UTAZZ
A Rovatból

5 látnivaló, amiért érdemes Sárvárra utazni

Elmondjuk miért érdemes ellátogatni a Dunántúl egyik ékszerdobozába.


Sárvár a Dunántúl nyugati régiójának egyik legnépszerűbb települése, a nagyjából tizenhatezer fős várost, nem csak gyógyvize miatt érdemes felkeresni. A gazdag történelmi múlttal rendelkező Rába-völgyi kisváros a hosszú évszázadok alatt jelentős értékeket halmozott fel.

Mutatjuk miért érdemes ellátogatni a Dunántúl egyik ékszerdobozába:

A vár miatt. A turisták egyik nagy kedvence a sárvári Nádasdy-vár, mely nemcsak történelmi szempontból meghatározó eleme a városnak. A nemzeti örökség részeként jegyzett várkastély a város központjában magasodik. Az épületet körülvéve park az év minden szakaszában tökéletes helyszín egy kis sétára. Ha pedig kíváncsi vagy arra, milyen volt a vár, amikor még élettel teli volt, akkor az épületben található 1300 négyzetméteres kiállítóteret is érdemes végignézni a Nádasdy Ferenc Múzeumban. Több mint fél évszázad történelmét eleveníti fel a hely korabeli bútorokkal és használati tárgyakkal.

A felújított Főtér miatt. A Kossuth téri városháza harangja a nyári hónapban pl. naponta négyszer csendül fel, de itt van az a szökőkút is, ami lenyűgöző fényjátékával tavasszal, nyáron és ősszel is mágnesként vonzza a fényképezést kedvelő turistákat.

A kihagyhatatlan fürdő miatt. A nemzetközi színvonalú Sárvári Gyógy-, és Wellnessfürdőben számos gyógyászati, egészségmegőrző és rekreációs szolgáltatást kínálnak. Itt biztos, hogy a család apraja-nagyja jól érzi majd magát.

A major miatt. A Vadkert Majorban a belépés teljesen ingyenes, ahol a látogató találkozhat környékbeli erdei és majorsági háziállatokkal. Nagy élmény ez nem csak kicsiknek, de nagyoknak is. Sőt, ha valaki szeret lovagolni, akkor a kétszáz éve alapított ménes lovaival ezt meg is teheti. Természetesen, ezt előre le kell egyeztetni.

Az arborétum miatt. A sárvári arborétum 9,2 hektárnyi területe régen a Nádasdy-vár birtokához tartozott. Hazánk egyik legidősebb növénygyűjteménye két jól elkülöníthető részre osztható. Egy 200 éves klasszikus angolparkra, ahol tiszafák, japán akácok és vasfák árnyékában sétálhattok. A másik rész pedig az eredeti legelőerdő maradványa, illetve az az erdős rész, ami a halastavat öleli körbe. Itt akár 400 éves tölgyfákat is láthattok.

Sárváron valahogy az az érzése az embernek, mintha itt minden a természetről szólna. Bármerre nézel fákat, erdőket és virágokat látsz majd. A várost akár gyalog, de a városi kisvonattal, shiuval is bejárhatod. Gábor és Edina, az RTL Klub AZ ÉV HOTELE televíziós műsor legutóbbi epizódjának hotel tesztelői is kisvonattal járták be a környéket. A fiatalok esküvői helyszín ötleteket kerestek Sárváron. S, aki látta az adást jól tudja, hogy a jegyespárt már az első percben lenyűgözte a kisváros.

Edina és Gábor két és fél évvel ezelőtt egy koncerten, közös ismerősük által ismerkedtek meg. Már aznap este elcsattant az első csók, és megtörtént a randi. Ezt a randevút még több találkozás követte, majd fél évvel később összeköltöztek. Áprilisban Gábor megkérte Edina kezét az évfordulós fotózás utolsó képkockájánál. Edina mit sem sejtett, de kicsattanó örömmel mondott azonnal igent párjának. A fiatalok nem teketóriáznak, most decemberben már össze is házasodnak. Az adásban Gáborék esküvőjük szervezésének utolsó simításait végezték. Nem volt még meg minden helyszín az esküvői fotózásra, mert, hogy a fiatalok egy nem szokványos sorozattal készülnek a decemberi nagy napra. Na de vajon megtalálták a hétvégén azt, amiért jöttek? Hogyan érezték magukat a két napban? Vajon mit szóltak a két utolsó észak-dunántúli hotelhez? Ha kíváncsi vagy rá és lemaradtál volna az adásról, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi adását az RTL Most!-on.

Két újabb észak-dunántúli hotel szállt versenybe AZ ÉV HOTELE címért!

Vasárnap ezt a két szállodát tesztelte a jegyespár, voksoljatok arra, amelyik jobban tetszett:

Onyx**** Luxury

Az apartmanhotel Sárvár központi részén, a város egyik fő turisztikai attrakciójától, a Sárvári Gyógy és Wellness Fürdőtől alig 300 méter távolságra található. Az épület egyediségét a különleges belsőépítészeti megoldások teszik unikálissá. A ház megjelenésével és szolgáltatásaival nem tartozik a klasszikus apartman kategóriába, nagyméretű egy vagy több légterű lakosztályai miatt sokkal inkább a standard szállodai követelményeknek felel meg. Ennek köszönhetően családosoknak és üzleti embereknek is jó választás lehet. A szállodához zárt parkoló és mélygarázs is tartozik. A szobák klimatizáltak, erkéllyel vagy terasszal és ingyenes wifi szolgáltatással rendelkeznek. A hatalmas terasszal ellátott szobák mindegyikéhez tartozik egy jakuzzi, ahol egy finom frissítő limonádéval a kezetekben pihenhettek. Ha pedig megéheznétek, akkor érdemes kipróbálni az apartmanhotelhez tartozó étteremet, ahol finomabbnál finomabb ételek közül választhatsz. Kóstoljátok meg a kacsából készült finomságaikat, hiszen ez az egyik specialitásuk.

További részletek ITT!

Harmónia Termál Hotel***superior

A megújult, kibövített háromcsillagos szálloda Sárvár központi részén, közvetlenül a Sárvári Gyógy és Wellness Fürdő mellett található. A hotelben a felújításnak köszönhetően két féle szoba típus található. A légkondicionált, erkély nélküli vintage stílusú standard szobák és a nagyobb alapterületű erkéllyel rendelkező modern bútorokkal berendezett prémium szobák. A családi vállalkozásként működő hotel wellness részlegen élménymedence, finn- és infraszauna, élményzuhanyok és gőzkabin várja a vendégeket. Ugyanakkor masszázsra, kozmetikai kezelésekre, manikűrre-pedikűrre, fodrászatra is van lehetőség az épület falain belül. A Harmónia Termál Hotel*** superior jó választás lehet pároknak, üzletembereknek, de legfőképp családoknak, hiszen a szálloda elképesztően sok szórakozási lehetőséget biztosít a kisebbeknek. Játszótérrel, játszóházzal, csúszdás labirintussal, csocsóval, jéghokival, XBOX-al, mini golffal próbálják lekötni az apró talpúak feles energiát, s bizony sikerül is. A hotelhez tartozik egy pihenőkert is, ahol növényritkaságokat csodálhatnak meg az ide érkező szállóvendégek.

További részletek ITT!

Szavazz és nyerj egy wellness hétvégét!

AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán vasárnap délig szavazhatsz a műsorban bemutatott szállodák valamelyikére. Hogy miért? Mert megéri, hiszen aki szavaz, az nyerhet, egy wellness hétvégét, abba a szállodába ahová voksát leadta. Minden szavazat számít, hiszen ez egy verseny, ahol Te döntheted el, hogy melyik szálloda legyen a régió, azaz A HÓNAP HOTELE, majd végül AZ ÉV HOTELE.

Jövő héten eldől, hogy melyik lesz a legjobb hotel az észak-dunántúli régióban!

AZ ÉV HOTELE televíziós műsor az RTL Klub-on újabb mérföldkőhöz érkezett. A hét utolsó napján befejeződött az újabb és újabb észak-dunántúli régió hoteleinek bemutatása, így most vasárnap egy összefoglaló adást láthattok 12:05-kor az RTL Klub-on. A hónap utolsó adásában újra láthatjátok az Észak-Dunántúl régióban bemutatott szállodákat és utoljára még szavazhattok a kedvencetekre.

A szeptemberben bemutatott hotelek az egyes adások után szerezett voksaikat tovább vihetik a vasárnap kezdődő régiós döntőbe és Neked is van még egy szavazatod. Érdemes ezt a voksot arra a szállodára leadnod AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán, amelyik neked ebben a hónapban a legjobban tetszett, amelyikről azt gondolod, hogy érdemes a HÓNAP HOTELE címre, és amelyiket szívesen látnád a döntőben 2019 januárjában.

Íme a hotelek, amelyekre vasárnaptól egy héten keresztül szavazhatsz majd:

Spirit Hotel Thermal Spa (Sárvár)

JUFA Vulkán Thermal Resort (Celldömölk)

Hotel Lövér*** superior ( Sopron)

Gosztola Gyöngye Spa és Élményhotel**** (Gosztola)

Betekints Hotel**** (Veszprém)

Classix Small Luxury Design Hotel ( Vértessomló)

Onyx**** Luxury ( Sárvár)

Harmónia Termál Hotel ***Superior (Sárvár)

Az, hogy melyik hotel kerülhet a döntőbe, azaz egy lépéssel közelebb AZ ÉV HOTELE címhez az Észak-Dunántúl régió legjobbjaként, az csakis rajtatok és a szavazatotokon múlik.

Ha lemaradtál volna valamelyik szállodáról, vagy még mindig nem vagy egészen biztos a döntésedben, akkor érdemes megnézned most vasárnap 12:05-kor az RTL Klub-on AZ ÉV HOTELE hónapzáró, összefoglaló epizódját, ahol a műsorvezető, Pataki Zita a szeptemberi hotelek legjobb pillanatait felidézve a döntésben is segíthet neked.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten két wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Aki utazna, most tegye meg – üzente a Wizz Air vezére, aki őszre áremelést jósol
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.


Több mint szerencsétlennek nevezte Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatójának a kerozinhiányról szóló nyilatkozatát Váradi József. A Wizz Air vezérigazgatója a 24.hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, hogy az iráni háború kirobbanása óta egyetlen járatukat sem érintették üzemanyagproblémák, és garantálja, hogy a légitársaság gépei repülni fognak a nyáron. Váradi szerint a HungaroControlnak a saját feladataira kellene koncentrálnia, miközben a Wizz Air speciális szerződésekkel védekezik a magas kerozinárak ellen.

A cégvezető szerint Turi Ferencnek nem lett volna szabad véleményt formálnia a kérdésben.

„A HungaroControl nem gyárt kerozint, nem szállít kerozint, és nem éget kerozint, tehát egyáltalán nincsen benne a szállítási láncban” – jelentette ki Váradi József, hozzátéve, hogy a Wizz Air napi szinten kezeli a kerozinkérdést, és 200 repülőtérre repülve az elmúlt három hónapban semmilyen fennakadást nem tapasztaltak.

Váradi szerint kerozinválság jelenleg nem Európában, hanem Ázsiában van, és semmi nem utal arra, hogy a helyzet rosszabbodna a kontinensen. „Körülbelül két hónapra előre látunk ezzel kapcsolatban, és nincs semmilyen olyan ügy, ami miatt igazán aggódni kellene” – mondta, kiemelve, hogy a légitársaság különböző alternatívákkal készül egy esetleges fennakadásra, például alternatív szállítókkal vagy a gépek túltankolásával. Azt is garantálta, hogy a Wizz Air járatai fel fognak szállni. „A repülőgépek tudnak repülni, a Wizz Air garantáltan repülni is fog” – szögezte le.

A vezérigazgató kategorikusan cáfolta Turi Ferenc azon állítását is, hogy a diszkont légitársaságok az egyéb szolgáltatások, például a feladott poggyász árának emelésével reagálnának a helyzetre. „Ezt kategorikusan cáfolom. Jelen pillanatban az árak csökkennek a tavalyihoz képest” – mondta. Állítása szerint a makrogazdasági inflációs nyomás miatt a fogyasztók visszafogják a vásárlásaikat, ami a légi közlekedésben is érezteti hatását. Úgy látja, a piacon jelenleg túlkínálat van a kapacitások terén a kereslethez képest, ami lenyomja az árakat.

A kerozinellátásról szóló hírek szerinte kelthetnek bizonytalanságot, de a Wizz Air foglalási számai júliusra és augusztusra két százalékkal magasabbak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a spekulációk helyett a realitásokkal kell foglalkozni. Ezzel kapcsolatban ismét kritikát fogalmazott meg a HungaroControllal szemben. „A HungaroControlnak is inkább arra kellene fókuszálnia, hogy a légiforgalmi irányítást minél hatékonyabban megoldja, mert az elmúlt három-négy évben az európai léginavigációs szolgáltatók kapacitáshiánya volt az európai járatkésések legfőbb oka” – jelentette ki.

Váradi József szerint az elmúlt években a késések fő oka a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya volt a csúcsidőszakokban. A Covid-járvány után sok irányítót nyugdíjba küldtek, és az újrainduláskor már nem tudták lefedni az igényeket, egy új szakember kiképzése pedig körülbelül három évig tart. „Az elmúlt három-négy éves időszakban Európában a HungaroControl volt az egyik legrosszabbul teljesítő légiirányító szervezet” – mondta. Hozzátette, bár a cég teljesítménye azóta javult, a feladatuk az utasok zökkenőmentes eljuttatása A-ból B-be. „Én majd mondom a híreket a légitársaság vonatkozásában, mindenki más pedig mondja a saját háza tájáról, ne a másikat próbáljuk kioktatni” – fogalmazott.

A kerozinválság rémképét Váradi a Hormuzi-szoros lezárásával magyarázta, ami a pánikkeltés forrása volt. A kerozin árának megemelkedése után azonban új logisztikai láncok és alternatívák jelentek meg.

„Ez nem úgy működik, hogy a Wizz Air kerozinja ott dekkol a szorosban, és csak arra várunk, hogy végre jöhessen. Ezen az áron, amin most mozog a kerozin, gyalog vagy lóháton is eljön Amerikából” – érzékeltette a helyzetet.

Arra a kérdésre, hogy a drágább kerozin árát miért nem kell áthárítani az utasokra, a vezérigazgató a Wizz Air kockázatkezelési módszerét hozta fel példaként. A légitársaság úgynevezett üzemanyag-fedezeti ügyletekkel vásárolja a kerozin egy részét, ami lehetővé teszi, hogy védekezzenek az áringadozások ellen. „Mi 18 hónapra előre fedezzük az üzemanyag-szállításainkat úgy, hogy a közeljövő erősen lefedett, 80-85 százalékosan” – részletezte. Ennek köszönhetően mélyen a piaci ár alatt vásárolnak.

„720 dollár per metrikus tonna áron vagyunk fedezve, szemben a mostani 1500 dolláros piaci árral. Tehát kevesebb, mint a felét fizetjük az üzemanyagáraknak a jelenlegi piaci viszonyokhoz képest” – magyarázta.

Elmondása szerint ez egy hosszú távú rendszer, és van, amikor ők fizetnek többet, ha az üzemanyag ára beesik, de strukturálisan a partnerek sem veszítenek ezzel.

A jövőbeli jegyárakkal kapcsolatban Váradi József elmondta, ősztől már érzékelhető áremelkedés jöhet a piacon. A nyári verseny után szerinte „a király sokkal meztelenebbé válik majd”, vagyis jelentősen csökkenhet azoknak a légitársaságoknak a kapacitása, amelyek költségszinten nem bírják a versenyt. Ez megváltoztathatja a kereslet-kínálat dinamikáját. „Én pont azt javasolnám az utazni vágyóknak, hogy inkább most utazzanak, mert az elkövetkező három-négy hónapban a szezonhoz képest olcsóbban lehet utazni, mint esetleg utána” – tanácsolta. A Wizz Air a költségnövekményeket a folyamatos növekedésből és a modernebb, kevesebbet fogyasztó flottából fedezi, így szerinte jobb helyzetben vannak, mint az iparág többi szereplője.

Az interjú végén a budapesti BL-döntő is szóba került. Váradi elmondta, hogy a Wizz Air hetvenhét plusz járatot indít a hétvégén, a ferihegyi menetrenden felüli üzemelés kétharmadát ők adják. Kiemelte az esemény súlyát és a hibázás lehetetlenségét. „Bízom benne, hogy mindenki a helyén van, mert olyan nincs, hogy valaki megveszi az ezereurós meccsjegyet, kifizet újabb ezer eurót a szállásra, és nem tud megérkezni. Ilyen nem fordulhat elő” – mondta. Hozzátette, hogy a Wizz Air tartalékokkal készül a hétvégére, ami szerinte nagyszerű lehetőség az országnak, de komoly szakmai kihívás. „Nem lehet hibázni, mert az megmagyarázhatatlan lenne” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Egyetlen ruhadarab, amit egy világutazó szerint soha ne vegyünk fel a reptérre
Mitch Glass utazási szakértő a sokzsebes cargo nadrágot nevezte meg a leginkább kerülendő ruhadarabnak repülés előtt. Tapasztalatai szerint a flitteres ruhák és a merevítős melltartók mellett ez a nadrágtípus okozza a legtöbb felesleges fennakadást.


Sokan esküsznek rá, hogy a sokzsebes cargo nadrág a tökéletes utazós viselet, hiszen minden fontos irat és a telefon is kéznél van benne. Egy szakértő szerint azonban épp ez a praktikusnak hitt ruhadarab okozhat felesleges perceket és kellemetlen motozást a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. Mitch Glass, aki Project Untethered néven vezet YouTube-csatornát és eddig több mint negyven országot járt be, pénteken a UNILAD-nek beszélt arról, miért hagyja inkább a szekrényben ezt a nadrágtípust.

A világutazó szerint a vastag anyagú, több rétegben elhelyezett zsebekkel ellátott cargo nadrágok gyakran keltenek gyanút a szkennereknél.

„Sok utazó azt állítja, hogy semmi gondjuk nincs a cargo nadrágokkal, de olyan történeteket is hallottam, hogy aki felveszi az extrán zsebes cargo nadrágját, azt minden alkalommal megállítják” – magyarázta Glass.

A fő probléma szerinte a feledékenység. „Én akkor is inkább kerülöm őket, mert könnyű elfelejteni, hogy mélyen valamelyik zsebben maradt valami, amit ki kellene venni.”

A nőknek azt tanácsolja, legyenek felkészülve arra, hogy a merevítős melltartó is bejelezhet.

Magyarországon is volt már példa abszurd helyzetre, amikor egy veszprémi káplánt arra kényszerítettek a ferihegyi reptéren, hogy igya meg a nála lévő szenteltvizet, mert az üvegen nem volt űrtartalom-jelölés.

Egy másik esetben egy férfi egy csomag jávorszarvas-ürülékkel bukott le, amit állítása szerint politikusoknak szánt ajándékba. A szigorú biztonsági ellenőrzés során tehát a legegyszerűbb, legkevésbé feltűnő öltözékkel és a zsebek teljes kiürítésével spórolhatunk időt és idegeskedést a biztonsági kapuknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A Wizz Air hatalmasat újít: egy eddigi luxusszolgáltatás érkezik a fapados gépekre
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.


A Wizz Air 2027-től fokozatosan bevezeti a Starlink műholdas internetet a flottáján, ezzel a diszkont légitársaságok között elsőként teszi elérhetővé a korábban luxusnak számító szolgáltatást – közölte hétfőn a Reuters. A cég közleménye szerint a szolgáltatáshoz szükséges átalakításokat 2027-től kezdik el. Az üzlet pénzügyi feltételeit a felek nem hozták nyilvánosságra.

A Wizz Air kereskedelmi igazgatója, Ian Malin a döntés hátteréről azt mondta, véget vetnek annak a korszaknak, amikor a jó minőségű fedélzeti kapcsolat csak a drága jegyekkel utazók kiváltsága volt. „Utasainknak nem kell választaniuk a megfizethető jegyárak és a megbízható fedélzeti internet között, hogy kapcsolatban maradhassanak a számukra fontos emberekkel, vagy épp a munkájukkal. Büszkék vagyunk arra, hogy a Starlinkkel együttműködve vezető szerepet vállalunk ebben a változásban” – közölte.

A SpaceX képviseletében Jason Fritch, a Starlink vállalati értékesítési alelnöke arról beszélt, hogy a technológiát kifejezetten a repülés közbeni használatra tervezték. „Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhozhatjuk a Starlink szolgáltatást a Wizz Air fedélzetére és ezzel több millió ember utazási élményét tehetjük még jobbá” – tette hozzá.

A cég ezzel az első európai ultra-low-cost légitársaság, amely a Starlinket választja.

A bejelentésből ugyanakkor több fontos részlet nem derült ki: egyelőre nem tudni, hogy a szolgáltatás ingyenes vagy fizetős lesz-e, és a cég a „fokozatos bevezetésen” túl nem közölt részletes ütemtervet sem a flotta átalakításáról.

A Wizz Air döntése azért is figyelemre méltó, mert legfőbb versenytársa, a Ryanair korábban a magas költségekre hivatkozva vetette el a hasonló fejlesztést.

A nagy európai légitársaságok közül a Lufthansa-csoport már idén, 2026 második felétől megkezdi a Starlink telepítését, és 2029-re tervezi a teljes flotta lefedését. Az úttörők közé tartozik az airBaltic is, amely már 2025-ben elindította a Starlink-integrációt az A220-300 flottáján.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Új szabályok az olasz strandokon: erre figyeljen, aki idén nyáron odautazik
A magyarok által is kedvelt Bibionéban és Jesolóban a zsúfoltság csökkentése a cél, ezért megnövelték a napernyők közötti távolságot. A változásokkal párhuzamosan az árak is emelkedtek: egy heti bérlet egy napernyővel és két nyugággyal átlagosan 225 euróba kerül.


Több tenger, kevesebb napernyő: Olaszország északkeleti tengerpartjain a minőségi szolgáltatás erősítése érdekében csökkentették a napernyők számát, ezzel több teret biztosítva a strandolóknak. Veneto tartományban a korábbi háromszor két méteres helyett már négyszer négy méteres területet biztosítanak napernyőnként – jelentette a La Repubblica című napilap kedden, az MTI híre alapján.

A változás Jesolóban a leglátványosabb, ahol a helyi sajtó szerint jelenleg nagyjából 45 ezer napernyő van a parton, de a cél a 30 ezres szám elérése, amint a 4×4 méteres helykiosztás általánossá válik.

A magyar turisták által szintén látogatott Bibionéban az idei jelszó: „kevesebb napernyő, több szolgáltatás”.

Nemcsak északon, hanem Szardínia délkeleti csücskében, a Punta Molentis strandján is korlátozásokat vezettek be. Itt kizárólag gyerekek és hatvanöt év felettiek számára lehet napernyőt kinyitni, és tilos az árnyékoló kendők kifeszítése is. A belépést fizetőssé tették, fejenként tíz eurót kell fizetni. A természetes oázisnak minősített területen – ahol 2025 júliusában tűzvész pusztított – október végéig egyszerre csak 150 személy tartózkodhat a parton.

A közeli parkolóba hetven járművet engednek be. Ha a strandolók hajóval érkeznek, közülük is csak száz főt engednek partra, fejenként legfeljebb egy órára. A jegyek beszedését és a forgalom ellenőrzését az önkormányzat külön cégre bízta.

A drágulás ellen a Genova melletti Chiavariban próbálnak tenni, ahol a városvezetés napi öt euróban szabta meg a nyugágyak, napernyők és strandszékek darabonkénti napi díját, ennél többet nem kérhetnek el értük. Erre szükség is lehet, mivel az Altroconsumo fogyasztóvédő egyesület felmérése szerint az utóbbi öt évben 24 százalékkal drágultak az olaszországi strandok. Tavaly nyárhoz képest hat százalékkal, de van, ahol a 2025-ös árakhoz képest a tizenhat százalékot is elérte az emelés.

Egy hét strandolás, egy napernyővel és két napággyal számolva, átlagosan 225 euróba, vagyis mai árfolyamon 80 ezer forintba kerül.

A fogyasztóvédők szerint Alassio a legdrágábbak között van, míg a magyarok körében is népszerű Lignano Sabbiadoro a legolcsóbbak közé tartozik.

Veneto partjain a 4×4 méteres „helypálcák” bevezetése nem a semmiből érkezett: a helyi lapok tavasz végétől írtak az átállásról. A cél a zsúfoltság mérséklése és a minőségi élmény erősítése a legkeresettebb szakaszokon. A kevesebb napernyő és a több hely egyúttal a szolgáltatások díjainak emelkedését is magával hozta több településen.

A természetvédelmi és közrendészeti megfontolások ugyancsak erősödnek. Szardínián a 2025-ös tűzvész után a Punta Molentis környékén idén nyárra belépődíjjal és szigorú létszámkorlátokkal próbálják óvni a sérülékeny partszakaszt. Liguriában ezzel párhuzamosan a chiavari ársapka a drágulás társadalmi hatásait tompítaná. Az Altroconsumo mérései pedig jelzik, hogy az elmúlt fél évtized tartós áremelkedése után is további drágulás jöhet – mindez együtt magyarázza, miért vált idén kulcskérdéssé a férőhely, az ár és a minőség egyensúlya az olasz tengerpartokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk