hirdetés

UTAZZ
A Rovatból
hirdetés

Ártéri pöfögés a Gemenci erdőben

Az egykor fakivágáshoz használt kisvasút ma már turisták százait szállítja a Gemenci erdőbe.
Nagy Gábor cikke a Megnézlek Magyarország blogon - szmo.hu
2016. április 17.

hirdetés

A Megnézlek Magyarország írásából kiderül, milyen hangulatos utazást tehettek kisvasúttal a Gemenci erdőben a videóban pedig megnézhetitek hogyan készül a füstön főtt dunai ponty.

A Gemenci Állami Erdei kisvasút üzemeltetője a Gemenc Zrt. Közel 32 km-en keresztül halad a Duna-Dráva Nemzeti Park területén. Pörböly településről indul, az Ökoturisztikai Központ mellől, és egész évben menetrend szerint közlekedik. A kisvasút a Gemenci erdő fakitermeléséhez épült, több különálló szakaszból, de mára turisztikai személyszállítási funkciót is betölt.

Európa legnagyobb ártéri erdeje a Gemenci erdő 20 ezer hektáros. Pakstól az országhatárig, a Duna, jobb és bal partján terül el. E területet az év nagy részében víz, sár, láp fedi. Az 1900-as évek elején rendkívül fontossá vált, a fakitermelés végett, egy olyan közlekedési eszköz útvonalának a kiépítése, amit ezen tényezők nem befolyásolnak.

gemenc_kisvasut1

gemenc_kisvasut2

hirdetés

gemenc_kisvasut3

gemenc_kisvasut4

1910-ben adták át az első vonalat, 5 évnyi építkezés után, ez lett a Gemenci kisvasút első vonala. A következő évtizedekben több, kisebb-nagyobb vonal épült, mindig a fakitermelés függvényében. Ezek jelentős többsége a kitermelés végeztével elbontásra került. 1963-ban fektették le az első síneket, amik a mai nyomvonalon haladnak, majd három különálló rész egyesítésével és korszerűsítésével 1966-ban indult meg a személyforgalom. 1982-ben egészen Bárányfokig építették a vonalat, így nyerte el mai hosszát.

A Gemencen szolgálatot teljesítő járműpark kiemelkedő darabja a Rezét névre hallgató gőzös, ami Erdélyből érkezett. Ezen felül 5 darab magyar gyártású dízelmozdony és 11 darab nagyrészt teherkocsi alvázra épített nyitott személyvagon, és három zárt, amelyeket a Királyréti Erdei Vasúttól kapott a flotta.

VIDEÓ: ínycsiklandó falatok készülnek a gemenci erdő mélyében

Ha tetszett a cikk, kattints a megosztásra!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
UTAZZ
A Rovatból
hirdetés

15 ország már jelezte, hogy milyen feltételekkel fogadja újra a turistákat

Hol lesz szükség védettségi igazolásra, hol elég a PCR teszt, és hol nem kérnek semmit a turistáktól?
képünk illusztráció, fotó: Unsplash/Hello Lightbulb - szmo.hu
2021. április 06.

hirdetés

Miközben Magyarország a járványügyi szabályok óvatos lazítására készül, addig az Egyesült Királyságban már május 17-ét várja mindenki: ekkortól lehet ugyanis rekreációs céllal is elhagyni az országot. Az azonban nagy kérdés, hogy aki már az első napokon szabadságra akar menni a lassan fél éve teljesen lezárt országból, merre indulhat. A kontinensen ugyanis tombol a koronavírus-járvány harmadik hulláma, ahogy a világ számos kedvelt turistaparadicsoma sem biztonságos a pandémia miatt.

A Mirror összegyűjtötte, hogy aki már most azon gondolkozik, merre érdemes indulni a tavasz végén egy kis kikapcsolódásra, hova indulhat a védettséget igazoló okmány birtokában.

Észtország

Február 1-től már nem kötelező a koronavírusteszt és a 10 napos karantén azok számára, akik igazolni tudják, hogy fél éven belül átestek a fertőzésen, vagy hat hónapnál nem régebben kapták meg a Covid-19 elleni védőoltást. Az észt külügyminisztérium tájékoztatása szerint egy másik országban kibocsátott oltási igazolást is elfogadnak.

Románia

Azon Romániába utazóknak, akik nem tudják igazolni, hogy beoltották őket a koronavírus ellen, az országba lépést megelőző 72 órában készült negatív koronavírusteszttel kell rendelkezniük.

Grúzia

Bizonyos országok állampolgárai - köztük a britek - szigorú feltételek mellett légi úton beléphetnek Grúziába. Függetlenül attól, hogy mely országból érkezik, mindenki beléphet, akinek van oltási igazolása.

hirdetés
Horvátország

Április 1-től szabad az út mindenki előtt, aki Horvátországba akar menni. Itt is kérik azonban az oltási igazolást (a második injekción legalább 14 nappal a beutazás előtt át kellett esni), vagy 48 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt is elég lehet a belépéshez.

Lengyelország

A Lengyelországba érkezőkre automatikusan 10 napos karantén vár. Kivételt jelent ez alól, ha a beutazó igazolni tudja, hogy fél éven belül átesett a fertőzésen vagy teljeskörű védettséget szerzett az oltás miatt.

Libanon

A oltási igazolvánnyal érkezők mentesülnek az országba lépést követő kötelező karantén alól.

Seychelles-szigetek

Március 25. óta bárki beléphet az afrikai szigetállamba, oltási státuszától függetlenül. Mindössze egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszt kell a beutazáshoz, és előzetesen jóváhagyott szálláshellyel kell rendelkezni. Ez alól csak a Dél-Afrikából érkezők jelentenek kivételt.

Izland

Április 6-tól mindenki beléphet az országba, aki tudja igazolni oltottságát vagy azt, hogy korábban már átesett a fertőzésen.

Montenegró

Bármely ország beoltott állampolgárait szívesen látják Montenegróban is. Kétkomponensű oltás esetén a második injekción legalább 7 nappal a beutazás előtt át kell esni. Ha nincs oltási igazolás, 72 óránál nem régebbi PCR-teszt itt is megteszi.

Belize

Az első karibi ország, mely engedélyezte a belépést a beoltott turistáknak. Arra kell csak figyelni, hogy a második oltáson legalább két héttel az érkezés előtt túl kell esni.

Ciprus

Május 1-től szívesen látják a beoltott brit turistákat - jelentette be néhány hete a turisztikai miniszterhelyettes. Ugyanakkor április 1-től minden olyan utazó - állampolgárságtól függetlenül -, aki valamely EMA (Európai Gyógyszerügynökség) által jóváhagyott védőoltást felvette, karantén és kötelező tesztelés nélkül léphet a szigetországba.

Görögország

Az Independent cikke szerint május 14-től fogadják azokat a turistákat, akik igazolni tudják teljeskörű védettségüket, vagy negatív teszteredményt tudnak felmutatni. Emellett a reptereken és a határátkelőhelyeken véletlenszerűen is kiválasztanak majd olyanokat, akiken gyorstesztet végeznek el. A turizmusban dolgozókat pedig soron kívül beoltják, hogy védettek legyenek, mire elkezdődik a szezon.

Spanyolország

A spanyol idegenforgalmi miniszter a közelmúltban bejelentette, hogy úttörők kívánnak lenni a vakcinaútlevelek bevezetésében. A részletekre nem rét ki, de kormányközeli források szerint május közepén indulhat a program.

Portugália

A portugál határok május első napján nyílnak a brit turisták előtt. A belépéshez oltási igazolásra vagy negatív koronavírustesztre lesz szükség.

Izrael

A koronavírus elleni védőoltások terén világelső országba érkezők mentesülhetnek a kötelező karantén alól, ha tudják igazolni a fertőzéssel szembeni védettségüket.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
UTAZZ

Ahol minden nyitva van, és sehol nem kérnek oltási igazolványt – Gibraltáron már olyan az élet, mint a járvány előtt

A helyiek szerint a városállam a turisták paradicsoma lehet, olyan biztonságos most ott lenni.
Címkép: Xinhua News Agency / eyevine - szmo.hu
2021. április 07.

hirdetés

Most, hogy már a koronavírus-járvány harmadik hullámát tapossuk, és már egy éve korlátozások között éljük az életünket, természetesen mindenki azt várja, hogy mikor kerülhet minden vissza a régi kerékvágásba. Sokan abban reménykednek, hogy nyáron már legalább olyan szabad lehet majd az élet, mint tavaly, de egyelőre még senki sem tudja, mikor jöhet el az az idő, amikor már tényleg semmilyen területen nem szabályoz semmit a koronavírus.

Bár a legtöbb országban ez még elég messzinek tűnik, de már vannak olyan helyek, ahol szinte a covid előtti időkre állt vissza az élet. Ilyen például Gibraltár is, ahol most olyan szabad az élet, amiről mi egyelőre még csak álmodozhatunk.

Az Ibériai-félsziget legdélebbi csücskében fekvő városállamban március 27-én oldották fel a második teljes zárlatot, amit három hónappal azelőtt, még a második hullám idején vezettek be. Megszüntették az éjszakai kijárási tilalmat, és már nem kötelező szabadtéren maszkot viselni, csak a zsúfoltabb zárt területeken, például boltokban, a tömegközlekedési eszközökön, éttermekben, kocsmákban. Kinyithattak a nem létfontosságú üzletek is, a vendéglátóhelyek, a szabadidős létesítmények, és már a sporteseményeket is meg lehet tartani nézők előtt.

Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen kisméretű városállamnak könnyebb dolga volt a járvány kezelésében, mint a nagyobb országoknak, de azért érdemes megnézni, hogy csinálták.

Az idei év eleje volt a legsúlyosabb időszak az egész járvány alatt

Gibraltár annak ellenére vezetett be márciusban teljes zárlatot, hogy az első hullámot viszonylag simán megúszták. A korlátozásokat június elsején oldották fel teljesen, így a nyár szinte teljesen szabad volt. Augusztus végén viszont ott is egyre több fertőzöttet regisztráltak, és bár ősszel még viszonylag mérsékelt maradt a második hullám, a brit és a spanyol mutáns betörésével december végétől kezdve január végéig hirtelen meredeken megnőtt a fertőzések száma.

A közel 34 ezer fős lakosságból 84-en haltak meg 60 nap alatt úgy, hogy a járvány kezdete óta csupán 94 áldozata volt a vírusnak. Márciusra viszont teljesen lecsendesett a harmadik hullám, már csak 10 körül mozog az aktív fertőzöttek száma, és közülük senki sem szorul kórházi kezelésre.

Az Egyesült Királysághoz tartozó városállamban tavaly március óta 4275 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. Már az első hullám idején nagy hangsúlyt fektettek a kiterjesztett tesztelésre, hogy időben kiszűrjék a fertőzötteket. Különböző tesztpontokat hoztak létre, ahol 16 év felett bárki, időpont nélkül, ingyenesen teszteltethette magát. Sőt egy úgynevezett drive-in autós tesztpontot is megnyitottak a belvárosi buszpályaudvaron, ahol ki sem kellett szállni a kocsiból a mintavételhez. Ezen kívül egy kontaktkövető applikációt is elérhetővé tettek, amely hasonló a nálunk bevezetett VírusRadar nevű mobilalkalmazáshoz.

hirdetés

Fotó: MTI/AP/Javier Fergo

Már szinte minden felnőtt be van oltva

A mostani szabadságot viszont egyértelműen az oltás hozta meg Gibraltáron.

Az Egyesült Királyságtól kapott Pfizer/BioNTech-vakcinával már beoltották a felnőtt lakosság 90 százalékát: 32 300-an kapták meg eddig az első dózist, több mint 28 ezren pedig már a másodikat is. A felnőttek csupán 3 százaléka nem kérte az oltást.

Az oltási programba viszont nemcsak a gibraltáriakat, hanem az ott élő külföldieket és a létfontosságú munkát végző nem odavalósi embereket is bevonták.

Akik már mindkét oltásukat megkapták, azok kapnak egy védettséget igazoló kártyát, de semmilyen előjogokkal nem rendelkeznek, a helyi vendéglátóhelyeken és szabadidős létesítményekben sem kérik el senkitől ezt az igazolványt.

Csak annyit kérnek a belépőktől bizonyos helyeken, hogy adják meg a nevüket és a telefonszámukat, hogy ha esetleg gócponttá vált az adott hely, akkor értesíthessék őket.

Az oltási igazolványt leginkább azért állítják ki, hogy ha a gibraltáriak külföldre akarnak utazni, akkor igazolhassák a védettségüket. Az Egyesült Királyságban viszont zöld státusza lehet a városállamnak, ami azt jelenti, hogy az onnan visszaérkező turistáknak nem kell karanténba vonulniuk otthon.

Fotó: Xinhua News Agency / eyevine

A turisták paradicsoma lehet, annyira biztonságos

Gibraltár egyetlen szomszédos országa Spanyolország, a határátlépést követően pedig rögtön észrevehető, mennyire más a helyzet a városállamban.

Clara Luise Manzano a dél-spanyolországi San Roque faluból jár át a munkája miatt, frontvonalban dolgozóként pedig az elsők között kaphatta meg Gibraltáron az oltást. Ez, és az is hatalmas megkönnyebbülést jelent neki, hogy a városállamban már szabadabban mozoghat.

"Óriási kontrasztot látok a két hely között. Először sokkoló volt látni a maszk nélkül járkáló embereket és azt, hogy ilyen kevés korlátozás van. Most amikor átjövök Spanyolországból, rögtön levehetem a maszkot"

- mondta.

De nemcsak a Spanyolországból érkezőknek, hanem a gibraltáriaknak is nagy öröm, hogy végre szabadon mehetnek külföldre.

"Szerintem mi vagyunk az egyik legszerencsésebbek, mert sok ország előtt járunk. Most már mehetünk például Spanyolországba, és olyasmiket csinálhatunk, amiket eddig nem tehettünk meg. Most sokkal kevésbé van bezártság-érzésem. Itt, Gibraltáron ugyanis sokkal könnyebben érezheted magad bezárva, hiszen ez egy kis hely"
- mondta egy helybéli nő, Sarah Azopardi.

Egy helyi étterem vezetője, Emma Gaivizo elmondása szerint most még nincs sok turista Gibraltáron, de várhatóan sokan mennek majd oda a lazább korlátozások miatt is.

"Néha elfelejtem, hogy még mindig egy egészségügyi világkrízis közepén vagyunk. Itt nagyon gyorsan elkezdtek visszaállni a dolgok a rendes kerékvágásba"

- mondta.

A helyiek szerint most fantasztikus az élet Gibraltáron az elmúlt egy évhez képest. Egy 76 éves nyugdíjas férfi, Adolfo Mor már maszk nélkül megy ki a tengerpartra a feleségével, egyáltalán nem aggódnak már a fertőzés miatt.

"Tiszta idill. Végre élvezhetem a napsütést és a friss levegőt anélkül, hogy maszk lenne az arcomon. Most, hogy már be vagyunk oltva, oda megyünk, ahová akarunk és azt csinálunk, amit akarunk. Már nem félünk"

- jelentette ki.

Egy másik nyugdíjas pedig úgy véli, Gibraltár a turisták paradicsoma lehet, mert annyira biztonságos most ott lenni.

Forrás: CNN, Daily Mail


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
UTAZZ

Málta óriási kedvezménnyel várja a turistákat, akár 72 ezer forintot is spórolhatunk a szállásköltségen

A kedvezményt azok vehetik igénybe, akik legalább 3 napot töltenek Máltán, és ennek során legalább 3 csillagos hotelben szállnak meg.
Fotó: antheah/Pixabay - szmo.hu
2021. április 14.

hirdetés

Akár 200 euróval, azaz mintegy 72 ezer forinttal támogathatja a turistákat Málta, ha ellátogatnak a szigetre az idei nyáron - írja a Daily Star.

A szigetország gazdasága nagymértékben épít a turizmusra, az akció célja tehát újra fellendíteni a forgalmat a nyári szezonban. A Máltai Turisztikai Hatóság kedvezményét azok vehetik igénybe, akik legalább 3 napot töltenek a napfényes szigeten, és ennek során legalább 3 csillagos hotelben szállnak meg.

Az 5 csillagos hotelek vendégei 100 eurós, azaz mintegy 36 ezer forintos kedvezményben részesülnek a hatóságtól, míg maga a hotel ehhez további 100 eurós kedvezményt ajánl. A luxushotelek látogatói így összesen 200 eurót (közel 72 ezer forintot) spórolhatnak.

Aki 4 csillagos szálláshelyet választ, annak fejenként 150 euró, azaz majdnem 54 ezer forint jár vissza a foglalása díjából, míg a 3 csillagos szállodák vendégei 100 eurót, azaz közel 36 ezer forintot számolhatnak el a szállásköltségből.

További 10 százalékos kedvezmény jár bárkinek, aki a Málta partjaitól mindössze 25 percre fekvő Gozo szigetén száll meg.

hirdetés

A turisztikai miniszer, Clayton Bartolo a Reutersnek úgy fogalmazott:

“A kedvezmény célja, hogy a máltai hoteleket nagyon versenyképes helyzetbe hozza, amikor a nemzetközi turizmus újraindul”.

A Turisztikai Hatóság 3 és félmillió eurót különített el a kedvezményekre, amelyekkel legalább 35 ezer turistát szeretnének a szigetre vonzani.

A vírustól sem kell tartani, hiszen Európában az Egyesült Királyság után Máltán halad a leggyorsabban az oltási program:

“A máltaiak örömmel várják a látogatókat, akik megkedvelték az itteni napsütést, kultúrát, ételeket és pozitív szellemiséget”

- hangsúlyozták.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
UTAZZ

Különös fényjelenség látható az Árpád-kori Csonka-toronyban

A monda szerint a minden évben egyszer bekövetkező jelenség Szent Imre herceg halálához kötődik.
Fotók: Németh Zsolt - szmo.hu
2021. április 07.

hirdetés

Különös legenda fűződik egy igen régi templomunkhoz.

A Soltszentimre és Csengőd határában álló műemlék templomrom, a Csonka-torony az Árpád-korból maradt ránk.

Pontos építési ideje nem ismert, de a biztos, hogy már a honfoglaláskor lakott terület volt a vidék.

Fejedelmi, királyi birtok volt ez a Duna-Tisza közén elterülő szép vidék. Egyes feltevések szerint a templom alapjai a 11. században készültek, de egy későbbi ásatás már a 14. századra teszi ezt, a jellegzetes három oldalon záródó nyolcszög kiképzésű szentély miatt.

Az egyhajós, délre néző építmény román stílusú, vastag falain lőrésszerű keskeny ablakokkal. A falain nincs sem faragás, sem díszítés.

Egyetlen faragott kövét később építették be a szentély külső felébe. A monda szerint pedig addig áll a templom, amíg ez a kő a helyén van.

Az eredetileg négy szintes – mára csak két szint maradt meg - épület tornya 10,6 méter magas, a hajója hossza 12,8 méter, a szélessége 6,3 méter. Főleg darázskőből (réti mészkőből) készült, de van benne vulkáni eredetű kőzet is. Érdekessége, hogy a külső falakat is vakolták, melynek egy része évszázadokon át megmaradt és 1930-ban találtak benne egy 1522-es bevésést.

hirdetés

A török időkben – a többi településhez hasonlóan – a vidék elnéptelenedett, a templom pedig magára maradt. a 19. század második felében kezdték kutatni a helyet. Ekkor találtak rá a római kori pénzérmékre, rézkarikákra, urnákra, dísztárgyakra. Később is voltak ásatások, és a mezőgazdasági munkák közben is kerültek elő csontok, cseréptöredékek. Ám ezek jó része elveszett.

A rom az 1920-as évekre már nagyon rossz állapotba került. Többféle elképzelés után – többek között a templom lebontása és áthelyezése is felmerült – végül 1961-ben készültek el a felújítással, majd az ezredfordulón újra renoválták. Ekkor került rá egy fém süveg, hogy megvédje a falakat az időjárástól.

A torony előtt áll Polyák Ferenc népművész fafaragó alkotása, egy Szent Imrét ábrázoló kereszt.

A legenda szerint a templomot István király építtette Imre fia emlékére. Ugyanis Szent Imre halálának csillagászati napján, szeptember 7-én késő délután egy érdekes fényjelenséget lehet látni itt. Miközben a kevés és kicsi ablakok miatt sötét volt az épületben, ezen a napon egy kettős ablakon besüt a Nap fénye. Így a sötétséget felváltja a világosság. A fény pedig a születést, a feltámadást jelenti. A herceg halálának napján bevetülő fény ezért nem az elmúlást, hanem az örök életbe vetett hitet jelképezi a monda szerint. Sokan úgy vélték, hogy Imre herceg itt vesztette életét, és az ő tiszteletére készült el így a templom.

A helyet egyébként Szent Imre romjai néven a 18. században is jelezték a katonai térképen. Száz éve pedig még országos zarándoklat is volt itt.

Manapság a pusztában álló templomot csendes, nyugalmas vidék veszi körbe. Mezőkön át halad az út a templomhoz, ahol egy ismertető tábla írja le a tudnivalókat és a környék érdekességeit.

Tudtad?

A település határában 1900 körül talált honfoglaláskori agancs berakásos, női nyereg paletta díszek a legrégebbi magyar nyereg emlékek egyike. A nyereg töredék 1935-től megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeumban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: