HÍREK
A Rovatból

Riasztás van, ónos esővel indult a szombat, a hét elejére enyhül az idő

A hétvégén még fagyok várhatók, de a jövő héten megváltozik az idő egy melegfront hatására. Enyhe napok jönnek, kedden 8 és 13, szerdán 6 és 12 fok között alakulhatnak a maximumok.


Megérkezett a csapadék, amely egyelőre olyan, mint egy vegyes felvágott: a Nyugat-Dunántúlon és a Balatonnál már hó, havas eső esik, míg délnyugaton helyenként hó, de többnyire az ónos eső és a fagyott eső jellemző - írta az Időkép.

A hegyekben fagy jelenleg erősebben, Nagy-Hideg-hegyen -5 és fél fok van, míg a Pilisben, a Mátrában és a Bükkben -4, -5 fok, a Bakonyban -3 fok körüliek az értékek.

A legtovább a Mecsek térségében készülhetünk ónos esőre, a hőmérséklet emelkedésével a déli területeken a csapadék fokozatosan esőbe fog átváltani, míg északabbra havas eső, hó lesz inkább a jellemző.

Szombaton sokfelé számíthatunk csapadékra, eső, havas eső, havazás egyaránt kialakulhat, de kezdetben délnyugaton és délen ónos esőre is fel kell készülni. Helyenként párás, ködös lesz a reggel, és egyes tájegységeinken napközben is párás lehet az idő. Délután északnyugaton kissé szakadozottabbá válhat a felhőzet. A déli, délkeleti szél elsősorban északnyugaton és a Dunántúl északi felén élénkülhet meg. Kora reggel -5 és +2, napközben -2 és +4 fok között alakul a hőmérséklet, az Északi-középhegységben mérhetünk fagypont alatti maximumokat.

Vasárnap egy hidegfront hatására változóan felhős-napos időben lesz részünk. Jelentős csapadék nem várható, csupán kezdetben helyenként szállingózhat a hó, majd napközben elszórtan alakulhat ki egy-egy futó zápor, hózápor. Hajnalra, reggelre délnyugaton pára, köd képződhet. Sokfelé élénk, erős lesz a nyugati, északnyugati szél, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak. A minimum-hőmérséklet -5 és +3 fok között alakul, kora délután pedig 2 és 8 fok közötti csúcsértékekre számíthatunk.

Hétfőn egy melegfront hatására több tájegységünkön is kialakulhat eső, helyenként havas eső is, a hegyekben kisebb havazás sem kizárt, viszont hajnalban, reggel átmenetileg néhol ónos eső is előfordulhat.

Élénk, erős, helyenként viharos lesz a nyugatias irányú szél. A legmagasabb hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul.

Kedden és szerdán többfelé süthet ki hosszabb időszakokra a nap, de helyenként lesznek tartósabban felhős tájaink is, viszont jelentős csapadék sehol sem várható. Kedden még sokfelé erős, viharos lesz a nyugati, északnyugati szél, majd szerdán már csak helyenként lehet élénk a légmozgás. Enyhe napok jönnek, kedden 8 és 13, szerdán 6 és 12 fok között alakulhatnak a maximumok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely: Ép elmével senki sem gondolja, hogy a magyar kormánynak bármilyen hatása volna Cseh Katalinra vagy Barabás Richárdra
A miniszter szerint éppen ezért logikus, hogy Magyar Péter így gondolja.


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Humanisták néven új politikai kezdeményezést indított a (mára csak volt) momentumos Cseh Katalin és a Párbeszéd újbudai politikusa, Barabás Richárd. Erről is kérdezték a kormányinfón Gulyás Gergelyt. A miniszter Magyar Péter azon felvetésére, hogy a kormánynak köze lehetett ehhez az ügyhöz, azt felelte:

„Ép elmével senki sem gondolja, hogy a magyar kormánynak bármilyen hatása volna Cseh Katalinra vagy Barabás Richárdra, ezért logikus, hogy Magyar Péter így gondolja”.

Gulyás egy más ügyben is beszólt a Tisza Párt elnökének.

„Mit várt az, aki arra a Magyar Péterre bízta az adatait, aki lehallgatta a saját feleségét?”

- kérdezett vissza a miniszter, amikor a Tisza adatszivárgási ügyéről kérdezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Rónai Egon: Rossz adatot említettem Orbán Viktornak, pedig nem akartam szépíteni a helyzetet
A műsorvezető a Facebookon vallotta be, hogy rosszul mondott egy adatot a gyermekszegénységről, amikor a miniszterelnökkel beszélgetett. Kiderült, hogy ez a szám még rosszabb, mint amit adásban említett.


Két nappal azután, hogy interjút készített Orbán Viktorral, Rónai Egon, az ATV műsorvezetője egy Facebook-posztban korrigálta a magyarországi gyermekszegénységről mondott adatát.

„Csak a rend kedvéért, mivel nem szeretnék a »fake news-t« terjesztők táborához csatlakozni! A miniszterelnöki interjúban szó esett a gyermekszegénységről. Ilyen témát természetesen nem az emlékezetemre hagyatkozva vetek fel, utananézek, ezért van előttem a tablet. Még így is hibáztam, rossz adatot említettem Orbán Viktornak, pedig nem akartam szépíteni a helyzetet”

– írta bejegyzésében.

A műsorvezető az interjúban azt állította, hogy a gyermekszegénység minden ötödik gyermeket, 20.9 %-ot érint. Ezt pontosította:

„Tévedtem, a helyes szám 22,9 %, tehát szépítettem akaratomon kívül” Az adat rosszabb, mint ahogy adásban mondtam.

Rónai Egon hozzátette, hogy szerinte még mindig nagyon sok a szegénységben vagy az anyagi kirekesztettség kockázatával élők száma.

„Ahogy Orbán Viktor helyesen mondta, egy is sok. De hogy fake news lett volna, az egyértelműen nem igaz. Aki ezt állítja, fake news-t terjeszt”

– szögezte le, utalva arra, hogy az interjút követően több kormánypárti médium, köztük a Mandiner és a Tények is „álhírnek” nevezte Rónai állítását.

A műsorvezető azzal indokolta az adatválasztását, hogy egy összegző, abszolút mutatót keresett, „hogy ne annak milyenségéről, hanem a témáról szóljunk”. A bejegyzését azzal zárta:

„De a legfontosabb, hogy legalább beszélünk a gyermekszegénységről, amely nem, nem csak a magyar roma közösséget érinti.”

Az ATV Mérleg című műsorában elhangzott kérdésre Orbán Viktor miniszterelnök úgy reagált, hogy „a helyzet nem jó, de jobb, mint volt”, és szerinte „jó pályán vagyunk”, amit később úgy pontosított: „szegénységügyben abszolút”.

Rónai a Facebook-posztjában a KSH hivatalos adatait is idézte, amelyek alátámasztják a 22,9 százalékos értéket a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatával élő 18 év alattiak arányára (AROPE). A KSH szerint ez a mutató 2011-ben még 41,9 százalék volt, amivel Magyarország a legrosszabbak között szerepelt az unióban, 2022 óta azonban folyamatosan az uniós átlag alatt van. A legfrissebb, 2024-es Eurostat-adatok szerint a gyerekek AROPE-mutatójának EU-átlaga 24,2 százalék, vagyis a magyar érték ez alatt marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Drogügyi kormánybiztos ByeAlex ügyéről: Minden nagyon kis cucc mögött a szervezett bűnözés áll
Horváth László szerint a kábítószerezésről szóló dalok népszerűsége pénzt hoz az előadóknak, de ezzel százezreket sodornak veszélybe. A kormánybiztos szerint a celebek példaképek, és ez óriási felelősség.


A kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos is megszólalt a ByeAlex-nél tartott házkutatás kapcsán. Mint megírtuk, a Csillag születik zsűritagját és a zenekarának két tagját kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes Facebook-oldalán megerősítette, hogy valóban találtak nála „egy nagyon kis cuccot”.

A drogügyi kormánybiztos korábban T. Danny ügyében is nyilatkozott, most pedig a Harcosok órája című YouTube-adásban beszélt ByeAlex esetéről, amit a Telex szemlézett.

„Minden nagyon kis cucc mögött a szervezett bűnözés áll”

– mondta Horváth László, utalva a zenész szavaira.

Szerinte az, hogy ByeAlex fogyaszt-e kábítószert, az ő problémája, viszont előadóként felelőssége van abban, hogy milyen példát mutat. Rámutatott, hogy az énekes dalaiban rendszeresen visszatérő téma a drogozás, ahogy más celebeknél is.

„És más celebek meg egyértelműen népszerűsítik a kábítószer-fogyasztást, népszerűsítik a kábítószeres életmódot. Az a gond, hogy őket, minden lépésüket, ByeAlex minden lépését több százezer rajongó követi. A népszerűség azzal is jár, hogy valaki példakép”

– fogalmazott a kormánybiztos.

Azt elismerte, hogy a Csillag születik zsűritagjának volt egy jó mondata a beismerő posztjában, az, hogy rajongói ebben ne kövessék a példáját. Horváth László szerint azonban még jobb lenne, ha azt mutatná be, hogy abbahagyja a kábítószer-fogyasztást.

Elmondása szerint egy nagyon erős kábítószer-marketing folyik az online térben, „millió szám árasztják el” a drogot népszerűsítő tartalmak a fiatalokat, amelyek divatot csinálnak a kábítószerezésből. Szerinte sok előadó az ilyen dalokkal keres sok pénzt, mert ezek közkedveltek.

„Népszerű lett a drogot népszerűsíteni, ebben van pénz. Ahogy szoktam mondani, a közönség tapsol a színpad előtt, a kábítószer-kereskedők meg tapsolnak a színpad mögött, mert a kábítószer népszerűsítése gyakorlatilag drogiparnak csinál piacot.”

Németh Balázs műsorvezető kérdésére, hogy lehet-e közvetlen üzleti kapcsolat a két terület között, Horváth László azt mondta, ezt nem hiszi, de azok a zenészek, akik belefoglalják a dalszövegeikbe a drogot, a népszerűsítéssel a szervezett bűnözésnek tesznek szívességet, „és veszélybe sodornak több százezer követőt.”

Azt is mondta, hogy a szülők sokszor nem is tudják, milyen szövegeket hallgatnak a gyerekeik, mert nem értik a szlenget.

„Nem tudja miről van szó, hogy mi az, hogy szinti, meg felni, meg dzsó, meg egyebek, de a fiatalok tudják.”

Arra a kritikára reagálva, hogy cenzúrázni akarja emiatt a dalszövegeket, a kormánybiztos azt mondta, ezt továbbra sem hagyja szó nélkül, de szó sincs cenzúráról. Szerinte kettős beszéd zajlik: amikor elkapnak egy drogterjesztőt, azt mindenki helyesli, de amikor egy celebről van szó, azt már nem. Azt szeretné, hogy legyen erről egy társadalmi párbeszéd, a kábítószer-fogyasztás felé pedig egy társadalmi elutasítottság.

„Hogy ne az legyen, hogy ne azt tudják mondani vagy sugallni, hogy az egy alapjog, az egy szabadságjog. Hogy a kábítószer nélkül már nincsen buli, hogy a kábítószer nélkül már nincsen fesztivál, és hogyha a kábítószert el akarják tőled venni, akkor a szabadságodban fognak téged korlátozni”

– fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy ő küldte volna ByeAlexre a rendőröket a kormányellenes szövegei miatt, Horváth László komolytalanul annyit reagált, hogy „hogyne, hogyne”. Mint mondta, március óta több mint 8 ezer büntetőeljárás indult kábítószeres ügyben, és ezekben fennakadnak celebek is.

„Rájuk is vonatkozik a törvény, mint ahogy mindenki másra. De akkor ezen logika szerint mint a nyolcezerre mi küldtük rá”

– mondta a kormánybiztos.

Arról is beszélt, hogy néhány héttel ezelőtt felszámoltak egy magyar hálózat, miután 61 helyszínre vonultak ki a rendőrök. Ez a hálózat több mint tízezer csomagot küldött ki postai úton, és körülbelül 40 ezer embert értek el.

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Jön a 14. havi nyugdíj: Orbán Viktor bejelentette, mikor és mennyit kapnak a nyugdíjasok
A miniszterelnök szerint jövő februárban a 13. havi mellé egyheti plusz járandóság is érkezik. A teljes összeg bevezetése évek alatt történik meg.


A szerdai kormányülésen döntés született a 14. havi nyugdíj bevezetéséről – erről Orbán Viktor számolt be csütörtök reggel, a Facebook-oldalán közzétett videóban.

A miniszterelnök elmondta:

2026 februárjában a rendes nyugdíj és a 13. havi nyugdíj mellett a 14. havi nyugdíj negyedét is megkapják a nyugdíjasok, vagyis egyheti összeget.

Hozzátette: egy évvel később mindenki „megkapja a következőt, és így tovább”.

Orbán Viktor megnyugtatott mindenkit: a pluszjuttatás minden nyugdíjasnak jár, „függetlenül attól, hogy kire szavazott”.

A 14. havi nyugdíjról korábban is beszélt a miniszterelnök, de a lehetőségét először Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter vetette még fel októberben egy lakossági fórumon.

Később a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a 14. havi nyugdíjra körülbelül összesen 170 milliárd forintot fog költeni a kormány. Az összeget a 2026-os költségvetésből fedezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk