HÍREK
A Rovatból

A világjárványok a természet rombolásának következményei a WWF szerint

Amit számos kiváló tudós hangoztatott már az új koronavírus megjelenése előtt is, azt immár a legtekintélyesebb nemzetközi szervezetek is alátámasztják.
Címkép: - szmo.hu
2020. június 17.



Az ENSZ, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Természetvédelmi Világalap (WWF) vezetői egyetértenek abban, hogy a mostanihoz hasonló világjárványokat a természet - ember általi - pusztítása okozza. Erről pedig a világ évtizedek óta nem hajlandó tudomást venni. Ide sorolható a vadon élő állatok illegális kereskedelme, az erdők irtása, a természetes élőhelyek megsemmisítése, az intenzív mezőgazdaság és állattenyésztés is. Ezek mind elősegítik, hogy egyre több fertőzés terjed át állatokról emberekre" - idézte" a Guardian

.

A WWF szerdán közzétett jelentése hangsúlyozza: egy újabb vadon élő állatok által embernek átadott betegség kockázata nagyobb, mint valaha, és ez óriási károkat okozhat a közegészségügynek, a világgazdaságnak és a globális biztonságnak.

Március óta számos szaktekintély figyelmeztetett, hogy a jövőben sokkal halálosabb járványok törhetnek ki, ha nem állítják le gyorsan a természet pusztítását. Legutóbb Elizabeth Maruma Mrema, az ENSZ biosokféleséggel foglalkozó szervezetének vezetője és Marco Lambertini, a WWF elnöke hívta fel a figyelmet a londoni lapban arra, hogy az elmúlt 30 évben tapasztalt súlyos fertőző betegségek 60-70%-a, mint a Zika, az AIDS, a SARS és az Ebola állati populációtól eredtek a rájuk nehezedő környezeti nyomással összefüggésben. Emlékeztettek azokra a riasztó jelentésekre is, amelyek az egész világról érkeznek a Mekong-deltától az amazonasi esőerdőkig és Madagaszkárig.

„Mindezek a járványok a természettel való veszélyesen kiegyensúlyozatlan kapcsolatunk megnyilvánulásai. Azt mutatják meg, hogy a természettel szembeni destruktív magatartásunk hogyan veszélyezteti egészségünket. Sajnálatos módon, miközben a Covid-19 egy újabb okot szolgáltatott nekünk a természet megóvására, számos esetben ennek fordítottjának lehetünk tanúi” - írták.

A szakértők szerint a járvány utáni újrakezdéssel egy olyan széles körű átalakulás felé kell haladni, amely a természetet az egészséges társadalom alapjának tekinti. Már bebizonyosodott, hogy rossz út a környezetvédelmen, az egészségügyi rendszereken és a társadalombiztosítási hálózatokon takarékoskodni, a jövő előbb-utóbb benyújtja a számlát.

A WWF jelentése egyúttal olyan törvényeket szorgalmaz, amelyek csökkentik a természet pusztítását, és felszólítják az embereket a fenntarthatóbb étrendre. A szarvasmarhatenyésztés, a pálmaolaj és a szójatermelés azok a tevékenységek, amelyeket leggyakrabban kapcsolatba hoznak az erdőirtással. A tudósok szerint a hús- és tejtermékfogyasztás elhagyása a legjobb módszer arra, hogy az emberek csökkentsék környezeti hatásukat bolygónkra.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
SZTÁRVILÁG
Havas Henrik: Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

KÉK HÍREK
Eltűnt egy 19 éves fiú, a táskáját a dunaföldvári hídnál találták meg
Nagy erőkkel keresik a 19 éves Fülöp Istvánt, akinek a holmiját a dunaföldvári hídnál hagyták. A fiú testvére a közösségi médiában kért kétségbeesetten segítséget.

Legnépszerűbb

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Gyanús halálesetek Dunapatajon: négy holttestet exhumálnak, két napra lezárja a rendőrség a temetőket
A rendőrség kezdeményezésére négy, gyanús körülmények között elhunyt ember sírját nyitják fel Dunapatajon. Az elhunytak otthonában vagyon elleni bűncselekmények nyomaira bukkantak, a temetőket két napra lezárják.

KÉK HÍREK
„Maddie szétkúrja az életem” – A Madeleine McCann-ügy fő gyanúsítottja titkos felvételen dühöng
A német Christian Brückner egy titokban rögzített videón dühöngött, amiért a Madeleine McCann-ügy tönkretette az életét. A felvétel nem sokkal azután került nyilvánosságra, hogy a brit rendőrség állítólag új, terhelő bizonyítékokat kapott róla.

KÉK HÍREK
„A kisfiam nem akar beszélni, fél” - a szülők szerint büntetőszékkel, bántalmazásssal fegyelmez egy óvónő egy második kerületi óvodában
Több szülő állítja, hogy egy pedagógus lökdöséssel, büntetőszékkel és megalázó bánásmóddal fegyelmezett hároméveseket. Az óvoda fenntartója fegyelmi eljárást indított, a pedagógust pedig a vizsgálat idejére szabadságra küldték.

SZTÁRVILÁG
Havas Henrik: Orbánt kellene megkérdezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

KÉK HÍREK
Eltűnt egy 19 éves fiú, a táskáját a dunaföldvári hídnál találták meg
Nagy erőkkel keresik a 19 éves Fülöp Istvánt, akinek a holmiját a dunaföldvári hídnál hagyták. A fiú testvére a közösségi médiában kért kétségbeesetten segítséget.

HÍREK
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

KÉK HÍREK
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető cégháló ügyében.

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Műtüdővel tartanak életben egy kisgyereket a Heim Pál Gyermekkórházban, miután gombelemet nyelt
A Heim Pál Gyermekkórházban egy kisgyerek életéért küzdenek, akinek a nyelőcsöve és a légcsöve is súlyosan megsérült. Az intézmény főigazgatója szerint idén megduplázódott az ilyen esetek száma a tavalyihoz képest.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 12.



Műtüdővel tartják életben a Heim Pál Gyermekkórházban azt a kisgyereket, aki gombelemet nyelt – számolt be róla az RTL Híradó. Az intézmény főigazgatója szerint drámaian megnőtt az ilyen esetek száma: csak az elmúlt héten négy gyerekből kellett elemet eltávolítani, idén pedig már kétszer annyi riasztásuk volt, mint tavaly egész évben.

A gombelem a legveszélyesebb idegen test, ami egy gyerek torkán akadhat, mert a nyállal érintkezve szinte azonnal kémiai reakcióba lép. A folyamat villámgyors és pusztító.

A Heim Pál Gyermekkórház főigazgató-főorvosa arról beszélt, hogy az elem maró sérülést okoz.

„Kémiai reakcióba lépnek, lúgos közeget alkotnak, és olyan, mintha helyben lúgmérgezést okoznának; közvetlenül égési sérülést okoznak a nyálkahártyán” – magyarázta Nagy Anikó.

A szövetkárosodás akár 20-60 percen belül megkezdődhet.

Amikor egy ilyen esettel szembesülnek, az orvosok először endoszkóppal próbálják meg kihalászni az elemet. Nagy Anikó a beavatkozásról elmondta: „Ha sikerül megfognunk, és nem engedi el a fogó, akkor behúzzuk az endoszkóphoz, és az endoszkóppal együtt húzzuk ki a gombelemet.”

A művelet rendkívüli precizitást igényel, mivel az orvosok csak egy apró kamera képére támaszkodhatnak. A főigazgató szerint egy ilyen szűk helyen alig látnak valamit a környezetből.

Ha az elem beszorult, vagy már túl nagy a károsodás, jön a legkockázatosabb megoldás: a sebészi feltárás. Mikóczi Márió sebész a műtét veszélyeiről beszélt.

„Ott van a légcső, a nagyerek, a fő nyaki verőér, a visszér – ezek mind ott vannak. Nagyon óvatosan, egészen kicsi területen dolgozunk, hogy meg tudjuk nyitni a nyelőcsövet, és úgy távolítsuk el belőle az idegen testet, a gombelemet.”

A kórház a gombelemmentes világnap alkalmából hívta fel a figyelmet a veszélyre, és a jelenleg is életveszélyben lévő betegük esete is ezt támasztja alá.

„Jelenleg is ápolunk olyan gyermeket, akinek már érkezéskor nyelőcső- és légcsősérülése is volt; a lélegeztetését ezért csak műtüdővel lehet megoldani addig, amíg ezek a sérülések meg nem gyógyulnak” – mondta Nagy Anikó.

Éppen ezért arra kérik a szülőket: ha a gyerekük fájdalmasan nyel, nem akar enni, és otthon hiányzik egy gombelem, azonnal forduljanak orvoshoz.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Mindenki teljes bizonytalanságban van” - az összes óriásplakátot, hirdetőopszlopot betiltaná a kormány belterületen
A kormány a Tisza Párt javaslatánál is szigorúbban lépne fel, és szinte minden kültéri reklámot betiltana belterületen. A szakmai szövetség szerint a lépés 20-25 ezer ember megélhetését sodorja veszélybe.


Gyakorlatilag az összes óriásplakátot és hirdetőoszlopot betiltaná a kormány belterületen, ezzel a Tisza Párt eredeti javaslatánál is jóval szigorúbban lépne fel a kültéri reklámpiacon – számolt be róla az RTL Híradó. A terv szerint a jövőben csak buszmegállókban és utcabútorokon lehetne hirdetéseket elhelyezni. A szakma szerint 20-25 ezer család megélhetése került veszélybe.

A kormány a múlt kedden benyújtott, a Tisza Párt által jegyzett törvényjavaslatra reagált, amely eredetileg a gyűlöletkeltő politikai hirdetések visszaszorítását célozta. Ahogy a javaslat indoklásában fogalmaztak: „úgy nőtt fel egy generáció, hogy számukra természetes, hogy a gyűlöletkeltő propaganda beboríthatja a mindennapjaikat. A magyar emberek azonban sok mindenre, így erre is nemet mondtak.” A tervezet szeptember 30-tól már csak utcabútoron, hirdetőoszlopon, villanyoszlopon és tetőszerkezeten engedélyezte volna a reklámokat. Ehhez képest a kormány csütörtökön bejelentett terve még radikálisabb: nemcsak az óriásplakátokat, de a hirdető- és villanyoszlopokon, valamint a tetőkön lévő hirdetéseket is teljesen száműznék a belterületekről.

A csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottak szerint „belterületen csak az utcabútorokon és a tömegközlekedési járművek megállóiban maradhatnának hirdetések, de a részletszabályokról – például a leszerelési határidőkről – még lesznek egyeztetések az érintett szakmai szervezetekkel” – közölte Magyar Éva kormányszóvivő.

A bejelentés sokkolta a piacot. Pajor Attila, a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége média szekciójának elnöke szerint „egyelőre mindenki teljes bizonytalanságban van azzal kapcsolatban, hogy ez miről fog szólni.”

Pajor Attila hozzátette: „van 20–25 ezer család, akik konkrétan ebből a szektorból élnek.”

Egy magyar cég vezetője arról beszélt, hogy őket teljesen ellehetetlenítené a szabályozás.

„Körülbelül 50 reklámeszközünk van, ezek 95 százalékát meg kellene szüntetni” – mondta Kenéz András, aki szerint ez a lépés elkerülhetetlenül létszámleépítéshez vezetne.

A cégvezető szerint a következmények egyértelműek: „Tíz munkatársunk van, ez nyilván rendkívül érinti ezeket a családokat, mert a több mint 90 százalékkal csökkentett reklámfelületek mellett nem fogjuk tudni ugyanazt a létszámot megtartani.” A szakmai szövetség szerint lehetne kompromisszumot találni, és a német vagy osztrák példát javasolják. „A történelmi városrészek belső területein nyilvánvaló, hogy az utcabútorok dominálnak, ugyanakkor külterületen, kereskedelmi zónákban, a fő közlekedési útvonalak mentén ezeket teljes mértékben engedélyezik” – vázolta a lehetséges megoldást Pajor Attila.

Az RTL Híradó kereste a Közlekedési és Beruházási Minisztériumot, hogy készült-e hatástanulmány a tervezett szigorításokról, de egyelőre nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
HVG: Közel 200 embert rúghatnak ki a Mediaworkstől, hetilappá alakul a Magyar Nemzet
A lap értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatállyal küldhet el közel 200 dolgozót. A lépést a cég 14 milliárd forintos tavalyi vesztesége és a megcsappant állami hirdetési bevételek indokolják.


A HVG értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatályú leépítést indíthat, miközben a Magyar Nemzet napilapból hetilappá alakulhat. Az érintett munkatársaknak pénteken szóltak, hogy hétfőn 10 órakor, a szabadságon lévőknek is, kötelező megjelenniük a munkahelyükön. A lap szerint közel 200 embert küldhetnek el, és a kiadó jelentősen átalakíthatja a működését: lapokat szüntethet meg, a jobboldali média zászlóshajójának számító Magyar Nemzetet pedig hetilappá alakíthatja.

A kiadóhoz tartozó Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely megerősítette, hogy hétfőn, kedden és szerdán belső megbeszélések lesznek, de részleteket nem közölt.

Egy mondata ugyanakkor sokatmondó volt a várható elbocsátásokkal kapcsolatban: „várjuk és szomjazzuk a baloldali kollégák szolidaritását”.

A HVG szerint a leépítések időzítése is figyelemre méltó: a Mediaworks a Fidesz szombati tisztújító kongresszusa utánra időzítheti a bejelentést.

Bár egyes források 350 dolgozó elküldéséről tudnak, valószínűbb a 200-nál valamivel kevesebb érintett. A kiadó 1989 fős állományának tíz százalékát meghaladó elbocsátás már csoportos létszámleépítésnek számítana, amit 30 nappal előre be kellene jelenteni. Mivel az értesülések azonnali hatályú kirúgásokról szólnak, a cég ebben a hullámban legfeljebb 180-190 embertől válhat meg, elkerülve a bejelentési kötelezettséget.

A drasztikus korrekcióra a cég pénzügyi helyzete miatt van szükség.

A 2025-ös évet 14 milliárd forintos veszteséggel záró médiacég a választások után az állami hirdetések megszűnésével került nehéz helyzetbe. A mínusz jelentős része abból adódott, hogy a kiadványok jövedelemtermelő képességét jelző vagyoni értékű jogokat 12 milliárdról 1,5 milliárd forintra kellett leértékelni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszületett a magyar-ukrán egyezség – ezzel megnyílik az út Kijev uniós csatlakozása előtt
A miniszterelnök szerint a Kárpátalján élő magyarok visszakapják jogaikat, miután a kormány történelmi megállapodást kötött Ukrajnával. A megegyezés értelmében Magyarország már nem blokkolja Kijev uniós csatlakozási tárgyalásait.


Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon, egy videóban számolt be arról, hogy politikai szinten is jóváhagyták a kárpátaljai magyarok jogait garantáló megállapodást Ukrajnával. Azt mondta: „Honfitársaim, a mai napon újabb nagy lépést tettünk a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért. A korábban szakértői szintű megállapodás politikai szinten is jóváhagyásra került.”

A kormányfő szerint a megállapodás végrehajtására európai uniós garanciát is szereztek, mivel a magyar-ukrán egyezményt Ukrajna hivatalosan beépítette az uniós csatlakozási folyamat keretében készített kisebbségi akciótervébe.

„Ez azt jelenti, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak rendezését biztosító, magyar-ukrán kisebbségjogi megegyezésben szereplő ukrán vállalások végrehajtása mostantól uniós elvárássá vált” – fogalmazott.

Magyar hozzátette, hogy a végrehajtást az Európai Bizottság és az Európai Tanács is folyamatosan ellenőrizni fogja. Amennyiben Ukrajna nem teljesíti a vállalásait, nem tud majd továbblépni a csatlakozási folyamatban.

Mivel az ukrán kormány hivatalos jegyzékben vállalta a megállapodás végrehajtását, Magyarország hozzá tudott járulni az első csatlakozási klaszter hétfői megnyitásához. Ugyanakkor tompította a várakozásokat, mondván, ez csak az első lépés egy hosszú és bonyolult folyamatban, példaként Montenegró több mint egy évtizede tartó csatlakozási útját említette.

A miniszterelnök köszönetet mondott a tárgyaló feleknek, és hangsúlyozta, hogy a megállapodás jelentősen hozzájárul a kölcsönös, tiszteleten és megértésen alapuló kétoldalú kapcsolatokhoz.

„A mostani történelmi magyar-ukrán megegyezésnek köszönhetően a Kárpátalján élő magyarok visszakapják a korábban elvett jogaikat, illetve bővülnek is a lehetőségeik az oktatás, a közigazgatás és a kultúra területén” – mondta a videó végén.

A miniszterelnök múlt szerdán jelentette be hivatalosan az egyezséget, miután május 29-én Brüsszelben Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is tárgyalt. A magyar–ukrán megállapodást múlt csütörtökön az Európai Bizottság szóvivője is üdvözölte. Több uniós és ukrán forrás, valamint az Európai Unió Tanácsának hivatalos napirendje is megerősítette, hogy a magyar vétó feloldásával hétfőn, Luxemburgban sor kerülhet az első, „Fundamentumok” nevű klaszter megnyitására egy kormányközi konferencia keretében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk