hirdetés

UTAZZ
A Rovatból
hirdetés

Bakancslistás látnivalók Szarvason: az arborétuma és a makettparkja is egyedülálló

Ki volt Pepi, akiről a kertet elnevezték? Milyenek a „hangzó” házak? Még több érdekességet is rejt a Holt-Kőrös partja.

Link másolása

hirdetés

Szarvas és vidéke az adottságainak köszönhetően már az őskorban is lakott volt. Bár több lelet is bizonyítja a korai település létét, első írásos említése Anonymustól származik, aki Szarvashalom néven írt róla.

A hadászatilag is fontos területen vár és híd is épült, ám a 17. században mégis elnéptelenedett. A 18. században felvidéki jobbágyokat telepítettek be, és újra megindult az élet.

A 19. század elején itt alapította meg Tessedik Sámuel Európa első gazdasági (akkori nevén szorgalmatossági) iskoláját. A lelkész komoly munkát fektetett a mezőváros felvirágoztatásába, többek között ő hozta be a korszerű földművelési technikákat.

A gróf Bolza család szintén sokat tett a településért. Kastélyt, szárazmalmot építettek, ők hozták létre az Anna-ligetet, a Pepi-kertet (a mai Szarvasi Arborétumot).

Békés megyében, Szarvason van a Magyar Királyság (történelmi Magyarország) földrajzi középpontja. Erre egy emlékmű is emlékezteti az erre járót a Holt-Kőrös partján.

hirdetés

A városba látogatóknak bőven van mit megnézni, hiszen itt található a Pepi-kert, a Mini Magyarország, több kastély, templom, tájház, szárazmalom, múzeum, gyógyfürdő és víziszínház bőséges programot kínál. Ha egy napra érkezel, akkor célszerű olyan helyre menni, ahol egymás mellett több érdekesség is vár.

Szarvasi arborétum

A Pepi-kert néven emlegetett Szarvasi arborétumot a Hármas-Körös egyik holtága mentén alakították ki. Ez az egyik legnagyobb és legjelentősebb élő fagyűjteménnyel rendelkező arborétum Magyarországon.

A 82 hektáros terület leghíresebb „lakói" a száz évesnél is idősebb mocsáricprusok és mamutfenyők.

Az 1943 óta országos védettségű természetvédelmi területű kertben 5 fás növénygyűjtemény található: a "Pepi-kert",a Törzsültetvény és faiskola, a Parkerdő, a Mitrowssky-kert és az ún. Konyhakert.

A kert a nevét egyik alapítójáról, az ifjú Bolza Józsefről kapta, őt hívták "Pepinek".

Feleségével, gróf Batthyány Annával kezdte meg az Anna-liget fásítását is. Ők ketten hozták szekérrel a bécsi császári birtokról a mamut- és páfrányfenyők első példányait. Ezek később, a Hármas-Körös szabályozásakor kerültek mai, végleges helyükre.

A terület fejlesztését bátyja, Bolza Pál folytatta. A 19. század végére számos fafajtát hoztak Amerikából, Afrikából, Ázsiából és más külföldi, sziklás, mocsaras, trópusi és sivatagi tájakról. Ezek jó része akklimatizálódott és megmaradt.

A "Pepi-kert" állománya folyamatosan gyarapodott, a messziről jött fák egy része ugyan nem élte túl az áttelepítést, de sok mégis életben maradt. Így az 1990-es évek elejére már majdnem másfélezer fa- és cserjefaj, illetve fajta volt már a gyűjteményben.

A kertet Bolza Pál 1943-ban az államnak adta, ekkortól védetté nyilvánították, és mára Országos Jelentőségű Természetvédelmi Terület.

A gyűjteményekben 1600 fa- és cserjeféle, valamint -változat található. Ezenkívül 250 lágyszárú növényfaj, 211-féle kalapos gomba is megtalálható itt.

A 415 feltárt rovarfaj alapján igen gazdag a rovarvilága, és több mint 100 körüli a madárfajok száma is, emellett számos más állatfaj is megfigyelhető még a területen.

Az arborétum munkáját önkéntesek is segítik. A park rendszeresen szervez programokat, táborokat, játékos vetélkedőket, éjszakai túrákat, és koncerteket is.

Bővebb információk ITT.

Mini Magyarország

Az arborétum mellett található a Mini Magyarország makettpark, melynek területén számos „mini” építmény mutatja be Magyarország épített örökségét, nevezetes épületeit, vasútjait, hajóit. Ma már közel száz – részben interaktív – makett látható a parkban.

Minden itt látható építmény precízen, aprólékosan kidolgozott, hű mása az eredetinek.

A parkot 2013-ban nyitották meg, és a tárgyak száma azóta is szaporodik. Látható például a Szegedi Dóm, A Lánchíd, a Parlament, a kecskeméti Cifrapalota, az egri vár és az 1552-es ostrom.

A látványosságokat tervezett környezetbe helyezték el, a környezettudatosságot is szem előtt tartva. A növények illeszkednek az arborétum élővilágához is.

Ha felülről néznénk, akkor Magyarország alakját is fel lehetne fedezni. Ezen belül a földrajzi helyeiknek megfelelően állították fel a várakat, épületeket, folyókat. Látni a Dunát, a Tiszát és a Balatont is.

Sokak kedvencei lett a vasúttörténet legendás mozdonyainak, állomásainak kicsinyített másai. A síneken valósághű szerelvények közlekednek, alagutakban, hidakon áthaladva. Látható itt a legendás Heves gőzmozdony, az Árpád sínbusz, vagy a NOHAB mozdony. Az itteni pálya hazánk leghosszabb szabadtéri vasúti makett-pályája.

Több híres magyar hajó makettje is elkészült, így a Kalóz, a Dragon, „Földkerülő” Szent Jupát alapmodellje, a Balaton 31.

A mozgó járművek mellett az épületek is kínálnak még további élményeket. A „hangzó” házak megszólaltathatók, a jáki templomból gregorián dallam, a Szegedi Dómból a híres harangjáték, a mini pécsi dzsámiból a müezzin imára hívó hangja hallatszik. Az Operaház makettjéből a híres Melis-ária, Kodály Zoltán Háry János című daljátékából a Toborzó dal csendül fel.

Az ország egyetlen interaktív makettparkja

tavaly újabb határon kívüli épületekkel gazdagodott. Elkészült Kárpátaljai és Észak-Erdélyi néhány híres vára, épülete. például a Munkácsi vár, a Vereckei Hágó Emlékmű, és a Szatmárnémeti Zsinagóga épületei. Szintén újdonság a közlekedő Gulag-vonat.

A makettpark magánberuházásként jött létre, egy kis csapat folyamatosan gondozza a régi, és építi az újabb épületeket. Mint elmondták, a legnagyobb ellenségük az UV sugárzás, amely rongálja az anyagokat. Ezért télen restaurálják a maketteket.

Bővebb információk ITT

Sétahajó

Az arborétum és makettpark a Holt-Kőrös partján található, így pár perces sétával elérhető a folyó is, melyen a Katalin II. Sétahajóval lehet egy érdekes vízi kirándulást tenni. A hajóskapitány élvezettel mesél a hajóról és a folyóról, a parton látható nevezetességekről, és szívesen viccelődik az utazókkal is.

Az egy órás út során megcsodálhatjuk a mocsári ciprusokat, a Víziszínpadot, a vizet spriccelő hidat, és a gazdag vízparti élővilágot.

Bővebb információk ITT.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
UTAZZ
A Rovatból
hirdetés
„Életem legfurcsább élménye” – egy nyolcórás repülőút egyetlen utasa volt egy Londonból Floridába utazó diák
Korlátlan étellel, rengeteg nassolnivalóval és rögtönzött ágyban telt a tengerentúli repülés a mindig zsúfolt, most azonban ürességtől kongó turistaosztályon az angol diáknak.

Link másolása

hirdetés

Élete legfurcsább élményének nevezte január eleji repülőútját egy angol diák - írja a Daily Star. Kai Forsyth a karácsonyi szünet után indult vissza Londonból a floridai főiskolára, ám döbbenten vette észre, hogy ő lesz az egyetlen utas a 8 órás utazáson.

A diák szerint a szokatlan repülőút számos előnnyel járt: le tudta dönteni a szomszédos ülések karfáját, így kényelmesen el tudott feküdni az út alatt. A személyzet korlátlan mennyiségű étellel és nassolnivalóval látta el a gép egyetlen utasát.

Az utazás egyetlen negatívuma az volt, hogy hiába szerette volna, az angol diák végül nem tudta turistaosztályra szóló jegyét átfoglalni az első osztályra. Ezért végig maradt inkább azon a helyen, ahova a jegye eredetileg is szólt.

A különös tengerentúli repülésről fiatal férfi videót is készített, amit már 200 ezernél is többen néztek meg a TikTokon:

@kaiforsyth Mabye the wierdest experience ??—>??#fyp #foryou #viral #fypシ #boostofhope #foryoupage #uk #foryourpage #fly #britishairways #airport ♬ rowdy rebel x 1sis - 1sis

A kommentelők között akad olyan, aki bevallása szerint végigrettegte volna az utat a kihalt repülőn. Egy másik hozzászóló felidézte az egyik legjobb repülését, amikor New Yorkból tartott Londonba, és összesen 10 utas volt a járaton.

hirdetés

Akad olyan kommentelő is, akinek akkor volt hasonló élménye, amikor bejelentették a koronavírus-járványt, de egy ideig még nem léptettek életbe korlátozásokat - cserébe már alig indult útnak valaki. Másvalakinek pedig az a landolás ugrott be a videó láttán, amikor elsőre sikertelenül próbálta letenni a kifutópályára a gépet a pilóta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
UTAZZ
2022 túrakihívása: 70 km 70 óra alatt az Országos Kéktúra mentén
Ezt a szuper kihívást a Kéktúra bármelyik szakaszán teljesíthetitek. Most öt vadregényes helyszínt ajánlunk nektek, amit érdemes útba ejteni.

Link másolása

hirdetés

Az elmúlt években egyre többen kaptak rá a túrázásra, köztük az egyik leghíresebb útvonal, az Országos Kéktúra felfedezésére.

Az idei évben ünnepli 70. évfordulóját az Országos Kéktúra, ennek örömére pedig "70 km 70 óra alatt az OKT mentén" elnevezéssel túramozgalmat indítanak.

A kihívásban az Országos Kéktúra bármelyik 70 km-es szakaszát kell 70 óra alatt bejárni és a hozzá kapcsolódó igazolófüzetet kitölteni. Mindezt 2022. december 31-ig lehet teljesíteni.

A túrához kapcsolódó igazolófüzet ITT tölthető le.

A Locomotív Turista Egyesület vezetőinek kezdeményezésére 1952-ben indult el az Országos Kéktúra - mára már igen népszerű - jelvényszerző túramozgalom, melyet 1961 óta az Magyar Természetjáró Szövetség szervez.

Az egyesületről bővebb információk ITT .

hirdetés

Az Országos Kéktúra hazánk leghosszabb, jelzett túraútvonala. A hazai természetjáró történelem kiemelkedő eseményei is főleg ehhez a turistaúthoz kötődnek.

Hazánk leghíresebb túraútvonalai számtalan különleges és izgalmas lehetőséget kínálnak a felfedezőkedvű turistáknak, családoknak - bárkinek, aki szereti a természetet és a túrázást. Sokak szerint a túrák közben olyan élményeket szereztek, amelyek átformálták a gondolkodásukat, nyitottabbá tették a természetre, a környezetre.

A "kéktúrázás" ma már az országos mozgalom. Az északi tájakat bejáró Országos Kéktúra nagy múltja miatt a legnépszerűbb, de egyre ismertebb a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli és Alföldi Kéktúra is. Ezek együtt adják az Országos Kékkört.

Évente 15 ezernél is többen indulnak el a kék jelzésen. 2021 januárjáig összesen 10.041-en teljesítették a három híres túraútvonalat. A legfiatalabb kéktúrázó 7, a legidősebb 95 évesen adta le a igazolófüzetét.

Az Országos Kéktúráról bővebb információk ITT olvashatók.

5 csodás helyszín, amit a túra során érdemes felkeresni

1. Dobogókő

Dobogókő a Visegrádi-hegység legmagasabb pontja, a Dunazug-hegyvidék negyedik legmagasabb csúcsa. Tetejéről pompás panorámában gyönyörködhetünk. A lábunk alatt terül el a Dunakanyar és tiszta időben még a Magas-Tátrát is látni lehet innen.

2. Mecseknádasd

A hegyek és erdők között kanyargó, a falut átszelő Réka-patak (Öreg-patak) a Schlossberg Várhegy és a Templom-hegy lábánál található. A sváb település nem véletlenül kapta a „Keleti-Mecsek kapuja" elnevezést. A festői völgyben fekvő község nemcsak a természeti környezete miatt vonzza a látogatókat, hanem az épített kulturális öröksége is felfedezésre érdemes.

3. Egy különleges kilátó Hollókő közelében

A különleges kilátó Felsőtold és Hollókő között rejtőzik. A fura szerkezet mellett csodálatos panorámában is gyönyörködhetsz. A túrázóknak egy szép úti cél, ahonnan belátni az egész vidéket. Aki ide eljut, annak lesz alkalma a táj mellett azon is elelmélkedni, hogy a Kéz számára mit jelent. Igazi meditációs, elmélyülős hely, hozzá tiszta levegő, békesség és nyugalom.

4. Hévíz

A város Zala megyében található, fő nevezetessége a világon egyedülálló természetes tőzegmedrű gyógytó. A tó vizének gyógyító hatását már a rómaiak is felismerték. A természetvédelmi területnek nyilvánított tó a maga 4,44 ha kiterjedésével és az őt körülvevő 50 ha területű véderdővel Európa legnagyobb gyógyhatású melegvizes tava. A tőzegmedrű forrástavat a percenként 30–40 ezer liter vízhozamú, 38 méter mély Hévízi-forrásbarlangból feltörő, 38 °C-os víz táplálja. A bőséges vízhozamnak köszönhetően a víz 72 órán belül teljesen kicserélődik. A tó egyik látványossága a felszínén lebegő számtalan tündérrózsa.

5. Boldogkői vár

A Hernád völgyében, egy sziklaszirt tetején magasodik a vidék fölé a középkori, szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos Boldogkői vár. A története a tatárjárás utánra nyúlik vissza. A története igen érdekes, többek között feltételezhetően pénzhamisítással is foglalkoztak falai között. A Boldogkői vár az egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori várunk.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
UTAZZ
5 kevésbé ismert pincefalu, amit érdemes a bakancslistádra felvenni
A háromszög bejáratú kis mesefalu vagy a színes kapuitól vidám hely, a dupla pincék vagy a skanzenként működő pincefaluk környéke is felfedezésre érdemes.
Fotók: Németh Zsolt - szmo.hu
2022. január 12.


Link másolása

hirdetés

Magyarország számos borvidéke remek kirándulóhely is. A finom nedűk mellett gyönyörű tájak, érdekes történelem és sok helyen kiváló programok is várják a látogatókat. Számos ismert hely mellett vannak ma még kevésbé felkapott pincefaluk is, amiket érdemes felvenni a bakancslistádra.

1.

Kőszeg és környéke kedvelt kirándulóhely volt mindig is, hiszen a gyönyörű táj egész évben kínál érdekes látnivalókat, nyugtató helyeket, finom falatokat és remek borokat. Ha egy kellemes sétára vágysz, ha szeretnél kicsit visszatérni a régmúltba, ha szívesen lenyugodnál egy kicsit, akkor irány Cák. Ez a pici település az Alpokalja egyik eldugott csücskében vár.

hirdetés

2.

Györköny Paks közelében található, és "dupla" faluként is emlegetik, hiszen a lakosság a pincefalut a lakóhelytől, de a szőlőktől is kicsit távolabb építette meg. A dombos vidék egyik völgyében megbúvó, remek mezőgazdasági területen, 11 hektáron több mint 300 présház áll a diófás, kis kanyargós utcácskákban. A legrégebbi épületek már több mint kétszáz évesek.

3.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Tokaji borvidéken bújik meg a Kőporosi pincesor, amely Hercegkút északnyugati peremén, három-négy sorban futó, jellegzetes girbegurba utcácskákból áll. A puha tufába vágott, 85, jellegzetes háromszög alakú bejáratú, kívülről zölddel benőtt „dombocska” mélye rejti a hegyalja finom nedűjét. A hely 2002-ben kultúrtáj kategóriában kapta meg a Világörökségi címet. A népi építészet remekeit, a különleges emeletes pincéket díjazták az elismeréssel.

4.

A Duna partján, Pakstól negyed órányira található a csendes, vadregényes Bölcske, amely a hangulatos vízpartja, vízi turizmusa mellett a borfalujának is köszönheti népszerűségét. A több mint 400 pincéből álló pincefalut szőlőültetvények veszik körül. A pincefalu a fiatal Tolnai borvidék egyik települése, ahol évente több rendezvényt is szerveznek. Ilyenkor a borok mellett finomságok is kerülnek a vendégek asztalára.

5.

Baranya megyében, Siklós-Villány környékén járva érdemes útba ejteni Villánykövesdet is. Ez a kis község manapság a pincéiről, boráról híres, de a kedvező adottságú táj évszázadokkal ezelőtt is idevonzotta az embereket. A különleges, védett, nagy múltra visszatekintő, színes kapui miatt is igen kedvelt pincesor Magyarország egyik leglátványosabb ilyen jellegű műemlék-együttese.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
UTAZZ
6 vidéki vár vagy kastély, melyekhez érdekes történetek is kapcsolódnak
Az egyik legszebb szerelmi emlékmű, az egyik legszebb angolparkkal rendelkező kastély, a fura lakótorony vagy a messzeföldön híressé vált királyi palota mind bakancslistára kívánkozik.

Link másolása

hirdetés

Magyaroszágon szinte mindenhol találunk egy régi várat, egy elhagyott, vagy már felújított kastélyt, tornyot, romot. Ezeket megismerve bepillanthatunk kicsit őseink életébe is. Íme most néhány bakancslistás hely, amelyeket nemcsak az épületeik miatt érdemes felkeresni, hanem a hozzájuk kapcsolkódó történetek is legalább annyira érdekesek.

1. Simontornyai vár

Simontornya a nevét egy lakótoronytól kapta, amelyet a Döröcske nemzetségből származó Salamon fia, Simon épített 1272 körül. 1964-ben az országos műemlékvédelem úgy döntött, hogy megmentik a várat. Magyarország egyik legjobb állapotban fennmaradt reneszánsz várkastélyában a helyreállítás nyomán kiállításokat rendeznek, míg a környékén hagyományőrző játékokat tartanak.

2. Soponyai Zichy-kastély

hirdetés

Nem messze Székesfehérvártól, a Sárvíz völgyének nyugati oldalán található Soponya. A több száz éves múltra visszatekintő település volt királyi, királynéi és nemesi birtok is. A Soponya nevezetességének számító műemléket Pollack Mihály tervezte. A Zichy-kastélyhoz egy kápolna és egy védett angolpark is tartozik. Egy 1836-os leírás arról számolt be, hogy a park már akkor igazi látványosság volt, szomorúfűz, jegenyenyár, japán akácok, vadgesztenyék, fekete- és erdei fenyők díszítették, melyek egy része még ma is látható.

3. Bory-vár

Vannak helyek, amelyek első pillanattól elvarázsolnak, magával ragadnak és a falai között sétálva is tudja, érzi az ember, hogy ide vissza fog térni. Ilyen hely Székesfehérváron a Bory-vár, a szerelem egyik legcsodálatosabb építménye. Nem véletlenül lett Guinness-rekorder is, mint a világ legnagyobb építménye, amit egy ember egymaga, saját két kezével felépített. A falak, az itt őrzött alkotások, a kert megannyi csodás történetet mesél.

4. Szatmári püspök palotája

Pécs egyik legromantikusabb helye a város fölé magasodó Tettye. A Tettye-park felső részén, a patak mentén, az egyik – a kőbányászatnak köszönhető - teraszos képződményen épült fel egy romantikus nyaraló. A 16. században, a környéken található mészkőből készült Szatmári György pécsi püspök reneszánsz villapalotája. Az impozáns látványt nyújtó, megmaradt és felújított romok ma népszerű kirándulóhely, nyáron pedig itt működik a szabadtéri színház.

5. Visegrádi Királyi Palota

Magyarország egyik legszebb természeti látványossága a Dunakanyar. A hegyek között nagy ívet leíró folyó és a partját övező erdők, mezők már régen is vonzották az embereket. Visegrád remek stratégiai helye uralkodók sorát csábította ide. Ők pedig kiépítették mindazt, ami egy király és kísérete számára elengedhetetlenül szükséges volt. Sőt, volt olyan uralkodó, aki még arra is tudott áldozni, hogy messze földön irigyelt palotát hozzon létre. A Duna partjához közel található Visegrádi Királyi számos szép részletében lehet gyönyörködni, a kertje csábít a lazításra, míg a felső szintekről pazar a kilátás a Dunára. A falak között sétálva felfedezhető mindaz a pompa, melyet a kor egyik híres utazója, Oláh Miklós írt le.

6. Dégi Festetics-kastély

Fejér megye egyik különleges kincse a dégi Festetics-kastély. A klasszicista épületegyüttes egyik nevezetessége, hogy körülötte található Magyarország legnagyobb angolparkja. A kastély gróf Festetics Antal császári és királyi kamarás megbízásából épült 1810 és 1815 között méltó családi lakhelynek. Az egyik legkorábbi klasszicista kastélyunkba több rendhagyó megoldás került, például az ovális díszterem nem az épület központi részén fekszik, hanem az egyik sarkában. A főbejáratához pedig nem lépcsősor, hanem kavicsos rámpa vezet fel. Komoly szerepe volt a kastélynak a történelemben is, hiszen ez volt a magyarországi szabadkőművesség titkos központja, itt őrizték a hazai szabadkőművesek titkos levéltárát is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: