlett infrastruktúra. E téren sincs hiány: a tartomány településeire, a hegyi falvakba, a tájvédelmi területekre (a tartomány 30%-a ilyen), köztük az UNESCO világörökségi helyszíneire ingyenes autópályákon, jó minőségű utakon lehet eljutni.

A tartomány fővárosa, a 180 ezres Santander önmagában sok látnivalót tartogat, egyben remek kiindulópont a vidék megismeréséhez. Különlegessége, hogy hosszan elnyúlik a Vizcaya-öböl mentén, központi részétől eltekintve többnyire nem a dombok felé, hanem oldalirányban terjeszkedik.

Képgaléria: Santander belvárosa(Fotókért kattints a képre)

Az élet központja mindig is a kikötő volt, amely a 14. században Kasztília egyik fő tengerészeti bázisává lépett elő – akárcsak a királyság déli és keleti részén Sevilla és Barcelona. Az Ibériai-félsziget északi részéről innen indultak az első hajók Amerikába, a spanyol gyarmatbirodalom területére. Majd amikor a szárazföld felé megépült az első vasút, a város akkora forgalmat bonyolított le, hogy Spanyolország Liverpooljaként emlegették. A lendület 1900-ig tartott: virágzott a kereskedelem és az ipar, és egyre erősebbé vált a felemelkedő polgárság.

A kikötő körül kialakult történelmi városmagból sajnos kevés maradt fenn, mivel 1941-ben az erős szél által táplált tűzvész a házak javát elpusztította. Mégis érdemes nekivágni: az újjáépített területen, egy 500 méteres sugarú körben (Anillo Cultural) nemcsak a városháza tekintélyes tömbje, a 13. századi katedrális, a modern fesztiválpalota, a szecessziós stílusban épült központi piac és több elegáns tér kapott helyet, hanem számos múzeum is; az üzletsorok, éttermek és kávézók, a sugárutakat övező épületek a spanyol nagyvárosok hangulatát idézik.

Egy 21. századi alkotás – a Centro Botín

A belvárossal szemben, az öböl partján magasodik a város egyik büszkesége, a 2017-ben átadott Botín Központ. A két, együttesen több mint tízezer négyzetméteres, „cölöpökön” álló ultramodern épület oldalról repülő csészealjnak, szemből pedig akár egy hatalmas nyitott könyvnek is tűnhet, amelyet átjár a fény. Egyik szárnyában többszintes kiállítótér, ajándéküzlet és kávézó, míg a másikban 300 fős előadóterem, több kisebb oktatóhelyiség és műterem kapott helyet.

A két épületszárnyat könnyű fémhidak és üvegezett lépcsősorok kötik össze, ami tovább fokozza a légies hatást. A fémesen csillogó külső felület, minden részlet és színárnyalat az átláthatóságot, a víz és a levegő egységét, közelségét hangsúlyozza. Alkotói, a párizsi Georges Pompidou Központ tervezője, a Pritzker-díjas olasz Renzo Piano és a spanyol Luis Vidal arra törekedtek, hogy a központ természetes egységet alkosson környezetével, az előtte elterülő hatalmas víztükör és a mögötte húzódó város képével.

Képgaléria: Santander, Centro Botín, El Sardinero (Fotókért kattints a képre)

A multifunkcionális létesítmény rövid idő alatt a város szimbólumává vált. Létrejöttét a Banco Santander alapítványa finanszírozta, akárcsak azokat a felszíni átalakításokat, amelyek megfelelő perspektívát és méltó környezetet teremtenek az emblematikus épület számára. Annak érdekében ugyanis, hogy tágas parkra, és ne forgalmas sugárútra nézzen a lábakon álló üvegpalota, az autóforgalmat a felszín alá, egy alagútba terelték, és kibővítették a parkot, megőrizve a benne lévő értékes fákat.

Királyi miliő

A Botín Központtól valamivel távolabb található a santanderiek egyik kedvenc tartózkodási helye, az El Sardinero. Így nevezik a városnak azt a széles és hosszú, sárga homokos partszakaszát, ahol a környező utcáktól két lépésre strandolni lehet, és strandolnak is.

A strandolás „intézménye” a 19. század második felében jött divatba azután, hogy II. Izabella királynő többször idelátogatott, hogy kúrálja bőrbetegségét. A századfordulóra Santander a felső tízezer kedvelt tengerparti üdülőhelyévé vált, egymás után nőttek ki a földből a villák és a kúriák. Sétányok, szállodák és fürdőházak épültek, megnyílt a kaszinó, egyszóval létrejött mindaz, ami e tehetős réteg szórakozását szolgálta.

A lendület tovább folytatódott, miután a közeli Magdaléna-félszigeten a város nászajándékaként 1912-ben felépült XIII. Alfonz király nyári rezidenciája, és a királyi család 1930-ig itt töltötte a nyarakat. Újabb szállodák épültek, átadták a lóverseny- és a lovaspólópályát, Santander elegáns üdülőhellyé nőtte ki magát.

Az eklektikus stílusban épült királyi palota, a Palacio de la Magdalena napjainkban kedvelt esküvői helyszín. Falai között nyári egyetem működik, az év többi részében pedig rendezvényeknek, konferenciáknak ad helyet. Elegáns, parkosított környezetével épp úgy kötelező látnivaló, mint a kikötő köré épült belváros.

Képgaléria: Santander, Palacio de la Magdalena, világítótorony (Fotókért kattints a képre)

Festménycsodák az őskorból

Kantábria az őskőkori művészet egyik központja, területén több mint hatvan olyan barlangot tartanak nyilván, amelyekben 10.000-36.000 évvel ezelőtt keletkezett barlangrajzokat, festett és falba vésett képeket találtak. Az első és mindmáig a leghíresebb közülük a Santandertől 30 km-re lévő Altamira-barlang, amely egyszerűen kihagyhatatlan látnivaló!

A barlangot és a benne lévő ábrázolásokat 1879-ben fedezte fel egy amatőr spanyol paleontológus, Marcelino Sanz de Sautuola, aki, tudván a barlang létezéséről, egy alkalommal őskori eszközök keresésére indult. Még a barlang előtt tartózkodott, amikor beljebb merészkedő nyolcéves kislánya, María észrevette a barlang tetejére festett ugró, hempergő és fekvő bölények, mamutok, vadlovak, szarvasok és vaddisznók képét, és felkiáltott: „Nézd papa, bikák!”

A férfi tudományos közleményben publikálta felfedezését, azt azonban a kor tudósai határozottan elutasították. A barlangképeket egyesek hamisítványnak, mások ókori eredetűnek tartották, eredetiségüket csak akkor – 14 évvel Sanz de Sautuola halála után – ismerték el, amikor 1900 körül Dél-Franciaország területén több hasonló barlangot találtak.

A felfedező igazát később igazolták a szénizotópos kormeghatározó eljárások, amelyek szerint a barlang festményei, az emberiség történetének első műalkotásai időszámításunk előtt 15.000 és 12.000 között jöttek létre, és a magdaléni kultúra idején élt ősemberek gondolkodását, életét tükrözik. Elkészítésükhöz faszenet és földfestékeket, vas-oxidot és okkert használtak. A finomra zúzott alapanyagot többnyire vízzel keverték össze, ezt vitték fel ecsettel vagy az ujjukkal, követve az ábrák kőbe karcolt körvonalait.

Az Altamira-barlang mennyezetén lévő alkotások mennyisége és minősége valóban elképesztő. Nem véletlenül került fel elsőként, 1985-ben az UNESCO világörökségi listájára, amit 2008-ban a környék kilenc további barlangja követett.

Képgaléria: Altamira-barlang (Fotókért kattints a képre)

A barlangtól kétszáz méterre épült fel az Altamira Múzeum, itt láthatók az eredeti barlangrajzok élethű másolatai. Azért „csak” a másolatok, mert a tömeges érdeklődés – az évente ideérkező több százezer látogató lélegzete és testhőmérséklete – megváltoztatta a barlang mikroklímáját, és a barlangrajzok fokozatosan veszítettek eredeti szépségükből. Ennek megakadályozására átmeneti bezárásokkal és a látogatók számának korlátozásával próbálkoztak, de ez nem volt elegendő. Így alakult ki az a gyakorlat, hogy az eredeti barlangot manapság csak a kutatók látogathatják, és rajtuk kívül hetente mindössze öt szerencsés személy, azok, akik elérték a korlátozáskor meghirdetett várólista elejét.

A múzeumban a látvány épp olyan belső térben és olyan élénk színekkel tárul elénk, mint amilyent a kis María 148 éve megpillantott. A rekonstruált barlang legcsodálatosabb része ez a Nagyteremként elnevezett rész, amelynek mennyezete vörös, fekete és okkersárga állatképekkel és szimbólumokkal van telefestve és -vésve. A látvány lélegzetelállító. Pontosan kivehető az arányos méretekkel ábrázolt sokféle állat – bölény, vadló, szarvas és mamut – minden testrésze, mozdulata. Olyan az egész, mintha egy film kockáit látnánk egymás mellett. A szomszédos folyosón folytatódik a wow-hatás, ahol a barlang egy másik, szűk részének mása látható: az, ahogy az ősember a barlang egyenetlen falán, azt megfaragva, megcsiszolva egy-egy emberi koponyát, maszkot vagy állatfejet alakított ki.

A páratlan leletet a francia Joseph Déchelette, a kor neves archeológusa az őskori művészet Sixtus-kápolnájának nevezte. A barlangot felkereső Pablo Picasso pedig leszögezte: „Az Altamira után minden dekadensnek tűnik.”

Zöld Spanyolország

España Verde – a beszédes elnevezés azt az ökoturisztikai összefogást takarja, amelyet Spanyolország négy Atlanti-óceánnal határos északi autonóm közössége, Baszkföld, Kantábria, Asztúria és Galicia hozott létre. Kínálata ezek természetvédelmi területeit, nemzeti parkjait és az UNESCO geopark minősítésű részeit öleli fel. A lelassulást, szemlélődést lehetővé tevő, több mint 2000 km hosszú útvonal nemcsak a geológiai és természeti látnivalókat érinti, hanem a kulturális és az épített örökség főbb állomásait is – az érintetlen öblöktől a szárazföld belsejéig.

Nyaraló, színes kerámiaruhában

Kantábria másik gyöngyszeme Antoni Gaudí nevéhez fűződik. A világhíres katalán építész mindössze 30 éves, amikor megbízást kap arra, hogy tervezzen nyári rezidenciát egy tehetős, Kubában meggazdagodott jogász és politikus számára a mind divatosabb tengerparti nyaralóhelyre, Comillasba. A pénz láthatóan nem volt akadály, a fantázia szabadon szárnyalhatott, ennek eredményeként a háromszintes épület sokféleképpen tükrözi megrendelője egyéniségét. Mivel agglegény volt, a ház lakószintjére mindössze egy hálószoba került, a természet- és zeneszeretetét pedig az üvegház és a nappaliként is funkcionáló zeneszoba szolgálta ki.

Az épület, amely szembetűnő megjelenése után kapta az El Capricho (Szeszély) nevet, Gaudí első önálló munkája. Mindössze két év alatt, 1883-1885 között készült el modernista stílusban, számtalan utalással leendő tulajdonosának két szenvedélyére, a zenére és természetre. Ez alaposabb szemlélődés eredményeként válik érzékelhetővé, az épületet ugyanis tetőtől talpig ragyogó, színes kerámia borítja, nem is akárhogyan. A falakon élénksárga napraforgófejek és zöld levelek futnak körbe egymás felett öt sorban, a kottavonalakat utánozva. Az ólomüveg ablakokon és az oszlopfőkön állatfigurák, virágok és növények láthatók, a kovácsoltvas erkélyeken és balkonokon hangjegyekre és zenei kulcsokra emlékeztető alakzatok kanyarognak.

A háromszintes, 720 négyzetméteres, minaretszerű toronnyal megtoldott épület Gaudí orientalista korszakának egyik kiemelkedő darabja. Igényes anyagokkal dolgozott: a márványlapok Olaszországból, a kandallók Angliából érkeztek, a helyiségeket kubai tölgyfából készült kazettás mennyezet borítja; kivéve a zeneszalont, ahol az akusztika volt az elsődleges szempont. Mindent átjár a fény, valamennyi díszítő elem, praktikus megoldás és faragott bútor Gaudí végtelen kreativitását bizonyítja.

Képgaléria: Gaudí első önálló alkotása, az El Capricho (Fotókért kattints a képre)

Egyszerre zoo és szafaripark

A tartomány egy másik, a maga nemében ugyancsak páratlan helyszíne a Santandertől 15 km-re lévő Cabárceno Természetvédelmi Park, amelynek óriási, 750 hektáros területén egyáltalán nem a megszokott körülmények között láthatjuk az állatokat. Ez ugyanis egy állatkert és egy szafaripark elegye, amely 1989-ben jött létre egy felhagyott, külszíni fejtésű vasbánya területén. A kezdeteket jellemző Marsbeli táj azóta eltűnt, a vöröses, vasoxidos földet botanikusi gondossággal összeválogatott növényzet és kiterjedt úthálózat borítja. Az így kialakult dimbes-dombos vidéken kaptak helyet az állatok, félig szabad körülmények között. A parkban öt kontinens százhúsz állatfaja él, közülük sok más fajokkal közös, nagy területen.

A park minden korosztály számára kivételes élmény, akár egy egész napot el lehet benne tölteni. A terület 25 kilométeres úthálózattal rendelkezik, autóval, kerékpárral vagy gyalog egyaránt bejárható. Emellett két függőlift is rendelkezésre áll, használatuk benne van a belépő árában. A park működésének fontos része az ismeretterjesztés. Ennek jegyében lehetőség van például arra, hogy családok és baráti társaságok a park szakemberei vezetésével gépkocsis túrán vegyenek részt (Visita Salvaje). Ennek során alaposabban megismerhetik az állatok gondozásának részleteit, egyes helyeken beléphetnek az egyébként zárt területekre, és „kulisszatitkokat” is hallhatnak – például arról, hogy a park mi mindent tesz a kihalófélben lévő állatfajok védelme, szaporítása érdekében.

Képgaléria: Cabárceno Természetvédelmi Park (Fotókért kattints a képre)

További gyöngyszemek

– Santillana del Mar, a terület egykori központja, ahol szembejön a középkor: hangulatos, macskaköves óvárosában a házak 300-700, sőt 1000 éve épültek.

– Az égbe törő hegyek közt fekvő Potes, a hidak városa. Szűk utcáin régi, fagerendás épületek sorakoznak. A közeli Santo Toribio de Liébana kolostor a Camino északi ágának egyik fontos állomása.

– Az ország első nemzeti parkja, a Picos de Europa a hegymászók, barlangászok és túrázók paradicsoma. Kabinos felvonója, a Fuente Dé 1070 méter magasból 1823 méterre visz fel.

– Az UNESCO világörökségének része, a 60 méter mély, paleolit kori barlangrajzokat rejtő El Castillo barlang. Falain állatfigurák, emberi alakok, szögletes jelek, piros, pontszerű foltok és emberi kezek körvonalai láthatók.

– A közeli, festői völgy települése, a gyógyvizéről híres Puente Viesgo. A Gran Hotel Balneario első osztályú wellness-részlege és étterme igazi feltöltődést kínál, több napra is.

Képgaléria: Potes (Fotókért kattints a képre)

Képgaléria: Santillana del Mar (Fotókért kattints a képre)

Bővebb információk: spain.info, cantabriaspain.co.uk, cantur.com, ingreenspain.es

Mini sorozatunk korábbi részeit is érdemes elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk