HÍREK
A Rovatból

Trump kormánya nem akarta bevonni a háborús csetbe az Atlantic újságíróját, csak Mike Waltz rosszul mentett el egy telefonszámot

Mike Waltz-cal kibabrált a technika, és véletlenül egy újságírót is bevett egy titkos Signal-csevegésbe. Trump dühöngött, de nem csak emiatt, és végül nem rúgta ki a tanácsadóját a kínos baki miatt.


Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz véletlenül vont be egy újságírót abba a Signal-csoportbeszélgetésbe, amelyben az Egyesült Államok jemeni csapásait tervezték. Három, az ügyet ismerő személy szerint azért történt a hiba, mert Waltz már hónapokkal korábban rossz név alá mentette el az újságíró telefonszámát, összekeverve egy másik kontaktjával – írta meg a The Guardian.

Ez a tévedés csak egy volt azok közül, amelyeket a Fehér Ház belső vizsgálata feltárt. A hibák sora még a 2024-es kampány alatt kezdődött, és egészen addig fel sem tűnt senkinek, amíg Waltz múlt hónapban létre nem hozta a kérdéses csoportbeszélgetést.

Trump rövid ideig állítólag fontolgatta, hogy leváltja Waltzot az eset miatt, leginkább azért mérgesedett fel, mert tanácsadójának a telefonjában szerepelt Jeffrey Goldberg, az Atlantic magazin főszerkesztőjének száma – egy olyan magaziné, amelyet Trump mélyen megvet –, és kevésbé azon, hogy egy katonai akcióról minősítés nélküli felületen, a Signalon tárgyaltak.

Végül azonban Trump nem váltotta le tanácsadóját, mert nem akarta megadni azt az örömöt sem az Atlanticnak, sem a sajtónak, hogy elmozdították a kabinetje egy fontos tagját alig néhány héttel második elnöki ciklusának kezdete után. Trumpot emellett megnyugtatták a belső vizsgálat eredményei is.

A nyilvánosságra került információk ugyanakkor „mélyreható informatikai ellenőrzést” indítottak el a Fehér Ház technológiai részlegénél. Ez kiderítette, hogy Goldberg száma egy valószínűtlen eseménysorozat miatt került Waltz telefonjába. Az egész akkor kezdődött, amikor Goldberg tavaly októberben e-mailben kereste meg Trump kampánystábját.

Három, a belső vizsgálatot ismerő személy szerint Goldberg egy olyan cikk miatt írt levelet, amely Trumpnak a sérült katonákhoz való viszonyát bírálta. A kampány arra kérte Waltzot, mint nemzetbiztonsági szakértőt, hogy segítsen kezelni a cikk keltette hullámokat.

Goldberg levelét továbbították Brian Hughes akkori Trump-szóvivőnek, aki aztán kimásolta az e-mail szövegét – benne Goldberg telefonszámával – és üzenetben továbbküldte Waltznak, hogy felkészíthessék őt a várható cikkre.

Waltz végül nem hívta fel Goldberget, viszont egy különös véletlen folytán az ő számát mentette el az iPhone-jába, Brian Hughes névjegykártyája alá, aki ma már a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője.

Egy nappal Goldberg cikkének tavaly október 22-i megjelenése után Waltz a CNN-en védte Trumpot: „Ne rám hallgassanak, hanem arra a 13 gyászoló családra, akik az Abbey Gate-i robbantás során veszítették el szeretteiket, és akik közül néhányan egy 30 ezer fős tömeg előtt mondták el, mennyit segített nekik Trump a gyász feldolgozásában.”

A Fehér Ház szerint a szám egy „kontaktajánló frissítés” miatt mentődött el helytelenül Waltz iPhone-jába. Egy forrás ezt úgy írta le, mint az iPhone automatikus funkcióját, amely egy korábban ismeretlen számot hozzárendel egy meglévő kontakthoz, ha összefüggést lát közöttük.

A tévedés egészen múlt hónapig nem derült ki, amikor Waltz fel akarta venni Hughest egy március 13-án létrehozott, „Húszi PC kis csoport” elnevezésű Signal-csoportbeszélgetésbe. Ehelyett Goldberg számát adta hozzá a csoporthoz, ahol több magas rangú amerikai tisztviselő is jelen volt, és ahol az Egyesült Államok jemeni húszik elleni csapásait tervezték.

Waltz közvetlenül az eset után azt állította, hogy soha nem találkozott vagy beszélt Goldberggel. A Fox Newsnak pedig azt mondta, hogy Goldberg száma „valahogy beszippantódott” a telefonjába – látszólag arra utalva, ahogyan az iPhone-ja mentette el a számot.

A Fehér Ház nem kommentálta a történetet. A vizsgálat azt sem tisztázta, milyen volt Waltz kapcsolata Goldberggel, ha volt egyáltalán. Telefonos megkeresésre Goldberg szombaton azt mondta: „Nem fogom kommentálni a kapcsolatomat Mike Waltzzal, azon kívül, hogy valóban ismerem, és már beszéltem vele.”

Trumpnak múlt héten számoltak be a vizsgálat eredményéről, nagyjából akkor, amikor eldöntötte, hogy megtartja Waltzot – mondta egy, az ügyet ismerő forrás. Trump elfogadta Waltz bocsánatkérését, és nyilvánosan is kiállt mellette, amióta a csoportbeszélgetés ügye nyilvánosságra került.

A jelek szerint Waltz némi együttérzést váltott ki Trump csapatából a Signal-ügy miatt, mivel a Fehér Ház engedélyezte a Signal alkalmazás használatát, főként azért, mert nem áll rendelkezésre olyan más platform, amellyel valós időben lehetne különböző hivatalok között biztonságosan kommunikálni – mondta két, a helyzetet jól ismerő személy.

Korábbi adminisztrációk – így például Joe Biden Fehér Háza – nem fejlesztettek ki alternatív megoldást a Signal helyett, mondta egyikük. Ideiglenes megoldásként Trump Fehér Háza azt tanácsolta a tisztviselőknek, hogy – a hivatalos sms-ek helyett – a Signalt használják továbbra is, ugyanúgy, ahogy az átmeneti időszak alatt tették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bekamerázták a Tisza Párt rendezvényhelyszínét Győrben, Orbán zártkapus gyűlésének helyszínét lezárták
Magyar Péter délután kettőkor tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren. Orbán Viktor gyűlésének helyszínét lezárták az Olimpiai Sportparkban, a kerítést pedig fekete fóliával takarták le, hogy megakadályozzák a belátást.


Politikai erődemonstráció helyszíne lesz Győr szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is rendezvényt tart, alig másfél kilométerre egymástól. A két eseményt teljesen eltérő módon szervezik: míg a miniszterelnök délelőtt 11-kor egy zártkörű, csak regisztráltaknak szóló gyűlésen vesz részt az Olimpiai Sportparkban, addig Magyar Péter délután kettőkor tart nyilvános fórumot a Bécsi kapu téren.

Az előkészületek látványosra sikerültek. A Tisza Párt rendezvényhelyszínét a környező lámpaoszlopokra és egy erkélyre telepített kamerákkal szerelték fel, amiről a Telex számolt be először. A portál megkeresésére a rendőrség egyelőre nem adott magyarázatot, hogy ki és milyen célból figyeli a teret. Ezzel szemben Orbán Viktor gyűlésének helyszínét lezárták, a kerítést pedig fekete fóliával takarták le, hogy megakadályozzák a belátást.

A feszültséget növelte, hogy Pintér Bence, a város polgármestere vitára hívta a két politikust, amit Magyar Péter elfogadott, a miniszterelnök azonban elutasított.

„Én, Magyar Péter gazdáival vitatkozom minden héten Brüsszelben” – ezzel a mondattal hárította el a felkérést Orbán Viktor.

A győri eseménysorozat egy országos kampányturné nyitánya. A miniszterelnök október végén hirdette meg a Digitális Polgári Körök (DPK) országjárását, amelyet a kormányoldal „háborúellenes gyűlésként” kommunikál. Erre reagálva a Tisza Párt bejelentette, hogy az összes helyszínen és időpontban saját, nyitott rendezvényt szerveznek.

„Miniszterelnök Úr! A Tisza és a mellette álló többség megmutatja Önnek élőben, hogy milyen a valódi országjárás és milyen az, amikor egy politikus nem csak a sajátjai elé mer kiállni előre megírt kérdésekre válaszolni” – kommentálta a helyzetet Magyar Péter.

A politikai párharc a következő hetekben Nyíregyházán, Kecskeméten, Mohácson és Szegeden folytatódik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Súlyosan részeg forgalomirányító miatt bénult meg a vasúti közlekedés a Budapest–Vác vonalon
Először csak rosszullétről szólt a hivatalos közlemény, ami óriási felháborodást keltett. A MÁV-vezér később ismerte be a döbbenetes valóságot a felelőtlen vasutasról.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. november 14.



Ahogy már írtunk róla, péntek délután komoly fennakadások bénították meg a forgalmat a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon. Az utasok eleinte csak annyit tapasztaltak, hogy a vonatok nem járnak, később azonban kiderült a döbbenetes ok: a gödi forgalmi szolgálattevő súlyosan ittas állapotban látta el a munkáját.

Az esetről Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója számolt be a Facebookon.

„A rosszullétet sajnos súlyos fokú ittasság okozta”

írta, hozzátéve, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával előállította a vasutast, akit azonnali hatállyal felfüggesztettek. A vezérigazgató leszögezte:

„A MÁV-nál az ilyen esetekkel szemben zéró tolerancia van érvényben: aki mások biztonságáért felel, annak minden értelemben józanul kell viselkednie.”

A közlekedés 16 órakor indulhatott újra, a menetrend helyreállása azonban egészen kora estéig elhúzódott. Az utasok eljuttatására Dunakeszi és Vác között pótlóbuszokat szerveztek, és egy ideig a 300-as és 371-es Volán-járatokon is érvényesek voltak a vasúti jegyek. A káosz több járatot is érintett, a Nyugati pályaudvarról 17:40-kor Szobra induló G70-es vonatot törölték, a Prágába tartó Metropolitan EuroCity pedig a Blikk szerint 90-95 perces késéssel közlekedett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hatalmas ukrán dróntámadás érte Oroszországot, leállt a világ olajkereskedelmének két százaléka
Lángokban állt az orosz olajterminál, még egy tankhajót is eltaláltak a drónok. A támadásban többen megsérültek, a helyiek hatalmas robbanásokról számoltak be.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy hadseregük péntek éjjel nagy hatótávolságú Neptun rakétákkal lőtt oroszországi célpontokat. A csapások epicentruma a Fekete-tenger partján fekvő Novorosszijszk volt, ahol a helyiek hatalmas robbanásokról és tüzekről számoltak be. A támadásban megrongálódott a Szeskhárisz olajterminál két mólója, és találat ért egy Sierra Leone-i zászló alatt közlekedő tankhajót is, az Arlant, amelynek legénységéből hárman megsérültek.

Az Ukrán Fegyveres Erők Vezérkara szerint a hadművelet célja „az orosz agresszor katonai és gazdasági potenciáljának csökkentése” volt. A támadás után Oroszország azonnal leállította a novorosszijszki kikötőből induló olajexportot, ami a világpiaci kínálat mintegy két százalékát teszi ki.

Az orosz Transznyefty napi 2,2 millió hordónyi olajat szállít a kikötőn keresztül – írja a Reuters. Venyamin Kondratyev, a Krasznodari határterület kormányzója elmondta, a támadásban lakóépületek is károsodtak. „Az éjszaka folyamán több mint 170 ember és 50 technikai eszköz dolgozott a támadás következményeinek elhárításán, gyorsan eloltva a tüzeket és segítve a lakosokat” – tette hozzá.

A hírre az olaj világpiaci ára több mint két százalékkal ugrott meg. A támadássorozat nem korlátozódott Novorosszijszkra: jelentések szerint az ukrán erők eltalálták a szaratovi olajfinomítót is, ahol szintén tűz keletkezett. A novorosszijszki kikötő melletti Juzsnaja Ozerjejvka terminálon a Kaszpi-tengeri Csővezeték Konzorcium (CPC) is leállította a munkát néhány órára, de a légiriadó után újraindította a kazah olaj rakodását.

A mostani akció egy tudatos stratégia része, Ukrajna ugyanis augusztus óta folyamatosan támadja az orosz olajipari létesítményeket és exportútvonalakat a Balti- és a Fekete-tengeren egyaránt, a pénteki csapás pedig az egyik legjelentősebb volt ezek sorában.

via hvg.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Török Gábor: a Fidesz számára fontos, a Tisza számára viszont kritikus időszak jött el
A Fidesz kampányának központi terméke mára maga Orbán Viktor lett, akinek a személyére most tudatosan építenek. A Tisza Párt a jelöltállítási folyamat elindításával próbálja visszavenni a kezdeményezést.


Egy héten belül lezajlott fehér házi csúcstalálkozó és egy rekordokat döntögető ATV-interjú – a kormányoldal kommunikációs offenzívája után a kampány fordulóponthoz érkezett, miközben a Tisza Párt láthatóan elvesztette a kezdeményezést a politikai napirend alakításában. Török Gábor politológus szerint a Fidesz számára fontos, a Tisza számára viszont kritikus időszak jött el, ahol akár a szavazói erőviszonyok is megváltozhatnak.

A szakértő úgy véli, a Tisza Párt tevékenysége most sokkal inkább hasonlít a 2022-es ellenzékére, mint a saját, elmúlt egyéves politizálására.

„Mintha a Tisza Pártnak nem a legfényesebb pillanatai, napjai, a legeredményesebb kommunikációs időszaka lenne a mostani”

– mondta Török a 24.hu Törökülés című podcastműsorÁban. Hozzátette, Magyar Péter ezúttal nem tudott hatásos ellensúlyt képezni a miniszterelnök washingtoni útjával szemben, ahogy korábban tette más kormánypárti események után. „Azt érezni, mint 2022 előtt, amikor mindenfajta ellentartás nélkül tudott átmenni a fideszes narratíva” – foglalta össze a helyzetet.

Orbán Viktor november 7-én tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel. A kormányfő a találkozó után arról számolt be, hogy Magyarország mentességet kapott az orosz energiahordozókat érintő szankciók alól, és „pénzügyi védőpajzsot” is kialakítottak. Ezzel szemben több nemzetközi forrás egyéves mentességet említett, amelynek feltétele egy 600 millió dolláros amerikai cseppfolyósítottgáz-vásárlás is.

A látogatást követte a miniszterelnök november 11-i, Rónai Egonnak adott ATV-interjúja, amely óriási nézettséget hozott. Török Gábor szerint az interjú két, egymástól élesen elütő részből állt: a külpolitikai témák után a kormányfő „ingoványos talajon mozgott a belpolitikai kérdések megválaszolásánál”, különösen a szegénység témájában.

Ennek ékes példája volt szerinte a gyermekszegénységről szóló vita, ahol Rónai Egon másnap maga korrigálta az általa említett 20,9%-os adatot a helyes 22,9%-ra. A politológus szerint az interjúban több magas labda is volt, amit a Tisza Párt nem tudott lecsapni.

Török Gábor úgy látja, a Fidesz kampányának központi terméke mára maga Orbán Viktor lett, akinek a személyére most tudatosan építenek, még ha hiányoznak is a korábbi, szélesebb rétegeket megszólító üzenetek, mint a rezsicsökkentés vagy a határvédelem.

A műsorban Török Gábor kitért Lázár János szerepére is, akit a Fidesz második számú emberének nevezett, ami új jelenség a párt belső viszonyait tekintve. A politológus szerint Lázárnak „ketyeg az óra”, függetlenül attól, hogy a Fidesz nyer vagy veszít a jövő áprilisi választáson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk