Csodák a havas erdélyi fennsíkon: Ilyen egy hótalpas túra Pádison
Egy téli túra mindig nagy kihívás, hiszen a hideg, a hó és a korai sötétség számos kihívást rejt az útra kelőknek. Ám ha a látvány annyira elragadó, mint amilyet fotósunk HeavenMan is megélt, akkor feledésbe merülnek a nehézségek.
Íme egy személyes beszámoló Erdély havas vidékéről:
A telet a legtöbbünk úgy szereti, ha van egy kis hideg, egy kicsit több hó, de mindezekre az ország déli határszélén nemigen volt példa eddig. Megelégelve, hogy minden leesett 2 centi hó fél napig bírta, úgy határoztam, hogy ellátogatok Az elveszett világba, a Pádis- fennsíkra, amely ilyenkor garantálja a havas élményeket.
A túrára január 20-án került sor az Erdélyi túrák szervezésében. Korán indultunk, mert hosszú az út odáig, és nem tudhatjuk milyen kondíciók várhatóak a hegyekben. Az előrejelzések alapján több 10 cm friss hó eshetett ezer méteres magasság fölött. A Bihar-hegységben az első megállónk a Köves-Körös egyik nagyobb zúgója volt. Ahogy az errefelé járók hívják, a „Mini Niagara” kristálytiszta vizével fotózásra csábított mindenkit.
Majd Boga üdülőtelepnél nekiindultunk a szerpentinnek, itt már körülbelül 3-5 cm hó fedte a tájat. Ahogy felfelé haladtunk, gyorsan szaporodott a hóvastagság. A 900-1000 méteres magasságban találkoztunk a hómaró géppel, itt már volt dolga, hiszen több mint fél méteres havat kellett az útról eltakarítania. Szerencsére egy eltúrt nyomon tudtunk tovább haladni. Felérve a fennsíkra megálltunk a Bál-réten, ahol csaknem méteres hó és szikrázó napsütés fogadott minket.
Fél órás hóban fetrengés után úgy gondoltuk, megpróbálunk tovább menni, bár a másik rét felől érkezők nem javasolták, mondván arra még rosszabb az út. Körülbelül 2 km-t juthattunk előre, amikor megállásra kényszerített minket két elakadt személyautó, amiket emberi erővel már esélytelen volt kiszabadítani a hóból. Így gyalog folytattuk utunkat, célul pedig a nem messze lévő Mócok templomát néztük ki, amelyhez csak hótaposóval felszerelve juthatunk fel, ugyanis teljesen szűz hóban gázoltunk.
Alföldi embernek ritkán látott tájakon jártunk, immár több mint 1 méter vastag szikrázóan fehér havon, ligetes fenyőcsoportok között, kristálytiszta levegőben. A képeken próbáltam úgy visszaadni a látványt és az élményt, ahogyan én is éreztem, de az az igazság, hogy ezt átélni kell, ki kell próbálni, garantáltan egy életre szóló élmény.
Felérve az 1476 méter magasan lévő Mócok templomához, kellemesen elfáradtunk, de a csodáknak még nem volt vége. Fentről pazar kilátás nyílt az alattunk lévő töbrökre (vízgyűjtő mélyedés karsztos felszínformákon) és a környező hegyekre, mindez a naplemente narancsos fényeivel kombinálva tényleg az Elveszett világot vizionálta elénk. (Erről egy kicsi rész a videóban is látható majd, lentebb.)
Pihenő után visszafelé indultunk, mielőtt ránk sötétedett volna. A túra legszebb része ekkor következett. A napnyugta olyan színeket varázsolt a tájra, amelyet eddig sokunk korábban csak akkor látott amikor a számítógépén téli hátteret keresett. Egyszerűen mesébe illő volt.
VIDEÓ: Pádis - Hótalpas túra
Az élményért köszönet az Erdélyi túráknak.