HÍREK
A Rovatból

3 cm-es jéggel jöhet a vihar, Szlovéniában már kiadták a vörös riasztást, Genovában 200 mm eső esett éjjel

Észak-Olaszországtól Szlovéniáig már viharok váltják a kánikulát. Magyarországra is meg fog érkezni nemsokára.
MTI, Időkép - szmo.hu
2023. augusztus 28.



Mi is megírtuk, hogy hétfő este hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyék területén, ezért ezekre a vármegyékre másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Kedden Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék területén kell számítani hevesebb zivatarokra.

Az Időkép szerint ma már jelentősen hűlt a levegő a nyugati országrészben.

A nyugati országrészben mostanra érezhetően felfrissült a levegő, itt ma már 30 fok alatt alakulnak a maximumok. Ezzel szemben az ország keleti/délkeleti kétharmadán még 33-39 fok közötti forróság várható, néhol a 40 fokot is megközelíthetjük.

Kedden a front kelet felé helyeződik, az ország nagy részén már nem érjük el a 30 fokot, sőt nyugatra, északnyugatra a megerősödő északias széllel még hűvösebb levegő érkezik, itt csak 22-25 fok közé melegszik a levegő. A Tiszántúlon ezzel szemben még kitart a kánikula, de a maihoz hasonló forróság már nem lesz, a csúcshőmérséklet 30 és 35 fok között alakul - írja az Időkép.

Az utóbbi napok forróságát kevesebb mint egy nap leforgása alatt nagyerejű viharok váltották fel az ország északi részén. Lombardiában vörös, Liguriában, Piemontban, Friuli Venezia Giuliában, Venetóban, Toszkánában és Bolzano térségében pedig közepes szintű, narancssárga riasztás érvényes. Milánóban lezárták a szabadtéri uszodákat, a parkokat.

A vasárnap esti órákban rendkívüli erősségű vihar csapott le Liguriára: Genovában a hétfő hajnali órákig kétszáz milliméter csapadék esett le, amely az egész várost megbénította. A víz elárasztotta a történelmi városközpontot, a központi vasútállomást, az aluljárókat. Több helyen áramszünet keletkezett. A villámok működésképtelenné tették Novi Ligure vasúti hálózatát.

A legmagasabb fokozatú, vörös riasztást adták ki hétfőn reggel Szlovénia északi részeire, mivel ott heves esőzések várhatók, amelyek jelentős áradásokat okozhatnak.

Vörös riasztás hétfő reggeltől a Gorenjska régióban van érvényben, délutánra a front kelet felé halad és kiterjed a Stajerska és a Koroska régióra, valamint a Muravidékre. Az ország többi részén közepes fokozatú, narancssárga figyelmeztetés van érvényben.

Mivel viszonylag rövid idő alatt nagy mennyiségű eső várható, a patakok és kisebb folyók gyorsan megduzzadhatnak, és földcsuszamlások is előfordulhatnak.

Különösen veszélyeztetettek azok a területek, amelyeket a hónap elején pusztító áradások sújtottak - közölte az Környezetvédelmi Ügynökség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A TV2 éveken át vendégként járt Forsthoffer Ágnes szállodájába, most lejárató anyagokat forgat róla
Forsthoffer Ágnes szerint a politikai szerepvállalása után kezdték ellehetetleníteni a családi vállalkozást. A TV2 mellett egy állami cég is visszamondott egy nagy foglalást.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter a hétvégén, a Tisza Párt kötcsei rendezvényén mutatta be Forsthoffer Ágnest, aki a párt leendő alelnöke és turisztikai szakértője lesz.

Forsthoffer a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője, emellett a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa. A kötcsei esemény után azt mondta, hogy politikai szerepvállalása óta több nehézséggel is szembesült. Szerinte a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban mondott le egy több száz fős foglalást, nem sokkal azután, hogy felszólalt a rendezvényen.

Azt is elmondta, hogy információi szerint a kormányközeli TV2 stábja elkezdte járni Balatonfüredet, és megállítva az embereket azt próbálja elhitetni velük, hogy a szálloda nem megfelelő.

Forsthoffer a közösségi oldalán több régebbi fotót is megosztott, amelyek még akkor készültek, amikor a TV2-nek semmi kifogása nem volt a Hotel Margarétával szemben. Bejegyzésében ezt írta:

„Álljon itt emlékeztetőül néhány fotó, hogy milyen jól éreztétek magatokat nálunk! Éveken keresztül a Mokka nyári stábját, nemrégiben a Hal a tortán stábját láttuk vendégül…”

Úgy fogalmazott, hogy mostanra a TV2 riportjai alapján szinte úgy tűnik, mintha még ablak sem lenne a szállodán. A megosztott képek azonban ennek épp az ellenkezőjét mutatják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Rákay Philip badacsonyi villaprojektjét az országos főépítész segítette tanácsokkal
Az Építési és Közlekedési Minisztérium megerősítette: Lánszki Regő írásos útmutatót küldött a Ranolder-villa felújításához. A jogi és örökségvédelmi keretek tisztázása után a végszót az Országos Építészeti Tervtanács mondja ki.


A 24.hu értesülései szerint az országos főépítész, Lánszki Regő tanácsokat adott Rákay Philipnek egy badacsonyi ingatlanfejlesztéshez. Az Építési és Közlekedési Minisztérium megerősítette, hogy Lázár János államtitkára tanácsadással segítette a Ranolder-villa felújítását.

A műemléki besorolású, badacsonytomaji villa 2020-ban került Rákay cégéhez, a Ranolder Villa 1864 Kft.-hez Tiborcz Istvántól. Az épület akkori állapotában nem volt használható, ezért nagy felújításra volt szükség. Az elővásárlási joggal rendelkező önkormányzatnak nem volt erre forrása, így az ingatlan Rákayhoz került, akinek célja a klasszicista villa megmentése és helyreállítása.

A felújítás terveit a T2 Cove Design Kft. készítette. A cég egyeztetést kért Lánszki Regőtől, aki államtitkárként dolgozik az ÉKM-ben. A találkozó után a cég írásban összefoglalta a megbeszélteket a minisztériumnak, erre válaszul Lánszki írásos tanácsokat küldött a felújításról és a jogszabályi háttérről.

Badacsonytomaj polgármestere, Hartai Béla megerősítette az egyeztetést. Azt mondta, céljuk, hogy a felújítandó villa „a közösség számára hasznos módon éledjen újjá”. Hozzátette, nem született megállapodás vagy vállalás, az önkormányzat a jogszabályi keretek tisztázása miatt vett részt a megbeszélésen.

Rákay Philip is reagált: elmondta, hogy valóban szó volt építési szabályzatokról, valamint településtervezési és örökségvédelmi szempontokról.

A 24.hu megkérdezte a minisztériumot is az egyeztetésről, és arról, mennyire szokásos, ha egy beruházásban közvetlenül az államtitkár ad tanácsot. A tárca válasza szerint: „Természetesen ebben az esetben is megadtuk a kért szakmai állásfoglalást. Emellett felhívtuk a figyelmet a műemléki és örökségvédelmi követelményekre”.

Az ÉKM jelezte a tulajdonosnak, hogy a helyreállításra szigorú előírások vonatkoznak, amelyeket az Országos Építészeti Tervtanács ellenőriz, és ez a testület hozza meg a végleges döntést. „Fontos hangsúlyozni, hogy hasonló ügyekben máskor is állunk az építészek rendelkezésére” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté Charlie Kirk lelövéséről: Itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel
A Fidesz frakcióvezetője közösségi posztban Trumpot, Ficót és Babist is példaként hozta. Úgy fogalmaz, a feltételezett elkövető a „liberális propaganda” fogyasztója, és a hazai közbeszédben szerinte meg kell állítani az indulatkeltést.


Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejegyzésben reagált Charlie Kirk halálára. Írását így kezdi:

„Megölték a konzervatív véleményvezért. Már halálos áldozata is van a baloldali-liberális agressziónak”.

A bejegyzésben ezt is írja: „Trump, Fico és Babis után most ő is célpont lett. Bárki lehet az, aki szuverenista, bevándorlás-ellenes, a hagyományos család-modell védője, konzervatív, és nem azt ismételgeti, amit a liberális propaganda hallani akar vagy enged”.

Kocsis a poszt végén ezt üzente:

„itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel, az uszítással, a lincshangulat szításával, az erőszak bármely formájának legitimálásával! Előre szóltunk.”

Szerinte a tettes – akit egyelőre még keresnek a rendőrök – a liberális propaganda és a gyűlölet-kultúra fogyasztója volt. A bejegyzést így zárja: „Undorító gyilkosok”.

Szerdán belehalt sérüléseibe Charlie Kirk amerikai szélsőjobboldali médiaszemélyiség, akire helyi idő szerint dél után nem sokkal lőttek rá a Utah Valley Egyetem kampuszán.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz visszaszólt Orbán Viktoréknak a Charlie Kirk elleni merénylet után
Charlie Kirk halála kapcsán azt írta, az erőszak a démonizálás következménye, és ez a magyar közéletre is igaz. Felidézte a „poloskák” és „ki kell takarítani” fordulatokat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 11.



Ruszin-Szendi Romulusz a közösségi oldalán reagált Charlie Kirk halálára és Orbán Viktor szavaira, vette észre a 24.hu. Szerinte Donald Trump amerikai elnök reakciója pontos volt: „Az erőszak és a gyilkosság annak a tragikus következménye, amikor démonizálni kezdik azokat, akikkel nem értenek egyet.”

Úgy véli, ez a magyar valóságra is igaz. Felidézte, hogy Orbán „poloskákról” beszélt, akiket „ki kell takarítani”, a kormányoldal szereplői pedig rendszeresen címkéznek, listáznak, ellenséget keresnek és démonizálnak. A kötcsei beszédben szerinte a miniszterelnök megfenyegette azokat, akik nem hajlandók ugyanazt ismételni, mint ő.

„Ez már régen nem politika. Ez gyűlöletgyártás, ami mérgezi a közösséget, rombolja a társadalmat, és fokozatosan elzárja az utat a békés viták elől. Szavakból golyót öntenek, és ezzel mérgezik a társadalmat. A vezető, aki nem példát mutat, hanem ellenségképeket gyárt, végső soron saját népét hergeli egymás ellen.”

Hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt szerint lehet máshogy látni a világot, lehet vitázni és élesen ütköztetni érveket, de nem szabad démonizálni azt, aki másként gondolkodik.

A volt vezérkari főnök Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek is üzent. „Vas az van, de nincsen agy” – így kommentálta azt, amit szerinte a kormány szerdán bemutatott, miután orosz drónokat lőttek le Lengyelország felett. Úgy fogalmazott, a modern hadviselés alapja a többdimenziós gondolkodás, a gyors helyzetfelismerés és a különböző haderőnemek, képességek összehangolása. Szerinte nálunk a reakciók lassúak, széttartók és következetlenek.

Kiemelte, hogy nem a katonákkal van probléma, hanem a vezetéssel és a rendszerrel.

„Nem az emberanyaggal van baj, hanem a rendszer hiányával. Egy hadsereg ereje nem a technikában vagy a vasban, hanem a vezetésben, a vízióban és a felkészültségben rejlik. A nemzeti védelemnek összetartó, ellenállóképes struktúrát kellene biztosítania, amelyben a katonák nemcsak végrehajtók, hanem egy nagyobb stratégiai kép részei. Jelenleg azonban nincs koncepció, nincs reziliencia, nincs világos célrendszer.”

Hozzátette, fájdalmas látni, hogy egy nagy szervezet korszerű eszközökkel sem képes valódi honvédelmi értéket teremteni, mert hiányzik a stratégiai irány és a vezetői koncepció. „A honvédelem nem adminisztratív gyakorlat, nem díszlet. A honvédelem egy nemzet önvédelmi reflexe, amelynek világos vezetéssel, összehangolt képességekkel és stratégiai gondolkodással kell működnie.”

Szerinte amíg ez nincs, addig a modern eszközök, a katonai eskü és a zászló sem elegendő: stratégiai bénultság marad hadműveleti szint helyett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: