UTAZZ
A Rovatból

Különleges élményvonattal utazhatsz Európa egyik legszebb adventi vásárába

Prágában hatalmas vásári forgatag, koncertek, állatsimogató és megannyi látványosság vár.


Az utóbbi évek egyik legsikeresebb utazása az adventi élményvonatozás volt a MÁV Nosztalgia Kft. kínálatában. Idén ráadásul tovább bővül a kínálat, az egy napos utak mellett több napra is nekiindulhatsz.

Az élményvonatokon játékokkal, finomságokkal készülnek, a városokban pedig fakultatív programokon vehetsz részt az ország legjobb idegenvezetőivel – tudtuk meg Dubecz Renátától, a cég PR és marketing vezetőjétől, akit az újdonságokról kérdeztünk.

Élményvonat

A klasszikus: Bécs

Az első adventi járat 2011-ben indult el. Azóta annyira népszerű lett, hogy az utazók már várják a különleges utat. A vonat ráadásul Szegedről indul és Budapesten is megállva halad Bécs felé. A császárvárosban a sokféle vásári helyszín mellett városnéző sétára és nosztalgia villamosos kalandozásra hívnak a szervezők.

Az újdonság: Eisenstadt

A 2017-es év újdonsága a Kismartonba (Eisenstadtba) induló élményvonat. Az Esterházy-kastély varázslatos helyszínein hangulatos karácsonyi környezetben tartják a vásárt, ahol egyedi kézműves termékeket, különleges finomságokat találhatsz, de lesznek koncertek és a gyerekeknek külön programokkal készülnek.

Eisensdadt_mix

Egy hosszú hétvége: Prága

A cseh fővárosba három napos utat szerveznek a tavalyi két napos helyet. A kicsit hosszabb út mellett a különleges hangulat is indokolta, hogy idén először több napot is eltöltsön az élményvonat egy városban.

Nem véletlenül esett a választás a cseh fővárosra, hiszen a „száztornyú Prága” fekvésének és patinás óvárosának köszönhetően az egyik legkedveltebb közép-európai úti cél. Prága már november közepétől ünnepi díszbe öltözik. Pompás karácsonyfák, különféle vásárfiát kínáló árusok csalogatják a látogatókat.

paraga1

Vásárok szinte minden sarkon találhatóak, de a legnagyobb és legismertebb az Óváros téren lesz december 2. és január 6. között. Itt állítják fel a hatalmas karácsonyfát, a színpadon sorra érkeznek a produkciók, a kicsiknek pedig kis állatkertet szoktak berendezni és állatsimogató is lesz bárányokkal, szamarakkal. Természetesen egy nagy Betlehemet is kiállítanak.

Érthető, hogy beválasztották Európa 10 legszebb téli vására közé a Prágai Adventi- és Karácsonyi Vásárt.

Prágában több kisebb, de hangulatos, kisvárosias jellegű karácsonyi vásárba is érdemes elmenni: a Vencel térre (Václavské náměstí), a Havel térre (Havelské náměstí), a Béke térre (Náměstí Míru), a Köztársaság térre (Náměstí Republiky), és a Prágai Várban található Szent György-bazilika előtt is vannak kisebb piacok.

A karácsonyi vásárokban a szépen díszített fakunyhókban kézműves tárgyakat, üvegárut, kerámiákat, csipkét, hímzéseket, fa játékokat, illatgyertyákat, karácsonyfa díszeket, kalapokat, kesztyűket és helyi népi ruhákba öltöztetett babákat is kínálnak. Bőven van ajándéknak vagy lakásdísznek való is.

A nézelődőket pedig helyi ételekkel és italokkal kínálják. Lesznek hagyományos karácsonyi ételek, sonkák, grillezett kolbászok, sütemények, cukorbevonatú péksütemények. Mindehhez pedig bőven márik a cseh sört (Pilsner Urquell, Staropramen vagy Budvar), de persze forralt bort is vásárolhatsz.

Minden évben egy téma köré szervezik az adventi rendezvényeket és megjelenést. A témát novemberben hirdetik meg.

praga2praga3

A Prágába közlekedő adventi élményvonat fedélzetén kellemesen telik majd az utazás, hiszen ünnepi hangulattal, közösségi programokkal, étkező- és bárkocsival várnak. Lesznek üdvözlőitalok, ízletes falatkák, játékos totó és ajándékokat is lehet nyerni. A zenés-táncos szórakozásról a népszerű Orfeum bulikocsiban gondoskodnak.

A cseh fővárosban színvonalas fakultatív rendezvényeken vehetsz részt. Például lesz vacsora a híres U Fleku étteremben, vagy vacsorával egybekötött dzsesszest a Moldván hajózva, lehet gyalogosan városnézésre indulni helyi magyar idegenvezetővel, vagy autóbuszos kirándulásra menni Kutna Horába, vagy Cesky Krumlovba, az UNESCO Világörökség Listáján szereplő festői kisvárosba.

praga4praga5
Adventi utak az idei szezonban

november 25-én Bécsbe

december 8-án Eisenstadtba

december 9-én Bécsbe

december 15-17. között Prágába

Bővebb információk ITT

praga6praga7

A MÁV Nosztalgia Kft-től megtudtuk, hogy a november 25-én, szombaton Szegedről – Budapest érintésével – Bécsbe közlekedő „Napfény Advent Expressz Bécsbe” járatra részvételi jegyek még korlátozott számban kaphatók. Felhívták a figyelmet arra, hogy a december 8-án Eisenstadtba, december 9-én Bécsbe és december 15-én Prágába tartó Adventi Élményvonatok Budapestről indulnak.

A prágai adventről bővebben ITT


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Mostantól bárki elutazhat Észak-Koreába - de csak egyetlen városba
A kínai és orosz határ közelében található Raszon városa újra várja a külföldi turistákat. A Covid után végre újraindulhat a világ egyik legelzártabb országának turizmusa.


Észak-Korea újra megnyitotta Raszon városát a külföldi turisták előtt – számolt be róla az AFP hírügynökség kínai és spanyol utazási irodák információira hivatkozva. Raszon az orosz és a kínai határ közelében található, ám az ország többi része továbbra is zárva marad a turisták számára.

A pekingi Koryo Tours utazási iroda szerint egyelőre nem világos, milyen típusú utazások lesznek elérhetők Raszonban, és az sem ismert, hány turistát engednek majd be. Raszon különleges helyet foglal el Észak-Korea gazdaságában: 1991-ben itt hozták létre az első speciális gazdasági zónát, ahol új gazdasági elképzeléseket tesztelnek.

Észak-Korea 2020 elején, a koronavírus-járvány miatt zárta le határait a külföldiek előtt, hogy megakadályozza a vírus terjedését, különösen a Kínából hazatérő állampolgárok körében. A járvány enyhülése óta a kínai-észak-koreai gazdasági kapcsolatok újra fellendültek, és tavaly az orosz turisták számára is megnyitották az országot.

Már a járvány előtt is korlátozott volt a turizmus Észak-Koreában. A turisták repülővel vagy vonattal, főleg Kínán keresztül érkeztek. Az utazásszervezők adatai szerint a külföldi látogatók többsége kínai volt, és évente mindössze 5 ezer nyugati turista jutott be az országba.

2019 volt a rekordév, amikor körülbelül 300 ezer ember látogatott Észak-Koreába, ami szakértők szerint 90-150 millió dollár bevételt jelentett az országnak.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
A Rovatból
Fedezd fel a tökéletes egyensúlyt: gasztronómia, gyógyvíz és pihenés a Colosseum Hotelben
A szálloda nemcsak a wellness-szolgáltatásaival, hanem a családbarát hangulatával és a gasztronómiájával is lenyűgözi vendégeit.


A Colosseum Hotel Mórahalom szívében található, és mindössze 20 km-re van Szegedtől. Budapestről kényelmesen és gyorsan le lehet érni körülbelül 2 óra alatt, szinte végig az M5-ös autópályán haladva.

Az Accent Hotels Magyarország portfóliójába tartozó szálloda a négycsillagos kategóriába tartozik, és

különösen azok számára ideális, akik a családi kikapcsolódásra, wellness élményekre és a termálfürdők jótékony hatásaira vágynak.

Persze a név sokat sejtet, de élőben jön át igazán, hogy milyen különleges ez hotel. A szálloda külső megjelenésében és belső kialakításában is felfedezhetők azok az ívek, oszlopok és tágas terek, amelyek a római építészetre jellemzőek. Az épület átriumos kialakítása pedig egyfajta belső udvart eredményez, ami miatt a természetes fény minden oldalról beragyogja a központi részt.

Mi azonnal egy kávéval indítottunk a szálloda közepén található Átrium Bárban, és innen már látni lehetett a medencékben pihenő embereket is, szóval a következő italt már közvetlenül a habok között terveztük elfogyasztani.

A szobában gyümölcs bekészítés várt minket. Ezt amúgy mindenkinek kifejezetten ajánlom, hogy még jobb kedvvel induljon a pihenés, főleg akkor, ha például valamilyen évfordulót is ünnepeltek. A bortól a bonbonon át többféle figyelmesség is kérhető a szobába. Az ott-tartózkodás alatt pedig 0-24 szobaszerviz is elérhető.

A Colosseum Hotel 82 kényelmes szobával várja vendégeit, köztük 5 két légterű lakosztállyal, melyek kifejezetten ideálisak a családos pihenéshez. A szobák egyedi elrendezésüknek köszönhetően minden vendég számára különleges kilátást kínálnak, így nemcsak a pihenés, hanem a környezet szépsége is hozzáad az élményhez.

A hotel kiemelt figyelmet fordít a családosok kényelmére: még külön játszószobával is rendelkeznek. Az ünnepi időszakokban pedig gyerekanimációs programokkal is készülnek, így a felnőtteknek is több idejük van a pihenésre.

Wellness és spa élmények

A hotel saját Spa & Wellness részlege privát medencékkel, élménymedencével, pezsgőfürdővel és koktélmedencével várja a vendégeket.

És ahogy az előbb is említettem, ezekben a medencékben tökéletesen lehet a lazulás mellett koktélozni.

Különleges élményt nyújt a szaunapark is, ahol finn- és infra szauna, sókabin és gőzkabin segíti a regenerálódást.

A szaunához trópusi élményzuhany, csobbanó medence és dézsazuhany is tartozik, így teljesen szabályosan lehet végezni a lehűlést is.

A wellness szolgáltatások mellett masszázskezelések széles választéka áll rendelkezésre. A hagyományos bőrápoló masszázsoktól kezdve az aromaolajos kezeléseken át egészen a kifejezetten gyógyító célú masszázsokig mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő kezelést. Mivel egész héten ülőmunkát végzek, én egy "medical masszázsra" neveztem be, ami valóban gyógyír a letapadt izmokra.

Kifejezetten gyerekeknek szóló, levendulás vagy epres illattal kényeztető masszázsok is elérhetők, így a legkisebbek is élvezhetik a wellness élményeket.

A szálloda és a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő között szoros együttműködés van, így a vendégeknek közvetlen és díjmentesen átjárást biztosítanak. Valamint élvezhetik a fürdő által kínált wellness és gyógyászati kezeléseket, köztük a térd- és vállbetegségekre javasolt gyógyvizes kezeléseket is.

Már a szálloda saját wellness részlege is szép nagy és sokféle szolgáltatást kínál, de a gyógyfürdővel együtt a lehetőségek megsokszorozódnak, és még a tavaszi időszakban is könnyedén át lehet sétálni köntös-papucs kombinációban.

Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő - a gyógyító víz

A Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő vize kivételes gyógyhatással bír, mely a Pannon őstenger üledékrétegeiből származó, alkáli-hidrogénkarbonátos összetételű víznek köszönhető. A víz, amely 39,5 °C-ra melegszik, ásványi anyagokban gazdag, és jódos jellegű. 1999-ben kapta meg a gyógyvíz minősítést, de már sok évvel korábban is számos beteg számára hozott megkönnyebbülést. Az itt végzett fürdőkúrák segítenek a kopásos és gyulladásos ízületi, gerincbetegségek, izomreuma, valamint nőgyógyászati problémák kezelésében.

A klinikai vizsgálatok eredményei megerősítik, hogy a Szent Erzsébet gyógyvíz kifejezetten hatékony térd- és vállízületi betegségeknél, ezért a fürdőt gyakran emlegetik a térség "térd- és vállcentrumaként." A meleg víz jótékony hatása a keringésre és az anyagcserére is kiterjed. Segít a tápanyagok gyorsabb felszívódásában és a salakanyagok távozásában, miközben a bőrön keresztül felszívódó ásványi anyagok minden egyes elemének megvan a maga jótékony hatása. A víz felhajtóereje segíti az ízületek gyógyító átmozgatását, így a mozgás könnyebbé válik.

Gasztronómiai kényeztetés minden igényre szabva

A Colosseum Hotel Mórahalom nemcsak a wellness szolgáltatásaival és kényelmes szálláslehetőségeivel nyűgözi le vendégeit, hanem gasztronómiai kínálata is kiemelkedő élményt nyújt:

legyen szó hagyományos magyar ételekről, reformkonyháról vagy nemzetközi specialitásokról.

A félpanziós ellátás egy igazán bőséges büféreggelit és büfévacsorát tartalmaz, amely tényleg minden igényt kielégít. A reggeliknél a helyi termelőktől származó, friss alapanyagok is szerepet kapnak: házi tehénsajtok, homokhátsági kistermelők szezonális zöldségei és gyümölcsei garantálják a minőséget. A kínálatban 2-3 féle tojásétel, meleg fogások, hideg büfé, friss zöldségek, gyümölcsök, házi joghurtok és turmixok is megtalálhatók, valamint egy széles pékáru-választék, amelyből mindenki korlátlanul fogyaszthat.

A büfévacsora hasonlóan pazar választékkal várja a vendégeket. Két hideg büfé pult kínálja az előételeket, salátákat és házi savanyúságokat. A meleg ételek között magyaros és nemzetközi fogások egyaránt helyet kapnak, emellett a séfek folyamatosan frissítik az ételkínálatot, hogy mindig változatos és izgalmas ízélményeket nyújtsanak. A vacsorák méltó lezárásaként naponta legalább 4-5 féle házi készítésű desszert kerül az asztalra, amelyeket a szálloda saját cukrászműhelyében alkotnak meg.

Én nem igazán szeretem a húst, mégis minden este bőségesen tudtam válogatni a zöldségekkel és sajtokkal készült ételek közül, a partnerem pedig ódákat zengett a töltött káposztáról, a marhapörköltről és az étkezés végi süteményekről is.

A szálloda kiemelt figyelmet fordít a különleges étrendet igénylő vendégekre is. A vegetáriánusok, a vegánok, a glutén- vagy laktózérzékenyek, illetve a különböző diétát követők is bőséges választékból válogathatnak. Az ételeknél piktogramos jelölésekkel segítik a vendégeket az allergén anyagok felismerésében.

A félpanzión túl

Bár a félpanziós ellátás „csak” a reggelit és a vacsorát foglalja magában, ebédre is teljes éttermi élmény várja a vendégeket a szálloda Átrium Snack Bárjában.

Mi az egyik nap korábban reggeliztünk, ami miatt dél környékén már éhesek voltunk, így kerestünk egy könnyedebb ebédnekvalót.

Egy gazdag salátával és egy csinos desszerttel végül pont megfelelően tele is lettünk, és kicsit ki is tudtuk tolni a vacsora idejét, hogy tovább élvezhessük a naplementés fürdőzést.

A hotel gasztronómiai kínálatát tovább gazdagítja a minden évben megújuló borkínálat, amelyben a híres magyar borvidékek (Villány, Szekszárd, Eger, Tokaj, Balaton-felvidék) legjobb borai szerepelnek. A könnyű, üde fehérboroktól a karakteres vörösborokig minden megtalálható itt.

A nyári időszakban pedig a Grill terasz is nyitva áll a vendégek előtt. Itt frissen sült ételeket, salátákat, jégkrémeket, frissítő italokat és kávékülönlegességeket lehet fogyasztani egy kellemes, árnyékolt környezetben.

A Colosseum Hotel Mórahalom a pároknak és a családos vendégek számára is tökéletes választás. Mi egy kicsit lelassulni érkeztünk ide, de több gyerekes családdal is találkoztunk, akik láthatóan szintén nagyon élvezték a szálloda szolgáltatásait.

A különleges szobák, a remek ételek, a gazdag wellness kínálat, valamint a gyermekek számára biztosított animációs programok mind hozzájárulnak a felejthetetlen élményhez.

Cím: 6782, Mórahalom, Millenniumi sétány 4-6.

colosseum.accenthotels.com


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
Ryanair: drágulnak a repülőjegyek, már az is megvan, hogy mennyivel
A Ryanair vezére szerint idén 4-6 százalékkal emelkedhetnek a jegyárak, de még így is olcsóbbak maradnak a 2023-as szintnél. A légitársaság Ukrajnába is visszatérne, ha tűzszünet lesz.


Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója kedden Varsóban tartott sajtótájékoztatót, ahol bejelentette, hogy a légitársaság az idei nyári szezonban 4-6 százalékos jegyáremelkedéssel számol. Tavaly nyáron a jegyárak még 10 százalékkal csökkentek, amit részben az online utazási irodákkal folytatott vitával magyarázott. Szerinte ez a helyzet mostanra nagyrészt rendeződött.

A vezérigazgató elmondta, hogy

az idei árak még mindig alacsonyabbak lesznek a 2023-as nyári szinthez képest, de valamivel magasabbak, mint 2024 elején.

O’Leary a Boeing gyártási és szállítási problémáira is kitért. Úgy véli, hogy a repülőgépgyártó 2026 nyarára behozhatja a lemaradását.

A vezérigazgató a Ryanair az ukrajnai járataival kapcsolatban azt mondta: a légitársaság hat héten belül újraindítaná a repülőjáratokat, ha tűzszünet lenne. A cég a lengyel piac bővítését is bejelentette. A Ryanair idén nyáron 24 új járatot indít Lengyelországból.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Barangolj Baján: ha nyugalmas helyre vágysz, akkor irány a folyópart, ahol szinte megáll az idő
A Duna menti város sokféle látnivalót kínál, de ha szeretnél egy kicsit kiszakadni a rohanásból, akkor irány a természet, ami feltölt, kikapcsol.
Fotók: Papdi Balázs - szmo.hu
2025. május 03.



A Duna bal partján fekvő Baja kedves belvárosával és nyugalmas folyópartjával kiváló kirándulóhely tavasszal is. Érdemes felkeresni a Szentháromság teret, a Sugovica folyót, a Városházát és a Szentháromság-szobrot, elsétálni a Kálvária-kápolnához, a Bajai zsinagógához. Vagy megismerkedni a Bunyevác Tájházzal, a Bagolyvár-Miskolczy Ferenc emlékházzal, a városban található szép templomokkal, szobrokkal.

A város határában terül el a híres Gemenci-erdő, amit szintén nem szabad kihagyni, ha erre jársz. De a természetet Baján is élvezheted, a parkokban, a Duna partján, ahol sokféle vízi sportot is úzhetsz, vagy csak egyszerűen sétálhatsz egy nagyot. A folyópartok, a harsogó zöldek és élénk kék ég, a hűset adó árnyak igazán kikapcsolnak, feltöltenek.

Kedvcsinálónak íme néhány fotó a városról.

Képgaléria: (A fotókért kattint a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET: