TUDOMÁNY
A Rovatból

Tudományos siker: a NASA egy űrszondával eltérített egy aszteroidát a Nap körüli útján

A NASA sikeresen módosította a Didymos–Dimorphos aszteroidarendszer pályáját. Ez az első tudományos bizonyíték arra, hogy a kinetikus becsapódás módszere működőképes bolygóvédelmi eszköz lehet. De van azért egy kis gond.


A NASA sikeresen eltérített egy aszteroidát – erősítette meg egy friss kutatás, amelyről a France24 is beszámolt. Az amerikai űrügynökség még 2022-ben nekiütköztetett egy űrszondát a Dimorphos nevű aszteroidának, amely a nagyobb, Didymos nevű testvérével együtt kering a Naprendszerben. A Science Advances szaklapban most közölt tanulmány szerint

a becsapódás nemcsak a két égitest egymás körüli mozgását, hanem a teljes rendszer Nap körüli pályáját is kimutathatóan megváltoztatta.

A küldetés célja az volt, hogy leteszteljék, képesek lennének-e eltéríteni egy, a Földre potenciálisan veszélyes aszteroidát. A sikeres kísérlet és az új elemzések szilárd alapot teremtenek ahhoz, hogy az emberiség felkészüljön egy ilyen jövőbeli fenyegetésre. A Nap körüli keringési idő változása rendkívül kicsi, mindössze 0,15 másodperc, de a kutatók szerint már ez is sokat számít. „Bár ez csak egy apró változás a pályán, elegendő idő alatt még egy ilyen kis lökés is jelentős eltérítéssé növekedhet” – mondta Thomas Statler, a NASA kis égitestekkel foglalkozó vezető tudósa.

A parányi pályaváltozás kimutatásához a kutatóknak csillagfedéseket kellett követniük, vagyis azokat a pillanatokat, amikor az aszteroida elhalad egy távoli csillag előtt, és rövid időre elhalványítja annak fényét. A tudósok 2022 októbere és 2023 márciusa között 22 ilyen esemény adatait, valamint több ezer egyéb pozíciómérést elemeztek.

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a becsapódás sikeres volt, a Dimorphos keringési ideje a Didymos körül ugyanis 33 perccel és 15 másodperccel rövidült. A mostani eredmény azonban azt igazolja, hogy a beavatkozásnak a rendszer Nap körüli mozgására is volt hatása. A dupla aszteroidaeltérítő teszt volt az első alkalom, amikor ember által készített objektum mérhetően megváltoztatta egy égitest Nap körüli pályáját. Fontos kiemelni, hogy a Didymos rendszer egyébként nem jelent veszélyt a Földre.

A történetnek ezzel még nincs vége: az Európai Űrügynökség Hera nevű űrszondája már úton van a rendszerhez, és a tervek szerint 2026 végén érkezik meg. A Hera közelről fogja vizsgálni a becsapódás kráterét, az aszteroidák tömegét, valamint az ütközés hosszú távú hatásait. A kutatók a becsapódás után egy szokatlan kőtörmelékrajt is észleltek, ami arra utal, hogy a kilökődő anyag viselkedése a bolygóvédelmi módszer egyik jövőbeli kockázatát jelentheti.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
A hőkupola nem egy sima kánikula – elmagyarázták, miért okoz extrém hőséget
A Klímapolitikai Intézet szerint a hőkupola egy láthatatlan fedőként működik, ami alatt a lesüllyedő levegő felmelegszik és csapdába ejti a hőt. A jelenséget a klímaváltozás is jelentősen felerősíti.


A Klímapolitikai Intézet egy Facebook-posztban magyarázta el a jelenlegi európai hőséget okozó jelenség hátterét. Azt írják, „a meteorológiában a hőkupola (heat dome) nem egy különálló időjárási jelenség, hanem egy olyan légköri helyzet, amikor egy tartós, erős magasnyomású képződmény hosszabb időre egy térség fölött rögzül”.

A magasban a levegő folyamatosan süllyed, közben összenyomódik és felmelegszik. Ez a süllyedő, meleg levegő gátolja a felhőképződést és a csapadék kialakulását, így a napsugárzás szinte zavartalanul melegítheti a felszínt.

„A fedő nem termel hőt, de megakadályozza, hogy a felmelegedett levegő könnyen kicserélődjön a környezetével. Közben a Nap minden nap újabb energiát juttat a felszínre, így a hő egyre inkább felhalmozódik” – szemlélteti az intézet a folyamatot.

A talaj, az épületek és az aszfalt napközben egyre jobban felmelegszenek, éjszaka pedig már nem tudnak kellően lehűlni, ezért a következő nap még magasabb hőmérsékletről indul.

Pontosan ez a folyamat zajlik a jelenlegi európai hőhullám során is. Egy Közép- és Nyugat-Európa felett stabilizálódott, nagykiterjedésű magasnyomású rendszer áll a hátterében, amihez részben észak-afrikai eredetű, rendkívül meleg légtömegek társulnak. A felhőzet hiánya és a tartós napsütés miatt több országban 40 °C körüli vagy azt meghaladó hőmérséklet alakul ki.

Ahogy a magasnyomású rendszer kelet felé helyeződik, úgy éri el a hőség Közép-Európát, így Magyarországot is, ahol a napokig tartó 40 fokos hőség miatt a legmagasabb szintű riasztást is elrendelték, amikor ránk zár a hőkupola.

A stabil magasnyomású rendszer egyfajta akadályt képez a ciklonok számára. „A futóáramlás (jet stream) hullámzása miatt a ciklonok és frontjaik többnyire északabbra kerülik meg ezt a magasnyomású területet, ezért hosszabb ideig nem érkezik jelentős lehűlést vagy csapadékot hozó front.”

Az intézet hangsúlyozza, hogy a hőkupola önmagában nem a klímaváltozás következménye, hiszen ilyen blokkoló helyzetek korábban is kialakultak. Az éghajlatváltozás azonban jelentősen felerősíti a hatásukat. „Mivel a Föld átlaghőmérséklete már mintegy 1,3–1,5 °C-kal magasabb az iparosodás előtti időszakhoz képest, ugyanaz a légköri helyzet ma nagyobb hőséget eredményez, mint néhány évtizeddel ezelőtt.”

A jövőben várhatóan nem a hőkupolák száma nő, hanem az általuk kiváltott hőhullámok lesznek forróbbak, hosszabbak és nagyobb területet érintők.

A tartós kánikula ezért ma már komoly társadalmi és gazdasági kihívást jelent, növelve az egészségügyi kockázatokat, az aszály és az erdőtüzek veszélyét, miközben megterheli az energiaellátó rendszereket is.

Nyugat-Európát az elmúlt napokban rekordközeli, helyenként rekordot döntő júniusi hőhullám érte el egy kiterjedt hőkupola alatt, több helyen 40 °C fölé emelve a hőmérsékletet. A World Weather Attribution gyorsvizsgálata szerint a mostanihoz hasonló európai hőhullámok esélye a klímaváltozás miatt többszörösére nőtt, és mintegy 50 évvel ezelőtt gyakorlatilag lehetetlenek lettek volna.

A helyzetre reagálva Franciaországban a hatóságok közrendezvényeket korlátoztak, miközben a Meteorológiai Világszervezet (WMO) előrejelzése szerint a hőség a következő hetekben Közép-Európa felé terjeszkedhet. A WHO európai irodája friss figyelmeztetésében rámutatott: a hő miatti halálozás mértéke az utóbbi években példátlan, és nagy részben megelőzhető lenne célzott intézkedésekkel.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
TUDOMÁNY
A Rovatból
Ma délután pár percre az emberiség 99 százaléka egyszerre lesz napfényben
Magyar idő szerint 13:15 körül egy különleges csillagászati jelenség miatt a Föld lakosságának döntő többsége egyszerre kap napfényt. A számítások szerint ez nem egyedi alkalom, hanem egy közel két hónapos időszak része.


Ma, magyar idő szerint nagyjából 13:15-kor egy különleges csillagászati együttállás következtében a Föld lakosságának 99 százaléka néhány percre egyszerre kap valamilyen formában napfényt. Aki tegnap lemaradt a jelenségről, ma újabb esélyt kap.

A friss számítások szerint ugyanis nem egyedi eseményről van szó, hanem egy közel két hónapon át tartó időszakról, amelynek szinte minden napján bekövetkezik ez a szinte globális napfény-pillanat.

Az interneten évek óta keringő, július 8-i dátumhoz kötött állítást a timeanddate.com csillagászati portál elemzői vizsgálták meg, és arra jutottak, hogy a jelenség valós, sőt, sokkal gyakoribb, mint hittük – írja az IFLScience.

A legfrissebb adatok szerint május 18-tól július közepéig nagyjából 60 napon át minden nap van egy rövid időablak, amikor az emberiség szinte egésze a nappali oldalon vagy a szürkületi zónákban tartózkodik. A napi csúcspont általában 13:00 és 13:03 között van.

A 99 százalékos arányba beletartozik mindenki, aki a szürkület különböző fázisait éli át, beleértve a csillagászati szürkületet is, amikor a Nap már 12–18 fokkal a horizont alatt van.

Ilyenkor a fény annyira gyenge, hogy szabad szemmel sokszor teljes sötétségnek tűnik, és a csillagászati megfigyeléseket sem zavarja.

A lakosság körülbelül 3 százaléka ebben a zónában tartózkodik a csúcspont idején. Ilyenkor jellemzően Ausztrália, Új-Zéland, Délkelet-Ázsia és az Antarktisz egyes részei maradnak teljes sötétségben.

A jelenség magyarázata a Föld szárazföldjeinek és népességének egyenlőtlen eloszlásában rejlik. A szárazföldek mintegy 68 százaléka, a lakosság nagyjából 90 százaléka pedig az északi féltekén él. Amikor ez a félteke a Nap felé fordul a nyári hónapokban, a sűrűn lakott területek döntő többsége egyszerre kerül a nappali oldalra. Így a társadalom nagy többsége, a politikai kommunikációban is gyakran emlegetett 99 százalék, egyszerre részesül a Nap fényéből.

A számításokat a timeanddate.com szakemberei végezték a Columbia Egyetem Földtudományi Információs Hálózati Központjának népességadatai alapján. Először 2022-ben igazolták a mém valóságalapját, majd 2023-ban finomították az elemzést, amiből kiderült, hogy nem egyetlen napról, hanem egy hosszabb időszakról van szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása: a DNS-ük szerint meglepően jó egészségi állapotban voltak nem sokkal azelőtt, hogy végleg eltűntek
Egy friss Nature-tanulmány szerint a Belgiumban és Franciaországban élt késői neandervölgyiek DNS-ében szinte semmi nyoma a közeli rokonok közötti házasságnak. Ez az eredmény megkérdőjelezi azt a népszerű elméletet, miszerint a beltenyészet okozta genetikai leromlás vezetett a kihalásukhoz.


Egy friss Nature-tanulmány felborítja a neandervölgyi ember kihalásának egyik legnépszerűbb elméletét. A kutatás szerint az északnyugat-európai, késői neandervölgyiek genetikai értelemben nem voltak beltenyésztettek, sőt, meglepően egészségesnek tűntek nem sokkal az eltűnésük előtt – írta a BBC Science Focus. A felfedezés tovább mélyíti az emberi evolúció egyik legnagyobb rejtélyét.

A kutatók 27 neandervölgyi egyed DNS-ét elemezték, akik a belga és franciaországi Meuse-medencében éltek 40–49 ezer évvel ezelőtt.

Az eredmények alapján szinte semmi nyoma nem volt a közeli rokonok közötti szexnek, még az első unokatestvéri szintig sem. Ez éles ellentétben áll a korábban vizsgált, Szibériában élt neandervölgyiek adataival, és azt mutatja, hogy ez a nyugat-európai populáció nem egy elszigetelt, genetikai problémákkal küzdő csoport volt.

A tanulmány egyik szerzője, Dr. Benjamin Peter, a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet genetikusa szerint az adatok egyáltalán nem egy haldokló populáció képét festik.

„Ez a Belgiumban és Franciaországban élt populáció nem tűnik úgy, mintha éppen kihalóban lenne, noha tudjuk, hogy végül ki fognak halni” – fogalmazott a szakértő.

Prof. Omer Gokcumen, a University at Buffalo evolúciós antropológusa szerint a kutatás szembemegy azzal a népszerű elképzeléssel, hogy a beltenyészet okozta a neandervölgyiek vesztét.

„Ez ellentmond annak az elképzelésnek, hogy a neandervölgyiek beltenyészet miatt beteg, lesoványodott populációvá váltak, ami demográfiai összeomlásukhoz vezetett. Így a kérdés továbbra is az: miért zsugorodott a populációjuk, és végül miért olvadtak be a modern emberek közé?” – tette fel a kérdést a professzor.

A válasz egyik lehetséges eleme az aszimmetrikus génáramlás lehet. A genetikai adatok azt mutatják, hogy míg a neandervölgyiek örökítőanyaga bekerült a modern emberek genomjába, ez fordítva nem történt meg a késői időszakban.

Prof. Chris Stringer, a University College London kutatója szerint a neandervölgyiek termékeny egyedeiket egy „egyirányú folyamatban veszítették el a Homo sapiens csoportok felé, ami hozzájárulhatott a vesztükhöz”.

A kutatás legfőbb tanulsága, hogy a neandervölgyiek eltűnése nem egyetlen okra vezethető vissza, hanem egy összetett, régiónként eltérő folyamat eredménye lehetett. Míg egyes területeken, például Szibériában, az elszigeteltség valóban szerepet játszhatott, Nyugat-Európában más tényezők, mint a demográfiai nyomás bizonyulhattak döntőnek.

A mostani felfedezésről szóló tanulmány június 24-én jelent meg a Nature tudományos folyóiratban. A Max Planck Társaság még aznap közleményt adott ki, amelyben kiemelték, hogy

a korábbi, kevés mintán alapuló kutatásokkal szemben ez a munka először adott részletes, régióspecifikus képet a nyugat-európai neandervölgyiek genetikai állapotáról.

 

Via BBC ScienceFocus


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

TUDOMÁNY
A Rovatból
Csernobil belsejében egy gomba békésen lakomázik a sugárzáson - képes lehet begyűjteni az ionizáló sugárzás energiáját
A gomba sötét pigmentje hatékonyan blokkolja a sugárzást, ami utat nyithat az űrutazásban való felhasználás előtt.


A csernobili zárt zónába ugyan emberek nem léphetnek be szabadon, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden életforma számára élhetetlen lenne a terület.

Azóta, hogy közel 40 évvel ezelőtt felrobbant a csernobili atomerőmű 4-es reaktora, számos élőlény telepedett meg a környéken.

Nemcsak túlélték a katasztrófát, hanem alkalmazkodtak a szélsőséges körülményekhez, sőt úgy tűnik, egyesek kifejezetten jól érzik magukat.

Ebben nyilván az is szerepet játszik, hogy az emberek gyakorlatilag eltűntek a területről.

Legalábbis egy különös élőlény számára azonban úgy tűnik, hogy a reaktort körülvevő építményekben máig jelen lévő ionizáló sugárzás nem hátrány, hanem egyenesen előny lehet.

A Föld egyik legszennyezettebb, legerősebben radioaktív épületének belső falain egy különös, fekete gombafaj kapaszkodik meg – és a kutatók szerint úgy tűnik, mintha kifejezetten remekül érezné magát ebben a halálos környezetben.

Bár a Cladosporium sphaerospermum nevű faj valóban jobban növekszik ionizáló sugárzás hatására, a tudománynak eddig nem sikerült kimutatnia sem a sugárzástól függő szénmegkötést, sem egyértelmű energianyerési útvonalat – írja a ScienceAlert.

A radioszintézis egyelőre csupán elmélet, amelyet eddig senkinek sem sikerült bizonyítania.

A rejtély az 1990-es évek végén kezdődött, amikor Nelli Zsdanova, az Ukrán Tudományos Akadémia mikrobiológusa kutatócsoportjával a csernobili kizárt zónában vizsgálta, milyen élet maradhatott fenn a felrobbant reaktort borító védőszerkezet környezetében. Meglepő eredményre jutottak:

összesen 37 különböző gombafajt azonosítottak, amelyek többsége sötétbarna vagy fekete volt, vagyis nagy mennyiségű melanint tartalmazott.

A mintákban a Cladosporium sphaerospermum bizonyult a leggyakoribb fajnak, ráadásul benne mérték a legmagasabb radioaktív szennyezettséget is. Már ez is rendkívüli felfedezés volt, de az igazán érdekes eredmények csak ezután következtek.

Ekaterina Dadachova radiofarmakológus és Arturo Casadevall immunológus – mindketten az amerikai Albert Einstein College of Medicine kutatói – kimutatták, hogy

az ionizáló sugárzás nem károsítja ezt a gombát úgy, ahogyan a legtöbb élő szervezetet.

Az ionizáló sugárzás olyan nagy energiájú részecskéket vagy hullámokat jelent, amelyek képesek elektronokat kiszakítani az atomokból. Ez elsőre ártalmatlannak hangozhat, a valóságban azonban súlyos károkat okoz: molekulákat bont szét, felborítja a sejtek biokémiai folyamatait, sőt a DNS-t is roncsolhatja. Emberi sejtek számára ez rendkívül veszélyes, ugyanakkor éppen ezért alkalmazzák a sugárkezeléseket a daganatos sejtek elpusztítására.

A C. sphaerospermum azonban szokatlanul ellenállónak bizonyult. Sőt, úgy tűnt, hogy a sugárzás hatására még gyorsabban is növekszik. Más vizsgálatok arra is utaltak, hogy az ionizáló sugárzás megváltoztatja a gomba melaninjának viselkedését, ami tovább erősítette azt a feltételezést, hogy a pigmentnek valamilyen különleges szerepe lehet.

Dadachova és Casadevall 2008-as tanulmányukban vetették fel először, hogy a jelenség egy, a fotoszintézishez hasonló biológiai folyamat eredménye lehet. Eszerint a gomba – és néhány hasonló faj – képes lehet begyűjteni az ionizáló sugárzás energiáját, miközben a melanin a növények klorofilljához hasonló feladatot lát el.

Ugyanez a pigment egyúttal pajzsként is szolgálhat, amely megvédi a sejteket a sugárzás káros hatásaitól.

A feltételezést részben egy 2022-es kísérlet is alátámasztani látszott. A kutatók a Nemzetközi Űrállomás külső burkolatára rögzítették a gombát, ahol folyamatos kozmikus sugárzás érte. A Petri-csésze alatt elhelyezett érzékelők azt mutatták, hogy a gombatelepen áthaladó sugárzás kisebb volt, mint a kontrollmintánál.

A kísérlet célja ugyanakkor nem a radioszintézis bizonyítása volt, hanem annak vizsgálata, hogy a gomba alkalmas lehet-e biológiai sugárvédő rétegként a jövő űrmisszióiban.

Arra viszont továbbra sincs bizonyíték, hogy a gomba valóban energiát nyerne a sugárzásból.

A kutatóknak eddig nem sikerült kimutatniuk sem azt, hogy a sugárzás segítségével szén-dioxidot kötne meg, sem azt, hogy ebből tényleges anyagcsere-előnye származna, vagy hogy létezne egy jól meghatározható energiahasznosító biokémiai útvonal.

A Stanford Egyetem mérnöke, Nils Averesch és munkatársai ezért úgy fogalmaztak:

a tényleges radioszintézis létezését még bizonyítani kell, ahogy azt is, hogy az ionizáló sugárzás képes lenne magasabb energiatartalmú szénvegyületek előállítását vagy szervetlen szén megkötését elősegíteni.

A radioszintézis gondolata kétségtelenül izgalmas, szinte tudományos-fantasztikus elképzelés. Talán még érdekesebb azonban, hogy ez a különös fekete gomba láthatóan valóban csinál valamit a sugárzással – csak senki sem érti pontosan, hogy mit.

Ráadásul nem ez az egyetlen ilyen szervezet. A Wangiella dermatitidis nevű fekete élesztőgomba szintén gyorsabban növekszik ionizáló sugárzás hatására, míg a Cladosporium cladosporioides inkább a melanintermelését fokozza, de nem nő gyorsabban gamma- vagy UV-sugárzásban.

Vagyis a jelenség nem minden melanint termelő gombánál működik ugyanúgy.

A kutatók egyelőre nem tudják eldönteni, hogy valódi evolúciós alkalmazkodásról van-e szó, amely lehetővé teszi a sugárzás hasznosítását, vagy csupán egy stresszválaszról, amely segíti a túlélést a szélsőséges környezetben.

Annyi azonban biztosnak tűnik, hogy ez a szerény, bársonyfekete gomba olyan módon alkalmazkodott az ionizáló sugárzáshoz, amely lehetővé teszi számára a túlélést – sőt talán a szaporodást is – egy olyan helyen, ahol az ember tartósan nem maradhatna életben.

Forrás (a gomba képével): ScienceAlert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk