KÉK HÍREK
A Rovatból

A választás után kezdhet csak plakátolni az ellenzék Szekszárdon, a jegyző rossz helyre küldte a kérelmüket

Pedig már augusztus 29-én beadták a kérelmet az ellenzéki polgármester-jelölt, Bomba Gábor szerint. Már szedik le a plakátjaikat.


Valószínűleg már csak az október 13-án esedékes választások után kaphat engedélyt plakátolásra a szekszárdi ellenzék - írja a Magyar Hang. A lap azt írja, hogy korábban a kérelmüket "kavarta el" a fideszes vezetésű önkormányzat, most pedig azt kérik tőlük, hogy pontosan nevezzék meg a villanyoszlopokat, ahova hirdetést akarnak kihelyezni.

A lapnak Bomba Gábor, az Éljen Szekszárd Egyesület jelöltje azt mondta, hogy

augusztus 29-én adta be hozzájárulási kérelmét a plakátok kihelyezésére, amit a jegyző véletlenül a Polgármesteri Hivatal egy olyan igazgatóságának adott át (a Városfejlesztési és Üzemeltetési Igazgatóságnak), ami nem volt illetékes az ügyben.

Csak két héttel később, szeptember 12-én kapott értesítést postán az egyesület arról, hogy ők nem illetékesek az ügyben, ezért nyújtsák be a kérelmüket újra az általuk megnevezett osztálynak - ami egyébként az igazgatóság irányítása alatt áll.

Az ellenzéki polgármesterjelölt azt mondta, a szeptember 20-án kapott újabb levelében már azt írta az igazgatóság, hogy ügyüket továbbították az illetékes osztálynak, de nyújtsanak be új kérelmet, amelyben megjelölik, hogy a városban pontosan mely villanyoszlopokra szeretnének plakátokat kirakni.

Bomba Gábor szerint a kérés teljesíthetetlen, mert ha új kérelmet nyújt be, az önkormányzat újraindítja az ügyintézési határidőt, amit a náluk szokásos 30-60 nappal számolva az október 13-i választások után bírálnának el.

A Helyi Választási Bizottság első fokon a plakátok eltávolítására kötelezte a szervezetet, ám a döntés nem jogerős, az Éljen Szekszárd Egyesület ugyanis fellebbezett. Az önkormányzat emberei viszont megkezdték a plakátok eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mit találtak Kaszás Nikolett holtteste mellett a Pilisben
A kutatásban résztvevő egyik polgárőr elmesélte, hogy találtak rá a három hete eltűnt fiatal nőre.


Fagyállót találtak a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolett mellett. A 27 éves nő ismerősei szerint a három hete túrázás közben eltűnt nő nem tett volna ilyet. Egyikük szerint nem életszerű, hogy valaki egy bokorban fekve készül végezni magával.

A fiatal nőt vasárnap találták meg, miután több mint 500 civil kereste a hegyen. Az egyik résztvevő, egy polgárőr a Tényeknek mesélte el, hogy zajlott a kutatás.

Több ruhadarabot is találtak, amit jeleztek a rendőröknek. A keresők között volt egy jó helyismerettel rendelkező túrázó is, ő ment be a területre, hogy szétnézzen, és ő találta meg a holttestet.

Egy fagyállót találtak a nő teste mellett egy üvegben.

A rendőrség szerint öngyilkosság történhetett, de még vizsgálják a tragédia részleteit.

A Tények beszámolója ITT látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Mindenki álljon meg! Testet találtunk!” – Helyszíni beszámoló a Kaszás Nikolett utáni kutatás utolsó óráiról
A riport szerint nehéz terepen, tüskés bozótoson átvágva, riadt szarvasokat kerülgetve keresték az eltűnt nőt. Láncban haladtak az 50–70 fős csapatok, rendőri irányítással és kutyákkal.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. szeptember 29.



Közel 500 önkéntes jelentkezett vasárnap reggel Pilisszentlászlón, hogy részt vegyen Kaszás Nikolett keresésében. A Blikk videós újságírója ugyancsak a helyszínen volt. Riportjában azt írja, a keresők nem kis nehézségek árán vágták keresztül magukat a tüskés bozóton. Ennek ellenére a fizikai megterhelés semmi volt ahhoz az érzéshez képest, amikor egyszer csak megszólalt az egyik adóvevő.

„Mindenki álljon meg! Testet találtunk!”

A Blikk emlékeztet: Kaszás Nikolett szeptember 7-én tűnt el egy népszerű pilisi túraútvonalon, ahol egy hétvége alatt akár több száz ember is áthalad. Azóta is forgalmas volt a terület, persze a keresőkkel együtt, mégsem találta meg senki. Az önkéntesek éppen ezért nagy reményekkel érkeztek a vasárnapi mentőakcióra, abban bízva, hogy ma sem találnak semmit, mert az még mindig azt jelentheti, hogy a fiatal nő valahol máshol, de életben van.

Nem így lett: először a kutyák jeleztek, aztán a kutatók megtalálták Nikolett holttestét.

A riport szerint a keresőket 50–70 fős csoportokba osztották be, külön-külön hívójelekkel. A csapatokat két-három polgárőr és egy rendőr vezette. Már az elején közölték, hogy ha valaki testet talál, azonnal jelezze, és a rendőr legyen az, aki először intézkedik. Ezután a keresőknek legalább 200 méterre el kell távolodniuk, mert ha bűnügyi helyszínről van szó, akkor beszennyezhetik vagy tönkretehetik a bizonyítékokat.

A Blikk újságírója szerint sok helyen szinte áthatolhatatlan tüskés bozóton kellett haladni, és volt, hogy megriadt szarvasok vágtattak át a sorokon. Mint írta, ilyenkor mindenkinek a legközelebbi fához kellett simulni, nehogy baleset történjen.

Nem sokkal 12 óra előtt a keresőkutyás csapat egyik kutyája jelzett, majd az avarban észrevettek egy kék ruhadarabot, majd közelebb érve kiderült, hogy Kaszás Nikolett földi maradványaira bukkantak.

A helyszínt a csapat rendőre lezárta, és perceken belül quaddal megérkeztek a felettesei is. Az azonosítás nem tartott sokáig: a ruházat alapján egyértelművé vált, hogy a három hete keresett Nikolett holtteste lett meg.

Egyelőre nincs magyarázat arra, hogy miért nem vette észre senki a testet a földút mellett, egy bokor alján, ahogy arra sincs válasz, mi történt a fiatal nővel. A rendőrség egyelőre annyit közölt, hogy idegenkezűségre utaló jel nem merült fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Egy kétségbeesett kislányt láttam” - a rendőrség már el is kapta a Billogban segítséget kérő 17 éves lány barátját
Vérző fejű, éhes és kiszáradt volt, napokig fogva tarthatták – egy belvárosi étteremben kapott menedéket. A mentők kórházba vitték, a rendőrök a férfit előállították, kapcsolati erőszak a gyanú.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 28.



Szombat dél körül a XV. kerület egyik buszmegállójában egy férfi rugdosta és rángatta 17 éves barátnőjét, derült ki az RTL Híradóból. Egy anya a lányával odalépett, és a fiatal sérültet egy belvárosi étterembe kísérte, amelyről ismert, hogy kiáll a bántalmazott nők mellett.

Az étterem tulajdonosa így idézte fel az érkezést: „Nem beszélt sokat, meg volt ijedve, vérzett a szája.”

Egy vendégből lett szemtanú ezt mondta:

„Egy kétségbeesett kislányt láttam. Szerintem ott nem tudta, hogy mi lesz a jövője, és egyszerűen engem ez sokkolt, hogy egy ilyen megtörténhetett. Hogy valakit vernek az utcán, főleg egy kislányt bántalmaznak.”

Az anya és a lánya nem vállalt interjút, de közölték: a férfi a lány menekülését is meg akarta akadályozni. A megmentők a XV. kerületből a belvárosig kísérték a fiatalt.

A tulajdonos elmondása szerint a lány azt állította, hogy napokig bezárva tartották, a kezén vágásnyomok látszottak. „Kiderült, hogy három napja bezárva tartották és nem kapott enni ezért nagyon ki volt éhezve, szomjas volt. Megetettük, megitattuk és vártuk, hogy megérkezzen a rendőrség és a mentők” - mondta az étterem tulajdonos.

A mentőszolgálat tájékoztatása szerint a zúzódások, sebzések mellett agyrázkódás gyanúja is felmerült, ezért a lányt a mentők azonnal kórházba szállították.

Később a lány szülei felkeresték az étterem tulajdonosát és megköszönték a segítséget. Szavaik szerint korábban is történt hasonló bántalmazás, és feljelentést is tettek.

A rendőrség közleménye szerint kapcsolati erőszak bűntett gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak. A feltételezett elkövetőt előállították, elszámoltatása folyamatban van.

Az esetről itt számolt be az RTL:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Záróközleményt adtak ki Kaszás Nikolett kereséséről, néhány kérdés tisztázódhat
A HUNGO részvétét fejezte ki, és percről percre összefoglalta az elmúlt hetek keresését. A rendőrség szerint eddig nem merült fel bűncselekmény gyanúja.


A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat (HUNGO) Facebookon közzétett közleményben számolt be a Pilisben eltűnt Kaszás Nikolett utáni kutatás részleteiről, valamint reagált a felmerült kérdésekre is.

„Mindenekelőtt szeretnénk őszinte részvétet nyilvánítani a család és a barátok részére. Köszönjük a mai nap szervezőinek és mindazoknak, akik ma, vagy az elmúlt hetekben részt vettek a keresésben” – kezdte a beszámolót a HUNGO.

A bejegyzésben részletesen bemutatták az elmúlt hetek eseményeit. Mint írták, „az elmúlt három hét intenzíven telt és számos elképzelés látott napvilágot az eltűnéssel kapcsolatban”. Kiemelték, hogy ők továbbra is maradnak a tényeknél és ebből kiindulva mutatták be az elmúlt hetek történéseit az eltűnéssel kapcsolatban.

A szervezet időrendi sorrendben ismertette a keresés állomásait. Emlékeztetnek, hogy a 27 éves nő eltűnése „2025.09.07-re (vasárnap) tehető”. A HUNGO-hoz két nappal később érkezett az első hír, de akkor a legfontosabb kérdés még az volt, hogy nem érte-e baleset a túra során.

„A rendőrséggel, majd a hozzátartozókkal történt egyeztetés alapján akkor kizárásra került a baleset valószínűsége.”

A szervezet posztja kitért arra is, hogy a rendőrség szeptember 12-i kérésére több alkalommal átvizsgálták a területeket. „Feladatként kaptuk, hogy a legutolsó ismert tartózkodási helyét és az odavezető út lakott területen kívüli részének átvizsgálását hajtsuk végre. Ezzel párhuzamosan a Spartacus-ösvény teljes hosszának átvizsgálását is végrehajtottuk” – írja a HUNGO.

Az ezt követő hétvége során a Kutató-Mentő Szolgálat elkezdte szélesebb körben átvizsgálni a Visegrádi-hegység érintett területét, az azt átszelő turistautakat és azok közvetlen környezetét. Ebben bevontak rengeteg túrázót és az ő segítségükkel közösen több, mint 70 km jelölt utat sikerült bejárni.

A szervezet beszámolt arról is, hogyan szűkítették a keresési területet Nikolett telefonjának cellainformációi alapján. A koncentrált keresés a település külterületi részére beérkező fő turista útvonalra koncentrált, mert „letisztázódni látszott”, hogy a készülék utoljára erről a területről küldött adatot a hálózat felé.

A posztban reagáltak a felmerült kérdésekre, például arra is, hogy egészen eddig miért nem találták meg a fiatal nőt, és miért nem rendeltek el korábban egy a múlt vasárnapihoz hasonló, nagyszabású kutatást – amely végül sikeres volt.

Erre azt írták, „mert senkinek sem volt pontosabb információja arról, hogy abból a több tizen millió négyzetméterből melyik 2 négyzetméteren feküdt a keresett személy”.

A kutyás keresés elmaradására reagálva hozzátették: mire a rendőrséggel közösen leszűkítették a konkrét keresési területet (kb. 3 millió négyzetméterre), addigra „szakmailag indokolatlanná vált” az ebek bevetése.

„Sejthető volt, hogy ha napokkal, hetekkel az eltűnés után a területen található az eltűnt akkor nincs életben.”

Arra a kérdésre pedig, hogy jártak-e korábban azon a helyszínen, ahol végül megtalálták Nikolettet, nemmel válaszoltak, hozzátéve, hogy „a rögzített nyomvonalak alapján 80 méterre jártak legközelebb az eddigi kutatásban résztvevők gyalogosan”, 110 méterre viszont többször is elhaladtak mellette terepjáróval.

A HUNGO a vasárnapi kutatás kapcsán kiemelte, hogy a mai találat a mindenki által használt úttól kb. 200 méterre, a bokrok között található.

„Jelölt, vagy jelöletlen út oda nem vezetett.”

A közlemény végén hangsúlyozták, az, hogy Kaszás Nikolettel pontosan mit történhetett élete utolsó óráiban, már a rendőrség dolga kideríteni, így ők is fognak nyilatkozni róla, amint elegendő információ áll rendelkezésükre.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea korábban azt nyilatkozta, hogy „az eddigi vizsgálati eredményeink alapján idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: