12 ok, hogy miért éppen Portugália
A hagyományos útleírás helyett íme egy szubjektív kép, amelyet benyomások alakítottak. Tartsatok velem!
Lisszabon: Szombaton kora reggel érkeztem a portugál fővárosba. A kisebb település méretű repülőtér után felüdülés volt a derűs, hűvös és még kihalt utcákat járni. Apró terek, ékszerdobozhoz hasonlító házak és virág, virág mindenfelé.
Jeromosok Szűz Mária kolostora
Elsőként a Jeromosok Szűz Mária-kolostorával ismerkedtem meg. Mondhatom, óriási falat a megérkezés után egy órával. Méltóságteljesen várja látogatóit nem messze a Tejo folyó partjától. Titokzatosan csak keveset mutat kívülről, bár az ígéret látszik. Közelebb érve elámul a szem a Manuel-stílus ötletgazdagságán. Beljebb jutva a történelem vesz körül, hisz a bejárattól jobbra Luis Vaz de Camões síremléke áll, igaz üresen. Annak idején az egyetemen nem túl könnyen rágtam át magam fő művén, A Lusiádákon, de megismerve szomorú életét nem sajnálom már a rá fordított időt. Balról Vasco da Gama nyugszik, az a hajós, aki 1498-ban elsőként kerülte meg a Jóreménység-fokot, ezzel új kereskedelmi útvonalat nyitva a tengeren. A mellékoltárok mentén újabb nyughelyek a portugálok nagyjai számára. A kerengő szépségét fokozza a fény és az árnyék játéka, amely éles körvonalakat ad a kolostor képének.
Felfedezések emlékműve
Kilépve szembetalálja magát a bámészkodó a Felfedezések emlékművével. Az építmény ormán Tengerész Henrik apró hajóval a kezében a Tejo felé néz, de egyúttal az Atlanti-óceán irányába is, hiszen nem messze innen a torkolat. Mögötte sorakoznak a tengeri utakat, felfedezéseket támogatók, finanszírozók és azokat elvégzők, így Vasco da Gama és Magellán. Valamennyien szinte tolják, emelik a parányi hajót kezében tartó alakot.
Óceanárium
Másnap Lisszabon új arcát láttam, azaz nem láttam. Szitáló eső, tejfölszerű köd. A tengerpartra vágyó embernek ez már okot adhat a szomorkodásra, nem úgy egy felfedezőnek! Irány az Óceanárium! Örömmel láttam, hogy a portugál családok sem az otthoni tévézésre szavaztak. Óriási sorokban álltak türelmesen, sok-sok kisgyerekkel, olykor babakocsival.
A központi tartály lenyűgöző, akár alulról, akár felülről vizsgálja a látogató. Alulról az az érzésünk, hogy mélytengeri búvárként merülünk a cápák, ráják, barrakudák közé.
Délután egy kis parkban meghúzódó Gulbenkian-gyűjteményt láthattam. A kiállítás bár 4000 év művészetét öleli fel, mégis kellemesen emberléptékű. A termek tágasak és zegzugosak egyszerre, nincs tömeg, a látvány szép, tartalmas és gazdag.
Másnap újra ragyog az ég, kellemes tavaszias meleggel vár Óbidos városkája. Akárha Szentendrén jártam volna, olyan keskeny girbegurba utcák visznek a várhoz, ahol csokoládépohárban kínálják a híres meggylikőrt, a ginját. A városfalról körbenézve egy középkori városka minden szépsége elénk tárul és a házfalak mentén mindenhol ömlik a színes bugenvillea.
Nazaréban elénk tárul az óceán. A sziklafalról azúrkékje ragad magával, a partról meghökkent a víz hidegsége, a hullámok kiszámíthatatlan vadsága. Ebédidő; hol máshol kell kipróbálni valami jellegzetes portugál halételt, mint egy halászfaluban. Barna cseréptálban hozzák a caldeirada de peixét. Van, aki halragunak, van, aki portugál hallevesnek tartja. A lényeg az, hogy háromféle halból készül, zöldségekkel, paprikával, paradicsommal és krumplival főzik. Rajtam kifogott az adag, de a halak mindegyikét igyekeztem megkóstolni. Az egyiknek vastag, ruganyos szálkái voltak, könnyen letolhattam róla a hófehér húst, ám amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy rája volt a tányéromon, kissé beleborzongtam. Szerencsére segítségemre sietett a vinho verde, egy könnyű, szénsavas bor.
Batalha
Batalha: már messziről is gyönyörű látvány a sötétzöld erdők közül kiemelkedő halványszürke Santa Maria de Vitória domonkosrendi apátsága. Nemhiába nevezik az 1383-as aljubarrotai csata emlékére épített kolostort „Portugália csipkekendőjének”.
Az épület melletti parkban Nuno Álvares Pereira, a győztes hadvezér szobra áll, aki később szerzetesként fejezi be életét. Igen, itt ismét a Manuel-stílus, de milyen remekbe szabva! Mindenhol csipkésre faragott kövek, a hatalmas díszítések szinte fellebbennek, oly könnyednek tűnnek. Talán a legszebb része a befejezetlen kápolna, ahol a kapuzat rétegei, mint megannyi csipketerítő fedik egymást. Itt nyugszik az építtető, I. János és felesége Philippa, valamint fia, Tengerész Henrik.
Fátima: az 1917-es látomás helyszíne, ahol 3 pásztorgyermeket megszólított a Szűzanya. Rengeteg viszontagság után épült meg itt a ma százezreket vonzó zarándokhely. Azon az átlagos keddi estén is hihetetlenül sok zarándok imádkozta a maga nyelvén a rózsafüzért. Utána fáklyás körmenetben vitték a hívők közé a kegyszobrot, amely koronájában viseli azt a golyót, amely Szent II. János Pál pápát a merénylet során megsebesítette.
Porto: itt aztán lépten-nyomon találkozhatunk a portugál festett kék csempeképekkel, az azulejókkal. A templomok, a házfalak, még a pályaudvar előcsarnoka is óriási kék jelenetekkel borított.
Érdekes, de szépnek nem mondanám Portót. Szinte minden utcája más. Váratlanul elénk bukkanhat egy régi-régi épület, de ugyanúgy egy romos, szennyes is. Folyója, a Douro nem veszi fel a versenyt a szép kék vizű, széles Tejóval. Ami mégis megfogott, azok a portói borpincék – inkább raktárak – között meghúzódó apró kávézók és a szinte kideríthetetlen helyekről szóló fado dalok. Olyan mély és érzelmes, hogy még sétálgatás közben is felkavaró.
Már látom, mégis útleírás sikeredett idáig. Mentségemre szolgáljon, hogy minden hely, fotó újabb emlékeket idézett fel bennem.
Nem hagyhatom ki Coimbrát, az egyetemvárost. Lehet, a név sokaknak ismerős egy Bud Spencer-filmből. Fantasztikus lehet itt tanulni, már legalább a könyvtár miatt is. Több száz éves könyvek, szépséges polcok, festmények, faragások és a tudásnak szentelt falak. Érdekes volt hallani a ma is élő sokféle diákhagyományról.
Tomar
Aztán Tomar, ahol a templomosok Krisztus-kolostora áll. Minden dísze titokzatos jelkép, valamennyi kerengője rejtélyesen csendes és ódon. Aveiro kisvárosát apró csatornák szelik át, híressége az ovos moles, melyet kicsi fahordókban is elhozhatunk. Engem gyerekkorom gyors édességére, a cukorral kikevert tojássárgájára emlékeztetett. A kirakatban sok portugál emléktárgy között békésen állt egymás mellett Ferenc pápa és Cristiano Ronaldo szobrocskája.
Cabo da Roca attrakciója az, hogy az európai szárazföld legnyugatibb csücske. Kérésre tanúsítvány vásárolható itt, melynek szövege olyan szép, hogy ide kell írnom:
„Írásos bizonyíték arról, hogy X. Y. járt Cabo da Rocán, Európa legnyugatibb csücskén, ahol véget ér a föld és kezdődik a tenger, ahol a Hit és Kaland szelleme honol, mely a portugálok vitorlásait új világok felfedezésére vezette.” A középkorban a hely neve Fim de Mundo, vagyis a világ vége volt.
Krisztus király
Búcsúzóul Lisszabon teljes nyári ragyogásában várt vissza. A gép indulásáig már csak egy utam volt a Cristo Rei, vagyis a Krisztus király szobor A megindítóan szép arccal, mely csak föntről látható, búcsúzott Portugália. Innen istenhozzádot mondhat a látogató egész Lisszabonnak. Láthatja a kékséges Tejót, az Április 25. hidat, a Vasco da Gama hidat és visszaképzelheti magát a sok apró már látott szépséghez.
Obrigada, Lisboa!
