PÉCS

Pécsi régészeti siker: Hódoltság-kori rézedények kerültek elő az egykori Rózsakertben

Az ásatáson két ritka és jelentős tárgyat találtak, és egy velük egyidős csorgókút is előkerült.

Link másolása

Két darab, teljesen ép állapotú rézedény – egy kiöntőcsöves kanna és egy talpas tál – került elő a pécsi Janus Pannonius utca 10. alatti telken, az egykori Rózsakert területén folyó ásatáson.

A Pécsi Egyházmegye beruházása eredményeként az egykori – köznyelv által Papucsnak elkeresztelt – Káptalani Borozó helyén turisztikai központ működik majd, a felette lévő területén az egykori vendéglátóhely nevéhez illően egy rózsakertet alakítanak ki. A projekt járulékos beruházásaként közművek fektetésére is sor kerül a területen.

Mivel kiemelten védett régészeti lelőhelyen folyik a beruházás,

a földmunkával érintett területen régészeti kutatásra van szükség, amelyet Janus Pannonius Múzeum végez Tóth Zsolt régész vezetésével. A héten egy szennyvíz elvezető csatorna árkában folytatódott a feltárás. Itt egy

késő középkori épület részlete került elő, amely minden bizonnyal egy tűzvészben pusztult el valamikor a török hódoltság kor időszakában (1543–1686).

A szokásos edénytöredékek, állatcsont darabok mellett november 6-án délután az épület kőfala mellett a pusztulásrétegben

két darab, teljesen ép állapotú rézedény került elő. Az egyik egy kiöntőcsöves kanna, a másik egy talpas tál.

Az előkerült kannatípusból mindössze két darabot őriz a Janus Pannonius Múzeum Baranya megye területéről. A tál kerámiából készült változata gyakori tárgytípus, de fémből készült darab még nem ismert a megyéből. Összességében tehát két ritka és jelentős tárggyal gyarapodott a Janus Pannonius Múzeum régészeti gyűjteménye. A két edény dokumentálás után a restaurátorműhelybe került. Dr. Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója elmondta: örül az újabb eredményeknek, és a két műtárgy a jövőben létrehozandó állandó régészeti kiállítás része lesz.

Hódoltság kori csorgókút is található a Rózsakertben

A Rózsakert régészeti értékeiről 2010-ig nem tudtunk semmit. Ekkor került elő a késő római ókeresztény temető egyik legjelentősebb épülete, egy cella trichora és a temetőhöz tartozó hat téglasír. Az épület érdekessége az volt, hogy területén egy késő középkori épületet emeltek, amely szintén tűzvész áldozata lett. Az eddigi kutatások alapján legalább két középkori épülettel lehet számolni a 19. században kertté alakított területen, amelyeket a török hódoltság idejében is tovább használtak a bekövetkezett tűzvészig. Ezt követően már nem újították meg azokat. A területen számos hódoltság kori gödör látott napvilágot, amelyek egy része biztosan kincskereséssel hozható összefüggésbe. A Rózsakert nyugati oldala mellett egy hódoltság kori csorgókút látható az üvegtető alatt, amely egykorú az újonnan előkerült edényekkel.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


PÉCS
Kidöntötte a hétfő esti vihar a pécsi Ezeréves Gesztenyefát
A borostyánnal benőtt, mesebeli fára hasonlító matuzsálem maradványa nem bírta az erős széllökéseket.

Link másolása

Kidöntötte a hétfő esti vihar a Pécsbányai Közösségi Ház udvarán álló Ezeréves Gesztenyefát.

Az ítéletidő hatalmas károkat okozott a Dunántúlon hétfő este: a Baranya megyei hivatásos- és önkéntes tűzoltóknak kidőlt fákat, letört ágakat kellett eltávolítaniuk. Sajnos a vihar egyik áldozata lett a pécsi famatuzsálem maradványa is.

„A Pécsbányai Közösségi Ház udvarán álló Ezeréves Gesztenyefa maradványa, mely borostyánnal benőve leginkább egy mesebeli fára hasonlított, nem bírt ellenállni a széllökéseknek, és kidőlt”

- írta az intézmény a Facebook-oldalán kedden.

Azt is hozzátették, hogy a probléma megoldásán a Pécsbányai Kulturális Egyesület együtt dolgozik a az önkormányzat szakembereivel.

(Forrás: pecsma.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

PÉCS
Fotók: „Nagy élmény kint a természetben 1,5 méterről beszélni hozzá, és ő nem szalad el”
Pillanatképek a Pécs közeli téli erdőből, ahol az állatok befogadták a fotóst, aki szinte naponta meglátogatja őket.
Fotók: Kiefer Bél - szmo.hu
2024. január 14.


Link másolása

Csodálatos érzés lehet, mikor a természet befogadja az embert. Mikor az állatok, bár megtartják a vadon követelte szokásaikat, mégis egyes kétlábúakkal kivételt tesznek.

Ilyen kivétel Kiefer Béla is, aki nagy szeretettel figyeli az erdő lakóit. A fotóin keresztül pedig sokakkal együtt mi is megismerhettük Vukkot, a rókát, majd fajtársait. Nézhettük mosolyogva a vaddisznócsalád életét, figyelhettük a szarvasokat, a menyétet, és a madarakat.

Az erdő pedig mindig ad témát egy természetfotósnak. Íme pár kép az elmúlt napokból, amely magmutatja azt is, hogy van felelősségünk az állatokkal szemben. Tisztelni kell őket, megtartani a határokat, amiket ők jelölnek ki. Segíteni, ha a hó befedi a táplálékot. Örülni a pillanatnak, amit nyújtanak nekünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PÉCS
Fotók: Beköszöntött az ősz a Mecsekbe
Festői képeket produkál újra a természet: meleg színeket, párába vesző tájakat, éber szarvasokat, mozdulatlanul várakozó, ködben lebegő pecásokat.
Fotók: Kiefer Béla - szmo.hu
2023. szeptember 16.


Link másolása

Már alacsonyabban jár a Nap, narancsosabb színnel teríti be a vidéket. Már sárgulnak a levelek és pára burkolja az ébredő tájat reggelente. Megérkezett az ősz a Mecsek vidékére is, ahol ilyen csodák várnak arra, aki korán kel és óvatosan közelít az ébredő természethez:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PÉCS
Lebegő kémények és tornyok: ilyen a ködbe bújt Pécs
Bár a ködpaplan alatt nem látni, de a természet azért csodákat tud művelni. Igaz ahhoz fentről kell ránézni a gomolygó fehérségre.
Fotók: Kiefer Béla - szmo.hu
2023. december 19.


Link másolása

Köd ereszkedett Pécsre - na de micsoda látvány lett belőle! A világ sejtelmessé vált, a hegyről nézve olyan, mint egy téli mesefilm részlete. A füstöt eregető kémények, az óriáskerék csúcsa, a templomtornyok, vagy a magas házak mintha csak lebegnének... Bár a ködpaplan alatt kevésbé élvezetes a látvány, de így felülről csak csodálni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: