UTAZZ
A Rovatból

Bejártuk a Magyar Ízek Utcáját, megkóstoltuk az Ország Tortáját

Augusztus 20-án is teljes kínálattal nyitva lesz a rendezvény, egy átlagos négytagú család kb. 30 ezer forintért ehet-ihat, ha valóban jól is akar lakni. Az Ország Tortáját kár kihagyni, a sorban állástól nem kell félni, a szervezés profi.


Ha valaki tavaly időt töltött az Magyar Ízek Utcájában, talán déjà vu érzése is lehet, annyira olyan minden, mint tavaly volt. Ha a Lánchíd felől jövünk, ott sülnek a malackák, és innen neki lehet vágni a végtelen bódésornak és pultoknak, és kedvünkre ehetünk-ihatunk, ameddig a pénztárcánk engedi. Természetesen senki se bolti vagy diszkont árakra készüljön fel, de igazából egy belvárosi kifőzde vagy közepes étterem árainál többet nem kell fizetni, ha jól akarunk lakni, igaz, kevesebbet sem.

Nemcsak az igazi „magyaros” nehéz ételeket lehet kapni, de

találhatunk reformkonyha vagy vegetáriánus menüket, akár paleo szeleteket is többféle ízben,

a roma konyha ízei mellett a magyar ízek utcájában már megjelent a provanszi csirkeragu vagy görög csirkés lepény is, de megkóstolható „David Chang csirkés szendvicse” is. A Csíki sörnek pedig annyira bejött a „tiltott” szócska, hogy már kapható tiltott erdélyi mics is, sörös musárral, „pityókás” kenyérrel.

Ha csak inni szeretne egy baráti társaság, komoly alkoholos italkínálat mellett (van hely, ahol pálinkából csak 28 féle kapható), azért a kézműves szörpökre, limonádékra is bukkanhatunk. Ami az én fantáziámat megfogta, az a levendulás limonádé, minden bizonnyal egészen különleges élmény lehet.

Fröccsökből például több helyen az

egész paletta kapható, nagyfröccstől a hosszú lépésen át egészen a macifröccsig, meg még minden, ami ezek között van.

Nézzük meg, mennyibe fájna egy négytagú családnak jóllakni:

Tegyük fel, a felnőttek nem az adagonkénti hatezer forintos birkapörköltet választják, hanem beérik mondjuk egy jó kis kolbásszal vagy miccsel, akkor például egy vörösboros vaddisznókolbászért, kenyérrel és szósszal mindösszesen 4050 forintot kell fizetni. Kicsit többért lehet kapni „forró kutyát”, ami nyilván a hot dog magyar fordítása.

A gyerekek közül legyen az egyik kicsit finnyás, és ő érje be egy pereccel, ami 1200 forint, de a másik kérjen csülkös-káposztás bablevest 3000 forintért, és mondjuk kapjon hozzá egy 300 forintos kenyérszeletet.

A felnőttek igyanak sört (a pálinkát hagyjuk haveri társaságokra), mondjuk stílszerűen egy Petőfi lágert 1300 forintért, a másik felnőtt meg fröccsözzön 1700-ért, és igyon egy házmestert. A gyerekeknek járjon 1200 forintért egy limonádé. Ez eddig mindösszesen 18 000 forint. És akkor jöjjön egy fagyi, gombóconként 800 forintért, a kicsiknek 100 forintos édes tölcsérrel, fejenként szerény két gombóccal. Ez lesz még 6600 forint.

Tehát összesen eddig elment 24 600 forint.

És akkor jöjjön az ország tortája. Idén a váci Kovács Alfréd Mákvirág fantázianévre keresztelt munkája nyerte el a címet, melyben fekete ribizli és a mandula mellett jókora mennyiségű, finom krémbe kevert mák dominál. Elkészült a cukormentes ország tortája is, ami a szegedi Novák Ádám és Csonka László Zöld Málna fantázianevű kreálmánya. Ha a képzeletbeli családunk besétál a Millenáris központba, ahol egy-egy szeletet vesznek mindenkinek, az még szeletenként 1750 forint lesz,

függetlenül attól, hogy a cukormenteset vagy a cukrosat kóstolták meg, a családi kiruccanás végösszege így 31 600 forint lesz.

Pár szót még erről a tortáról. Mindenekelőtt meglepően jól készültek fel a hatalmas érdeklődésre. Én komolyan arra számítottam, hogy hosszasan kell sorban állni az édességért, de a Millenáris nagy fogadótermében felállított hosszú pulton megszámlálhatatlan helyen adták ki a tortaszeleteket, így bár özönlött be a nép a tortáért, pillanatok alatt már mindenki, kezében a tortával, mehetett elégedetten tovább.

A közeli sörpadokon pedig kulturáltan meg is kóstolhatták az édességet. Akiket találomra megkérdeztem, a szlovákiai Dunaszerdahelytől kezdve Albertirsán át Egerig sokfelől jöttek, persze a legtöbben Budapestről. Ahogy várható volt, voltak, akik az édesebb Mákvirágra esküdtek, de mások szerint a savanykásabb Zöld Málna jött be. Sokan vettek egy ilyen, egy olyan szeletet, aztán megosztották egymás között, de volt olyan család, ahol mindenki megkapta mind a két szeletet. Mások bevásároltak jelen nem lévő családtagjaiknak. Amikor aziránt érdeklődtem, milyen más tortához tudnák hasonlítani az édességek ízét,

legtöbben azt válaszolták, hogy ilyen ízvilágú tortát még nem ettek.

Az 1750 forintos árról meg azt mondták: le lehet szurkolni ennyi pénzt ezekért a tortákért, mivel sok munka van bennük, és az alapanyagok is drágák.

Az ország tortáját augusztus 20. után az ország különböző cukrászdáiban is meg lehet vásárolni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Szigorúbb szabályok jönnek januártól: ezeket kell az autóban tartani, ha külföldre utazol
Spanyolországban például az elekadásjelző háromszög helyett már jelzőfényt kell majd használni. Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.


Több európai országban január 1-től változnak a kötelező autós felszerelésekre vonatkozó előírások – írta a Blikk.

Spanyolországban 2026-tól minden sofőrnek elektromos jelzőfényt kell használnia a klasszikus elakadásjelző háromszög helyett.

A készülék narancssárga, minden irányból látható fényt ad, az autó tetejére kell tenni, és GPS-en keresztül továbbítja a jármű pontos helyét a mentőszolgálatoknak.

Csehországban egyszerű a lista: kötelező az elakadásjelző háromszög, a fényvisszaverő mellény (legalább a vezetőnek) és az elsősegélycsomag. A pótkerék a legtöbb autónál kell, de nem kötelező, ha van defektjavító és tömítő készlet, vagy ha az autó defekttűrő abroncsokkal fut.

Ausztriában, Olaszországban, Szlovákiában és Szlovéniában minden utasnak viselnie kell a fényvisszaverő mellényt, ha műszaki hiba miatt kiszáll a kocsiból. Franciaország külön kér még egy tételt: az autóban alkoholszondát is kell tartani.

Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.

Ausztriában az elsősegélycsomagot védőtokban kell tartani, és a mellények színe nem hasonlíthat a rendőrség által használt mellények színére.

Alapszabály, hogy az elakadásjelző háromszögnek használatra kész állapotban kell lennie. A B típusú elsősegélydoboz az MSZ 13553 szabvány szerint 5 évig őrzi a sterilitását, és steril kötszereket, gumikesztyűt, ollót és egyéb alapvető eszközöket tartalmaz. A láthatósági mellényt az utastérben, könnyen hozzáférhető helyen kell tárolni (nem a csomagtartóban), és minden utas számára rendelkezésre kell állnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

UTAZZ
A Rovatból
Erzsébet királyné látványos fénykertje ismét elvarázsol Gödöllőn
A fénykiállítás idén a zene, gyermekek, Sisi kertje és barokk témákkal vár. Ráadásul egy harminc méter magas óriáskerékre is felülhetsz, amelyről madártávlatból élvezhető a kivilágított kastély és park.


Gödöllőn, a Királyi Kastélyban tavaly már nagy siker volt az adventi-karácsonyi időszakban a pompás kastélykertben kialakított fénykert. A látványos rendezvény idén is megnyitja kapuit.

Október 24-én este újranyílik Erzsébet királyné fénykertje a Gödöllői Királyi Kastélyban a DECOLED Story of Lights keretében.

A fénykiállítás idén új témákban – zene, gyermekek, Sisi kertje és barokk – vezeti végig a látogatókat az ikonikus helyszínen az est leszálltával. A kiállítás különlegessége egy óriáskerék is, amelyről madártávlatból látható a kivilágított kastély és park.

Mindössze 30 kilométerre Budapesttől, a Gödöllői Királyi Kastély kertjében – Erzsébet királyné, ismertebb nevén Sisi kedvenc nyári rezidenciájában – található kiállítás mintegy 32 000 négyzetméteren valósul meg, százharmincnál is több installációval.

Az idei látványt 370 000 izzó és több mint 12 kilométernyi fényfüzér biztosítja, a homlokzatokon dinamikus vetítések futnak, miközben hangszerformájú fényszobrok gombnyomásra megszólalnak.

A kert különlegessége egy 30 méter magas óriáskerék is, amelyről madártávlatból látható a kivilágított kastély és park, valamint egy „twinkly” (okos LED) technológiával megvalósított „Sisi kert”, ahol programozható LED-mintázatok rajzolják tovább a Sisi történetet. Ezeken túl a 116 méter hosszú, alagútszerűen kivilágított barokk fasoron sétálva, valóban időutazásban lehet része a látogatóknak.

Képgaléria: A fénypark (képekért kattints a fotóra)

Az idei évben a fénypark működtetése során befolyt bevétel egy részét a kastélykertben az elmúlt években elpusztult fák pótlására tervezik fordítani.

A gödöllői látványprojekt abban is egyedi, hogy az ikonikus kertben az elegancia és a játékosság egyszerre jelenik meg, így a barokk örökség családbarát, interaktív esti sétává válik az őszi-téli hónapokban.

Dr. Ujváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója elmondta: „A kastélykert esti fényei időutazássá állnak össze: a történeti örökség és a kortárs technológia ötvöződik a séta során. Célunk, hogy Gödöllő télen is élő, közösségi tér legyen — ahol zene, játék és történelem találkozik.”

A Gödöllőn idén is létrejövő DECOLED Story of Lights fénykiállítás-sorozat koncepciója a fény, a művészet és a helyi történetek összefonódására épül, hogy a látogatók ne csupán fényeket lássanak, hanem élményekkel és történetekkel is gazdagodjanak.

„Erzsébet királyné fénykertje az elegancia és a játékosság ünnepe. A barokk motívumoktól a gyerekek nevetéséig és a zenei témákig – a fénykiállítás több fejezetben meséli el a történetet, és mindenkit arra hív, hogy lépésről lépésre fedezze fel azt” – fűzte hozzá Eva Poláčková, a DECOLED ügyvezető igazgatója.

A Gödöllői Királyi Kastély fénykiállítása 2025. október 24. és 2026. február 1. között, minden nap 17:00 és 21:00 óra között látogatható, kivéve október 24–25-én, amikor 18:00 és 21:00 óra között tart nyitva.

Bővebb információk ITT

A kivitelezést húsznál több helyszíni szakember végezte körülbelül két hét alatt, míg a háttérmunkában pedig harmincnál is több kolléga vett részt.

A kivitelezést végző DECOLED csak modern, alacsony energiafogyasztású LED-technológiákat használ. A fénypark egy óra működés alatt ugyanannyi energiát fogyaszt, mint egy óra elektromos tűzhelyen való főzés. A DECOLED 2023-ban jelentős összeget fektetett be újrahasznosított műanyaghulladékot használó új, nagyszabású 3D-nyomtatási technológiába. Céljuk, hogy a termelést fokozatosan felváltsák ezzel a technológiával, amely nem új anyagokat állít elő, hanem a meglévőket dolgozza fel újrahasznosítással.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Ez a világ legrosszabb helye az utazó vlogger szerint, aki az összes országban járt már
Drew Binsky szerint kész őrület az a főváros, ahol a legrosszabb élményeit szerezte. De azt is elmondta, melyik országot tartja a világ legszebb helyének.


Egy amerikai utazó youtuber a világ összes országában járt már, tapasztalatait pedig meg is osztotta a követőivel. Drew Binsky egyik videójában azokat a helyszíneket sorolta fel, ahol a legrosszabbul érezte magát.

Guinea fővárosa, Conakry áll a listája élén, ahol a legkevésbé érezte jól magát. Épp egy katonai puccs kellős közepébe csöppent, amikor a guineai fővárosba érkezett, ahol állítása szerint a korrupt rendőrök folyamatosan zaklatták.

„Körülbelül 10 perce sétáltunk az utcán, és máris megállított két rendőr” – mesélte a vlogger, aki szerint az egész város egy őrület. „Ez messze az egyik legkevésbé kedvelt helyem a világon. Nem csak a puccs miatt, amikor is a rendőrök nagy pajzsokkal és golyóálló mellényben sorakoztak az utcákon, mintha háború készülne kitörni.”

Az utazó vlogger tapasztalatait alátámasztja, hogy 2021-ben valóban katonai puccs döntötte meg a kormányt az országban, ami feszült közbiztonsági helyzetet teremtett.

Binsky szerint a város ráadásul unalmas, büdös és szemetes, az emberek pedig barátságtalanok, egy étteremből például egyszerűen kitessékelték.

A legrosszabb helyszínek listájának második helyezettjeként a csádi fővárost, N’Djamena nevezte meg, ahol szintén összetűzésbe keveredett a rendőrséggel, és az utcán egy késsel felfegyverzett férfi támadt rá. Ennek ellenére a városnak adna egy második esélyt a világjáró vlogger. A harmadik legrosszabb élménye az indiai Delhihez kötődik, ahol a szmogtól és a kaotikus forgalomtól szenvedett, és csak arra tudott gondolni, mikor hagyhatja el végre a várost.

Hogy megmutassa, nem csak negatív tapasztalatai vannak, Binsky elárulta, hogy

a Fülöp-szigeteket tartja a legszebb helynek a világon, ahol „minden megvan, amit csak egy országban kívánhat az ember”.

Azt is elmondta, hogy a legkevésbé Líbiában, Haitin, Afganisztánban, Guineában és Szomáliában érezte magát biztonságban, ahol több utazása is „nagyon ijesztő” volt.

A guineai élményeit ebben a videóban foglalta össze:

A youtuber egyébként természetesen Magyarországon is járt, nem is egyszer.

Budapestet Európa egyik legjobb városának tartja, és minden alkalommal beleszeret, amikor visszatér ide.

„Számomra Budapest magában foglalja mindazt, amitől szerintem egy város élvezhető lesz. Barátságos emberek, sok kávézó, bár és szórakozóhely van itt. Olcsóbbak minden, mint Nyugat-Európában. Lenyűgöző építészeti látványosságokat találunk a Duna két oldalán. Finom és kiadós ételeket lehet enni, és nagyon bájos utcákon lehet sétálni. Ez a hely egyszerűen gyönyörű és varázslatos minden szempontból” – mondta el egy 2019-es videójában, amelyben a magyar főváros kevésbé ismert érdekességeit fedezi fel.

Via LADbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:


UTAZZ
A Rovatból
Párkány: ideális célpont a termálfürdőzés, kerékpározás, túrázás és kulturális élmények kedvelőinek
Itt található Szlovákia egyik legnagyobb fürdő- és élménykomplexuma. A fürdés után pedig lehet pecázni, vagy felfedezni a közeli kiváló borvidéket, a szép tájakon áthaladó túraútvonalat és egy csodás kastélyba is érdemes betérni.


Sokak kedvelt kirándulóhelye a Dunakanyar. Akik pedig eljutnak Esztergomba, gyakran átlátogatnak a Duna túlpartján álló Párkányba is. Akár pár órás sétára, akár több napos pihenésre, lazításra is kiválóan alkalmas ez a folyóparti "szomszéd". Nem beszélve arról az előnyös lehetőségéről, hogy szemben van az Esztergomi Bazilikával, azaz a Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyházzal, így innen sokkal jobb fotózni az impozáns épületet, és még egy szelfipadot is kihelyeztek a partra.

A várost azonban több ok miatt is érdemes felkeresni. Kellemes sétát tehetünk a vízparton, vagy a felújított belvárosban, ahol jó éttermek és cukrászdák is várnak. De érdemes átmenni egy fürdőzésre, vagy a Château Bela Kastély meglátogatására, vagy borkóstolásra a Világi Winery-hez. Lássuk mi mindent nyújt ez a városka az ide érkezőknek:

Párkány, Esztergommal szemben, a Duna bal partján fekszik, festői természeti környezetben. A várost kelet felől a vulkanikus eredetű Kovácspataki-hegyek sziklái övezik, legmagasabb pontjuk a 395 méteres Keserős-hegy. Nyugaton a Hegyfarok természetvédelmi terület húzódik, ahol a helyiek szőlőt termesztenek. A Duna, a Garam és az Ipoly is kedvezően befolyásolják a város klímáját.

A város egyik leghíresebb nevezetessége a Mária Valéria híd.

Mária Valéria híd

Eredetileg Feketeházy János tervei alapján 1893-ban kezdték el építeni, és két és fél év alatt készült el. Az 1895. szeptember 28-i átadás napján éjfélig nem kellett vámot fizetni az átkelésért, ám utána 1918-ig vámfizetéshez kötötték a használatát. A hidat Mária Valériáról, I. Ferenc József lányáról nevezték el. A trianoni döntés után a Duna lett a határ, így a híd szerepe megváltozott. 1919-ben a csehszlovák oldalon robbantás rongálta meg, majd 1927-ben ismét megnyitották. 1944-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották a középső három nyílást. A híd újjáépítéséről szóló megállapodást 1999-ben írták alá, és 2001. október 11-én adták át hivatalosan az új hidat, amelyen autóval vagy sétálva is átkelhetünk a túlpartra.

A város nyaranta változatos rendezvényeket kínál. Gyermekprogramokat és esti filmvetítéseket tartanak, zenei estek várják a vendégeket a százéves platánfák alatt. Színpadi koncertekkel készülnek, a mozi udvarában vetítenek filmeket, míg a sétálóutcán táncos estek zajlanak.

Párkány egyik legnagyobb őszi eseménye a Simon–Júda-napi vásár, amelyet 1546 óta rendeznek meg. Ilyenkor több száz árus kínálja portékáit, helyi és országos finomságokat, édességeket, italokat, kézműves- és népművészeti termékeket.

A város északi részén, 24 hektáron terül el a négy évszakos Vadas termálfürdő, amely Szlovákia legnagyobb ilyen létesítménye. Az 1973-ban kezdődött fúrás során 39,7 Celsius-fokos termálvizet tártak fel.

Ma már 14 medencével – köztük úszó-, pezsgő-, élmény- és gyermekmedencékkel, hullámmedencével és nudista napozós medencével – várják a vendégeket. Nyáron csúszdapark, kalandpark, animációs programok, buggy kocsik, strandröplabda, strandfoci, horgászat, vidámpark és légvárak is szerepelnek a kínálatban. Fedett uszoda és wellnessrészleg is van. A fürdő egész évben működik, családok, fiatalok, céges csoportok is megtalálják itt a kikapcsolódást. A téli időszakban horgászatot és wellnesscsomagokat kínálnak.

Képgaléria: A fürdő és hotel (Fotókért kattint a képre)

A Vadas területén működik a Thermal Wellness Hotel is, amely 47 szobával, két konferenciateremmel, tárgyalóval, étteremmel, wellnessközponttal, csomagmegőrzővel, játéksarokkal és kilátóterasszal várja a vendégeket. A szálláshelyről pazar kilátás nyílik az Esztergomi Bazilikára.

Egy városi séta során érdemes megnézni III. János lengyel király lovasszobrát is, amelyet 2008 októberében avattak fel a párkányi csata 325. évfordulója alkalmából. A Párkányi Városi Múzeumban pedig a várostörténeti és néprajzi gyűjtemény mellett időszaki kiállításokat is bemutatnak.

A párkányi Vadas Thermal Hotelről és Aquaparkról bővebb információk ITT.

A 395 méter magas Burda-hegység, bár kevésbé ismert, mint a Pilis vagy a Börzsöny, csendes, természetközeli élményt nyújt. A Kovácspataki-hegyek területén két természetvédelmi területet is találunk. A térségben három jelezett turistaút halad. Ideális célpont azoknak, akik a Dunakanyar panorámáját keresik. A Garamkövesd és Kovácspatak között haladó, kb. 2 óra alatt bejárható, öt km hosszú természetvédelmi tanösvény bemutatja a vidéket az erre sétálóknak.

Párkányban járva érdemes a környéket is felfedezni. A Château Bela kastélyszálló rövid utazással elérhető. Ez a sok vihart megélt kastély mára egy igazán impozáns, egyedülálló, történelmi hangulatot árasztó hely lehet, melyet a régi tulajdonosok leszármazottjai az emlékeiket, régi dokumentumokat felhasználva újjáépítettek, és turistáknak is látogatható.

A város mellett található borvidék remek kirándulóhely, és kiváló program egy igazán minőségi környezetben, a Világi Winery-ben elfogyasztott borkóstolás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: