HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor apjának cége szállított követ a méregdrága M4-es úthoz

A projekt a Simicska Lajossal való szakítás után drágult meg, és akkoriban kezdtek feltűnni az Orbán család cégei az állami megrendeléseknél.


Évek óta akadozik az állam egyik legdrágább útépítési projektje, a Budapestet a Nagyvárad melletti Nagykereki határátkelővel összekötő M4-es autóút építése - írja a 444.hu. A lap a Direkt36 adataira hivatkozva azt írja, hogy

a költséges állami projektben Orbán édesapjának cége is részt vett: a Dolomit Kft. gánti bányájából szállítottak zúzott követ az útépítéshez. Többek közt gánti kőből készült az M4-es aszfaltkeveréke, az út padkája és a leállósáv is.

A 444 megkereste a Dolomit Kft.-t és az M4-es építésében részt vevő fővállalkozót is, de ők nem reagáltak a kérdésekre. Az Orbán család cégei egyébként általában építőanyagok beszállítóiként vesznek részt állami projektekben, ezekről pedig nem érhetők el nyilvános információk.

Az M4-est egyébként eredetileg autópályának tervezték, hogy kiváltsa a balesetveszélyes 4-es, és a román határra vezető 42-es utat. De a tervezett több mint 200 kilométerből egyelőre csak kevesebb mint 100 kilométernyi utat adtak át, ezek nagy részén pedig autópálya helyett csak négysávos gyorsforgalmi utat építettek.

A lap arról is ír, hogy az Orbán család megrendelései a Simicska Lajossal kirobbant "háború" után kezdtek fellendülni. A kormány a milliárdos vállalkozóval való szakítás után kezdte el drágállni a projektet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Zuhog az eső Magyar Péterék Nemzeti Menetén, de a tömeg csak egyre gyűlik a Hősök terén
Perceken belül eláll majd az eső, közölte a Nemzeti Menet házigazdája az egybegyűltekkel. Az emberek egymás esernyői alatt keresnek menedéket.


Szakad az eső Budapesten, így egymás esernyői alá zsúfolódtak az emberek a Hősök terén. A Nemzeti Menet eleje már megérkezett a térre, de sokan még csak Andrássy úton tartanak a beszédek helyszíne felé.

Péter Petra műsorvezető azt közölte a tömeggel, hogy nagyjából tíz perc múlva eláll az eső, és tartsanak ki.

A téren mond majd rövidesen beszédet Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nemzeti Menet: A Hősök tere már majdnem megtelt, a menet vége még a Deák térnél van
A menet nagy rész még csak most ér a Hősök teréhez, ahol már szinte egy gombostűt sem lehet leejteni. Sokan eleve ide jöttek, és nem gyalogoltak végig az Andrássy úton.


Rövidesen elkezdődnek a beszédek a Hősök terén, ami a Tisza Párt Nemzeti Mentének a végállomása. A gyülekező 14 órakor volt a Deák téren, innen indult a döbbenetes méretű tömeg a tér irányába.

A Hősök tere egyébként szinte már zsúfolásig megtelt, sokan eleve ide jöttek, miközben a menet vége még a Deák térnél jár.

Így néz ki most a tér, miközben a tömeg nagy része még oda sem ért:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Élő közvetítés a Hősök teréről: Magyar Péter beszéde
A Hősök tere teljesen megtelt, és a tömeg egy része be sem jutott, ők az Andrássy úton állva hallgatják a Tisza Párt elnökét. Magyar Péter egy kis színpadról beszél, a tömeggel körbevéve.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 23.



Magyar Péter egy lyukas zászlót lengetve lépett fel a színpadra.

"Levegőt sem kapott ez a sokat szenvedett nép" - idézte fel 1956. október 23-át beszéde elején. "Az 56-os forradalom maga volt a csoda, mert egy nép szembe mert szállni egy gyilkos világuralommal. Ki merte modani, elég volt."

"Elég volt!" - skandálta a tömeg.

"Azon a napon Budapest levegője feszültséggel, reménnyel és kimondhatatlan várakozással telt meg." Délutánra már hömpölygött a tömeg Budapest utcáin.

Magyar Pétert szerint ez volt a magyar történelem legtisztább forradalma. A pesti utcákat "Ruszkik, haza!" feliratú plakátokkal járták a tüntetők.

„Ruszkik, haza!” – ismételte meg a tömeg.

"Október 23 nemcsak a múlt, hanem a magyar jövő üzenete is, hogy mindig lesznek, akik ki mernek állni, akik hisznek a szabadságban" - folytatta Magyar Péter.

1956 szelleme Magyar Péter szerint 1989-ben újraéledt a Hősök terén, amikor egy fiatal férfi kiállt a Műcsarnok lépcsőjére. "Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának. Az a fiatal férfi Orbán Viktor volt. 36 év telt el azóta, és nehéz nem észrevenni a tragikus iróniát. Az a politikus, aki egykor a szovjet csapatok kivonását követelte, ma a Kreml leglojálisabb szövetségese. Mára maga épített ki egy rendszert, ami a hatalmat összepontosítja, a sajtót ellenőrzi, és félelemmel irányítha a hazáját."

"Akkor a hatalom hazugságát leplezte le, ma viszont ő az, aki hazudik a saját országának. Közben a fiatalok külföldre menekülnek" - fogalmazott a Tisza Párt elnöke.

"A pártállam Orbán Viktor vezetésével épült újjá" - mondta Magyar Péter. "A hatalom fél, és aljas eszközökhöz nyúl, hogy pénzért megvásárolja a csendet."

1956 tanulsága szerinte, hogy "a szabadság iránti vágyat, a becsületet és a hitet egy szebb jövőben nem lehet eltiporni. Egyszerre csendült fel a mondat: elég volt, vége van, tovarisi konyec."

Itt ismét azt skandálta a tömeg, "ruszkik haza!"

"A forradalom leverése után éjt nappallá téve dolgozott a hazugsággyár, de hiába. Rettegtek, mert tudták, hogy a parázs nem alszik ki." Kádár öregkorát is felidézte, aki utolsó megszólalásában Nagy Imréről beszélt.

"Kádár is tudta, hogy a történelem nem felejt, csak vár. Minden meghasonlott és a népével szembeforduló vezetőnek eljön a kádári pillanata."

Magyar Péter ezután megköszönte a magyar vidéknek, hogy olyan nagy szeretettel fogadták országjárása alatt.

"Személyesen is megérintettek az emberi sorsok és a csodálatos magyar vidék segélykiáltása. Nemcsak értjük, érezzük is, hogy mit vár el az ország a saját vezetőitől."

Szolnokon egy 10 éves kisfiú azt kérdezte, mit lehet tenni, hogy egy munkahelyből megélhessenek a szülei.

A beszédet élőben itt lehet követni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nemzeti Menet: Magyar Péter „azonnali tűzszünetet” feliratot helyezett el az orosz nagykövetségnél
A Navalnij-emlékhelynél kifeszített plakáton egy tank és két forradalmár szerepel. Többen eközben azt skandálták, „ruszkik, haza”.


Az orosz nagykövetségnél megállt egy kis időre a TISZA Párt által szervezett Nemzeti Menet, ugyanis

Magyar Péter egy „azonnali tűzszünetet” feliratot helyezett el az épületnél.

A Navalnij-emlékhelynél kifeszített plakáton egy tank és két forradalmár szerepel. Az emlékhelynél több frissen gyújtott mécses is ég.

Mindeközben rövid ideig „ruszkik, haza” skandálást is lehetett hallani – számolt be róla a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET: