SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Herceg Erika az X-Faktor-kirohanása után: „Ez volt az utolsó csepp a pohárban, és muszáj volt kieresztenem a gőzt”

A mentor már sokkal megbocsátóbb, és elismeri, neki kellett volna máshogy kezelni a helyzetet.

Link másolása

Komoly botránnyal folytatódott az X-Faktor legújabb évada: a szombati, második adásban összeveszett két mentor, Puskás Peti és Herceg Erika, utóbbi pedig egy ponton ki is rohant a stúdióból.

Az RTL.hu-nak sikerült megszólaltatnia a kárpátaljai származású énekest.

„Az egyik versenyző a Bad Romance című dalt énekelte Lady Gagától, és megkért, hogy táncoljak vele, de én többször is nemet mondtam. Az asztal alá is bebújtam, de végül a fiúk unszolására meggondoltam magam. Megkértem Petit, hogy táncoljon ő is velem, de hiába toltam ki a színpadra, sehogy sem tudtam rávenni.

Ez eléggé rosszul esett, mert én mindig benne voltam a buliban”

– idézte fel az esetet Erika. Arról is elmondta véleményét, hogy egy ponton ByeAlex a mobiltelefonját is elővette, hogy megörökítse az esetet: „Abban a pillanatban nem esett jól, hogy viccet csinál belőle. Szerintem ez volt az utolsó csepp a pohárban, és muszáj volt kieresztenem a gőzt. Utólag viszont megértettem, hogy csak fel szerette volna oldani a helyzetet, hogy mindannyian nevessünk egyet az egészen.”

Ugyanakkor hozzátette, ma már nem gondolja azt, amit a pillanat hevében mondott, azaz hogy a fiúk „bohócnak” nézték volna. A kirohanásáról így nyilatkozott:

„Kimentem a mosdóba, próbáltam megnyugtatni magam, mivel a sírás határán álltam. Nem akartam a kamerák előtt sírni, pláne úgy, hogy azok a könnyek nem az örömtől, hanem a megbántottság miatt hullottak.”

A kérdésre, hogy mennyire könnyű kihozni őt ennyire a sodrából, azt mondta: „Eléggé lobbanékony ember vagyok, de szerencsére könnyen és gyorsan sikerül túllendülnöm a dolgokon.”

Azt ugyanakkor utólag elismeri, hogy a fiúk „nagyon aranyosak” voltak, és hogy elsősorban magának kell megbocsátania, mert ő kezelte rosszul a szituációt. Arról is beszélt, hogy ha konfliktus lesz, legközelebb sem fog hallgatni, de hozzátette:

„Viszont azt megígérem, hogy sokkal erősebb leszek, és soha többé nem vonulok ki a stúdióból.”

Herceg Erika kiviharzik az X-Faktor stúdiójából

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meghalt Avicii volt barátnője, nem tudta megemészteni a DJ elvesztését, végül borzasztó tragédia érte őt is
Emily Grace Goldberg két évig volt a világhírű DJ párja, akit egy zenei eseményen ismert meg. A lány lebetegedett, majd mikor végre úgy érezte, hogy legyőzte a kórt, nem sokkal később elhunyt.

Link másolása

Megrázó sors jutott Emily Grace Goldbergnek. Hat éve vesztette el barátját Aviciit, akivel két éven át alkottak egy párt. A lány később rákbeteg lett és nemrégiben elhunyt - írja a Blikk.

A svéd Tim Bergling, azaz Avicii 2018. április 20-án halt meg egy hotelszobában az ománi Muscatban. A világhírű Dj éveken át közdött a függőségeivel és mentális gondjaival, végül nem bírta tovább, egy üvegdarabbal megvágta magát, majd elvérzett.

A lemezlovas barátnője Emily nem tudta feldolgozni kedvese elvesztését. A betegség pedig őt is legyőzte és a 34 éves fiatal nő tüdőembóliában halt meg Kaliforniában április 3-án.

A lány szerette a művészetet és a fotózást. 2012-ben végzett a főiskolán, majd egy elektronikus zenei turnéval járta a világot, akkor ismerte meg Avicii-t is.

A közösségi oldalán a kórházból posztolt egy fotót magáról, de akkor még azt írta, hogy legyőzte a rákot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Elkezdték Tompos Kátya kezelését Németországban: önerőből nem tudja a folytatást finanszírozni
A színésznő nem szerette volna, hogy kiderüljön betegsége, végül barátai meggyőzték, hogy szükség van a segítségre. De most nagyon sokat jelent neki a támogatás.

Link másolása

Németországban folytatják Tompos Kátya kezelését, és bíznak a terápia sikerében. A színésznő barátai szerdán osztották meg felhívásukat, melyben elárulták, hogy súlyos betegséggel küzd, és a gyógyításához szükséges pénzt a család és a barátok már nem tudják előteremteni. A közösséghez fordultak támogatásért, egy jótékonysági színházi estet szerveznek és pénzadományra is van lehetőség.

A betegség kezelésére idehaza nincs megfelelő terápia, ezért kellett külföldre utaznia. Ám a terápia sokba kerül.

"Kátya már elkezdte ezt a kezelést, ám önerőből nem tudja a folytatást finanszírozni. Ez a gyógyulása érdekében egy olyan lehetőség, amelyet muszáj megragadni"

– mondta el a Blikknek a színésznő munkatársa, Kálnási Anikó.

Kátya nem akarta nyilvánosságra hozni a betegséggel való küzdelmét, de a barátok meggyőzték végül, és máris sok felajánlás érkezett.

"Kátya számára ez nagyon sokat jelent, mert ő eddig méltósságteljesen, családja és szűk baráti köre támogatásával küzdött, de mostanra elfogytak a tartalékai. Külön szeretnénk megköszönni a segítséget a Fábián Juli Alapítvány, akik teljes erőfeszítéssel mellénk álltak"

– tette hozzá Anikó.

A színésznő korábban beszélt arról, hogy az éneklés számára mennyire fontos, ám most erre sincs módja. 2020-ban úgy nyilatkozott a vehir.hu-nak: "Ha a hivatásomat nézzük, akkor színésznő vagyok, ugyanakkor gyerekkoromban az első kifejező eszközöm az ének volt: apukám magyarul, anyukám – orosz származásából adódóan – oroszul beszélt hozzám, végül egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam".

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ilyen még nem volt a Zsákbamacskában: a nyertes odaajándékozta autóját játékostársának
A két versenyző meghatottan ölelte meg egymást, még a könnyük is eleredt. Sőt, Kárpáti Rebeka is elsírta magát a stúdióban.

Link másolása

Ilyen nem volt még a Zsákbamacska című műsor történetében - egy nyereményt nem a szerencsés játékos, hanem egy másik vihetett haza - írja a 24.hu.

Szente Vajk és T. Danny a Királylány nevű játékossal játszott, aki az elején bevallotta, hogy egy autót szeretne majd, mert az övé elromlott. Bár közel járt a nyeréshez, de végül veszített.

A lány nagyon elkeseredett, főleg, mikor megnézték, mit takart a függöny. Egy piros autó állt ott. „Nem hiszem el, ilyen a világon nincs!” – mondta sírva a játékos.

A játékot végül a Shanti nevű játékos nyerte meg. Ám ő előzőleg azt mondta a Királylánynak, hogy ha ő nyerné az autót, akkor a sajátját odaadja neki.

Így mikor a győztesé lett a 6,5 milliós autó, tartotta ígéretét:

"Ahogy megígértem Királylánynak, ha megnyerem, az enyémet neki adom" - mondta a győztes.

A két versenyző megölelte egymást, még könnyeztek is, sőt Kárpáti Rebeka is elsírta magát a stúdióban. A megható pillanatok ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megrendítő üzenetet küldött a rákbetegséggel küzdő Tompos Kátya: Úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség
Gyűjtést szerveztek a gyógyulása érdekében. A színésznő most megköszönte a közönségnek az eddigi támogatásokat.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy teljesen megdöbbentő hír érkezett Tompos Kátyáról: a 41 éves énekesnőt azért nem láthatta már két éve a közönség, mert rákkal küzd.

Bár eddig tiszteletben tartották a színésznő kérését, és nem hozták nyilvánosságra a betegségét. Végül azonban úgy döntöttek, hogy a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal együtt gyűjtést szerveznek számára a gyógyulása érdekében, és egy jótékonysági gálát is tartanak május 25-én.

Tompos Kátya közösségi oldalán nemrég közzétettek egy bejegyzést, amiben megköszönték a közönségnek az eddigi támogatásokat.

„Nem találunk szavakat arra, amit alig néhány óra leforgása alatt véghez vittetek. Nincs jobb szó a KÖSZÖNÖMnél, de amikor az összefogás, a TI összefogásotok reményt ad, mégis kevésnek tűnik”

- írták a posztban, majd így folytatták:

„Amikor Kátya néhány barátjával, kollégájával és a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal úgy döntöttünk, hogy belevágunk ebbe az akcióba, azért tettük, mert úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség. Kátya az utolsó pillanatig a nyilvánosság teljes kizárása mellett igyekezett minden lehetőséget megragadva gyógyulni, küzdeni, de egyedül elérte a határait.”

Végül ezzel zárták a bejegyzést:

„Messze még a vége, de köszönjük a reményt és a szeretetet! Hajrá, Kátya!”

A gyűjtésről itt lehet további információt találni!

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: